A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2016.02.13. 15:52 Blackwaters

2020-ra 9 millióan élnek majd Londonban

dsc00978.JPGMost lépte át a 8,6 milliót London lakosságszáma, ami a II. világháború óta a legnagyobb. Ha a trend tovább folytatódik és évente 100 ezer fővel nő a főváros, 2020-ra simán eléri a 9 milliót. Ezzel továbbra is őrzi vezető pozícióját Európában.

London az elmúlt 25 évben mintegy 2 millió fővel nőtt, ma az egyik leggyorsabban szaporodó város Európában. Nemcsak Anglián belül vonzó célpont, de az Európai Unión belül, sőt, az egész világon is. A gazdaság, a divat, a kultúra egyik fővárosává nőtte ki magát. 1572 négyzetkilométerén jelenleg 8.6 millió ember él együtt, amivel a kontinens legnépesebb városa. Ezzel beállította korábbi vezető szerepét. A II. világháború kitörésekor ugyanis ugyanennyien laktak a fővárosban, majd a háború utáni években a lakosságszám visszaesett 6,6 millióra, hogy aztán az 1980-as években újra növekedni kezdjen, köszönhetően az ázsiai, afrikai és európai betelepülőknek.

p9040117.JPG

A város etnikailag ezért meglehetősen sokszínű. A 2011-es népszámlálás szerint a lakosok 60%-a fehér, azon belül is csupán 44% a brit születésűek aránya. 20% ázsiai, főként indiai, pakisztáni, bangladesi vagy arab felmenőkkel. 15% a feketék aránya. A nem londoni születésűek a teljes fővárosi lakosságon belül 37%-nyian vannak a legutóbbi felmérés alapján, ami nem számolt még az azóta beáramló közel félmilliós tömeggel. A leggyorsabban a kelet-londoni kerületek nőnek, közöttük is Tower Hamlets és Newham, de az északi Barnet is felzárkózott ezek mögé a kerületek mögé. A leglassabban Westminster, a City, valamint a gazdag lakóiról híres Richmond.

commuters-london_3369331b-1.jpg

A gyorsan növekvő London az infrastrukturális rendszerre is jelentős terhet ró. A Temzéből napi 4,4 milliárd liter vizet használnak el a lakosok, ezzel a fogyasztással pedig 10%-kal több víz fogy el, mint bárhol másutt az Egyesült Királyság területén. A tömegközlekedési eszközöket is maximumra járatják az ittélők: naponta 4,5 millió utas használja a metrót és 6,25 millió utas a buszokat a TfL adatai szerint. Ezzel szemben a taxit "csupán" 24,5 ezer utazó veszi igénybe egy átlagos napon.

 

3 komment

Címkék: anglia eu rekord barnet 2020 migráció richmond tfl London II. világháború City Westminster ekozbenlondonban eközbenlondonban lakosság növekedés tower hamlets lakossága


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr678360428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2016.02.14. 14:00:22

A bejelentett, legális lakosok száma ennyi, 15 éve már 12 millió felett van - 3 millió ember, kb 25% Londonnak illegális. Ezt támassza alá pl a metrón utazók száma (amit, mint viszonyítási szám kb egyévtizede használnak)

sutyerák 2016.02.14. 16:18:14

Az egyre növekvő iparosodással London lakossága a 19. század végén és a 20. század elején rohamléptekkel nőtt. A 19. század végétől a világ legnépesebb városa volt egészen a 20. század elejéig, amikor is 1925-ben New York megelőzte. A népesség közvetlenül a második világháború kitörése előtt, 1939-ben, a Nagy-Londoni területen 8 615 245 fő volt, majd ez a lélekszám egészen az 1980-as évekig csökkent, egészen 6 608 513 főig. A 90-es évektől újra megindult a népességnövekedés: a 2001-es népszámláláson már 7 172 036 főt regisztráltak,[39] míg a 2009-esen 9 675 567 főt.[16][17][18]

A Nagy-London városi terület egyre inkább növekszik, az agglomerációval együtt lakossága definíciótól függően 12 és 14 millió fő közé tehető.[20][21] London országának legnépesebb városa, az Eurostat egyik jelentése szerint az Európai Unió legnépesebb városa és agglomerációja,[19] Európa második, a világ 25. legnagyobb városa.

sodalis 2016.02.17. 12:53:19

Lándn...:-) nagy gyűjtő, mint a többi nagy európai főváros...
London, Róma, Madrid, Párizs..jól néznek ki a Fb profilokon az ott készült selfi képek.:-))
süti beállítások módosítása