EKÖZBEN LONDONBAN

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2014.07.17. 07:33 Blackwaters

Rájár a rúd a pedofilokra

Miközben a magyar sajtó S. tanár úr botrányos ügyétől hangos, aközben a brit lapok címoldalán az ország egészét érintő pedofilbotrány szerepel. Eszerint egy hathónapos akció keretében a Brit Nemzeti Bűnözési Ügynöksége, az NCA mintegy 660 gyanusítottat tartóztatott le, akiknél pedofil tartalmú képekre bukkantak, közülük többen gyerekeket erőszakoltak meg. A letartóztatottak között hat tanár és négy iskolai dolgozó is volt, csakúgy, mint rendőrök, orvosok vagy szociális gondozók.

A lépés, amelyet David Cameron is üdvözölt, precedensértékű az Internet Watch Foundation szerint, hisz ilyen méretű letartóztatássorozat még nem volt az ügyben. Az őrizetbe került személyek közül 39-nek már volt dolga korábban is a hatóságokkal, mint szexuális erőszaktevők, de a többség eddig "tiszta múlttal" rendelkezett. A hatóságok mintegy 833 épületet vizsgáltak át és 9172 eszközt, köztük mobiltelefont, laptopot foglaltak le. Az akció következményeképp 431 gyereket sikerült megmenteni attól, hogy újabb erőszak áldozata legyen.

 images_1.jpegA pedofílok legtöbbje az ún. dark neten (amelyet az internet sötét bugyraként is emlegetnek) keresztül érte el a tiltott tartalmakat, amelyekért fizetett. Ezek az oldalak nem jelennek meg a normál keresési találatok között, azokhoz fizetni kell. Leleplezésük ezért jóval nehezebb, mint a hagyományos oldalakon szereplő tartalmaknak. Egy hónappal ezelőtt látott napvilágot az a vizsgálati eredmény, hogy ezeket az oldalakat több tízezer pedofíl használja és látogatja rendszeresen. 

A közeljövőben újabb letartóztatások várhatók, miután a rendőrés folytatja az akciót, amely az Operation Notarise névre hallgat.

fotó:metroactive.com

89 komment

Címkék: gyerek rendőrség erőszak pedofília bűnügy ekozbenlondonban eközbenlondonban dark net


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr566515149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:03:07

Abszolút diszkriminatív, emberi méltóságot sértő hogy amíg a buzikat muszáj szeretni, a pedofilokat illik gyülölni.

Tilos kisgyerekek pornográf fotóit nézegetni, de muszáj megengedni hogy buzik kisgyereket nevelhessenek.

WTF?

oszt jónapot 2014.07.17. 13:26:20

@Tiszteltetem Brüsszelet: Valószínűleg az a megoldás kulcsa, hogy a buzik nem basszák meg a gyerekeket, a pedofilok meg igen.
Apró pici különbség.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:30:14

@oszt jónapot: Akkor olvasd újra: 'Tilos kisgyerekek pornográf fotóit nézegetni, de muszáj megengedni hogy buzik kisgyereket nevelhessenek'

És a posztot is, a többséget képnézegetésért tartóztatták le.

Egyébként a buzik többsége pedofil is, ezért sem értem a 2s mércét.

nnnnnnnn 2014.07.17. 13:34:45

@Tiszteltetem Brüsszelet: "Egyébként a buzik többsége pedofil is, ezért sem értem a 2s mércét. "

milyen kutatási eredményekre alapozod eme állításodat?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:36:54

@$$$=$$$: Ugyanazokra amik a genetikai buziságot bizonyítják.

nnnnnnnn 2014.07.17. 13:40:01

@Tiszteltetem Brüsszelet: tehát buzi vagy, értem.
mindenesetre akkor segítek neked egy picit.

Using the fixated-regressed distinction, Groth and Birnbaum (1978) studied 175 adult males who were convicted in Massachusetts of sexual assault against a child. None of the men had an exclusively homosexual adult sexual orientation. 83 (47%) were classified as "fixated;" 70 others (40%) were classified as regressed adult heterosexuals; the remaining 22 (13%) were classified as regressed adult bisexuals. Of the last group, Groth and Birnbaum observed that "in their adult relationships they engaged in sex on occasion with men as well as with women. However, in no case did this attraction to men exceed their preference for women....There were no men who were primarily sexually attracted to other adult males..." (p.180).

Other researchers have taken different approaches, but have similarly failed to find a connection between homosexuality and child molestation. Dr. Carole Jenny and her colleagues reviewed 352 medical charts, representing all of the sexually abused children seen in the emergency room or child abuse clinic of a Denver children's hospital during a one-year period (from July 1, 1991 to June 30, 1992). The molester was a gay or lesbian adult in fewer than 1% of cases in which an adult molester could be identified – only 2 of the 269 cases (Jenny et al., 1994).

tehát légből kapott saját buziságod alapján levont állításoddal bebizonyítottad, hogy gyökkettő vagy a témához.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:40:49

'Tilos kisgyerekek pornográf fotóit nézegetni, de muszáj megengedni hogy buzik kisgyereket nevelhessenek'

Ez azt az ordító diszkriminációt tartalmazza, hogy amíg egy bármilyen szexuális orientáltságú embernek tilos más gyerekét puccéran nézegetni az interneten, addig ha BUZI vagy akkor tolerálni kell hogy ezt otthon élőben neked szabad legyen.

Világos, ugye? Européer értéktrend.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:41:42

@$$$=$$$: Mi is volt Terry Black-kel és Danikával?

Az biztos nincs a brossúrában.

nnnnnnnn 2014.07.17. 13:46:13

@Tiszteltetem Brüsszelet: nem támogatom hogy buzik gyereket fogadhassanak örökbe, mivel természetellenes.

zizi77 2014.07.17. 13:46:48

@Tiszteltetem Brüsszelet: már bocs,de akkor heteroként se nevelhetnék ellentétes nemű gyereket. Anya csak lányokat nevelhetne, apa meg csak fiúkat?
Nem tudom honnan veszed, hogy a buzik pedofilok is. Mivel a legtöbb abuzus felderítetlen marad, így semmi alap nincs ennek bizonyítására.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:49:00

@zizi77: Miért ki mondta hogy a pedofília ellentétes nemü gyerekek nézegetése?

Lángharcos 2014.07.17. 13:52:59

Ó, trollbait poszt..

A troll szerint ha átmész a piros lámpán, akkor adócsaló is vagy (mert ha egy dologban eltérsz a normától akkor biztos mindegyik másik szempontban is).

Ne etessétek a trollt, felesleges.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 13:54:42

Ne vicceljünk. Aki 12-16 évesekkel csinálja, az minden lehet, csak pedofil nem.

Blogger Géza 2014.07.17. 13:56:26

"Az akció következményeképp 431 gyereket sikerült megmenteni attól, hogy újabb erőszak áldozata legyen."

Na, ezt vajon hogy hozták ki...

diszkriminans (törölt) 2014.07.17. 13:56:58

Szerintem a hazai történet inkább arról szól, hogy mennyire ártalmas, hogy az emberek többségének ma is a legfontosabb a ház eleje, ha lebukik egy pedofil, akkor megoldják csendben, és kussolnak, mert védeni kell a közösség, ez esetben az iskola hírét, ahelyett, hogy rendőrt hívnának. Így aztán a pedofil bűnöző még több áldozatot szedhet.

Az internetes pedofil pornó kicsit más tészta, mert a törvények szerint az is pedofil bűnöző, aki 17 éves lányok meztelen képeire recskázik.

_most_ 2014.07.17. 14:06:34

@Tiszteltetem Brüsszelet: a melegeknek és a pedofiloknak semmi köze egymáshoz. A pedofilok többsége pap, nem meleg.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:08:04

@_most_: Nem tudom mit jelent az hogy meleg.

zizi77 2014.07.17. 14:08:22

@Tiszteltetem Brüsszelet: nem montam ilyet, arra értettem, hogy azt montad a legtöbb buzi pedofil is. Tehát heteroként a szülő sem nézegethetné ellentétes nemű gyermekét fürdés közben. Mondjuk persze, hAközben hokizik, akkor gáz van!

J.László 2014.07.17. 14:09:24

@Tiszteltetem Brüsszelet:
"Abszolút diszkriminatív, emberi méltóságot sértő hogy amíg a buzikat muszáj szeretni, a pedofilokat illik gyülölni."

Lesz ez még fordítva. Egy időben a cigányokat ajnározták, most már büdöscigányok az összes libsi blogon. A buzikra is ez vár. Akkor jön el majd a pedofilok nagy napja. Utánuk viszont el sem tudom képzelni, kik fognak következni.

Egy téma van, ami örök a libsiknél:)

zizi77 2014.07.17. 14:10:22

@_most_: na ez meg a másik marhaság!

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:11:00

@zizi77: A heteró szülő a SAJÁT gyerekét nézegeti. A buzik IDEGEN gyerekeket nlézegethetnének otthon, ha örökbe fogadhatnának.

_most_ 2014.07.17. 14:12:37

@J.László: mondjuk az igaz, hogy előbb fogják a pedofilokat elfogadni a társadalom, mint a magadféle nácikat :D

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:13:34

@J.László: Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy a BUZULÁS, ugyanúgy mint bármilyen betegség, a PEDOFTLIA v. NEKROFLIA elfogadottsága csupán marketing/lobby kérdése.

Semmilyen erkölcsi különbség nincs. Aki viszont a BUZILOBBIT kiirtja, esetleg még terjeszti is az ellenségei körében, mindenképpen a mennybe jut.

_most_ 2014.07.17. 14:14:33

@Tiszteltetem Brüsszelet: tehát ha jól értem, mindenki, aki gyereket fogad örökbe az pedofil.

J.László 2014.07.17. 14:15:49

@Tiszteltetem Brüsszelet:
Pontosan. Marketinggel a szart is el lehet adni. A buzikat is, a cigányokat is, a pedofilokat is, a... Bocs, még lecsuknak.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:16:34

@zizi77: na és? az fogadhat örökbe akit a gyámosok jóváhagynak. Tehát buzik nem.

zizi77 2014.07.17. 14:16:44

@Tiszteltetem Brüsszelet: amíg két felnőtt ember csinálja szabad akaratból, addig pont nem érdekel a buzulás. Mivel a gyerek az gyerek, össze se lehet a buzulást a pedofiliával hasonlítani

_most_ 2014.07.17. 14:17:12

@Tiszteltetem Brüsszelet: azért elég nagy a különbség, a melegek nem ártanak senkinek, a pedofilok meg igen.

zizi77 2014.07.17. 14:18:01

@Tiszteltetem Brüsszelet: ez még változhat. Egyébként szerinted 2homokos pasi mit kezdene 1kislánnyal?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:18:25

@zizi77: Felőlem is csinálhatják, ha nem látom. Házasságot és örökbefogadást felejtsék el.

J.László 2014.07.17. 14:24:19

@zizi77:
Össze lehet hasonlítani. Ha egy buzi "házaspár" nevel fel egy gyereket, az ugyebár semmiféle személyiségzavart nem fog a gyerekben előidézni. A világért sem.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:25:51

@zizi77: 'amíg két felnőtt ember csinálja szabad akaratból, addig pont nem érdekel a buzulás. Mivel a gyerek az gyerek, össze se lehet a buzulást a pedofiliával hasonlítani '

Hát tényleg nem mert pedofília a képnézegetés is.

_most_ 2014.07.17. 14:27:14

@J.László: dehát a jobbikosoknak is fogadhatnak örökbe gyereket, pedig ők nácinak nevelik őket, amivel egy életre tönkreteszik a gyereket, hisz a nácik mindig vesztenek.

J.László 2014.07.17. 14:31:37

@_most_:
Nem tudom, mennyire jellemző a "jobbikosokra", hogy gyerekeket szoktak örökbe fogadni. Úgy gondolom, csinálnak ők maguknak, nem őket félteni:)

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:32:49

@_most_:

A pedók többsége iskolai tanítő, nevelő.

zizi77 2014.07.17. 14:32:56

@J.László: pl. 2pasi házassága 1kislányban? Ennyi erővel baromi sok embertől elvehetnék a gyerekét, mert tutira találnának hibát. Valószínű még bennem is.

J.László 2014.07.17. 14:33:57

@zizi77:
"pl. 2pasi házassága 1kislányban?" Ez mi a faszt jelent, már ne is haragudj?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:35:03

@_most_:

Az csak az ártás fogalmától függ. A normális értékrend mind a homokos, mind a pedó ártalmas. A nem-normális értékrend szerint nem, de kit érdekel egy romlott értékrend szempontja?

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:36:52

@_most_:

A náciságra vagy bármilyen más eszmére nevelés nem hagy az emberben örök jegyet. Mert te, gondolom, szintén nem értesz egyet szüleiddel, nagyszüleiddel mindenben.

zizi77 2014.07.17. 14:38:51

@Tiszteltetem Brüsszelet: ez már érdekesebb kérdés. Bár nőként nem vagyok kíváncsi ilyesmire, de az tényleg gáz, ha valaki jóhiszeműségből esik ebbe bele, pl. 17 éves felnőttnek mondott lányokkal. Viszont az egyértelműen gyermek pornográfia igenis probléma. Ha a feleségedet valaki titokban lefotózza és arra recskázik, akkor Te nem lennél kiakadva? Nem éreznéd, hogy megalázták? A gyerekekkel pont ez a helyzet. Lehet, hogy nem érzékeli, de mégis szexuális tárgyként kezelik, ezzel is megsemmisítve a méltóságát.

J.László 2014.07.17. 14:39:24

@maxval, a gondolkodó birca:
Köszönöm @maxwal, ezt nem tudtam volna ennél jobban elmondani.

zizi77 2014.07.17. 14:39:54

@J.László: hogy homokos pár nevel kislányt.

ErrorFlynn 2014.07.17. 14:40:55

@Tiszteltetem Brüsszelet: fizettek olyan képekért, amiken mások gyerekeket bántalmaznak, tehát bűnrészesek, mi a szart lehet ezen nem érteni.

J.László 2014.07.17. 14:41:39

@zizi77:
Akkor azt mondd, bazdmeg. Egy gyereknek anyára és apára van szüksége. Megkockáztatom, hogy anyára inkább. Ez ilyen egyszerű.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:43:36

@zizi77: A nők úgy ált. szexuális tárgyak, ez nem vélemény kérdése, legalábbis nagyon szeretnének azok lenni.

A kiakadás meg a BCS 2 különböző dolog. Aki jóhiszemüleg felnőttnek vél egy 17 évest (mert ezt írta ki a pornósmadam) az meg nem büntethető most sem.

zizi77 2014.07.17. 14:43:36

@J.László: ez nem feltétlenül igaz. Viszont a gyereknek meg lehet, hogy jobb két szerető apa, mint az állami gondozás.

J.László 2014.07.17. 14:44:44

@zizi77:
A buzikhoz képest az állami gondozás is jobb.

_most_ 2014.07.17. 14:46:45

@maxval, a gondolkodó birca: a te értékrended nagyon távol a normálistól, te beteg vagy, szerintem kezeltetned kéne magad.

zizi77 2014.07.17. 14:46:53

@Tiszteltetem Brüsszelet: én speciel nem szeretek tárgy lenni.
Ha a17 évesről fotó van a gépeden, akkor büntethető vagy, ha jól tudom, akkor is, ha azt hitted már 18. Viszont megdughatod, ha ő is akarja. Ez is jó hír, nem?

ErrorFlynn 2014.07.17. 14:47:22

"pedofil tartalmú képekre bukkantak, közülük többen gyerekeket erőszakoltak meg"...

"érte el a tiltott tartalmakat, amelyekért fizetett"...

ott van a kicseszett cikkben leírva napnál is világosabban, amihez éppen kommentelsz.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:47:34

@zizi77: 'Ha a17 évesről fotó van a gépeden, akkor büntethető vagy, ha jól tudom, akkor is, ha azt hitted már 18.'

- nem jól tudod.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:48:25

@ErrorFlynn: Ez nem az amit állítottál. Tiltott tartalom minden kiskorúról készült puccér kép.

J.László 2014.07.17. 14:48:40

Egyébiránt nem tudom, feltűnt-e már valakinek, hogy a homoklobbi kizárólag a férfi buzulást propagálja ezerrel. A nőit vajon miért nem? Felteszem azért, mert az közel sem vált ki olyan ellenszenvet, mint a férfi változata:)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:50:17

@J.László: A női buzulás technikailag nehezen leírható, ergo jogilag sem definiálható.

_most_ 2014.07.17. 14:50:33

@maxval, a gondolkodó birca: miért nem vagy beteg, nem vagy autista talán?

zizi77 2014.07.17. 14:50:37

@J.László: bennetek, mert arra még fel is izgultok. Ez miért van?

J.László 2014.07.17. 14:52:55

@zizi77:
Nem. Ez egy átgondolt stratégia. Ha megeszed a kis szart, akkor kapod a nagyobbat, utána a még nagyobbat. Majd bekövetkezik az az állapot, amikor a földkerekség legmocskosabb szemetét is lenyeled szó nélkül.

Ez a legmocskosabb szemét nem a buzik, de nem is a pedofilok:)

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:53:28

@_most_:

De, sőt más betegségem is van. De ez hogy kapcsolódik az értékrendemhez?

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:53:34

@zizi77: 'Ha a17 évesről fotó van a gépeden, akkor büntethető vagy, ha jól tudom, akkor is, ha azt hitted már 18.'

- ilyet nem írnak, nem is írhatnak. Ha nyilvános portálon ott van az apróbetüben, hogy minden modell 18 éves elmúlt akkor nem vagy büntethető, a portál viszont igen, ha valakit felismernek akiről konkrétan tudják hogy nem.

Nyilvánvalóan nem várható el a felhasználótól hogy minden fotóhoz kérjen személyi igazolványt.

zizi77 2014.07.17. 14:56:04

@J.László: kicsit túl van mármisztifikálva. Pont annyira nem szeretem, amikor heterok az orrom előtt dugnak, mint ha ezt homik csinálnák. Mindkettő zavar. Otthon meg azt csinálnak egymással, amit akarnak.

_most_ 2014.07.17. 14:58:31

@maxval, a gondolkodó birca: a betegséged eltorzítja az értékrendedet, köztudott, hogy az autisták képtelenek az empátiára, képtelenek különbséget tenni jó és rossz között, képtelenek belátni a tévedéseiket.

ErrorFlynn 2014.07.17. 14:59:03

@Tiszteltetem Brüsszelet: "Ezek az oldalak nem jelennek meg a normál keresési találatok között", szerinted mégis miért nem?! mert nem olyan pucér képekkel vannak tele, amit anyu készít a kisgyerekéről, amikor a Balatonban pancsol. ilyen képekkel is tele van a net, de nem ilyen képekről beszélünk. olyanokról beszélünk, amiket célzatosan készítettek és tettek fel fizetős oldalakra, hogy pedofilok pénzt fizessen értük.

zizi77 2014.07.17. 14:59:04

@Tiszteltetem Brüsszelet: viszont akkor no problem, mert aki nem akar bajba keveredni, akkor csak legális oldalt nézeget. Ha meg mégsem, akkor ne csodálkozzon, ha lecsukják.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.07.17. 14:59:13

jobb lenne ha nem a rúd járna rájuk, hanem egy T72es...és vissza is tolatna

J.László 2014.07.17. 14:59:56

@_most_: bazdmeg @most, ne legyél már ilyen hülye.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 15:02:18

@_most_:

Ne viccelj. Ez még a kemény autistákra sem igaz ebben a formában. De te biztosan autistafób náci vagy...

_most_ 2014.07.17. 15:12:31

@maxval, a gondolkodó birca: régóta olvasom a komentjeidet, és sose láttam volna, hogy bármilyen érvet elfogadtál volna, hogy egy percig is eszedbe jutott volna, hogy amit gondolsz az nem valami abszolút, egyetemes igazság. Még a pápát is lehülyézed, ha nem azt gondolja, amit te, mert csak neked lehet igazad. Te a saját kis világodban élsz és az azon kívüli világról nem vagy hajlandó tudomást venni.

J.László 2014.07.17. 15:14:36

@_most_:
Te vagy @most az önkivetítés egyik autentikus esete:)

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 15:24:33

@_most_:

Tévedsz erősen. Mindenkire hatnak az érvek, rám is. Persze ez nem jelenti, hogy a huszadszor hallott érvet huszadszor is elemeznem kellen, ha korábban már elvetettem.

Bevallom, a római pápa lehülyézése hiba volt. Ami persze nem jelenti, hogy most már egyetértenék vele. Csak a szóhaználatot sajnálom, nem véleményemet.

Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.17. 15:47:22

Ez a Ságvári ez bolsevista vagy liberális iskola volt?

Lehet-e tudni, hogy a szakállas bácsi melyik párt szavazója?

Baloldali érték 2014.07.17. 16:28:44

@_most_: Persze, másként nem lehet gondolkodni csak liberálisan. Aki nem liberális azt karanténba kell zárni, korlátozni a szólásszabadságát mert biztosan kirekesztő és azokat ki kell rekeszteni, vagy megmagyarázni hogy beteg, stb. Természetesen a szólás- és gondolati szabadság jegyében.

oszt jónapot 2014.07.17. 16:47:40

@J.László: "Ez a legmocskosabb szemét nem a buzik, de nem is a pedofilok:) "
Nem hát, hanem a nácik.

J.László 2014.07.17. 16:49:15

@oszt jónapot:
Ja. A "nácik" csinálták a cigánypropagandát és csinálják most a buzipropagandát. Erről híresek:)

oszt jónapot 2014.07.17. 16:49:58

@Baloldali érték: Pontosan. Ott basszák el a liberálisok, hogy nem basznak oda rendesen.

oszt jónapot 2014.07.17. 16:50:59

@J.László: Én csak úgy általánosságban a "legmocskosabb szemét"-re gondoltam. :)

J.László 2014.07.17. 16:52:20

@oszt jónapot:
Figyelj már. Ez valami betegség vagy mentális defektus, hogy ti 70 év után is a "nácikkal" keltek és fekszetek?

Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.17. 17:08:24

@oszt jónapot:

Kutatások szerint aki annyit nácizik, mint te, az náci. Látens náci.

Gyűrött Papír 2014.07.17. 22:51:37

@_most_:Ez igaz. Túl sok megingása eddig nem volt. Utóbbi napokból számomra kedvenc hozzászólása hogy "Túl hosszú" (gondolom az írás) egy BBQ portálon.
Sütés, tűzvész, pedofília, foci. Polihisztor :))