EKÖZBEN LONDONBAN

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2016.04.09. 07:53 Blackwaters

A Londonban élők több mint fele alig tudja fizetni a számláit

image_2.jpgAz elmúlt 5 évben mintegy 19%-kal nőttek a lakásbérleti díjak a brit fővárosban, ez pedig sok háztartásban okoz napi gondokat. A bérlők mintegy harmadának kellett kölcsönt kérnie tavaly, hogy kifizethesse a lakbért.

Egy átlag londoni a fizetésének közel 60%-át költi albérletre – áll a Shelter és a YouGov közös kutatása révén született tanulmányban. Egy egy hálószobás (kétszobás) lakásért átlag £1,200-ot, míg egy két hálószobás (háromszobás) lakásért már £1,600-ot is elkérnek, de a belvárosban nem ritkák a £2,000 feletti havi lakbérek sem. Sokan ezért kiköltöznek Londonból, mivel vidéken olcsóbbak a bérleti díjak, de akkor ingázniuk kell több órát naponta. Akik maradnak, azok viszont további árnövekedéssel kell szembenézzenek, mivel a kereslet nagyobb mint a kínálat és a lakástulajdonosok szó szerint égig emelhetik a bérleti díjakat. Ugyan történtek kezdeményezések, hogy központilag szabályozzák a piac diktálta áremelkedést, de ezek nem vezettek eredményre. A megoldás új lakások építése lehetne, a főpolgármester választásnak is nem meglepő módon ez a legfőbb témája. Jó példát Európában már több helyen is látni. A berliniek például a kérdést úgy oldották meg, hogy bevezettek egy lakbérplafont, aminél magasabbra nem emelhetik az árakat.

via: BBC

324 komment

Címkék: pénz lakás bérlet áremelkedés bérlő yougov lakásár 2016 London ekozbenlondonban lakossága Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr188579382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holle anyó 2016.04.10. 16:34:21

Éljen a szabad piac! Kivéve, amikor nem...

pakura 2016.04.10. 17:09:30

Egy piacgazdaságban a piacra kéne bízni, mi mennyibe kerül, és nem a lakásbérletidíj kalkulációs főosztályra. Szánalmas, hogy ilyen ötlet egyáltalán komolyan felmerül.

röf 2016.04.10. 18:07:26

Ugyan, az Orbánrezsim elől Magyarországról menekülteknek paradicsom London.
Agysebészek, atomtudósok, keresett jómunkás emberek....

Sith Lord 2016.04.10. 18:27:01

@röf: orbánrezsim elôl Magyarországról Londonban menekült vagyok. Röhögve kifizetem a minimálbéres, iskola miatt csak részmunkaidôben végzett raktári melóból a havi 800£os lakbért a 2 szobás, kertes lakásomért, amiben egyedül lakom.
Ja igen, mert támogat az állam. Az iskoláért is jelképes összeget fizetek, azt is támogatják. Hogy is lenne ez magyarba'..?
Szóval paradicsom, ja. Úgy hogy helyettem/ helyettünk légyszíves ne sopánkodjatok.

aleb19 2016.04.10. 18:36:00

@pakura: az a gond, hogy a piacgazdasagodat durvan torzitja az allami/council mert kifizet minden potyazo lakberigenyet ...ezert is emelkednek berletidijak es a lakasarak

a posztban a lakastulajdonnal nem rendelkezo kozeposztalyrol van nagybaszo mert kb 50000 font eves keresetig okoz gondot a lakber...ez kb az atlagkereset 2x

röf 2016.04.10. 18:38:53

@Sith Lord:
Hát kedves mester, én meg itthon nem fizetek lakbért, mert a saját házamban élek :)

AreYouScorpio 2016.04.10. 18:48:13

hát én kb 5 éve is kifizettem egymagam a 3 szobás lakás 1000+ fontos árát plusz rezsi stb és még kocsit is tartottam fenn .. még így is több maradt meg a fizetésemből, mint azóta Mo-n (aholis egész jól kerestem az átlaghoz képest..) szóval Sith Lord-nak igaza van, nem kéne a kint lévők helyett sipákolni, én is spec megyek vissza UK-be májusban a szuper orbánisztánból, ennyi :-)

aleb19 2016.04.10. 18:55:25

@Sith Lord: nem jon ki nekem a matek, hanyorat is dolgozol hetente minberen hogy kicsengesd a lakbert rezsit kajat?
^Az iskoláért is jelképes összeget fizetek, azt is támogatják^ grat otthon ingyenes a szaki kepzes itt csak hitelt kapsz ra...egyetem foiskola meg evi 9000font angliaban

aleb19 2016.04.10. 19:02:36

@AreYouScorpio: kifizettem egymagam a 3 szobás lakás 1000+ fontos árát plusz rezsi stb és még kocsit is tartottam fenn

akkor min 40000 fontot kerestel ami itt is /uk/ atlag feletti

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:08:09

@aleb19: igen, de itthon is átlag felett keresek/kerestem és egyszerűen nem lehet semmit megvalósítani belőle, csak megélni .. azóta lenyomták kicsit a brit fizetéseket, ahogy látom, de majd meglátjuk, megpróbálom kint újra.. csak én is elhittem azt a baromságot, hogy itthon mennyivel jobban meg lehet élni, és nincs lakbér, m sajátodban laksz, olcsóbb minden, stb.. hát ezt ne egye be senki, aki kint van, m csak beszopja.. azonkívül ha itthon relatíve jól keresel, nincs is tovább, hacsak nem vagy orbánrokon, míg kint van hová fejlődni anyagilag/szakmailag is.. sztem

aleb19 2016.04.10. 19:11:45

@AreYouScorpio: nem ertem mi koze van az egyeni boldogulasodnak viktatorhoz????

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:13:55

@aleb19: mivel mindenkinek a boldogulása Mo-n viktátortól függ? talán ezért.. lehetőségek hazája csak a "kis"családjuknak.. a sok birka meg újra és újra megszavazza.. lol

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:15:31

@aleb19: és itt meg olvasom mindig az átpolarizált jobboldalikomcsi propagandát, h ne menj ki, m drága a lakbér :D

aleb19 2016.04.10. 19:21:56

@AreYouScorpio: ha a te egyeni sorsodat nagyreszt viktator es bandaja orszaglasa iranyitja akkor masik tolvajcsoporthoz a maszopszadesz bagazshoz tartozhatsz mert a tobbi 9.9millio magyar napisorsa fuggetlen attol , hogy ki van kormanyon

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:25:00

@aleb19: sztem meg nem független a 9.9 millió magyar sorsa a magyar kormánytól.. de ahogy gondolod..

"2015-ben 33 ezren vándoroltak ki tavaly, vagyis költöztek külföldre úgy, hogy egy ideig nem is terveznek visszajönni." ---> biztos mindannyian tévednek :-)

persze lehet írni hülyeségeket .. csak ha mondjuk a fizetésed 5%-át tudod félretenni és az is többszöröse a magyar béreknek, akk nincs miről beszélni

különben nekem8, h ki mit csinál, csak Sith Lordhoz hasonlóan nekem is felbaszta az agyam, h mások helyett nyikorognak egyesek, h de rossz nekik :D

aleb19 2016.04.10. 19:26:45

@AreYouScorpio: itt meg olvasom mindig az átpolarizált jobboldalikomcsi propagandát, h ne menj ki, m drága a lakbér

tenyleg draga a lakber ezert ha ketkezi melos vagy tomegszallason laksz csak igy eri meg...@Sith Lord: csak osszevissza hazudozik

aleb19 2016.04.10. 19:29:29

@AreYouScorpio: "2015-ben 33 ezren vándoroltak ki tavaly, vagyis költöztek külföldre úgy, hogy egy ideig nem is terveznek visszajönni."

mondjuk ez hulyeseg...sokkal tobben vandoroltak ki tavaly, ebbol is latszik,hogy fogalmatlan troll vagy

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:33:17

@aleb19: persze, h drága.. mégis meg tudod fizetni.. am meg lakhatsz vidéken is, Londontól 30-40km-re már töredéke a lakbér, a vonat meg jár 3-4 percenként és félóra alatt bent van a belvárosban és kocsival sem gond a parkolás .. de am nem szeretnék meggyőzni senkit, good luck !

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:36:17

@aleb19: persze h sokkal többen, ez csak a bejelentett "örökre" távozók száma.. azt jeleztem vele, h még ez az alsó kormánybecslés is kurvasok, ennyien valószínűleg nem tévednek..

cikk: index.hu/gazdasag/2016/04/05/egy_kisvarosnyi_magyar_vandorolt_ki_tavaly/

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:38:03

@Árpádné Pehej: igen és Bpen is 80-100ezer egy normális albérlet plusz rezsi..

pamut 2016.04.10. 19:44:43

Amikor az angolok panaszkodnak, hogy "nem lehet kijönni a fizetésből", azt azért senki ne úgy képzelje el mint Magyarországon :)))

Egy régi cimborám kint van évek óta, angol kolléganője állandóan sír neki hogy nem tud kijönni a fizetéséből, ami 3000+ font :)))

Szóval amikor egy gazdag jóléti állam polgárai sírnak, az nagyon már mint amikor egy csóró periférikus ország lakónak egy része szó szerint azért küzd hogy kifusson a pénze hó végéig, és komoly csapást jelent egy bedöglött hűtő vagy mosógép. És akkor még nem szóltam azokról akiknek mosógépe és hűtője sincs.

Az angolok magyar szemmel nézve szórják a pénzt, ruhákra, kütyükre, szórakozásra, a náluk kötelező napi pubozásra. Náluk természetesen hogy beülnek egy kávézóba, bárba akár minden nap és fogyasztanak. A nyaralásról is más fogalmaik vannak, pl. a karácsonyi bevásárlást sok angol New Yorkban ejti meg.

Nem kell őket félteni... :) Nálunk a fideszesek sírnak hogy mennyi baj van az úszómedencével, kész istencsapás, ne ez is kb olyan.

Mondjuk ha kilépnek az EU-ból akkor tényleg megtanulják majd milyen a valódi megszorítás.

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:46:56

@pamut: jaja lesz a font majd 250 forint, ha kilépnek .. meg akkor már nem kell aggódniuk, hová teszik a sok bevándorló kelet-európait..

zuulululu 2016.04.10. 19:49:28

@AreYouScorpio:
Kérdés minek a toredeke?! Central londonnal igen, de zone 3-4-5-nek a toredeke fenet, mar az is sokkal olcsobb, mint central london. A tomegkoz meg kurva draga. És hiaba vagy bent 30 petc alatt a belvarosban, ha utana meg 1 ora busszal a melo v metroznod kell ami meg zone 1-2-ben havi £124.50!!!! Magyarul messze is laksz, kivan a tokod mire hazaersz es hiaba olcso a cella, ha ghechi draga a tomegkoz. Az okos a melo kozelebe koltozik v a cell kozeleben keres melot. Ha megteheti. Legtöbben nem. Marad a napi 4ora utazás vagy 7pakival lakasosztas a minimálbéresnek.

pamut 2016.04.10. 19:50:11

@aleb19: Alap dolgokat nem értesz ha azt hiszed egy országban élő emberek sorsa független annak az adott országnak a kormányától. Ennek az ellenkezője az igaz.

@AreYouScorpio: A hivatalos 33 ezres kivándorlás a vicc kategóriája. Évek óta figyelem ezt a témát, sok cikket, fórumot olvasok erről, úgy saccolom éves szinten legalább 70-80 ezer ember vándorol ki.
A közbeszédbe évek óta beragadt félmillió kivándorolt is erősen elavult szám, közelebb van már a valós szám az egymillióhoz, mint a félhez.

pamut 2016.04.10. 19:54:12

@AreYouScorpio: Ha közel felére zuhanna a font akkor csődbe is menne az egész ország :D Buknak az összes jelzáloghitel, azzal buknak egy csomó bank, a bankok meg rántanák magukkal a többit... én is nagy rogyást várok, de ekkorát talán nem... mindenesetre nagyon kíváncsian várom a szavazást, hogy tényleg hasba lövik-e magukat :)

AreYouScorpio 2016.04.10. 19:56:58

@zuulululu: vagy bejársz motorral bármikor, vagy bejársz kocsival 7 előtt, ha nem cityben dolgozol és nem gond letenni a kocsit, akk még nincs congestion fee .. am tömegközlekedés drága jah, de ha családdal vagy, még mindig jobban megéri vidéken olcsón kertes lakás

AreYouScorpio 2016.04.10. 20:00:05

@pamut: jaja ez csak a kormánypropaganda, de már az a 30ezer is sok lenne, valószínűleg okuk van rá .. én spec megbántam, h valaha is hazajöttem, épp úton vissza : )

AreYouScorpio 2016.04.10. 20:03:14

@pamut: am sztem is, ha kiszavazzák magukat az EU-ból, tényleg csak angolok maradnak náluk :D a túlárazott lakásáraiknak meg van hová zuhanni .. és akkor szétesik am is az ország, skótok és wales-iek már jelezték, h akkor kilépnek a királyságból, kelta uniót hoznak létre és visszacsatlakoznak az EU-hoz.. nagy kaland lesz :D

pamut 2016.04.10. 20:03:50

@AreYouScorpio: És milyen területen tudsz elhelyezkedni ha nem titok? Én is erősen gondolkodom rajta, de a szavazásukat még megvárom, meg amúgy is nehéz a bizonytalanba belevágni.

pamut 2016.04.10. 20:06:48

@AreYouScorpio: Na igen, az építőiparuk és a vendéglátásuk azonnal összedőlne kelet-európaiak nélkül... szerintem fogalmuk sincs mivel játszanak, történelmi léptékű visszaesést szenvedhetnek el. És igen, a skótok röhögve leválnának. A wales-iekről még nem hallottam hogy szintén lépnének, azok már eléggé asszimilálódtak nem? Vagy van még bennük annyi kraft hogy nekiálljanak saját országot csinálni?

aleb19 2016.04.10. 20:13:21

@pamut:Alap dolgokat nem értesz ha azt hiszed egy országban élő emberek sorsa független annak az adott országnak a kormányától.

az egyen napi sorsa /a potyaleseket leszamitva/ altalaban fuggetlen az allambacsitol mindenhol a kormanyzo tolvaj banda kihatasa csekely ez kulonosen igaz a gazdasagi pangast megvalosito viktatorra

a nagypolitika csak akkor szamit ha a gazdasagot elqrjak nem kicsit de nagyon lasd qrcsanyo

AreYouScorpio 2016.04.10. 20:15:20

@pamut: az Independent írta: "A skót kormány és a walesi nemzetgyűlés tagjai tárgyalásokat folytattak arról, hogy kiválnának az Egyesült Királyságból és új országot alapítanának, ha Nagy-Britannia az Európai Unióból való kiválás mellett dönt... Több javaslat is volt az újonnan létrehozandó ország nevére, az egyik ezek közül a „Kelta Unió”.. A tárgyalásokat azért kezdték meg Skócia és Wales vezetői, mert úgy látják: népeik akarata ellenére kellene távozniuk az Európai Unióból, ha az Egyesült Királyságban erről születik többségi döntés."

szóval ők nem szeretnének távozni az EU-ból ..

nekem megszűnik itthon a munkám kölcsönös érdektelenségből (egyik fél sem bánta :D ), mivel vissza szeretnék menni UK-be .. ha kilépnek, akk szívás lesz persze .. nem tudom még pontosan mit, de jól beszélek angolul és régen sem volt gond találni vmit, most kezdtem el csak nézegetni munkák után .. az angol üzleti év elejét vártam csak eddig is áprilist .. vmi irodai munkát, de mindegy is, vmivel elkezdem és ha nem jót találok, majd váltok kint .. meglátjuk

AreYouScorpio 2016.04.10. 20:19:48

@aleb19: pl vasárnapi boltbezárás, stb mind a kormánytól függő dolgok .. amikor majd ördögszekereket görget a szél budapest belvárosában, biztos jó lesz a nagy semmin uralkodni :D

pamut 2016.04.10. 20:23:42

@AreYouScorpio: Hát kíváncsi vagyok, ugye tavaly még a skót népszavazás is elbukott, egy walesi szerintem még esélytelenebb, persze ha angolok kilépnek az EU-ból, akkor lehet meglesz a motiváció. A skótok azok tuti lépnek, ők mindig is elég karcosan őrizték az identitásukat, megvannak a masszív történelmi előzményeik is, amik persze vannak a walesieknél is, de csak nem olyan erősen. Én mindenesetre drukkolok nekik, szerintem minden népnek joga van az önálló országhoz. Az angolok meg kurva nagyot fognak szívni ha még leválik róluk ez a két nép is, alig másfél magyarországnyi területen ott maradnak 50 millióan, az EU-ba csak vámmal tudnának utána exportálni, elértéktelenedne az ingatlanpiacuk, a pénzügyi piacuk, az egész ország.... na akkor aztán tényleg lesz miért sírniuk :)

"ha nem jót találok, majd váltok"
De lazán nyomod! :) Irigyellek, én csak biztosra mernék kimenni :)

aleb19 2016.04.10. 20:25:34

@AreYouScorpio: a vasarnapi boltzar lehet kicsit bosszanto, de akkor anglia nem a te orszagod mert itt is korlatozzak a vasarnapi nyitvatartast

AreYouScorpio 2016.04.10. 20:32:54

@pamut: hacsak az EU nem fekszik be nekik és ha kilépnek is megkapnak mindenféle kiváltságot (vámmentesség), akk még jól is jönnek ki belőle, de csak nem ilyen kretén az EU .. itthonról nehezebb kint normális munkát találni sztem

AreYouScorpio 2016.04.10. 20:37:01

@aleb19: nem csak bosszantó, hanem anyagilag sokakat érintő dolog.. ha korlátozni akarnak vmit, inkább mondták volna, h 4x-es bért kell adni vasárnapra és döntse el mindenki, mit akar.. de kelet-európában mindent erőből oldanak meg .. am csak egy példa volt, azóta dunaszerdahelyen vásárolok szlovákiában vasárnaponként.. korábban a szlovákok jöttek hozzánk győrbe hétvégente vásárolni :D .. am sztem mintha nyitva lett volna a sainsbury és tesco vasárnaponként anno

pamut 2016.04.10. 20:40:22

@aleb19: Azt kéne látni, hogy kormány sok egyéb mellett meghatározza egy ország mindennapi életének szabályrendszerét, alapvető hatással van a gazdaságra, a kultúrára, a társadalmi életre, az egyének boldogulására, de még az ország közérzetére is.

Nálunk a fideszmffiának köszönhető a világcsúcs ÁFA, a mesterségesen alacsonyan tartott bérek, nekik köszönhető a közbeszéd gyűlölködővé és elviselhetetlenné tétele, az állandósult a szellemi polgárháború, a kirekesztés, megbélyegzés, az oktatás elnyomorításával százezrek életkilátásai, esélyei csökkentek és csökkennek ma is, a korrupció mintává válása morálisan szétzülleszti az országot, ahogy az is hogy hitványabbnál hitványabb emberek a főszereplői a kormányzati működésnek, akik folyamatosan hazudnak és lopnak, hogy a törvényhozás is a lopás eszköze lett, és még sorolhatnám napestig.
Kivétel nélkül minden magyar embert érint a kormányzati működés (ha itt él), van aki kevésbé, van akit jobban, akit pedig nem csak a saját sorsa érdekel, hanem hazája sorsa is, annak gyakorlatilag állandósult a rosszulléte attól a borzalmas ámokfutástól ami itt kormányzás néven pusztítja az országot.

AreYouScorpio 2016.04.10. 20:53:21

@pamut: jaja, már a lopást -harácsolást sem veszik a fáradtságot sem, h legalább cégek mögé rejtsék, felfordul tőle az ember gyomra .. am ha a béreket nem tartanák a béka segge alatt, a gazdaság is felpörögne lassan, de persze akkor a kormányzati holdudvar olcsón szerzett földjeit birtokait nem tudnák olcsón kapható droidokkal műveltetni.. látszik az a tendencia is, h céllá vált, minél kevesebb diplomás is legyen, csak olcsó munkaerő legyen, ez a cél .. a magas adókkal sem lenne gond, ha látná az ember, h az iskolák felszereltek, színvonalas az oktatás, a kórház.. ehelyett stadionok nőnek mindenütt.. van akinek ezt beveszi a gyomra, de engem meglehetősen zavar.. vagy ne vonjanak ezekre adót, vagy legyen ellenszolgáltatás is.. ha gyerekem lesz, tuti nem itthon szeretnék belőle szellemi agyhalott droidot nevelni, már bocs !

DocBulywood 2016.04.10. 20:55:30

@aleb19:

De nyitva vannak 06-23h-ig. Szóval nem jött be ez a korlátozás, mert ez nem korlátozás.

Azonban itthon a bevközpontok zárva vannak - kár jönni a hülyeséggel, vásárolj be előző nap. ÉN szeretek FRISS pékárút venni, hadd vegyek vasárnap is - és nem 200 forintért a sarki lehúzdában.

aleb19 2016.04.10. 21:02:15

@pamut: Nálunk a fideszmffiának köszönhető a világcsúcs ÁFA"

az a plussz 2% kimutathatoan nem erzekelheto a vegfogyasztonal

"a mesterségesen alacsonyan tartott bérek"

viktator legalabb emelte a realbereket a maszopszadesszel ellentetben

"nekik köszönhető a közbeszéd gyűlölködővé és elviselhetetlenné tétele, az állandósult a szellemi polgárháború, a kirekesztés, megbélyegzés,"

nem ezt a 2002-es werberi mszp negativ kampany szulte

Punxsutawney Mormota 2016.04.10. 21:03:47

@röf: És mivel Te egyis sem vagy, így beálltál habonyékhoz pincsiskedni. Nem jobb lenne Londonban tisztes pénzért mosogatni, mint itthon éhbérért a libsiket ugatni, hm? Ja, hogy büdös a munka...

aleb19 2016.04.10. 21:04:25

@DocBulywood: nem angliaban is korlatozzak a supermarketek vasarnapi nyitvatartasat ha@AreYouScorpio: -t nagyon zavarja akkor romaniaba kellene koltoznie ott dul a vadkapitalizmus

tralalala 2016.04.10. 21:15:51

@AreYouScorpio: "2015-ben 33 ezren vándoroltak ki tavaly, vagyis költöztek külföldre úgy, hogy egy ideig nem is terveznek visszajönni." ---> biztos mindannyian tévednek :-)"

Angliából meg háromszázezren távoznak per év. És?
www.telegraph.co.uk/news/general-election-2015/politics-blog/11620356/Emigration-nation-who-are-the-thousands-fleeing-Britain-each-year.html

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:17:51

@aleb19: ahogy nézem most is vasárnap 6-23 van nyitva tesco és 11-17-ig sainsbury .. nem vágom .. de nekem mind1, mindenki menjen oda, ahol szeret, akk Te legalább megtaláltad a demokrácia bölcsőjét :-) vajna tévé-casino mészárosfalva stb

tralalala 2016.04.10. 21:19:20

@AreYouScorpio: "h még ez az alsó kormánybecslés is kurvasok, ennyien valószínűleg nem tévednek.."

Ez nem "kormánybecslés", ez a tükörstatisztikákból kijövő adat. Nem azt nézik, hogy hányan "jelentik be", hogy kimennek, hanem azt, hogy hányan jelentkeznek be kint, és azt összesítik. Tehát annyira pontos, amennyire lehet, és minden ország így méri.

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:19:50

@tralalala: ok.. akkor minden rendben itthon :D jólvan :D

tralalala 2016.04.10. 21:22:51

@AreYouScorpio: Hát amennyiben az az érved, hogy "abból látszik, hogy MO szar, hogy milyen sokan kimennek", akkor nyilván Angliában sokkal szarabb, mert onnan sokkal többen mennek ki (arányaiban is, nem csak darabra).

Vaaaagy hibás, buta logikát használsz, az is lehet.

aleb19 2016.04.10. 21:27:05

@tralalala: ez a tükörstatisztikákból kijövő adat. Nem azt nézik, hogy hányan "jelentik be", hogy kimennek, hanem azt, hogy hányan jelentkeznek be kint, és azt összesítik. "

ez hulyeseg evente csak a britteknel es a nemeteknel 55-60 ezer magyar ker uj TB szamot munkahoz es ez csak 2 orszag a nagyvilagbol

az 33e az Agyarorszagrol hivatalosan kijelentkezett KSH szam

tralalala 2016.04.10. 21:29:50

@aleb19: Forrást légyszi.

Csak nehogy valami hoaxba fuss, mint legutóbb az origó :D

index.hu/gazdasag/igazamiigaz/2014/06/09/egymillio_magyar_dolgozik_angliaban/

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:31:35

@tralalala:

jól működik a gyere haza fiatal program :D

azért én inkább lelépek újra, úgy, h már nem először megyek, pedig drága lesz a lakbér ;-( .. :D

pamut 2016.04.10. 21:32:01

@aleb19: :DDDD csak nem fideszes vagy, ezért írod a sok hülyeséget? :DD
ja "emelték" a béreket, meg "nem számít" a világcsúcs ÁFA, meg a többi adóemelés, stb, stb.. :DDD
jól van, imádd csak az istened, és szard le hogy pusztítja rombolja az országot...

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:32:31

@aleb19: gondolom akik full a lakcímüket , személyit, mindent visszaadnak és csak az útlevelüket tartják meg

pamut 2016.04.10. 21:33:29

@AreYouScorpio:
Egyetértünk.
Én minden jó magyart sajnálok, akit elveszít az ország, így téged is, de teljesen megértem, már csak azért is mert lehet én is menni fogok ki. Sok sikert Angliához!

tralalala 2016.04.10. 21:34:49

@AreYouScorpio: Te ismersz egy embert is, aki ilyet tett?

aleb19 2016.04.10. 21:35:02

@tralalala: akkor biztos van valami okos magyarazatod, hogy miert csokkent le otthon a feherje /hus,sajt,tojas/ fogyasztas 30-40%al vagy kik utalnak haza 3-4 milliard eurot evente

siman 1 millio magyar kitantargott az elmult 20 evben

aleb19 2016.04.10. 21:37:09

@pamut: ertem tetelesen cafolom a hulyesegeidet erre a valaszod ,hogy fideszes vok ...gratula

tralalala 2016.04.10. 21:37:19

@aleb19: Most akkor nem adsz forrást?

tralalala 2016.04.10. 21:38:04

@aleb19: Ó látom ismerkedsz pamuttal :) szegény retardált, szerintem hagyd.

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:38:23

@pamut: :D .. am sztem sok magyar olyan, mint aleb, naponta lopnak milliárdokat, de nem akarják látni.. ezért nem is látok sok jövőt itt.. bármennyi adót fizetne az ország népe, sosem lenne elég.. az iskolák-kórházak lepusztultak, kisvasút, vajnatévé, stadion, stb pénz nem számít .. sajnos tényleg jó a kormánypropaganda, nem lenne még egy kormány, amelyik így még egy választást meg tudna nyerni -.-

tralalala 2016.04.10. 21:43:08

@aleb19: Adok akkor én forrást, azon is mehet a vita.

Mindenki sír, hogy hányan hagyják el az országot, és közben elfelejtődik, hogy hányan jönnek be. Mert ilyen is van ám, migráció Magyarországra, méghozzá a kivándorlással összemérhető nagyságrendben.

A googlen a "migration rate of hungary" szavakra rákeresve nagyon sok eredmény van, egymástól függetlenek de nagyjából egyöntetűek. Ezek szerint MO-ra többen jönnek, mint ahányan innen elmennek.
A legfőbb csoportok a visszaköltözők, a külhoni (pl. erdélyi) magyarok, a távol-keletiek, és a nyugati nyugdíjasok, akik itt jobban elvannak a nyugdíjukból.

Ezért nem kell azon aggódni, hogy "kihal az ország" :) Anglia sem hal ki, pedig onnan pont 10x annyian távoznak évente, mint tőlünk. Igaz, 20x annyian érkeznek :)

Forrás (pl., de sok helyről lehetne):
www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2112.html

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:44:27

@pamut: kösziiii ^^ rem jól alakul majd

@tralalala: köszi :D .. hát akinek nincs sok vagyontárgya (autó, ház, stb), az sztem visszaadja magyar papírjait, h ne zargassa NAV / TB többé.. ha van kocsid, házad, akk sokan megtartják magyar címüket is

tralalala 2016.04.10. 21:44:48

@AreYouScorpio: Csak tudod a szavazólapon nincs olyan, hogy "szerintem vezetődjön jól az ország" meg "ne legyen korrupció", hanem viszont olyanok vannak, hogy "fidesz" meg "mszp" meg "jobbik", és azok közül kell választani.

Azon sikoltozni, hogy dejafideszcsúnya, pont sehova nem vezet, mert a többi alternatívája még szarabb.

aleb19 2016.04.10. 21:46:05

@tralalala: akkor biztos van valami okos magyarazatod, hogy miert csokkent le otthon a feherje /hus,sajt,tojas/ fogyasztas 30-40%al vagy kik utalnak haza 3-4 milliard eurot evente

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:46:12

@tralalala: de jó, tele lesz román-stb "nővérekkel" a magyar romhalmaz kórház, akik még egy injekciót sem tudnak beadni :D:D de nem baj, úgysem jut gyógyszerre, injekcióra....

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:47:28

@tralalala: ez igaz sajnos .. talán ezért is mennek el olyan sokan..

tralalala 2016.04.10. 21:47:50

@AreYouScorpio: "hát akinek nincs sok vagyontárgya (autó, ház, stb), az sztem visszaadja magyar papírjait"

De mondom ismersz embert, aki ilyet tett? Legalább egyet? Mert ez szerintem egy legenda. Így a büdös életbe senki nem vándorol ki, hogy feléget minden hidat maga mögött. Jó lehet, hogy van ilyen, de ez szerintem baromi ritka. Nyilván nem ezt számolja a KSH mert akkor az jönne ki, hogy 100 ember vándorol ki évente.

tralalala 2016.04.10. 21:49:59

@aleb19: Ezekre egy linket légyszi, mert így hiteltelen. Én igyekszem minden nem annyira triviális állításomat alátámasztani (pl. hogy MO-ra többen jönnek, mint ahányan mennek, vagy hogy Angliából nagyobb arányú a kivándorlás, mint MO-ról). Légy szíves tedd ezt te is, mert különben nem igazán tartom hitelesnek az állításaidat.

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:51:45

@tralalala: nem égetsz fel semmit, magyar címed könnyen lehet újra.. ha nem lenne 1-2 autóm, amit nem akarok kint regisztrálni, minden szívbaj nélkül elég lenne csak az útlevél, nem nyüsszögne mindenféle magyar hivatal többé :o)

tralalala 2016.04.10. 21:51:59

@AreYouScorpio: Kénytelen vagyok észrevenni, hogy az eredeti álláspontod, miszerint kiürül Magyarország, mostanra megváltozott, és mostanra attól félsz/azon gúnyolódsz, hogy valahogy "rossz minőségű" emberekkel lesz tele.

Szerencsére te Angliába nagytudású munkaerőként érkezel, akire az angoloknak nagy szüksége van, de az ide jövő erdélyi nővér meg szerinted igénytelen idióta :)

Bocs, de tényleg.

tralalala 2016.04.10. 21:54:01

@AreYouScorpio: De mondom ismersz embert, aki ilyet tett? Legalább egyet?

Biztos sok kivándorollal beszéltél, volt tényleg, aki valaha bejelentette, hogy kimegy, leadta mindenét, és akkor strigulázták a KSH-nál, hogy na még egy, és ebből van 33 ezer szerinted?

Mert nekem elég nyilvánvalónak tűnik, hogy nem így számolták.

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:55:40

@tralalala: képzetlenekkel, és ez is tény.. a magyarok, ha kimennek, jellemzően képzettek pl a nővérek.. míg a román nővérek egy nyomorult injekciót nem tudnak beadni.. elég körbenézned a kórházi osztályokon.. azért ez nagy különbség sztem.. de ha szted az egészségügy tökéletes Mo-n, a legjobb helyen vagy itthon :-)

pamut 2016.04.10. 21:57:21

@aleb19: mit cáfoltál szegénykém? :DD azt hogy a 27%-os ÁFA nem is számít? :D
Magyarázd már el egy nettó 80 ezret keresőnek aki azt se tudja melyik számláját ne fizesse be, vagy egy ugyanennyit kapó nyugdíjasnak, hogy nem számít hogy havi két kilóval kevesebből kell kijönnie bazdmeg!

tralalala 2016.04.10. 21:58:03

@AreYouScorpio: Értem én, hogy 20 év alatt kimehetett 1 millió magyar, csak közben be/vissza is jött 1 millió. Meg az itt dolgozó külföldiek szintén hazautalják a vagyonuk egy részét. Most akkor mitől állunk jobban vagy rosszabbul?

aleb egyértelműen arra célzott, hogy az ország lakossága 30-40%-kal lecsökkent, amit a fehérjefogyasztás csökkenéséből vezetett le. Erre mondtam, hogy ezt valamivel támassza alá, mert így kevés.

aleb19 2016.04.10. 21:58:19

@tralalala: guglizd ki amugy mind a ket hir az utobbi 10 napban olvastam /Jaksity 4md mondott mas hir 3.1md/

az allitasaid:
1, UK netto bevandorlasa evente 350ezer ami sok
2, cia jelentes hulyeseg ...az erdelyi es egyeb kulhoni magyarok foleg a magyar szemelyi igazolvanyra hajtanak az eu munka miatt, ez mar nem a kilencvenes evek mostansag Agyarorszagi alacsony fizetesek nem igazan vonzoak

AreYouScorpio 2016.04.10. 21:59:07

@tralalala: egyet ismerek, aki ezt akarta tenni, önmagam, aki le akarta adni a lakcímét, csak nem volt lehetőség rá, hogy ideiglenes második lakcímen is tarthassak autót.. am ez is minden jogszabállyal ellentétes, h az EU-ban két állandó lakcímed legyen.. de konkrétan a magyar hatóság beszélt rá, hogy ezt lehet.. gondolom kell a gépjármű adóbevétel..

aleb19 2016.04.10. 21:59:48

@pamut: tobb kutatas is kimutatta, hogy 2-3%-s arvaltozast a vegfogyaszto nem erzekel

tralalala 2016.04.10. 22:01:52

@AreYouScorpio: "képzetlenekkel, és ez is tény.. a magyarok, ha kimennek, jellemzően képzettek pl a nővérek.. míg a román nővérek egy nyomorult injekciót nem tudnak beadni.."

Jaj hagyjuk már ezt a marhaságot. Miből vezeted ezt le? Mivel támasztod alá? Hol vannak a tényeid?

Amúgy egy angolnak nyilván az a véleménye, hogy ez a hülye magyar még egy tálcát se tud olyan jól kivinni, ahogy egy angol tenné, még szerencse, hogy ilyen olcsó, hová züllik ez az ország.

Elég skizofrén állapot úgy bevándorlóellenesnek lenned, hogy közben magad is épp bevándorolsz.

pamut 2016.04.10. 22:01:55

@tralalala:
"Mindenki sír, hogy hányan hagyják el az országot, és közben elfelejtődik, hogy hányan jönnek be. Mert ilyen is van ám, migráció Magyarországra, méghozzá a kivándorlással összemérhető nagyságrendben."

:DDD

te ezt is beszoptad fideszes jóeftárs, mint a jobbantejjecsítet? :DDD vagy inkább azt akarod hogy mások beszopják? :D
lófaszt van van bejövő migráció Mo-ra, csak osztogatják, meg drága pénzért eladja az állampolgárságot a maffiakormány, ezért PAPÍRON van növekedés, de azok nem jönnek ide, ez csak statisztika...

te, mint fideszes, amúgy mit szólsz a gátlástalan fideszbűnözéshez, a magyarok folyamatos kirablásához? fogadok neked tetszik ugye?

tralalala 2016.04.10. 22:02:36

@AreYouScorpio: "egyet ismerek, aki ezt akarta tenni"

Tehát nullát, aki aktuálisan meg is tette. Köszönöm.

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:03:30

@tralalala: olvasd el a két első mondatot a cikkből és nézz rá a grafikonra.. de mondjuk a a magyar királyi tévé grafikonjain nőttél fel, akk úgyis mindegy, mit mutatnak a tények.. :D

@pamut: az a durva, h kajak a magyarok töme beszopja a propagandát, mint tralala és társai.. hiába mondod nekik vagy látják, teljesen tökmind1 nekik.. :D:D

aleb19 2016.04.10. 22:04:19

@tralalala: nem azt mondtam hanem, hogy a feherje fogyasztas 30-40%-al csokkent melynek az egyik oka a nagyszamu kivandorlas miatti lakossagvesztes a masik ok a nyomor ahol hus helyet kenyeret esznek a csoringerek

pamut 2016.04.10. 22:04:39

@aleb19:
aha. tehát ha valakinek a hó végén már nincs 2000 ft-ja az utolsó bevásárláshoz, akkor "nem érzékeli" hogy nincs pénze, hanem bemegy a boltba, bevásárol, a kasszánál mosolyogva kiengedik fizetés nélkül...

te most komolyan egy ilyen ócska lózunggal akarod elütni hogy ebben az országban millióknak fáj a világcsúcs ÁFA? És az ÁFA még csak egy, és nem is a legnagyobb baj a sok közül.....

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:04:42

@tralalala: jól van szted nem is mentek ki magyarok :D:D istenem.. :D:D na jó :D

pamut 2016.04.10. 22:06:25

@AreYouScorpio:

tralala minden kommentje kivétel nélkül a fidesz hivatalos kommunikációjával van összhangban. soha semmilyen fideszbűnözés nem zavarja, tolja a "jobbanteljesít" hazugságot, stb.
fizetett propagandista.

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:06:31

@pamut: tudod, matolcsy és zsiga marcell: 47ezerből meg lehet élni Mo-n.. :D:D

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:08:19

@pamut: jaja, ha ezt nem nyomnák és paráztatnák azokat, akik lelépnének, már rég kiürült volna az ország

pamut 2016.04.10. 22:08:54

@AreYouScorpio:
Ne is mondd :(

Nem elég hogy lopnak csalnak hazudnak, keményen megszorítanak, de a gazdag fideszes nagyurak még cinikusan a nép pofájába is vágják hogy: nem a zsemle kicsi, hanem a magyarok pofája nagy......

tralalala 2016.04.10. 22:09:32

@aleb19: az allitasaid:
1, UK netto bevandorlasa evente 350ezer ami sok

Kivándorlás, nem bevándorlás. Az UK-ból évi 300k ember megy el.

Link:

www.telegraph.co.uk/news/general-election-2015/politics-blog/11620356/Emigration-nation-who-are-the-thousands-fleeing-Britain-each-year.html

(Persze nyilván be is vándorolnak, többen, mint amennyien kimennek. Csak hát azok triviálisan nem angolok)

"2, cia jelentes hulyeseg "

Jah értem, most cafatokra cáfoltál :) Nézd, mindenki eldöntheti, hogy a CIA a hitelesebb neki, vagy egy random fórumozó. Nekem az első, remélem nem gond :D

De itt van akkor egy nem CIA forrás, bár erre is nyilván ugyanazt fogod mondani: hazudnak, hülyék, nem értenek hozzá. És hát akkor megint előkerül ez a hitelességi kérdés :)

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

tralalala 2016.04.10. 22:12:06

@pamut: Pamut drágám neked mindenki fideszes, aki nem minden hozzászólásában a patásviktort hozza ki minden baj okozójának :D

De tényleg, hol is akadtunk el a múltkor, szóval te kire szavaznál, ha most vasárnap lennének a választások? :D

De ne ilyeneket mondj, hogy "nem a viktorra" meg "egy hiteles politikai szereplőre", hanem egy egész konkrét politikai pártot nevezz meg legyél szíves.

Köszi :D

aleb19 2016.04.10. 22:15:54

@tralalala: tartsd a fejed a homokban es ne erdekeljenek a tenyek...es tovabbra is csak olyan dezinformaciokat vegyel figyelembe amit a habonymuvek is tamogat

pamut 2016.04.10. 22:16:13

@AreYouScorpio:

Ez a tömeges kivándorlás borzalmas, Magyarország pont a gazdasági fenntartáshoz, társadalmi önreprudukcióhoz és fejlődéshez legfontosabb főleg fiatal, arányaiban képzettebb-tanultabb, életrevalóbb, vállalkozóbb szellemiségű rétegeit veszíti el. Mindenki nem fog elmenni, mert vagy 80% semmilyen idegen nyelven nem beszél, de a maradék 20% felét már elvesztette, a maradékot pedig a következő években veszíti el.

Ez már létszámában is olyan brutális nemzetfogyás, veszteség, tragédia az országnak, mintha egy háború lenne itt. Még 1956-ban is "csak" 200 ezeren mentek el, ma ennek már a legalább a 3-4-szerese ment ki. És amagukat "magyarnak" meg "nemzetinek" hazudók ezt totális közönnyel-leszarással nézik. Pedig sokkal drámaibb veszteség mint mondjuk az államadósság vagy egyéb baromságok, maga a nemzet fogy el, ráadásul a fontos, képzettebb, dolgosabb része. Egyszerűen a magyar társadalom, munkaerő átlagos minősége csökken. Konkrétan már nem csak a gazdasági növekedést akadályozza a munkaerőhiány, de az egészségügyi ellátásban is napi szintű túlélésért megy a harc annyira nincs ember.

És mindezt a "nemzeti", valójában hazaáruló hungarofób maffiakormány nagy ívben leszarja. Sőt még örül is neki, mert az itt maradtakon így könnyebben uralkodik, meg manipulálja őket.

tralalala 2016.04.10. 22:17:00

@AreYouScorpio: "jól van szted nem is mentek ki magyarok"

Megint az van, hogy egyszerűen nem követed, amit írok.

A KSH adata: 33k ember ment ki.

Te: Ez biztos nem igaz, mert a KSH biztos csak azokat számolja, akik "leadták minden papírjukat" (jelentsen ez bármit is)

Te: egy embert sem ismersz, aki ilyet tett volna.

Én: Akkor a KSH biztos nem csak ezeket az embereket számolja, mert ezek az emberek tök kevesen lehetnek.

Te: akkor szerinted nem is megy ki senki???

Uhh bazz. Nem ezt mondtam. Olvasd el megint.

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:17:36

@pamut: majd ha a migránsindokkal épített kerítéseket bezárják véletlenül, elhitetik mindenkivel, hogy a migránsokat tartják kint vele, nem a magyarokat bent :D

pamut 2016.04.10. 22:18:17

@tralalala: Tralala drágám te szokás szerint terelsz, és szokás szerint akkora kretén vagy hogy azt hiszed majd én hagyom hogy terelj. Te a fidesz fizetett hazugság-gépe vagy, és az hogy terelsz a fideszbűnözésről, az ennek a beismerés, mondjuk nem mintha kéne beismerés amikor a lábfejed is alig látszik ki Orbán seggéből.

pamut 2016.04.10. 22:19:39

@tralalala:
ja és fityeszeském, nagyon durván kussolsz a magyar "bevándorlásról" mióta elkentem a szádat, mi van már mégsem nő Magyarország lakossága? :D

tralalala 2016.04.10. 22:20:13

@aleb19: "es tovabbra is csak olyan dezinformaciokat vegyel figyelembe amit a habonymuvek is tamogat "

Mint pl. a CIA. Messzire ér ennek a Habonynak a keze :D

Bocs de nem gondolom magam befolyásoltnak, téged annál inkább. Te gyakorlatilag teljesen ellenőrizhetetlenül állítottál mindent, pl. hogy sokkal magasabb a kivándorlás a hivatalosnál, sokkal alacsonyabb a bevándorlás a hivatalosnál, stb.

Miből veszed ezeket? Én alá tudom támasztani az állításaimat, a tieid lógnak a levegőben. Ez nem vita, amit előadsz, ez üres hőzöngés.

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:21:12

@tralalala: ok ok :D majd ha vakbélgyulladásod lesz és nem lesz orvos, aki megműtene, nézegesd a KSH statisztikákat :D és kérj egy képzett román nővért, hogy hozzon gyógyszert a kórház jól felszerelt gyógyszertárából :)

tralalala 2016.04.10. 22:25:01

@pamut: Magyarország lakossága nem nő, de ez főleg a temrészetes fogyás miatt van (alacsony születésszám). A magyar demográfia nagy vonalakban kb. úgy alakul, hogy
- Évente születik 60k
- Évente meghal 100k
- Évente külföldre megy 30k
- Évente bemigrál 40k

Ez összesítve 30k mínusz. Tehát a magyar lakosság csökken, de ebben nem igazán a migráció a ludas.

De igazából nem is tudom, hogy minek írok neked ilyeneket, mert úgysincs semmi értelme, mindjárt megkapom, hogy akkor is a fidesz a hibás, meg én akkor is hülye fideszes troll vagyok :D

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:26:01

@pamut: mondjuk ezt nem tudtam, h 56-ban mennyien mentek el, de ez egészen durva :\ .. mondjuk én sem így terveztem, de egyszerűen nem látom, h ez bárhová vezetne, amilyen politikai gazdasági ámokfutás van az országban.. 1000 évig meg nem élek ugye, hogy kivárjam, hátha majd pár száz év múlva jobbra fordul minden.. kell hozzá 1-2 generáció, mire kitisztulnak a fejek, ha egyáltalán..

tralalala 2016.04.10. 22:26:19

@AreYouScorpio: Most azon kívül, hogy "haha remélem félrekezel egy orvos és megdöglesz", állítottál valamit?

Bocs, de ez nem vita, ez gúnyolódás. Én nyilván nem értek veled egyet, mégsem kívánok neked rosszat.

aleb19 2016.04.10. 22:27:11

@tralalala: hat igen a cia soha nem alkalmaz dezinformaciot es amerikaikent jobban tud mindent eu ugyekben mint az europaiak

a hivatalos magyar kivandorlas KSH szerint 110 ezer...es ez qrva nagy vicc,orban az evertekelojeben 55e emlegetett te hihetsz ebben ha akarsz de kozben a 20-30 eves korosztaly nagyresze eltunik Agyarorszagrol es tobbsege nem adja vissza szemelyit es leszrja a hulye NAV kijelentkezest

pamut 2016.04.10. 22:28:31

@tralalala:
:DDD
Ezek a számaid még a hivatalos hazugságokat sem tükrözik :D Legalább hazudni tanulnál meg rendesen te szerencsétlen de te még ahhoz is hülye vagy :D

És évente külföldre megy 30k, meg bejön 40k, mi? :DDDD Kretén barom, nem jön ide senki csak papíron, kifelé viszont a 3x-osa megy te agyalágyult hazug fideszes!

Továbbra is kussolsz a fideszbűnözésről látom, olyan szép hogy ezzel egyfolytában bizonyítod hogy a maffiával vagy :)))

tralalala 2016.04.10. 22:29:48

@pamut: Azt is számtalanszor elmondtam már, hogy de, zavar a fideszes bűnözés, csak egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy az mszp-s ugyanilyen bűnözés mellett nem lenne-e még országelkúrás is, ahogy a múltkor.

Akkor már inkább elviselem a fideszbűnözést.

De mondom, itt a bőgatyás alkalom, hogy meggyőzhess: szerinted melyik pártra kéne szavaznom 2018-ban? Te melyikre fogsz?

N. Barbie 2016.04.10. 22:32:27

@AreYouScorpio: "persze, h drága.. mégis meg tudod fizetni.. am meg lakhatsz vidéken is, Londontól 30-40km-re már töredéke a lakbér, a vonat meg jár 3-4 percenként és félóra alatt bent van a belvárosban és kocsival sem gond a parkolás"

Aha, persze. Erre egy konkrét példát tudsz mondani? Mármint arra, hogy London-tól 30-40 km-re, ahol 3-4 percenként jár vonat, töredéke a lakbér.
Kíváncsian várom, másnap költözök oda. :)

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:32:35

@tralalala: nem neked akarok rosszat, de magamnak sem.. ez a magyar valóság.. törött kézzel kórházba kerülsz és tepsiben visznek el.. lehet, h neked ez nem gond, de engem zavar..

www.borsonline.hu/20160309_feri_meghalt_mert_nem_volt_gyogyszer_a_mutoben

tralalala 2016.04.10. 22:33:03

@aleb19: "hat igen a cia soha nem alkalmaz dezinformaciot "

Bocs de ez egy paranoid összeesküvéselmélet kezd lenni lassan. Milyen amerikai célokat látsz a magyar migrációs ráta meghamisítása mögött? :D

Ilyen szintre nem ereszkedek le, ha megengeded. Nem csak a CIA adatok támasztják alá, amit mondtam, linkeltem másikat is.

Ezzel szemben amit ti mondotok, azt soha, semmivel nem támasztjátok alá. Mitől lenne ez hitelesebb?

aleb19 2016.04.10. 22:33:13

@tralalala: Évente bemigrál 40k"

itt angliaban gyakran talalkozok ujvedeki es ukrajnai magyarokkal akik csak a magyar szemelyivel dolgozhatnak gondolom nalad bemigraltaknak szamitanak

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:34:16

@N. Barbie: luton, sevenoaks, woking vagy még kisebb települések.. sokkal olcsóbb a lakbér, mint londonban

pamut 2016.04.10. 22:36:07

@AreYouScorpio:
Drámai csődöt nem várok, mert az EU most is finanszíroz minket, és ha durva csődhelyzetbe kerülnénk, akkor ugyanúgy kimentenének minket ahogy a görögöket is kimentették meg mentik mindig újra és újra. Az EU-nak aprópénz az ilyen kicsi csóró országok megmentése.

Viszont a lassú lecsúszás, szarban dagonyázás, illetve a maffia totális térnyerése és a hazugságaik örökös szajkózása, napi lopásaik maradnak, az oktatás - részben szándékos - lerentása marad, az egészségügy át fog alakulni vágóhíddá, már ma is évente több százan halnak bele kórházban elkapott fertőzésékbe (Semmelweis országában!!!) csak mert annyira megfojtja az egészségügyet a maffiakormány pénzkivonása hogy már fertőtlenítőre meg takarításra sincs elég pénz. És így tovább, fokozatos lecsúszás, lerohadás, leszakadás: ez a jelen é a jövő is.

Bármilyen szomorú, de innen tényleg menni kell, hacsak nem akarsz te is beállni tolvaj fideszesnek és lopni a magyaroktól földet, trafikot, pályázatot, állami állást, de akinek gerince van az erre nem képes, meg nem is akar. Sajnos megértek minden kivándorlót :(

tralalala 2016.04.10. 22:37:06

@aleb19: "gondolom nalad bemigraltaknak szamitanak"

A KSH-nál meg kimigrált magyaroknak.

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:38:48

@pamut: kár velük vitázni is :D elhiszik, h minden oké.. stadionokat építenek meg völgyhidakat a pusztába, de közben a kórházak szégyen színvonalúak, balkánon különbek.. iskolai oktatás színvonala béka segge alatt.. de ennek örülnek is, legyen sok tanulatlan melós nekik olcsón, az idősebbek meg hulljanak el, legalább nem kell nekik nyugdíjat fizetni.. ez a nagy magyar stratégia

pamut 2016.04.10. 22:38:48

@tralalala: Lófaszt mondtad te el :D És most is csak kínodban mondod ezt mert már tagadni sem tudjátok :D És ez még semmi, arról beszélj mit szólsz ahhoz hogy a m,agyar történelem legnagyobb maffiózója a miniszterelnök? Hogy az állam a törvényeket is a lopáshoz igazítja, rendeli alá? Örülsz hogy egy maffiállammá züllesztették Magyarországot a kedvenceid? A saját felelősséged ugye ebben egy kicsit sem érzed? :D

aleb19 2016.04.10. 22:38:50

@tralalala: es mivel magyarazod az otthoni durvan emelkedo fizeteseket ha nem avval ,hogy egyre kevesebb a melos

aleb19 2016.04.10. 22:40:26

@tralalala: A KSH-nál meg kimigrált magyaroknak."

nem mert a tobbseg leszarja a tulbonyolitott hulye kijelentkezeseket a hulye hivatalaoknal

tralalala 2016.04.10. 22:42:13

@aleb19: Úristen, durván emelkednek itthon a fizetések? Eddig azon ment a siratókórus, hogy lecsúszás, balkán, mindmekhalunk :D

Szóval ha magas a melós fizetése, az azért van, mert mindenki elmegy az országból. Pl. Angliába, ahol magas a melós fizetése, mert....
te várjál, ez így nem jön ki, nem? :D

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:43:24

@tralalala: kiragadott példa :D:D lol .. magyarországon vonják a TB-t, de ha nincs privát biztosításom vagy nem fizetek zsebbe, fel is fordulhatok .. rokonom apjának egész narancsot adtak, miközben már halálán volt, h oldja meg a vacsoráját.. felnőtt férfiaknak egy szelet kenyérre tesznek félbevágott szelet parízert, ez a reggeli :D nincs tea, m drága :D hát az lenne jó, ha a sok suttyú politikust veled egyetemben ilyen helyeken kezelnének, hogy érzékeljétek a magyar valóságot.. de sajnos őket az ellopott pénzekből magánklinikákon kezelik :\

tralalala 2016.04.10. 22:44:13

@pamut: Tehát szerinted kire kéne szavaznom? Őszintén, csak mondj egy pártnevet. Te kire fogsz szavazni?

tralalala 2016.04.10. 22:45:43

@AreYouScorpio: Értem, és mit is teszel azért, hogy javuljon ez a helyzet?

Ide adózol, olyan pártra szavazol, ami szerinted jobban teszi ezt, tüntetni jársz?

Ja semmit, fogod magad azt elhúzol. Látom a siránkozás meg hátrafele köpködés még megy :D

aleb19 2016.04.10. 22:47:45

@tralalala: bena az ervelesed a multibarom csak akkor emel ha muszaly most otthon siman sokat emelnek /%-ban/ szinte szonelkul mert nehezen vagy egyaltalan nem talalnak uj melosokat honapok ota

tralalala 2016.04.10. 22:50:30

@aleb19: aham, ugyanaz a multi Angliában szívjóságból és emberszeretetből emel bért, Magyarországon kizárólag csak kényszerből, fogcsikorgatva :D

De tényleg ezt így gondolod?

Ja és muszáJ az pontos jé, de megnyugtatlak, régen én is mindig rosszul írtam :D

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:51:25

@tralalala: pontosan.. régen elmentem, hazajöttem, de látom, h tökmindegy, mennyi adót fizetek, ha minden héten milliárdokat nyúlnak le, a sok buta hozzád hasonló meg ennek ellenére újra és újra megszavazza a csürhét, nyilván elhúzok újra.. elegem van belőle, h a csapból is a törvényesített lopás folyik meg a parasztvakítás és közben mindenki kurvaelégedett ezzel.. nem szavaznék egyik tolvajra sem, majd az utolsó, aki elmegy, kapcsolja le a villanyt ^^ különben meg amit lenyúltak a magánpénztáramból, ha nem kártyázza el a kormány, elég lett volna az egy főre jutó államadósságra sztem, többet nem tudok/szeretnék értük tenni, köszi :D

szimple 2016.04.10. 22:51:26

@AreYouScorpio:

Elég egyszerű gyerek vagy te. Valószínűleg a munkád is az lehet, egy komoly ember nem vergődne ennyit egy ilyen helyen:) Kampányolhatsz ezerrel, de aki járt már ott, tudja milyen retek hely imádott "otthonod". Semmi baj azzal, ha ott dolgozol ,a hozzád hasonló önző, pénzéhes karrierista majmokkal csak többen lennénk itt. Nem vagy érték...láthatóan. Persze,ha ott vagy egyáltalán, bámulva a szürkeséget, szagolva a birkaszart meg kerülgetve azt a mérhetetlen koszt, ami az egész országot belepi. Ugyanis más nem igazán van ott.

aleb19 2016.04.10. 22:53:43

@tralalala: rosszul vagy tajekoztatva itt angliaban nem igazan emelkednek a berek otthon tavaly dupla akkora volt a beremelkedes mint itt

tralalala 2016.04.10. 22:55:00

@AreYouScorpio: "sok buta hozzád hasonló meg ennek ellenére újra és újra megszavazza a csürhét,"

Szemben az általad válaszott.... tényleg, kire is szavaztál? De őszintén, szerinted akkor jobb lett volna?

tralalala 2016.04.10. 22:57:10

@aleb19: Egyébként ez úgy általában nem rossz hír, ha egy multi nem talál munkaerőt, és ezért bért emel. Ugyanis így kevesebb megy a részvényeseknek meg a CEO-knak, és több a magyar dolgozóknak. Igazán nem tudom, ez miért rossz valahogy. Meg hát a munkanélküliség sem szűnt még meg az országban, szóval emeljék csak azt a bért még :)

Meg hát beláthatjuk azt is, hogy ha annyira sok ember elment volna, akkor nem lenne kiknek eladni ezeknek a multiknak, tehát munkaerőt sem keresnének.

AreYouScorpio 2016.04.10. 22:57:31

@szimple: :D:D valószínű :D retek hely :D:D najólvan :D

Mikrobi 2016.04.10. 23:00:42

Hehe, hülye kivándorlók, költsétek csak a rabszolgamunkáért kapott pénzt:-)

pamut 2016.04.10. 23:02:12

@tralalala: te hülye, a piaci szektorban nő pár helyen a fizetés, ott ahol a munkaerőhiány már olyan szinten kritikus hogy konkrétan nincs ember. vendéglátás, és építőipar főleg. tehát NEM a szociális szféra, nem az oktatás, nem az egészségügy, nem az állami szféra, a maffiakormány NEM emel bért az állami szektorban, de persze a világcsúcs ÁFAval azokat is lesápol aki bérére csak közvetett hatással van, és persze a jogbiztonság kinyírásával, a haver-"demokrácia" építésével szétbassza azokat a vállalkozásokat is amelyek nem akarnak jattolni a maffiának.

érzed a különbséget, vagy szokás szerint másról akarsz beszélni inkább batyuka? :D

aleb19 2016.04.10. 23:03:19

@tralalala: a multi csak kenyszerbol emel mert be van szarva, hogy elveszti a melost

a multik otthon bermunkaban alacsony hozzaadott ertekkel kulpiacra termelnek

N. Barbie 2016.04.10. 23:04:43

@AreYouScorpio: Luton, Sevenoaks: egyáltalán nem töredéke a lakbér a Londoni áraknak, csak valamivel olcsóbb. Az éves vonatbérlet meg kb 4000 font és azzal még mindig csak valamelyik nagyobb állomáson vagy.
Hozzáadod a lakbérhez és ott vagy, hogy egy fillért se spóroltál meg, de legalább napi minimum 1-1,5 órával többet utaztál.
Ja és nem 3-4 percenként jár a vonat, hanem még a reggeli csúcsidőben is kb 6 vonat megy óránként.
Ennél kisebb városokban pedig nem áll meg a vonat, amelyik meg igen, azzal nem fél óra alatt jutsz be.

AreYouScorpio 2016.04.10. 23:06:18

@tralalala: orbán egyetlen érdeme, h a saját szemétdombját igyekszik védeni önérdekből migrácsoktól, stb.. de két lábbal tapossa a kormány a demokráciát.. lényegtelen kérdésekben nagy teátrális nemzeti konzultáció, boltbezárásban meg egy nyomorult népszavazást nem lehet kiírni.. beleröhögnek mindenki képébe gusztustalan módon minden téren.. örülök, h Nektek ez nem zavaró, de számomra az.. ennyi.. na jóéjt ,én inkább alszom :D sziasztok

tralalala 2016.04.10. 23:06:40

@pamut: Nézd én is szeretném, ha több pénz jutna egészségügyre, oktatásra.
Szerinted melyik párt fogja ezt megtenni? Tényleg vagy ötödször kérdezem. Te kire fogsz szavazni?

Valamiért nagyon félsz te ettől a kérdéstől, mert következetesen ignorálod :D

Ja és Batyu nem én vagyok, igazából főleg ezt a nickemet használom, vagy egy ehhez nagyon hasonlót, ha ezen kitiltanak.

pamut 2016.04.10. 23:07:11

@tralalala: Tehát akkor a szokásos lúzer terelési bénázásoddal szemben:

1. Hogy értékeles a saját felelősséged abban hogy mániákusan támogatod a maffiakormányt és ezzel az ország a magyarok kirablását?
2. Mit szólsz ahhoz hogy a magyar történelem legnagyobb maffiózója a miniszterelnök? Hogy az állam a törvényeket is a lopáshoz igazítja, rendeli alá?

Már 100x leírtam amúgy hogy bármelyik ellenzéki párt jobb a maffiánál, még a szar szocik is fényévekkel, de a jobbiktól az lmp-n át az együttig, dk-ig, kivétel nélkül mind jobb, tekintve hogy a mostani hazaáruló maffiakormány országpusztítása olyan szinten durva, amivel nem összehasonlítható semmi és senki.

Te, ha egy rokonod halna meg amúgy egy kórházi fertőzésben, akkor is maradnál orbánista csicska? Akkor is csak orbánorbánorbán? Vagy akkor észhez térnél végre? á, szerintem nem, téged még ez se zavarna...

tralalala 2016.04.10. 23:08:24

@AreYouScorpio: "boltbezárásban meg egy nyomorult népszavazást nem lehet kiírni.."

Most lesz kiírva, semmi para :D Angliában az iraki háborúról volt népszavazás? :D Abba konkrétan bele is haltak emberek, itt meg a boltbezárásba hallucinálják bele a szörnyeteg diktatúrát, annyira nincsenek képben.

tralalala 2016.04.10. 23:10:54

@aleb19: "a multi csak kenyszerbol emel mert be van szarva, hogy elveszti a melost "

Minden munkahely kényszerből emel, egy sem emberbaráti jóindulatból.

"a multik otthon bermunkaban alacsony hozzaadott ertekkel kulpiacra termelnek"

Egyelőre ilyet tudunk. A kínaiak is így kezdték. A 10 évvel ezelőtti állapothoz képest ez is fejlődés, 10 év múlva nyilván még jobb lesz. Én nem érzem szégyennek, hogy kétkezi munkát végeznek az emberek, különösen mikor látjuk, hogy ebből hiány van.

pamut 2016.04.10. 23:11:56

@tralalala:
dehogynem vagy te batyu, kb 3-an vagytok fanatikus orbánbérencek oszt variáljátok a kamuneveiteket évek óta, már kb. ezret elhasználtatok :D legalább ne tagadnád a másik kollégád is undorító kollaboráns, de legalább ezt felvállalja.

"ha több pénz jutna egészségügyre, oktatásra." :DDD bazdmeg nem sül a bőr az arcodról? ott a jegybank által épp most ellopás latt lévő 250 milliárdja, ott vannak a foci és stadionmilliárdok, ott van a propaganda- és hazugság MTVA 120 milliárdja, és ez csak pár példa. Kurva sok pénz van csak ellopjátok meg a magyarokat megalázva stadionokat húztok fel belőle bazdmeg a kurva kibaszott rohadt istenit. egyáltalán mi a faszt képzeltek hogy csak mert a focibuzi Orbán stadionőrült ezért közpénzből a mi pénzünkből kiélheti a mániáját miközben rohad szét az egészségügy?

AreYouScorpio 2016.04.10. 23:13:53

@N. Barbie: motorral szuperül be lehet járni, vagy ha korán mész, kocsival is, ha van hol parkolnod .. am dolgozni sem csak Londonban lehet .. persze, nem vitatom, h nem olcsó a szállás, de miért fontos, ha jóval többet keresel? olvastad, h egy nővér Bpen 78ezret kap, a bérleti díj meg 80-100ezer plusz rezsi .. el lehet dönteni, melyik jobb..

pamut 2016.04.10. 23:14:53

@tralalala:
"Most lesz kiírva, semmi para :D "

Te csak húzd meg magad te cinikus faszfej, a kormány akarata ELLENÉRE lesz népszavazás, ha egyáltalán lesz, mesze van az még nagyon, szerintem pl. nem lesz, de hogy eddig is mindent megtettek hogy kiheréljétek a demokráciát és kopasz verőembereket küldtetek a magyar demokrácia ellen, az tény.

Bazdmeg és még te próbálod néha tagadni hogy nem orbán seggében vagy, miközben tökugyanazt a pofátlan gusztustalan cinikus kiröhögést csinálod amikor pl. a magyar demokráciáról van szó, mint bármelyik faszfesz gyökér geci fideszes :D

pamut 2016.04.10. 23:19:11

@tralalala:
"Minden munkahely kényszerből emel, egy sem emberbaráti jóindulatból."

Ez egyrészt kurvára nem igaz, mert ha létezne ebben az országban munkaerővédelem, hatékony érdekérvényesítést lehetővé tévő szabályozás, akkor nem kiszolgáltatott bérrabszolgák lennének a magyar melósok, hanem érdemben tudnának béremelést kiharcolni, másrészt pedig a munkahelyek a bevételből élnek de ilyen vállalkozásellenes, piacellenes, adókkal agyon nyomorított, csókosoknak kedvező, másokat kicsináló kiszámíthatatlan gazdasági környezetben maguk a cégek is csak vergődnek és sok cég tényleg nem tud többet adni.

Bazdmeg te a szerecsenmosdatási extra bónuszra hajtasz? :D

aleb19 2016.04.10. 23:19:46

@tralalala: Minden munkahely kényszerből emel, egy sem emberbaráti jóindulatból."

de angliaban ahol 650e evi bevandorlas van /ntto350e/ ott a novekvo munkaero miatt fele akkora szazalekosan a ber emeles mint az elvandorlo melosok nyomasa alatti magyar multin

N. Barbie 2016.04.10. 23:19:58

@AreYouScorpio: Londonba élek, szóval nekem nem kell bizonygatni, hogy itt jobban meg lehet élni, csak azt mondom, hogy Londonból 30-40 km-re kiköltözni, majd visszajárni dolgozni egyáltalán nem éri meg, járhatsz bármivel is be. Az extra időről nem is beszélve, amit mondjuk a családtól veszel el.
Londonból kiköltözni és az adott helyen dolgozni, na úgy már lehet spórolni. Mondjuk ott meg a fizetések jóval alacsonyabbak.

AreYouScorpio 2016.04.10. 23:20:11

@tralalala: bagatelizálod, amit Te is tudsz, h mindez valós probléma, kár róla vitázni, m sajnos ezek tények.. lehet fröcsögni és próbálhatod legitimálni a közpénzelherdálást, de ez a tényeken nem változtat

tralalala 2016.04.10. 23:20:49

@pamut: "bármelyik ellenzéki párt jobb a maffiánál,"

Olyan információk miatt, amiket nem fogok az orrodra kötni, elmondom, hogy max. a jobbikról, illetve a volt SZDSZ-ről tudom elképzelni, hogy kevesebbet lopna a fidesznél, az MSZP ugyanolyan vagy szarabb.

A jobbik más szempontból nem lenne jó, a külpolitikánkat azonnal gajra vágná (nem mintha amúgy fényesen jó lenne), tök mindegy, hogy mit mondana vagy akarna a jobbik, azonnal MO karantén lenne a "náci párt" miatt.

Szóval a Jobbik lehet, hogy jószándékú vagy jobb lenne elméletben, sajnos a hírnevük miatt ne kerüljenek kormányra.

A gyurcsánymentes MSZP lehetne még, de az a baj, hogy ha pl. most az MSZP lett volna, akkor pl. a migránskérdéshez is egész máshogy, véleményem szerint nagyságrendekkel szarabbul álltunk volna hozzá. Az MSZP meg pont ugyanannyira, vagy tán inkább többet lop, mint a fidesz, csak mellette még az országot is szarul vezetné.

Egy Bokros-Bajnai jellegű vonalnak szintén látom értelmét, itt az ország gazdaságával meg a külpolitikával se lenne gond, és épp ez a bibi: nagyon összeforrt az atlantista, idegennek (főleg az usának, nyugatnak) mindenáron behódoló vonallal, szóval ezt se, köszi. Ez békeidőben még oks lenne, de szerintem turbulens idők elébe nézünk, ilyenkor az ország érdekei az elsők. Meg hát egy ilyen liberális-közgazdász vonal aztán szintén nem hiszem, hogy a kórházak támogatásával kezdni.

Tehát én inkább maradok a nemzeti, konzervatív, ezzel együtt korrupt, focibuzi és pöffeszkedő bandánál, a többit ugyanis még szarabbnak látom.

Na de utoljára írtam neked ilyen szépen és hosszan, mert nem érdemled meg :D

pamut 2016.04.10. 23:20:53

@tralalala: most látom, még sok ostobaságot írsz :D és ezt te mind el is hiszed....

tralalala 2016.04.10. 23:21:58

@pamut: "dehogynem vagy te batyu, kb 3-an vagytok fanatikus orbánbérencek oszt variáljátok a kamuneveiteket évek óta"

Igen igen, Igazából tök kevés fideszes van, ezért veszíti el mindig a választá...

oh wait

AreYouScorpio 2016.04.10. 23:25:51

@N. Barbie: wokingból jártam be naponta bank station, vonat reggel kb 3-5 percenként jött és 27-29 perc volt a menetidő waterloo asszem .. jobb volt egy londoni lakás árából egy 3 szobás 2 fürdőszobás teljesen új kertes lakásban lakni garázzsal stb, mint bent a városban.. persze így már nem spóroltam vele magán az áron, csak a színvonallal jártam jobban .. volt, h vonattal jártam, volt, h kocsival.. így anyagilag kb ugyanaz volt, mint egy kis lakás londonban, de tudtam vendégeket fogadni és ég és föld volt a nyújtott életszínvonal.. ha most kimegyek, sztem motorral járok majd nyári időszakban : ) vagy cabriozom és reggel meg korán megyek inkább be dolgozni

tralalala 2016.04.10. 23:25:52

@AreYouScorpio: bagatellizálom, te meg felfújod. Igen, sok valós probléma van, itt is meg amúgy Angliában is.

Úgy mintegy mellékesen akkor te hogyan is oldanád meg ezt a problémát? De ne ilyeneket mondj, hogy "több pénzt tennék ebbe, kevesebbet abba", hanem olyat, amit reálisan te magad (vagy én), akár holnap elkezdve, meg tudsz csinálni.

tralalala 2016.04.10. 23:28:00

@aleb19: "de angliaban ahol 650e evi bevandorlas van /ntto350e/ ott a novekvo munkaero miatt fele akkora szazalekosan a ber emeles mint az elvandorlo melosok nyomasa alatti magyar multin "

Ok de mi ezzel a gond? Ez egy kiegyenlítődési folyamat.

tralalala 2016.04.10. 23:29:37

@pamut: "Te csak húzd meg magad te cinikus faszfej, a kormány akarata ELLENÉRE lesz népszavazás,"

De mikor eddig itt nyígtál meg nyüszítettél, hogy itt diktatúra van, akkor hogy lehet itt a kormány akarata ellenére bármi?

Csak nem hazudtál eddig? :D

Punxsutawney Mormota 2016.04.10. 23:31:07

@aleb19:

nem ezt a 2002-es werberi mszp negativ kampany szult

Nem, ifjú padawan, nagyon rosszul emlékszel. A fidesz kezdte az árokásást, 2002 márciusában lökte Kövér a "köteles" beszédét is, amit még sok hasonló követett.

tralalala 2016.04.10. 23:32:27

@pamut: "akkor nem kiszolgáltatott bérrabszolgák lennének a magyar melósok, hanem érdemben tudnának béremelést kiharcolni"

Mert az nem KÉNYSZERÍTÉS lenne a munkahely felé, nem?

Bazz, leírom, hogy minden munkahely kényszerből emel fizetést, te meg leírod, hogy nem is, mert akkor is, ha kényszerítik :D

Bakker ilyen nincs. Te annyira utálsz engem, hogy gondolkodni sem tudsz már.

pamut 2016.04.10. 23:33:32

@tralalala:
"Olyan információk miatt, amiket nem fogok az orrodra kötni"
:DDD

tudod én is a CIA-központból informálódom, becsszó :DD

na lefordítom én szépen a fideszhazugságaidat magyarra: NINCS semmi érved, beblöffölsz egy nevetséges, üres lózungot, ennyi vagy.

"Az MSZP meg pont ugyanannyira, vagy tán inkább többet lop"
Ez nem igaz, ennek az ellenkezője az igaz, a maffiád nagyságrendekkel többet lop.
Emlékeztetlek, hogy a szocik alatt egy 60 milliót lopó Cuslágból volt évekig botrány. Most teljesen "törvényesen" elloptátok a komplett magyar dohány kiskereskedelmet, csak ez önmagában évente 500 milliárd forgalom, és a lopásotok után megemelt árrésnek köszönhetően ezen garantál 50+ milliárd haszon van évente, és ez már csak a kisebb része mert azóta szerencsejátéktól, kávéig, újságig minden vackot lehet trafikban árulni, szóval kész kiskereskedést csináltatok belőle, dőlnek a milliárdok.
de ez csak egy... itt a márciusi gyalázat is, amikor kedvenc módszeretekkel a legalizált rablással 250 milliárdot minősítettek át közpénzből magán pénzzé.
csak így...

ha a szocik csak a huszadát lopták volna annak amit ti loptok, mindet meglincseltétek volna a nyílt utcán. ennyit a hazugságaitokról és a galaktikus kettős mércétekről.

a ti lopásaitok nagyságrendbeli különbséget jelentenek, és nem is egy hanem több nagyságrend. a fideszmaffia orosz vagy fél-amerikai módra belülről akarja gyarmatosítani az országot, és félig már sikerült is neki.
itt az egész gazdaságnak az Orbán-klánt kell szolgálnia meg a haveri családokat. Ez már nem csak gigantikus lopások sorozata, ez már nem csak életvitelszerű kirablása Magyarországnak, ez egy lopásra berendezkedett államforma (főleg feudális királyságra hajaz), aminek alá van rendelve a törvényhozás, a szabályozás, az egész kibaszott maffiaállami, parazita működés.

"Tehát én inkább maradok a nemzeti, konzervatív"
:DDDDDD
Ti lófasz vagytok, nem nemzetiek. Ti HAZAÁRULÓK vagytok.

tralalala 2016.04.10. 23:33:36

@Punxsutawney Mormota: "A fidesz kezdte az árokásást"

Jaj hagyjuk már. Előtte orbánpapa kőbányája volt a téma, de már Antallnál is kellett rettegni a náciktól. Annyira nevetséges ez a "de ő kezdte" mutogatás.

AreYouScorpio 2016.04.10. 23:34:41

@tralalala: sajnos sok az igazság ebben a pártválasztásosdiban, bár én elvből nem szavaznék orbánékra, még csak nem is a lopásaik miatt, hanem m mindenkinek a képébe hazudnak flegmán és azt hiszik, h mindent lehet, komplett hülyének nézik a szavazóikat.. a szavazók megmutathatnák nekik, h mégsem lehet mindent .. sztem azzal, h a magánnyugdíj vagyont elbaxták plusz a fociba basszák bele a pénzt az egészségügy-oktatás helyett, ezzel elherdálták annak a lehetőségét, h érdemi változások legyenek a következő 100 évben, és ha nem gond, hosszabb távra nem tervezek, kicsi az esélye, h megérem :$ .. ezen dolgok miatt egyszerűen nem elfogadható, hogy ők legyenek hatalmon.. vagy ha így gondolják, akkor legyenek a romhalmazon hatalmon, sok sikert ^^ vár állott, most kőhalom..

tralalala 2016.04.10. 23:35:12

@pamut: "ha a szocik csak a huszadát lopták volna annak amit ti loptok, "

Ehhez képest nem ment hússzor olyan jól az ország, sőt ha jól emlékszem, akkor a térségtől leszakadás, IMF hitel meg államcsőd közeli helyzet lett belőle.

Jók a teóriáid, csak ezek a fránya tények ugye :D

pamut 2016.04.10. 23:35:44

@tralalala: látom meg se próbálsz válaszolni az érdemi részre :) pont ezt várom minden gyáva hazug, a valóság elől reszketve menekülő fideszestől, annyira jellemző rátok le se tagadhatnád hogy vérfideszes vagy :D

sebaj, akkor ismét:

""ha több pénz jutna egészségügyre, oktatásra." :DDD bazdmeg nem sül a bőr az arcodról? ott a jegybank által épp most ellopás latt lévő 250 milliárdja, ott vannak a foci és stadionmilliárdok, ott van a propaganda- és hazugság MTVA 120 milliárdja, és ez csak pár példa. Kurva sok pénz van csak ellopjátok meg a magyarokat megalázva stadionokat húztok fel belőle bazdmeg a kurva kibaszott rohadt istenit. egyáltalán mi a faszt képzeltek hogy csak mert a focibuzi Orbán stadionőrült ezért közpénzből a mi pénzünkből kiélheti a mániáját miközben rohad szét az egészségügy?"

nyugodtan terelj, menekülj a tények elől, be tudom másolni többször is! :D

tralalala 2016.04.10. 23:38:27

@pamut: De mondom, attól, hogy sokszor elmondod, hogy "ez így nem jó", mi fog változni? Jobbat nem látok, ennyi.

De amúgy nyugi, ha sokan gondolják így, ahogy te, akkor egykettőre leváltjátok a Fideszt 2018-ban, 2020-ra Magyarország az EU vezére lesz a DK-s irányítás alatt, és akkor majd sírva kérek tőled bocsánatot :)

AreYouScorpio 2016.04.10. 23:38:45

@pamut: sajnos ez igaz .. am azt sem hiszem el, hogy valaha leválthatóak lesznek .. de ne legyen igazam.. mégis a pofátlanság és arrogancia, ami kiveri nálam a biztosítékot .. a hörcsögképűvel és társaival egyetemben

pamut 2016.04.10. 23:38:48

@tralalala:
Hol írtam én hogy "diktatúra van"?? IDÉZNÉD kérlek? Melyik kommentemben?

Ja, hogy sehol, csak HAZUDSZ?

Nahát, nézzétek fiúk, itt egy egy fideszes, bizonyos @tralalala, és hát hazudik, naháááááát! :DDD

Nincs dikatúra (de még lehet), autokrácia van, áldemokrácia, meg még van pár bíróság amit nem tudtak betörni, elfoglalni.

És akkor ismét, a TÉNYEK, amikre gyáva vagy reagálni:

"a kormány akarata ELLENÉRE lesz népszavazás, ha egyáltalán lesz, mesze van az még nagyon, szerintem pl. nem lesz, de hogy eddig is mindent megtettek hogy kiheréljétek a demokráciát és kopasz verőembereket küldtetek a magyar demokrácia ellen, az tény."

pamut 2016.04.10. 23:41:39

@tralalala:
"Mert az nem KÉNYSZERÍTÉS lenne a munkahely felé, nem?"

Te szerencsétlen sötét barom, komolyan nem vagy képes megkülönböztetni munakerőhiányből fakadó "hard" kényszert, és normális gazdasági körülmények közepette szakszervezeti bértárgyalásokból adódó egészséges bérfejlesztést? komolyan ennyire retardált vagy?

ugye azt se fogod fel hogy a mostani helyzet kevesebb bért jelent a melósoknak, meg azt se hogy ez csak ott működik (és csak addig) ahol tényleg már nincs munkaerő, korántsem az egész gazdaságban?

AreYouScorpio 2016.04.10. 23:43:43

@tralalala: már mondtam mit tennék.. stadionok és foci helyett oktatásügy, egészségügy.. de ezeket a károkat már nem lehet visszacsinálni, főleg nem a nyugdíjpénzek elverését.. földárverések haveroknak és mutyik megszűntetése .. piac és verseny visszaállítása .. de pont azért lépek le, m nem látom már a lehetőséget sem a változásra.. az ellenzék meg ugyanúgy balfax, az emberek zöme dettó.. ennyi

pamut 2016.04.10. 23:44:48

@tralalala:
:DDD
Fideszeském, hányszor fogjátok még elhazudni a világválságot? :DDD

És az EU-támogatásokat, azt hányszor? :D Mennyi is volt tavaly a GDP-hez képest, 6 vagy 7%?

Ugye azt se akarod meghallani hogy még jobbos közgazdászok szerint se lenne itt semmilyen növekedés ha az EU nem tolná a segélyt tonnaszám? Szóval mire a nagy pofa orbáncsicska?

te ugye ilyen nyugdíjasfórumkhoz szoktál, ott szoktad beadni a fideszhazugságokat a kollégáiddal, oszt nem tudsz mit kezdeni azzal hogy a neten nem csak az MTV-s hazugságokat néző nyugdíjasok vannak? :D

pamut 2016.04.10. 23:46:53

@tralalala:

de cuki ahogy vért izzadva menekülsz a hazugságod elől miszerint nem lenne forrás az egészségügyben és az oktatásban béremelésre :DDD

azt hiszed már elfelejtettem hogy mit hazudtál ? :D ez komoly? :D

nyugi csicska, nem felejtettem el. és akkor ismét a hazugságod cáfolta, csak mert élvezem ahogy vergődsz kínodban:
""ha több pénz jutna egészségügyre, oktatásra." :DDD bazdmeg nem sül a bőr az arcodról? ott a jegybank által épp most ellopás latt lévő 250 milliárdja, ott vannak a foci és stadionmilliárdok, ott van a propaganda- és hazugság MTVA 120 milliárdja, és ez csak pár példa. Kurva sok pénz van csak ellopjátok meg a magyarokat megalázva stadionokat húztok fel belőle bazdmeg a kurva kibaszott rohadt istenit. egyáltalán mi a faszt képzeltek hogy csak mert a focibuzi Orbán stadionőrült ezért közpénzből a mi pénzünkből kiélheti a mániáját miközben rohad szét az egészségügy?"

tralalala 2016.04.10. 23:47:43

@pamut: "Ja, hogy sehol, csak HAZUDSZ?"

Nem, tévedtem. Tényleg valahogy nem írtad le, hogy diktatúra van, bocs, az ilyen hisztérikus nickek általában ezt is írják.

Bár mondjuk véleménydiktatúrát azért írtál :D

" és kopasz verőembereket küldtetek a magyar demokrácia ellen"

Akikről nem lehet tudni, hogy kik küldték oda őket és miért, és hát végül csak az MSZP referenduma ment át, szóval valami mágikus módon még nem gyűrt maga alá mindent az orbáni dikt.... autokrácia.

De mondom, nem kell aggódnod, ha veled van a többség, akkor simán behúzzátok 2018-at. Hajrá hajrá, én drukkolok nektek :D

tralalala 2016.04.10. 23:50:22

@AreYouScorpio: "már mondtam mit tennék.. stadionok és foci helyett oktatásügy, egészségügy.."

Bocs de pont azt írtam, hogy nem úgy kérdezem ezt, mintha te lennél a miniszterelnök vagy a jósiten vagy bárki. Hanem te, mint egységsugarú ember, holnap fölkelsz, és akkor azt csinálnád, hogy....

Szóval mit?

És ha semmit, akkor azt, aki hozzád hasonlóan semmit nem tud csinálni, viszont ezt valamivel pozitívabban fogja fel, azt miért ítéled el?

tralalala 2016.04.10. 23:53:21

@pamut: "És az EU-támogatásokat, azt hányszor? :D Mennyi is volt tavaly a GDP-hez képest, 6 vagy 7%? "

Az MSZP kormány is kapott támogatást, és azzal együtt hozott baromi rossz eredményeket.

"Fideszeském, hányszor fogjátok még elhazudni a világválságot? :DDD "

Bőven a világválság előtt már jócskán leromlottak a mutatóink, nem lehet mindent erre fogni.

"Szóval mire a nagy pofa orbáncsicska?"

Arra, hogy nem egy általad elképzelt ideális megoldás a mérce, hanem egy balos kormány. És annál ez jobb.

Szerintem nem olyan bonyolult ez.

aleb19 2016.04.10. 23:53:44

@Punxsutawney Mormota: a koteles beszed is egy szovegkornyezetbol kiragadott szandekos ferdites volt resze a werberi gusztustalan kampanynak ez azert is szomoru mert az I. orban kormany volt az egyetlen normalis kormany az elmult evtizedekben es mivel orban jogosan ugy ertekelte a 2002-es vereseget, mint egy hatbadofest megalakotta viktatort

pamut 2016.04.10. 23:55:00

@tralalala:
"Nem, tévedtem."
Szerintem nem tévedtél hanem hazudtál, de még egy ilyen részleges beismerés is meglepő tőled. Mondjuk bocsánatot persze nem kérsz a hazugság miatt, de hát fideszes vagy, nyilván fel sem fogod hogy ez hogy jön ide....

"véleménydiktatúrát azért írtál"
1. Komolyan nem vagy képes megkülönböztetni a diktatúrát a véleménydiktatúrától?
2. Az MTVA-ban meg a többi fideszes patkányfészekben igen, az van, és minden erőtökkel azon dolgoztok hogy az egész országban az legyen. Bár amilyen nagy fölényben vagytok ebben is, több millió nyugdíjas számára pl. nettó véleménydiktatúra van, ők nem neteznek, újságot sem vesznek, marad a tv, abból is az ingyenes, annak a nagyján meg a hazugságaitok ömlenek. most már a TV2 is a tiétek, át is alakítjátok a saját képetekre, hazudozás, hírhamisítás, fingós vidám percek, fideszesek számára ideális.

"Akikről nem lehet tudni, hogy kik küldték oda őket"
:DDDDDDDDD
Azt a pofátlan hazug mindenedet :DD nyilván Kubatov emberinek semmi köze Orbánhoz, ááá dehogy :DD Látod, ez az igazi valód: a legkisebb alkalmat is meragadsz a pofátlan cinikus hazudozásra, még azt is lehet tudni hogy te is pontosan tudod hogy hazudsz, de azért hazudsz :DD le se tagadhatnád soha hogy fideszes vagy.... a kopaszokat bizony a drága maffiád küldte oda és ezt te épp olyan jól tudod mint én vagy bárki más. és ebben benne is van a fidesz és a demokrácia kapcsolata, pont telibeszarjátok.

tralalala 2016.04.10. 23:55:53

@pamut: "nem lenne forrás az egészségügyben és az oktatásban béremelésre"

Nem egészen így értettem. Nyilván lenne forrás, csak nem arra költik.

Itt az a trükk megint, hogy te egy képzeletbeli ideális állapothoz hasonlítod ezt, én meg a többi kormány tényedéséhez.

Én csak az MSZP-ről és a Jobbikról tudom elképzelni, hogy ebbe több pénzt tenne. Az MSZP viszont cserébe mindent (gazdaság, MO érdekképviselete, stb) szarul csinálna, a Jobbik meg külpolitikailag vállalhatatlan.

De ezeket is elmondtam már.

tralalala 2016.04.10. 23:56:42

@pamut: "Mondjuk bocsánatot persze nem kérsz a hazugság miatt"

Nem gondoltam, hogy ez szükséges, de akkor bocsánatot kérek. Őszintén azt hittem, hogy azt írtad, hogy diktatúra van Magyarországon.

Punxsutawney Mormota 2016.04.10. 23:58:12

@tralalala: 98-ban a Fideszre szavaztam. 2002-ben. Nem tetszett a hangneműk, meg nem tetszett, Orbán papa kőbányás biznisze.

tralalala 2016.04.10. 23:58:20

@pamut: "kopaszokat bizony a drága maffiád küldte oda és ezt te épp olyan jól tudod mint én vagy bárki más."

Vagy igen, vagy nem. Mindenesetre az állítólagos céljukat nem érték el, egyébként a jobboldal is egységesen hördült fel ezen.

Punxsutawney Mormota 2016.04.10. 23:59:23

@tralalala: 98-ban a Fideszre szavaztam. 2002-ben. Nem tetszett a hangneműk, meg nem tetszett, Orbán papa kőbányás biznisze.

Punxsutawney Mormota 2016.04.11. 00:00:04

@aleb19: Szerintem jobb, ha előbb olvasol, aztán értelmezel, majd a legvégén nyilatkozol.

Sokan vannak ma Magyarországon, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek és sikereinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találtak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat. Ezzel nagy szolgálatot tennének, mert nélkülük könnyebben és hamarabb tudnánk megoldani a feladatainkat." Majd hozzátette: "Lehet, hogy egy kicsit messzire mentem. Akkor azt javaslom nekik, maradjanak életben, az lesz a legnagyobb büntetésük, hogy látják megvalósulni céljainkat, legfeljebb koloncként cipeljük őket a hátunkon."

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:01:28

@tralalala: én mint egységsugarú ember, fizettem az adót és mit látok mindennap az újságban? x milliárd jóskának y milliárd bélának z milliárd műfüves sportpályára jah 10 millió nincs fenntartani az iskolát bezárjuk stb.. aztán ha orvos kell, vagy fizetek privát, vagy felesleges is elmennem.. és lassan de biztosan a faxom tele lett vele, kb ennyi.. talán ha a kormánynak fizetjük az adót és megbíztuk őket ministereket, talán ő dolguk lenne jó házmester módjára felhasználni a közös költséget, nem lelopni az bejárati ajtót..

pamut 2016.04.11. 00:03:00

@tralalala:
te vak vagy, vagy csak úgy teszel mintha van és hülye lennél? "világválság", betűzzem? :D ááá, neked, ha nem akarod meglátni akkor úgyse látod meg :D
és EU-támogatás, igen, na mesélj mennyi is volt az akkor és mennyi is most?

"Bőven a világválság előtt már jócskán leromlottak a mutatóink" mit "bőven" volt egy év stagnálás előtte, de még az is jobb volt a fideszes 2013-as recessziónál, amikor már dupla annyi EU-támogatás ömlött az országba, na meg akkor már - ti rohadt magyarellenes gecik - lenyúltátok a manyupot is, mennyi is volt az, nekem 3000 milliárd rémlik, ami önmagában a GDP 11%-, jól emlékszem ugye ennyi volt?

"És annál ez jobb."
Lófaszt jobb, már írtam hogy fényévekkel többet loptok, és az országból a feudálkommunusta putyinista fostartályt csináltok, szétbaszva ennek az országnak még a reményét is a normális fejlődésre, ami nettó HAZAÁRULÁS.

ja és a kérdés nem az újabb terelésedre vonatkozott (hahaha, még mindig azt hiszed meg tudsz vezetni de lúzer), hanem arra hogy ne HAZUDD a maffiád eredményének ezeket a kis GDP-növekedéseket sem amik most vannak, mert ezeket KIZÁRÓLAG az EU segélyeknek köszönhetjük, amik összege NAPONTA több milliárd ft, és amik nélkül is recesszió lenne.

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:04:19

@tralalala: és utána meg a tévében megnézhetem, h azért nincs bejárati ajtó, m a nemzeti együttműködés rendszere úgy hatékonyabb, ha az ajtón gyorsan át lehet jutni ajtó nélkül, a ksh pedig kimutatta, hogy ajtó nélkül sem megy ki a meleg a lépcsőházból, a hozzád hasonlók pedig bizonygatják, hogy tényleg nem megy ki a hideg, és ne költözz el, m máshol több lesz a közös költség és még ajtó is lesz a házon..

tralalala 2016.04.11. 00:04:31

@Punxsutawney Mormota: Most egy-két órája volt téma, hogy mennyire üdvös lenne, hogyha engem Magyarországon egy doktor félrekezelne és megdöglenék.

Gondolom azon is mindjárt fölháborodsz, csak még annyira sokkban vagy, hogy a szavakat keresed :D

tralalala 2016.04.11. 00:06:34

@AreYouScorpio: Nézd, többek között pont ennek az országnak, és a Fidesznek is benne köszönheted, hogy most mehetsz az EU-ba. Ha meg ennyire rossz, akkor hajrá. Engem nem kell meggyőznöd :D

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:09:16

@tralalala: a házmester azt mondja: - ha zavar, h nincs ajtó, jó, akkor menj el, mi tettük neked lehetővé, hogy miután leloptuk az ajtót, megengedjük, hogy elköltözz a saját házadból.. gratulálok..

tralalala 2016.04.11. 00:09:26

@pamut: Világválság mindenhol volt (ahogy utaltál is rá, VILÁGválság), de nagyon kevés ország került akkora szarba, mint Magyaro.

"mit "bőven" volt egy év stagnálás előtte"
Gyakorlatilag 2005-2006-tól folyamatosan a térségben igen szarul teljesítettünk, mialatt az államadósság 50-ről 80%-ra ment fel. Magyarul nem csak az EU-s támogatásokból, de konkrétan hitelből volt az a szánalmas növekedés, amit sikerült összehozniuk elkúróéknak.

De tényleg, szóval ezek szerintem annyira nyilvánvaló dolgok, hogy én azt gondolom, hogy ezeket te direkt nem akarod megérteni. Akkor viszont egész hiába magyarázom.

tralalala 2016.04.11. 00:10:33

@Punxsutawney Mormota: Értem, csak ezek után azt nem értem, hogy a köteles beszéden mit vagy úgy oda, mikor azt szeretnéd, hogy dögöljek meg.

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:11:25

@tralalala: jellemző, h a házmestert senki nem ítéli teljes vagyonelkobzásra, nem zárja börtönbe, a többi lakó zöme pedig elégedett a házmesterrel, aki nem meg inkább elköltözik a romhalmazból.. na pontosan ez a helyzet most, amivel egyes gondolkodó vagy igényesebb házban élni akaró lakók nem tudnak mást tenni, mint elköltözni..

tralalala 2016.04.11. 00:11:32

@AreYouScorpio: Ez egy hamis párhuzam, te is jól tudod. Egy csomó ország szeretne EU tag lenni, ez egyáltalán nem magától értetődő dolog.

pamut 2016.04.11. 00:11:50

@tralalala:
:DDDD
ez kurvajó!!! :D
lássuk mit írtál előbb:
"nem lenne forrás az egészségügyben és az oktatásban béremelésre"

és most mit írsz?:
"Nem egészen így értettem. Nyilván lenne forrás, csak nem arra költik."

:DDD
Fel tudod fogni hogy a két mondta szöges ellentéte egymásnak? :DDD Mindkettőt te írtad :D Ezt nem lehet "másképp" értelmezni, vadbarom!
legalább annyi gerinc lenne benned hogy ha nem tudod megvédeni a hülyeséged akkor ne ilyen szánalmas "bocsika, nem úgy értettem hanem pont ellenkezőleg" dumával jönnél!

"Itt az a trükk megint, hogy te egy képzeletbeli ideális állapothoz hasonlítod ezt, én meg a többi kormány tényedéséhez."
Igen, ez a ti, fideszesek örök trükkje, amikor már sehogysem lehet védeni az ipari lopást, az ország szétbaszását, hogy nekiálltok egy hamis relativizálásnak. a szocikra mutogatva legitimáljátok a rablásokat, ezzel adtok felmentést magatoknak minden egyes magyarellenes gaztetthez. tipikus tolvaj-rabló-cigány mentalitás "más is lop", ez egyébként egyetem, minden tolvajnak kell a világon önfelmentő hazugság, önfelmentő racionalizálás, ez a tényleg nyomorgóknál az éhenhalás szokott lenni, nálatok, a milliárdokat, százmilliárdokat, meg az egész országot ellopóknál meg a szánalmas-nevetséges "más is lopna". azon túl hogy ez alapból nem igaz, mert a szocik legszebb álmaikban sem mertek volna tizedennyit sem lopni, azon túl a nevetséges önfelmentő hazugságotok csak nektek érv, nekünk, magyaroknak nem érv arra hogy kiraboljatok és tönkretegyétek a hazánkat.

ja, kérdeztem már, persze ahhoz is gyáva voltál válaszolni: ha a saját fiad hal meg egy kórházi fertőzésben, akkor azt is el fogod fogadni "mert a szocik"?

tralalala 2016.04.11. 00:12:33

@AreYouScorpio: De igazából tényleg nem tudom, hogy ezt miért írod le ennyiszer. Szar neked itt, jó. Máshol jobb, jó. Hajrá, hajrá.

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:13:45

@tralalala: a lakók zöme elégedett, hogy nem 10ezret kell fizetnie a villanyszámlára, hanem csak 9900-at, amiről kap egy levelet, h ha nem lenne a házmester, most 10ezer lett volna a számlája

na szted?

a házmesterben meg fel sem merül, hogy ezt nem így kell csinálni, vagy hogy bármit is nem jól csinált volna

pamut 2016.04.11. 00:14:33

@tralalala:
"bocsánatot kérek."
Oké.

"Nem gondoltam, hogy ez szükséges"
Látod, ez a baj. Sok más mellett.

"Őszintén azt hittem, hogy azt írtad, hogy diktatúra van Magyarországon."
Na ez még még nagyobb baj. És szerinted ez mit mondd el rólad? Mennyire vagy agymosott hogy olyat hiszel másról amit az nem írt le, de te mégis őszintén hiszed?
Nem kell válaszolni, ezt magaddal beszéld meg. Különben sem hiszem hogy őszintén mernél rá magadnak válaszolni.

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:15:00

@tralalala: hát pont erről szól, h mindenkinek szar, csak nem mindenkinek van pénze vagy lehetősége másik lakást venni.. a hozzád hasonlók miatt.. ennyi.. gusztustalan -.-

tralalala 2016.04.11. 00:15:19

@pamut: "hogy nekiálltok egy hamis relativizálásnak. "

De ez a relativizálás nem hamis, hanem nagyon is valós. Olyan verzió nincs, hogy Gábriel akrangyal leszáll, és békét hoz a népre. Olyan verzió van, hogy MSZP kormány, vagy DK kormány, vagy Jobbik kormány.

Már leírtam, hogy ezek szerintem miért lennének szarabbak.

"Ezt nem lehet "másképp" értelmezni, vadbarom!"

De, amennyiben meg szeretnéd érteni, amit írok, és nem azt lesnéd, hogy hol köthetsz bele.

Punxsutawney Mormota 2016.04.11. 00:16:11

@tralalala:

Nagy különbség van aközött, hogy most úgy gondolom, nem vágnám pofán azt az orvost, aki félrekezel, meg aközött, ha azt írom, hogy mivel nem értesz velem egyet, akkor már egy véglény vagy, és kösd fel magad.

Van jobboldaii beállítottságú ismerősöm is, akinek zokon venném a halálát. Pl. a feleségem nagyapja minden nap imádkozik Orbánért.

Szóval ez nem személyes ügy, csupán a személyes kötődés hiánya. De ha megiszunk egy-két korsó sört, megvitatjuk a köztünk fennálló világnézeti különbségeket, akkor megígérem, hogy hiányoznál nekem, ha egy műhiba esetén idő előtt magához szúlitani az Úr.

tralalala 2016.04.11. 00:16:37

@AreYouScorpio: Én nekem egész pontosan mit kellene csinálnom szerinted, hogy ne "a hozzám hasonlók miatt" legyen szar valami?

:D

Bocs de ez tényleg elég szánalmas kezd lenni.

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:17:09

@tralalala: ha az EU tagságot orbán kapta volna, már rég kibaxták volna az EU-ból ;-) de szerencsére a magyar nép kapta, nem pedig orbánvajnamészárosstb .. különben már EU tagok sem lennénk..

pamut 2016.04.11. 00:17:32

@tralalala:
"Vagy igen, vagy nem."
Hazudsz.

És itt és most speciel nem az a fő baj hogy Orbán küldte oda őket, hanem az hogy te talán még magadnak is azt hazudod hogy ez nem teljesen biztos...

Ha tudnád hogy fideszest láttam már, akiknek nem is kellett mosni az agyát, mert ők teljesen maguktól mosták a saját agyukat? Ez már a vég... akik már annyira szervilisek hogy magukat is hülyítik... fájna az a kognitív disszonancia nagyon ugye ha nem hazudnál magadnak?

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:18:24

@tralalala: sztem az szánalmas, h mentegeted a politikusaidat, akik ide juttatták az országot :-)

tralalala 2016.04.11. 00:18:31

@Punxsutawney Mormota: "Van jobboldaii beállítottságú ismerősöm is"

Ez valami olyasmi lehet, mint hogy "de nekem van cigny barátom".

Jaj hagyjuk már. Amikor tök nyilvánvalóan arra céloz valaki, hogy dögöljek meg, az szerinted egész más, mint mikor valaki más céloz valaki másra, hogy dögöljön meg. Egééééész más. Teeeljesen különböző. Jaj nemá :D

tralalala 2016.04.11. 00:20:43

@pamut: Orbán? Minek küldte volna oda? Megváltoztatja holnap a törvény számát, és máris nem lehet róla népszavazni. Tök legálisan, kopasz emberek nélkül is elkaszálhatta volna ezt az egészet.

Bocs, nem lettem meggyőzve.

tralalala 2016.04.11. 00:21:23

@AreYouScorpio: Tehát ha nem mentegetném, akkor nem lenne miattam meg a magamfajták miatt ilyen az ország, hogy elhagyni kényszerülj.

Ok, na figyelj:

AreYouScorpio 2016.04.11. 00:21:53

@tralalala: jobb helyeken az ilyen házmestert kényszerzubbonyban viszik el :)

angliában meg eleve a házmester, ha kiderül, h az új ajtót 10 fonttal többért adta a lakóknak, mint az ára, akkor lemondana önmagától

ez a különbség !!! : ) gyengébbek kedvéért

Punxsutawney Mormota 2016.04.11. 00:22:36

@tralalala: Előbb leírtam. A feleségem nagyapja, nagyon csípem a kisöreget. A gimnáziumi volt szerelmem, a mai napig szoros a kapcsolatunk, elég magasra nyalta fel magát az egyik minisztériumban. Két szomszédom, mindkettővel összejárunk grillezni, dumálni.
Gondolj, amit akarsz, ha zokon vetted, hogy halálodat kívánják vagy kívánjuk akkor nézz magadba, hogy miért.

pamut 2016.04.11. 00:28:44

@tralalala:
A szocik tényleg szarul kormányoztak ezt sose vitattam, csak azokat a nevetséges sokszoros túlzásokat amiket a fideszesek művelnek ezzel ("világvégeeee"), pláne a saját "teljesítményük" fényében, ami konkrétan még a szocikánál is szarabb. olyan végtelenül egyszerűen látod te a dolgokat hogy egy fideszes propagandista sírva fakadna a boldogságtól, tök ilyet akarnak faragni mindenkiből mint belőled.
az államadósság se úgy van, mert egyrészt közben összehoztak egy hatalmas manyup-tartalékot, másrészt a világválságot egy kb 10%-nyi adósság-növekedéssel kellett kivédeni, amit jól tettek, mert a csőd rosszabb lett volna. A maradék 10%-nyi (valójában kevesebb, mindegy, a kisebb hazugságaidra nem is reagálok...) növekedés valóban védhetetlen, de a fidesz ezt 4 év alatt összehozta a manyupot beszámolva, de beszámíthatjuk az egészségügy és az oktatás kivéreztetést is, ami lényegében az adósság átterhelése két ágazatra)

ráadásul ti, fideszesek leszarjátok az államdósságot. ez az egész sikító hisztéria amit műveltek ezzel már vagy 8 éve, ez mind hazugság. ez pont olyan mint a korrupciós visításaitok, az is hazugság. megmondom miért: a legnagyobb helyi adósságokat a fidesz 2. és 3. embere, Lázár és Rogán hozta össze a saját városában/kerületében. Országos rekord adósságokat. Volt/van ezzel bajotok? LÓFASZT van ezzel bajotok. Le se szarjátok. magasról tesztek az adósságra, az egész kamu műhiszti csak azért van mert láttok ürügyet a szocizásra. ha érdekelne titeket az adósság csak egy percig is, már kibasztátok volna Lázárt és Rogánt. De szartok rá. Ugyanez a lopásokkal is. Hogy ment a hiszti, a hörgés... és mióta a fidesz lop, sokszor annyit, kussoltok.... azaz nektek nem az adóssággal/lopással van bajotok, hanem azzal ha nem a fidesz csinálja... ennyit erről, meg az ezredeik hazugságotokról....

pamut 2016.04.11. 00:36:44

@tralalala:
Nem, hamis, a bűnözők kötelező önfelmentése. Ilyen hamis önfelmentés kivétel nélkül minden bűnöző kitalál magának mert a pszichológia vastörvénye rákényszeríti. A logikád alapján leragadhattunk volna az őskorban is mert a másik törzsfő is szar, adjuk fel magunkat, ennyi. Te erre hazugságra alapozod az önfelmentésed. Ezzel adsz legitimitást a fideszes országpusztításnak.
Amúgy pl. a szocik vitték le 90%-ról az államadósságot 1994 után, miután átvették a csőd szélén álló országot és tették rendbe, szóval kurvára nincs semmi sem kőbe vésve, csak te hazudod ezt magadnak. És kicsi vagy te ahhoz hogy beismerd önmagadnak hogy hazudsz.

Nagyon menekülsz a kérdésem elő: ha a saját fiad hal meg egy kórházi fertőzésben, akkor azt is el fogod fogadni "mert a szocik"?
vagy erről már az önhazugságod is lepattanna?

és: "De, amennyiben meg szeretnéd érteni, amit írok, és nem azt lesnéd, hogy hol köthetsz bele."
Nem. te leírtál magyarul egy totálisan egyértelmű mondatot, amit nem lehetett és most sem lehet pont az ellenkező értelmében érteni, mert nem az ellenkezőjét jelenti, hanem azt amit. Ez is annyira, de annyira fideszes... amikor már nyelvet akarjátok megerőszakolni... lásd még "megvédjük" amikor épp loptok...

tralalala 2016.04.11. 00:39:11

@Punxsutawney Mormota: "Gondolj, amit akarsz, ha zokon vetted, hogy halálodat kívánják vagy kívánjuk akkor nézz magadba, hogy miért. "

De bazz ez a nevetségesség csúcsa, hogy ha ti kívánjátok az én halálomat, mert nem értek veletek egyet sok dologban és ennek hangot adok, akkor az valahogy az én hibám és nézzek magamba :D

Persze ugyanez nem igaz Kövérre, mert ha ő kívánja más emberek halálát, mert azok nem értenek vele egyet, akkor az meg Kövér hibája :D Ott miért ne azok az emberek nézzenek magukba, akiknek Kövér a halálát kívánta?

Bakker, komolyan? :D Mi lenne, ha inkább senki nem kívánná senki halálát? Tényleg ilyen nehéz ez?

pamut 2016.04.11. 00:42:27

@tralalala:
"Bocs, nem lettem meggyőzve."

Mintha a te meggyőződésed lenne a mércéje annak hogy mi történt :DDD Most teljesen összeomoltam, ha te nem vagy meggyőzve akkor biztos nem is Orbán küldte oda a kopaszokat :DD

Hát, hogy te a stílusoddal éljek: kurvára nem meggyőző a béna érvelésed, mert attól még hogy egy bürokratikusan nehezebb, macerásabb úton is el tudta volna kaszálni (és még el is fogja) a népszavazást, az még egy csöppet sem zárja ki hogy nem választotta a kényelmesebb megoldást, egy fél perces telefonhívást Kubatovnak.

Annyira röhejes és szánalmas... te is tudod hogy Orbán küldte oda őket, ahogy mindenki más is tudja... de még hazudsz is magadnak... látod, most is menekülsz a kognitív disszonancia elől... és ugye mégis ki más küldte volna oda Kubatov verőemberit? Röhej a szánalmas félrebeszélésed és az ahogy magadat hülyíted...

nem mellesleg ez a magyar demokrácia elárulása volt. azaz: hazaárulás. mondanám hogy ezek után illegitim a magyarellenes kormány, de már jóval korábban is az volt a rohadékja...

tralalala 2016.04.11. 00:43:35

@pamut: "Nem, hamis, a bűnözők kötelező önfelmentése."

Nem, ez egy nirvána érv, amit használsz. Folyamatosan egy ideális állapotot vetsz össze egy valós állapottal, és abból persze kihozod, hogy a valós állapot az szar. Tekintve hogy az ideálishoz képest inden szar, ez nem túl nagy teljesítmény, viszont ez egy érvelési hiba, a hamis dilemma egy alfaja.

hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

A valós lehetőségek: Fidesz kormány, MSZP kormány, Jobbik kormány. A DK, LMP esélytelen, de mondjuk.

Ezeket kell és lehet összevetni. Nem az elképzelt csudijó világot egy valóssal.

tralalala 2016.04.11. 00:45:59

@pamut: "Hát, hogy te a stílusoddal éljek: kurvára nem meggyőző a béna érvelésed"

Hát nekem meg a tiéd nem meggyőző. Miért kellene közfelháborodást kockáztatnia, mikor megoldhatja sokkal jobban is?

De mint látod, lesz belőle népszavazás. Ha mégse, akkor megígérem, hogy elgondolkodok azon, amit mondasz.

tralalala 2016.04.11. 00:49:20

@pamut: "ha a saját fiad hal meg egy kórházi fertőzésben, akkor azt is el fogod fogadni "mert a szocik"? "

Bocs de ez már tényleg valami fura betegség, hogy az esetleges személyes tragédiákba, amik bármilyen kormány alatt (és amúgy bármelyik országban) megtörténhetnek, elkezdjük ráhúzni, hogy ez most egész pontosan biztos az orbán vagy a gurcsány hibája.

Igazából ezt nem is értem. Ehhez valami nagyon átmosott aggyal kell rendelkezni. Ijesztő, hogy te ennyire bele vagy ebbe a témába borulva.

pamut 2016.04.11. 00:54:34

@tralalala:
Nem, te hazudsz ezzel az ideális-blablával, soha ilyet le sem írtam. Kár erőltetned ezt a kamut, lassan készülhetsz egy újabb bocsánat-kéréssel. Nekem nincs szükségem ilyenre ahhoz hogy kimondjam milyen fos geci hazaáruló rühes banda a fidesz. Sőt, ha már mániád az összehasonlítás, többször is leírtam hogy ennél a fosnál még az amúgy béna szocik is ezerszer jobbak voltak, ez legalább nem alaptalan, ilyet tényleg írtam de nekem még ez sem kell nekem ahhoz hogy elítéljem a fideszmaffiát. (mint írtam 94 után ők húzták ki a szarból az országot, tehát a te logikád még objektíven sem igaz. de egyébként se lenne igaz, mert a te logikád az örök lecsúszásra is felmentést ad ami nonszensz)

te azért találsz ki ilyen hajmeresztő hülyeségeket mert elérkeztünk ahhoz a ponthoz amitől már nem tudsz hová hátrálni. azt hogy hazudsz magadnak azt nem mered beismerni, hogy egy nevetségesen könnyen átlátható önfelmentő hazugsággal hülyíted magad, ezért kínodban rólam akarsz beszélni pedig ez rólad és csakis rólad szól. persze értem én, ha beismernéd az önhazugságod hirtelen kiderülne hogy évekig a fost támogattad, ez meg akkora megsemmisülés lenne amit te teljességgel képtelen vagy felvállalni, inkább hazudsz magadnak tovább (életed végéig...) a hamis szembeállítással és relativizálással - pont ugyanúgy mint minden más ember a világon aki szart csinál és valahogy bemagyaráz magának egy kamu szöveget.

és nem felejtek, addig ismétlem amíg csak kell:
ha a saját fiad hal meg egy kórházi fertőzésben, akkor azt is el fogod fogadni "mert a szocik"? vagy erről már az önhazugságod is lepattanna?

pamut 2016.04.11. 01:05:58

@tralalala:
"Miért kellene közfelháborodást kockáztatnia, mikor megoldhatja sokkal jobban is?"
Semmiféle közfelháborodást nem kockáztatott, ez az ország lenyelte a manyup-rablást, lenyelte a stadion-tébolyt, a haverok-rokonok nyílt lopásait, most márciusban lenyelte a jegybank 250 milliárdjának teljesen nyílt ellopását, szóval nem volt itt semmi kockázat.

sőt még közfelháborodás sem volt.... az ellenzék, az igen háborgott, ahogy már ezerszer, de a fideszesek nem háborogtak, ők nem szokta a fideszlopásokon sem, és most sem zavarta őket. A mai napig nincs nyomozás az ügyben, az ügyészség szokás szerint blokkolja a fideszbűnözők számonkérését, ahogy ez egy maffiállamban - amit te támogatsz - szokás is. szépen el is fog ülni ez az ügy.

továbbra sem adtál választ arra, hogy ha nem orbán, akkor vajon ki küldte őket?: Na ki? :DD lássuk most kínodban milyen béna összeesküvés-elméletet eszelsz ki, hogy hülyíted magad hogy ne rúgjon hasba kognitív disszonancia? :D

1000% hogy te is tudod legbelül hogy orbán küldte őket, csak szembehazudod magadat is.

"De mint látod, lesz belőle népszavazás."
Te erre ne hivatkozz kérlek bazdmeg, ugyanis a ti akaratotok ELLENÉRE lesz - talán! - népszavazás. A Kúriát még nem tudták kicsinálni úgy mint pl. az ügyészséget, meg ÁSZt, stb. Ja és ne kapkodd el még 1000 módszerrel kinyírhatja a fő maffiózó rohadék, nincs ez lefutva.

"Ha mégse, akkor megígérem, hogy elgondolkodok azon, amit mondasz."
Köszi de engem annyira nem érdekel mit gondolsz. Ha az elmúlt 6 év szégyentelen nyílt gyalázat-sorozata után nem bírtál elgondolkodni akkor full reménytelen vagy, nem fogsz te soha semmin elgondolkodni. Majd hazudsz egy újabbat magadnak (kb: "de a szocik") és kész, neked abszolút nem okoz nagy gondot hazudnod magadnak.

tralalala 2016.04.11. 01:07:20

"többször is leírtam hogy ennél a fosnál még az amúgy béna szocik is ezerszer jobbak voltak"

Hát a meggyőzési technikádon még egy kicsit csiszolj akkor, mert nem nagyon megy :D

De mondom, nyugi, ha ez ilyen nyilvánvaló, és mindenki látja ezt a pofonegyszerű tényt, csak az ilyen buta emberek nem, mint én, akkor lazán meglesz 2018- :D

Bocs, tényleg. Képtelen vagyok komolyan venni téged. Ritka az ilyen őszintén elborult ember, aki ennyire teljes gőzzel tud gyűlölni. Nem fogsz te szívrohamot kapni, vagy valami?

N. Barbie 2016.04.11. 01:08:21

@pamut: "ja, kérdeztem már, persze ahhoz is gyáva voltál válaszolni: ha a saját fiad hal meg egy kórházi fertőzésben, akkor azt is el fogod fogadni "mert a szocik"? "

Hetek óta ezen a kórházi fertőzéses témán pörögsz.
Elmondok egy rövid történetet.
Barátnőm öccse pár éve szilánkosra törte a bokáját foci közben.
Műtét. Műtét után MRSA fertőzés.
Az anyukájuk kiverte a balhét, hogy ez hogy fordulhat elő.
Hát úgy, mondta neki az egyik doki, hogy a műtős lusta volt elmenni a folyosó végére fertőtleníteni és majdnem biztos, hogy onnan kapta a fertőzést.
Tehát én értem, hogy az orbángyűlöletedben úgy akarod láttatni, hogy minden kórházi fertőzés vagy halál az eszközök hiánya miatt van, csak ez egyáltalán nem így van. Szerintem az emberi mulasztás/hiányzó eszköz aránya az ilyen eseteknél kb. 90/10 körül lehet.
Szóval a kedves orvos lesz szíves eltakarodni a folyosó végére fertőtleníteni és nem behazudni, hogy nincs eszköz, és azért magas a fertőzések száma.
Majd ha ezt mind megteszi, akkor követelje a nagyobb, európai fizetést, úgy, hogy ő mindent megtett a munkájában, amit lehetett.

tralalala 2016.04.11. 01:09:01

@pamut: "Köszi de engem annyira nem érdekel mit gondolsz."

Ez esetben érthetetlen, miért beszélsz még hozzám :D Én már kicsit unom, mert magadat ismétled egy ideje, bár a stílus szórakoztató volt egy darabig, itt is mintha lanyhulnál. Vagy csak én szoktam meg a folyamatos pocskondiázásodat, nem tudom.

pamut 2016.04.11. 01:11:44

@tralalala:
"Bocs de ez már tényleg valami fura betegség, hogy az esetleges személyes tragédiákba, amik bármilyen kormány alatt (és amúgy bármelyik országban) megtörténhetnek, elkezdjük ráhúzni, hogy ez most egész pontosan biztos az orbán vagy a gurcsány hibája."

Bingó! :D Tudtam hogy nem mersz ezzel szembesülni, és hogy ezt is szétrelativizálod, vagy valahogy hárítod :D esélyed sem volt másra... nos az önhazugságod az az, hogy ez nem egy esetleges dolog, hanem a rendszerbe kódolt. mivel a kedvenced brutális megszorításban tartja az egészségügyet, nincs elég pénz gumikesztyűre, fertőtlenítőre, takarításra, ilyenekre. mert vagy ez, vagy kötszer, gyógyszer., stb. gondolom a hazugságmédiát bújod állandóan azért nem tudsz ezekről. kérsz cikkeket? hiteles forrásokat? akár maguktól a doktoroktól? ÉVENTE százával halnak meg emberek olyan kórházi fertőzésekben, amikben nem kéne meghalniuk ha lenne elég pénz fertőtlenítésre.

arról meséljek neked hogy hány ezer lábat vágnak le ebben az országban csak mert nincs elég érsebész aki kezelje őket (a foci fontosabb...), vagy ez is csak akkor érdekelne ha a te lábadról lenne szó, mások lábára szarsz vagy szocizol egyet kedvenc önfelmentő hárítómechanizmusoddal?

tralalala 2016.04.11. 01:17:40

@pamut: "és hogy ezt is szétrelativizálod, vagy valahogy hárítod"

De amit te "szétrelativizálásnak" látsz, azt én reális látásmódnak. Ha valakivel történik egy tragédia, abba belekeverni orbánt vagy gyurcsányt egész elvakult dolog.

Én ezt annyira triviálisnak gondolom, hogy vitát sem nagyon nyitnék róla.

De figyi. Játsszunk egy olyat, hogy mondok egy negatív eseményt, te meg levezeted, hogy ez miért Orbán hibája.

Pl. ha tegnap elcsaptam a hasam, akkor ez azért van, mert biztos egy Orbánközeli vállalkozó termékét ettem, ami a korrupció miatt nem volt kellően ellenőrizve, és ezért.

Vagy ha ma elütött egy autó, az meg azért van, mert az Orbán által szegénységben tartott ember nem vehette meg a jobb autót, amivel jobban tudott volna fékezni. Érted már a játékot, nem?

Te hány negatív dologból tudod levezetni Orbánt? Őszintén, pl. ha valaki kopaszodik, abban hogyan hibás Orbán? Biztos meg tudod mondani. Vagy hogy még éjjel egykor is kommentel, abban is Orbán a hibás egyes-egyedül? Nyilván igen. Neked erről mi a véleményed? :D

pamut 2016.04.11. 01:23:45

@tralalala:
"De mondom, nyugi, ha ez ilyen nyilvánvaló, és mindenki látja ezt a pofonegyszerű tényt, csak az ilyen buta emberek nem, mint én, akkor lazán meglesz 2018- :D"

Hát igen, ez is tipikus fideszes cinizmus :D Már mondtam párszor, és fogom is mert így van: le se tagadhatnád hogy fideszes vagy, az ilyen aljas inkorrekt "érvelés" pl. a védjegyetek. nem arról volt szó hogy mások mit látnak, hanem érdemi tartalmi érvek voltak, amikre ti, fideszesek amikor nem tudtok éremben reagálni, hirtelen mindig átváltotok választástechnikai nézőpontra, mintha eddig e mentén ment volna a vita vagy mintha ez bármit is cáfolna az érveimből :))

aljas cinikus félrebeszélő: fideszes a neved :)
külön vicces hogy az ország kb. 80%-ban a fideszes propaganda alatt nyög, szóval az hogy hány ember miről győződik meg az végképp nem az igazságról szól, hanem az agymosásotok eredményéről. ami esetben egyénként több mint 100%-os hatékonyságú volt...

"Ritka az ilyen őszintén elborult ember, aki ennyire teljes gőzzel tud gyűlölni."
:DDDDDD
Nem sül le a pofádról a bőr te rohadék? :DDD Még te beszélsz gyűlöltről, Te, aki a győlületpárt őszinte híve vagy? Melyik párt tolja végtelen fanatizmussal a gyűlöletet, a megosztást, a karaktergyilkosságokat vagy 20 éve reggeltől estig? melyik párt épített a gyűlöltre komplett politikai stratégiát, és médiabirodalmat? melyik párt gyűlölet-médiája az echo Tv, a pesti srácok, a 888, vagy régebben a hír tv a magyar nemzet, melyik párt gyűlölet-katonája bayer, bencsik, meg a többi féreg? :DD melyik párt díjazta miniszterelnök-helyettesi vagy külügyminiszteri poszttal a sikeres karaktergyilkosságot, hogy egyéb példákat ne említsek a tipikus fideszes karrierutakról? :D és még te beszélsz bazdmeg :D melyik párt intézményesítette a gyűlöletet az elmúlt 3/4 évben óriásplakátokon, tv-szpotokban riogatva az országot a nyomorult migránsokkal szemben, akiknek eszükben sincs ide jönni, de azért úgy állítjátok be mintha támadnák az országot és védeni kéne? bazdmeg ha a fideszes gyűlöletet árammá lehet alakítani az egész világot el tudnátok látni árammal :D

bazdmeg te valami olyan alter világban élsz hogy arra szó sincs :DD
na, gyere fideszes, hazudj megint valami ;)

pamut 2016.04.11. 01:25:13

@N. Barbie: hazug fideszes, egy szóval nem mondtam hogy MINDEN fertőzés a pénzhiány miatt van :)

hazudozz még te rohadék, biztos menni fog nem féltelek ;)

pamut 2016.04.11. 01:28:13

@tralalala: cáfolom a hazugságaid, nem érted teszem nyugodj meg szépen, hanem mert nem szeretem látni ahogy szennyezitek hazugságokkal a netet.

az viszont gyönyörű, hogy miközben nyomatod a TIPIKUS fideszes lesajnálós terelést, még a látszat kedvéért sem reagálsz semmire :DDD

ennyire gyáva vagy?
vagy ennyire kifogytál?

nesze ismét, szedd össze magad, biztos tudsz valami ügyes hazugsággal terelni, tessék amikre reagálnod kellett volna ha lenne gerionced:

"Miért kellene közfelháborodást kockáztatnia, mikor megoldhatja sokkal jobban is?"
Semmiféle közfelháborodást nem kockáztatott, ez az ország lenyelte a manyup-rablást, lenyelte a stadion-tébolyt, a haverok-rokonok nyílt lopásait, most márciusban lenyelte a jegybank 250 milliárdjának teljesen nyílt ellopását, szóval nem volt itt semmi kockázat.

sőt még közfelháborodás sem volt.... az ellenzék, az igen háborgott, ahogy már ezerszer, de a fideszesek nem háborogtak, ők nem szokta a fideszlopásokon sem, és most sem zavarta őket. A mai napig nincs nyomozás az ügyben, az ügyészség szokás szerint blokkolja a fideszbűnözők számonkérését, ahogy ez egy maffiállamban - amit te támogatsz - szokás is. szépen el is fog ülni ez az ügy.

továbbra sem adtál választ arra, hogy ha nem orbán, akkor vajon ki küldte őket?: Na ki? :DD lássuk most kínodban milyen béna összeesküvés-elméletet eszelsz ki, hogy hülyíted magad hogy ne rúgjon hasba kognitív disszonancia? :D

1000% hogy te is tudod legbelül hogy orbán küldte őket, csak szembehazudod magadat is.

"De mint látod, lesz belőle népszavazás."
Te erre ne hivatkozz kérlek bazdmeg, ugyanis a ti akaratotok ELLENÉRE lesz - talán! - népszavazás. A Kúriát még nem tudták kicsinálni úgy mint pl. az ügyészséget, meg ÁSZt, stb. Ja és ne kapkodd el még 1000 módszerrel kinyírhatja a fő maffiózó rohadék, nincs ez lefutva.

tralalala 2016.04.11. 01:28:53

@pamut: "Még te beszélsz gyűlöltről"

Igen, én, nézz már magadra, ember :D Folyamatosan csak a pocskondiázás megy, "hazudsz" "csicska" "gyáva" "gyenge" visszatérő jelzőid. Ha valakinél csak a gyanúja felmerül, hogy nem ért veled egyet, már osztod, hogy biztos rohadt fideszes. Ahogy ezzel az aleb19 emberrel is tetted.

Meg tudtál már így győzni valaha valakit is? Öregem, te orvosi eset vagy. Belebolondultál ebbe a fideszgyűlöletbe.

Alter világban meg nyilván te élsz, a valós világban a Fidesz most vasárnap is kétharmadot szerezne. Tehát annyira nem utálhatják (vagy legalábbis az alternatívákat jobban utálják).

pamut 2016.04.11. 01:30:25

Na amíg a fideszesek épp újabb hazugságok kieszelésén erőlködnek, egy kis infó arról amit védenek:

hvg.hu/vallalat_vezeto/20160410_Nalunk_320_szazalekon_porog_a_tularazas_meg_a_korrupcio

"Nálunk 320 százalékon pörög a túlárazás meg a korrupció"

"Minden második közbeszerzést voltaképpen titkolva hirdetnek meg. Az uniós pénzeknél pofátlanul vastagon fog a ceruza."

"Egyes közbeszerzési eljárások túlárazása a becsült 30 százalékkal szemben elérheti a 140-320 százalékot is – derül ki a Korrupciókutató Központ Budapest nemrég nyilvánosságra hozott kutatásból"

Szemét szocik! :D

pamut 2016.04.11. 01:33:00

@tralalala:

:DDDD

KONKRÉT példák tömegét hoztam fel amikkel bizonyítottam hogy a fidesz a gyűlölet pártja, de a fideszesnek persze a szeme sem rebben, simán levegőnek nézi :DDD

azt hiszed ilyen könnyen megúszod a szembesítést a mocsokkal? :DD

nesze, válaszolj ÉRDEMBEN (persze úgyse fogsz ;), ne menekülj, ne terelj, ne add fel egyből, próbálj valamit reagálni:

"De mondom, nyugi, ha ez ilyen nyilvánvaló, és mindenki látja ezt a pofonegyszerű tényt, csak az ilyen buta emberek nem, mint én, akkor lazán meglesz 2018- :D"

Hát igen, ez is tipikus fideszes cinizmus :D Már mondtam párszor, és fogom is mert így van: le se tagadhatnád hogy fideszes vagy, az ilyen aljas inkorrekt "érvelés" pl. a védjegyetek. nem arról volt szó hogy mások mit látnak, hanem érdemi tartalmi érvek voltak, amikre ti, fideszesek amikor nem tudtok éremben reagálni, hirtelen mindig átváltotok választástechnikai nézőpontra, mintha eddig e mentén ment volna a vita vagy mintha ez bármit is cáfolna az érveimből :))

aljas cinikus félrebeszélő: fideszes a neved :)
külön vicces hogy az ország kb. 80%-ban a fideszes propaganda alatt nyög, szóval az hogy hány ember miről győződik meg az végképp nem az igazságról szól, hanem az agymosásotok eredményéről. ami esetben egyénként több mint 100%-os hatékonyságú volt...

"Ritka az ilyen őszintén elborult ember, aki ennyire teljes gőzzel tud gyűlölni."
:DDDDDD
Nem sül le a pofádról a bőr te rohadék? :DDD Még te beszélsz gyűlöltről, Te, aki a győlületpárt őszinte híve vagy? Melyik párt tolja végtelen fanatizmussal a gyűlöletet, a megosztást, a karaktergyilkosságokat vagy 20 éve reggeltől estig? melyik párt épített a gyűlöltre komplett politikai stratégiát, és médiabirodalmat? melyik párt gyűlölet-médiája az echo Tv, a pesti srácok, a 888, vagy régebben a hír tv a magyar nemzet, melyik párt gyűlölet-katonája bayer, bencsik, meg a többi féreg? :DD melyik párt díjazta miniszterelnök-helyettesi vagy külügyminiszteri poszttal a sikeres karaktergyilkosságot, hogy egyéb példákat ne említsek a tipikus fideszes karrierutakról? :D és még te beszélsz bazdmeg :D melyik párt intézményesítette a gyűlöletet az elmúlt 3/4 évben óriásplakátokon, tv-szpotokban riogatva az országot a nyomorult migránsokkal szemben, akiknek eszükben sincs ide jönni, de azért úgy állítjátok be mintha támadnák az országot és védeni kéne? bazdmeg ha a fideszes gyűlöletet árammá lehet alakítani az egész világot el tudnátok látni árammal :D

tralalala 2016.04.11. 01:33:33

@pamut: "még a látszat kedvéért sem reagálsz semmire :DDD"

Minek, ember? Van értelme? Mást se csinálsz, csak idehánysz. Ez nem érvelés, amit csinálsz. Ez frusztrált fideszfikázó floodolás.

Az elején még próbáltam értelmesen hozzáállni, de fölösleges. Te nem meg akarsz érteni másokat, te el akarsz taposni. Az életben szerintem már meg is ütöttél volna :D

Bocs de tényleg, ilyen stílus után engem baszogatsz, hogy miért nem reagálok normálisan :D Mert nem éri meg. Mert hülye vagy, mert nincs értelme, mert meggyőzhetetlen vagy, és ezzel a hangnemmel és eszközökkel, amikkel te operálsz, valójában én is meggyőzhetetlen vagyok. Úgyhogy marad ez :D

tralalala 2016.04.11. 01:34:40

@pamut: Ehh ez meg már csak copy/paste.

Lassan tényleg írok egy generátort, ami ilyen hozzászólásokat tud írni :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.04.11. 01:34:49

@DocBulywood: Attol fugg melyik.Altalaban azert vasarnapa 11-5 kozti nyitvatartas jellemzo.

Hogy a cikkre is reagaljak. Mi pont az aremelkedes miatt vettunk tavaly Londonban lakast. IGaz Kelet_london, es csak 40%-nyi tulajdon, de tobb a semminel. A kornyekunkon 5 ev alatt kb 50%-al nottek a lakasarak.

N. Barbie 2016.04.11. 01:35:18

@pamut: Azt nem, csak, hogy majdnem mind, ami még mindig ordas hazugság.

Az agyatlan fideszesezésed már meg sem lep, akinek nincs agya máshoz, annak csak ez marad. :D Látom te még mindig ezen a színvonalon mozogsz. nem ért egyet velem? FIDESZES!! Miért is konkrétan? MERT ÉN AZT MONDOM!! :DD Te bohóc. :D

Nem kell válaszolni, lesz@rom. :D

pamut 2016.04.11. 01:36:32

@tralalala:

ja, azt ugye tudod hogy amikor levegőnek nézel pár bekezdésnyi érvelésem, az a beismeréssel egyenlő?

tudod hogy nem tudsz mit írni arra a fideszgyűlölködés sok-sok példájára és kínodban az örök fideszes menekülőútra futsz, a személyeskedésre :) nem tudod a másik érveit cáfolni, hát támadod a személyét :) karaktergyilkosság, ez a kedvenc eszközötök :) csak hét tudod ezzel beismered hogy nincs érdemi érved... bizony, bizony... mondjuk ép eszű ember az elmúlt 20 év fideszes totális gyűlölködéspolitika után nem is tudna egy szót sem szólni a fidesz védelmében...

pamut 2016.04.11. 01:37:49

@tralalala:
igen, bemásoltam MERT nem reagáltál rá. reagálsz vagy bemásoljam megint?

nyugi, be tudom annyiszor másolni amennyiszer gyáva vagy reagálni rá, nem nehéz dolog ám másolni.

miért vagy ilyen gyáva reagálni..? :))

pamut 2016.04.11. 01:39:25

@N. Barbie:
"Azt nem, csak, hogy majdnem mind"
Oké, idézed hol írtam ezt.

(áááá, küldjetek már valami komolyabb erősítést fiúk, szinte belealszom már a bénázástokba...)

tralalala 2016.04.11. 01:41:37

@pamut: "ja, azt ugye tudod hogy amikor levegőnek nézel pár bekezdésnyi érvelésem, az a beismeréssel egyenlő?"

Nem, az a levegőnek nézéssel egyenlő :D

Mondom, fölösleges veled beszélgetni. Megpróbáltam, nem ment. Most pl. a személyeskedésen vagy kiakadva, pedig mióta hozzám beszélsz, a "rohadék aljas fideszcsicska" aféle eposzi jelzőm lett :D

És most meg: "jaj jaj, ne személyeskedj, ez karaktergyilkosság" :D Bocs de tényleg, ezt már képtelen vagyok komolyan venni.

pamut 2016.04.11. 01:43:53

@tralalala:

amíg próbálod kimagyarázni hogy a fidesz miért is nem gyűlöletpárt (haha, érted ugye a viccet, úgy tettem mintha érdemi válaszra számítanék tőled, ugye érted, hehe? ;)) addig is itt egy friss írás a fideszes gyűlölködés egyik legfőbb katonájáról, a drága Bayeretketől:

"Patkányok. Nem kevesebb, mint hatszor szerepel ez a szókép Bayer Zsolt legutóbbi publicisztikájában. Csak a szokásos. Már felháborodni sem háborodunk fel. Legyintünk. Megszoktuk már a dehumanizáló metafórákat. Szerves és szalonképes részévé vált a közbeszédnek, hogy rangos napilapok publicistái emberekre kártevőkként hivatkoznak. "

pendulum.blog.hu/2016/04/09/bayer_zsolt_es_a_patkanyozas

Azt idézzem ahogy Orbán márciusban parazitázott egy nagyot, azaz uszított, gyűlölködött, vagy vegyük úgy előre hogy arra sem reagálsz? :D

pamut 2016.04.11. 01:48:56

@tralalala: amikor én lelajasoztalak, az bizony jogos volt és ott helyben meg is indokoltam :) aljas voltál, hát megírtam miért vagy az, ennyi. ezt persze te is tudod, de vagy olyan sunyi hogy erről hallgass :) hű, most megint bedobtam egy személyes jelzőt, na most megint itt lehetőséged hogy kontextus nélkül rám olvasd :)))

amúgy csak kurva szarul menekülsz a tények elől :))) most azt hazudod hogy azért nem reagálsz mert "levegőnek nézel" (ha így lenne nem reagáltál volna eddig sem és most sem), noha vagy 2 órája próbálsz reagálni, de hát kurvára nem megy.

te is tudod hogy igazam van és a fidesz a gyűlölet pártja, csak abban az egy kommentemben olyan tény-halmozást mutattam be, amivel semmit, de semmit nem tudsz kezdeni (pedig hány és hány példát sorolhattam volna még... ez csak pár tény volt... :)). egyszerűen menekülsz, ennyi.

tralalala 2016.04.11. 01:49:43

@pamut: Azt nem veszed észre, hogy kettőnk relációjában te gyűlölködsz. Te pocskondiázol engem, te hazugozol, csicskázol, aljasozol engem.

Mit kevered ide Bayert meg Orbánt? Én melyik vagyok?

Jól látható a kettőnk beszélgetéséből is, hogy te messze agresszívabb, indulatosabb, elvakultabb vagy. Erről se nem Bayer, se nem Orbán tehet ám, megsúgom :D

pamut 2016.04.11. 01:50:04

@tralalala:

ja, erre is gyáva voltál reagálni nyuszika:

"sőt még közfelháborodás sem volt.... az ellenzék, az igen háborgott, ahogy már ezerszer, de a fideszesek nem háborogtak, ők nem szokta a fideszlopásokon sem, és most sem zavarta őket. A mai napig nincs nyomozás az ügyben, az ügyészség szokás szerint blokkolja a fideszbűnözők számonkérését, ahogy ez egy maffiállamban - amit te támogatsz - szokás is. szépen el is fog ülni ez az ügy."

tralalala 2016.04.11. 01:51:04

@pamut: de ez nem úgy megy ám, hogy mikor te személyeskedsz, az jogos éleslátó megjegyzés, mikor meg más, az aljas fideszes karaktergyilkosság :D

tralalala 2016.04.11. 01:53:46

@pamut: "de a fideszesek nem háborogtak"

Az a baj, hogy ezt is meg tudnám cáfolni, beidézni azokat a jobbos véleményeket, újságcikkeket, amik háborogtak, csak minek? Attól majd azt mondanád, hogy nahát, tévedtem?

Dehogy mondanád. Köpnéd tovább az epét. Fölösleges.

pamut 2016.04.11. 01:56:48

@tralalala:
Te 100%-ban kiállsz a gyűlöletpártja mellett, szóval rajtad kérem számon azt amivel közösséget vállalsz. te álltál közéjük, nem én, ne kend másra ezt is.

és arról miért is nem beszélsz már hogy sorozatban terelsz, hárítasz vagy sunyi aljas trükkel váltasz nézőpontot csak hogy megúszd az érdemi reagálást? :D és MÉG MOST sem vállalsz semmire csak a tipikus fideszes karaktergyilkosságot tolod ellenem ? :D

ERRE miért nem reagálsz?:
"Te erre ne hivatkozz kérlek bazdmeg, ugyanis a ti akaratotok ELLENÉRE lesz - talán! - népszavazás. A Kúriát még nem tudták kicsinálni úgy mint pl. az ügyészséget, meg ÁSZt, stb. Ja és ne kapkodd el még 1000 módszerrel kinyírhatja a fő maffiózó rohadék, nincs ez lefutva."

és ERRE miért nem válaszolsz?:
"továbbra sem adtál választ arra, hogy ha nem orbán, akkor vajon ki küldte őket?: Na ki? :DD lássuk most kínodban milyen béna összeesküvés-elméletet eszelsz ki, hogy hülyíted magad hogy ne rúgjon hasba kognitív disszonancia? :D"

és ERRE?:
"az önhazugságod az az, hogy ez nem egy esetleges dolog, hanem a rendszerbe kódolt. mivel a kedvenced brutális megszorításban tartja az egészségügyet, nincs elég pénz gumikesztyűre, fertőtlenítőre, takarításra, ilyenekre. mert vagy ez, vagy kötszer, gyógyszer., stb. gondolom a hazugságmédiát bújod állandóan azért nem tudsz ezekről. kérsz cikkeket? hiteles forrásokat? akár maguktól a doktoroktól? ÉVENTE százával halnak meg emberek olyan kórházi fertőzésekben, amikben nem kéne meghalniuk ha lenne elég pénz fertőtlenítésre.

arról meséljek neked hogy hány ezer lábat vágnak le ebben az országban csak mert nincs elég érsebész aki kezelje őket (a foci fontosabb...), vagy ez is csak akkor érdekelne ha a te lábadról lenne szó, mások lábára szarsz vagy szocizol egyet kedvenc önfelmentő hárítómechanizmusoddal?"

kurva nagy gáz hogy sorozatban nem mersz válaszolni semmire csak a személyemet próbálod lejértani :)) annyira nagy beismerése annak hogy nem tudsz válaszolni... :))

pamut 2016.04.11. 02:00:08

@tralalala:
á, szóval ott tartasz, hogy hazudsz valamit arról hogy én mit mondanék, és annak alapján ítélkezel :DD

hát, látod ez az aljasság egy újabb fokozata :))
(most gyorsan kezdd el hogy én milyen csúnyákat írok, de persze az előzményt, a saját saradat megint felejtsd el megemlíteni hozzá ;)

amúgy nekem van saját véleményem is, ami nem az amit te már előre belehazudsz a számba: volt 1-2 helyen, némi morgás jobbról is. ez tény. de közfelháborodás? :D a jobboldalon? :DDD hazudgálj másnak gyermekem ;)

tralalala 2016.04.11. 02:02:41

@pamut: elmondtam, miért nem válaszolok: fölösleges. Téged nem az érdekel, hogy mit válaszolok, hanem az, hogy valami ürüggyel kiönthesd a gyűlöletedet.

Ez a személyeskedésen való sírás meg teljesen hihetetlen :D Vagy húsz hozzászóláson keresztül engedted meg magadnak a legdurvább jelzőket, aljas csicska, fideszes geci, stb, most meg sírdogálsz, hogy azt mondom rád, hogy "vitára képtelen".

Igazából már unlak ám kicsit, meg lassan mennék aludni. Persze majd jól bebeszéled magadnak, hogy "elmenekült a gyáva fideszes geci", de valójában unalmasnak tartom ezt a... hát nem is tudom mit. Értemetlen párbeszédet.

pamut 2016.04.11. 02:04:18

@tralalala:
ja, amúgy te, vérfideszes, miért vagy ilyen érzékeny arra, amikor az aljasságodra azt mondják hogy aljas vagy? :DD

Tudod csak azért nem értem, mert a pártod 20+ éve tolja a gyűlöletet, aminek nem csak Bayer a szimbóluma, de maga Orbán is. vagy ez is olyan mint az adósság, meg a lopás, hogy csak akkor zavar ha nem a fideszé? :DD

ja, tényleg erre sem válaszoltál korábban... már olyan hosszú a listád hogy csak na.... csupa hiány, hiány, hiány, semmire sem tudsz/mersz válaszolni... pedig hogy is volt Lázárral, Rogánnal, és ha az ő adóssághegyeik nem zavartak, akkor a szoci adósság miért is fáj?

látod, látod, mennyi mindenre nem tudsz te válaszolni :) sebaj kezdj megint a személyemmel foglalkozni, azzal elhiteted magaddal hogy érdemi választ adsz ;)

tralalala 2016.04.11. 02:04:46

@pamut:
"a fideszesek nem háborogtak, ők nem szokta a fideszlopásokon sem, és most sem zavarta őket."

!=

"volt 1-2 helyen, némi morgás jobbról is."

Ha úgyis programozni akarsz tanulni, akkor nyilván kitalálod, hogy ez mit jelent :D

pamut 2016.04.11. 02:09:23

@tralalala:
"elmondtam, miért nem válaszolok: fölösleges."
én meg elmondtam hogy ez nem igaz. válaszoltál te többször is érdemben korábban, csak azóta kamuzol mióta már nem tudsz válaszolni. és csak hajtogatod ezt a béna, átlátszó kifogást, ez már bocsesz, de tényleg szánalmas :(

nem tudsz válaszolni. ez van. és ezt te is tudod, de - szokásod szerint - valszeg magadnak is gyáva vagy beismerni.

"most meg sírdogálsz, hogy azt mondom rád, hogy "vitára képtelen"."
nem sírdogálok, röhögök az átlátszó gyáva meneküléseden :) Ugyan idézd már tőlem mégis azt a sírdogálást :D

szedd már össze magad bazdmeg! Ahelyett hogy a dedós átlátszó szar kifogásoddal takaróznál, adj végre egy érdemi választ! nem igaz hogy ennyire gyáva vagy basszus!

tralalala 2016.04.11. 02:10:09

@pamut:

De mondom, ez így teljesen értelmetlen. Mást sem csinálsz, csak rámömleszted a fidesz minden sarát.

Egy fideszes sem ért egyet a fideszes mutyikkal, gyakorlatilag szerintem a fideszesek 80%-a a "kisebbik rossz" alapon szavaz a fideszre. Ezt is hiába mondom, mert ez meg szerinted önfelmentés és relativizálás, szerintem meg reális helyzetértékelés.

Gyakorlatilag az összes ilyen problémád visszavezethető erre az értékítéleti különbségre. De nyilván téged nem ennek a problémának a megoldása izgat, csak hogy legyen egy jó ürügyed dühöngeni.

pamut 2016.04.11. 02:12:09

@tralalala:
KÖZFELHÁBORODÁS-ról volt szó nyuszifül.

Már komolyan oda süllyedsz megint hogy próbálod kiforgatni a vita valódi előzményét?

Volt a jobboldalon közfelháborodás vagy sem? NEM VOLT.

tralalala 2016.04.11. 02:14:01

@pamut: "válaszoltál te többször is érdemben korábban"

És volt értelme? Most őszintén, jutottunk valahova?

A faszt. Ment tovább a verkli, hogy deafidesz, deakorrupció, deafertőzés, dealázár, detehülyevagy, aljasfideszes, csicskageci.

Mit gondolsz, mi vagyok én, válaszolgatógép? Nulla tisztelettel, nulla toleranciával, maximálsi ellenségességgel állsz hozzá mindenhez, ami neked nem szimpatikus.

És mindemellett nulla alternatíva. Semmit sem mondasz arról, hogy akkor ki csinálja, kire szavazzunk, miért jobb az, itt most azt csinálta volna, amott meg amazt. Csak a fideszfika fideszfikával.

Őszintén, szerinted ez értelmes? Szerintem olyan kibaszott nagy butaság, amit csinálsz. Én meg sajna reagálok. De má nem sokáig.

tralalala 2016.04.11. 02:16:08

@pamut: "a fideszesek nem háborogtak", írtad, ami nem igaz, mert de, háborogtak.

Az, hogy szerinted nem eléggé, az egy érdekes adalék (nagyon :D), de nem írtál igazat. Ennyi.

És most mi lesz? Semmi. Egy ennyire egyszerű példán sem tudod belátni, hogy tévedtél. Akkor ennél nagyságrendekkel bonyolultabb témákon hogyan jutnánk valaha dűlőre?

pamut 2016.04.11. 02:20:29

@tralalala:
"Mást sem csinálsz, csak rámömleszted a fidesz minden sarát."
:DDDD
ha én rád zúdítanám a fideszmaffia összes sarát, betelne az internet. nincs annyi hely, idő és kéz amivel gépelnem kéne. ez csak pár kósza példa volt a rengetegből....

"Egy fideszes sem ért egyet a fideszes mutyikkal"
ja, mert te "tudod". :D szerintem te ne akarj másokat képviselni mert nem képviselsz te senkit magadon kívül. én semmi jelét nem látom anak hogy a fideszesek a "kisebbik rossz" alapján (ami amúgy önhazugság, mindegy) választanák a fideszt, ellenkezőleg hatalmas nagy az Orbán-imádat, sőt kultusz, és ilyen szomorú írást hogy "kisebb rossz", na ilyet meg egészen ritkán látok, most te is csak 3 óra után jössz elő ezzel. ne hazudj kérlek se nekem, se magadnak, szó sincs arról hogy a fideszesek ne szeretnék rajongva a fideszt.

amúgy ha érdemben beismernék maguknak a fideszmaffia húzásait, azok valós mélységében - és ez rád is vonatkozik - akkor már rég meglincseltétek volna a kormányt. ezek töredékéért már ment az MTV felgyújtása amikor a szocik voltak hatalmon. szóval a reakcióitok látványos hiánya, az üvöltő hallgatásotok a bizonyíték rá hogy nincs nálatok semmilyen érdemi önkritika.

ja, érveltem a relativizálásaid ellen is, azokra se fogsz reagálni ugye? :))

tralalala 2016.04.11. 02:26:14

@pamut: "szerintem te ne akarj másokat képviselni mert nem képviselsz te senkit magadon kívül."
...
Már megint tök logikátlan vagy, ugyanis ha senkit nem képviselek, akkor ugyan hogyan korholhatsz engem pl. Bayer szavaiért, amit tettél néhány hozzászólással ezelőtt? Hiszen akkor őt sem képviselem.

"és ilyen szomorú írást hogy "kisebb rossz", na ilyet meg egészen ritkán látok"

Annyira ritkán, hogy két órája is leírtam, akkor meg azon kattogtál, hogy "ez relativizálás, a bűnözők csinálják ezt, kognitív disszoancia".

Annyi logikátlan ökörséget hordasz össze, hogy az borzalmas.

pamut 2016.04.11. 02:31:58

@tralalala:
"És volt értelme? Most őszintén, jutottunk valahova?"
Igen, az első válaszaidnak volt némi értelme, mert legalább tovább lendítette a vitát. Ez a viták normális rendje, el kell jutni a különbségek gyökeréig. El is jutottunk, na akkor hátráltál meg és jöttél a személyeskedéssel, meg a a"hagyjuk"-kal, meg a többivel... Hamar kipukkadt a lufid, csak addig voltál úgy-ahogy legalább részben korrekt vitapartner, amíg abban a hiszemben voltál hogy van ellenérved, de amint ezeket gyorsan szétszedtem hirtelen minden bajod lett. Most is ahelyett hogy ezredjére ugyanazt a szar kifogást leírnád, már 20x reagálhattál volna érdemben...

"Mit gondolsz, mi vagyok én, válaszolgatógép?"
Még neked áll feljebb bazdmeg? :DDD Kurva sokat írtam, hosszú alapos, példákkal és tényekkel teli komemteket, amiket sorozatban levegőnek néztél, és még igazi fideszes aljas cinizmussal röhögve a képembe is vágtad hogy kár erőlködnöm mert úgyis levegőnek nézel. nem sül le a képedről a bőr? vagy egy fideszes nem is érti ezt a kérdést ugye?

"Nulla tisztelettel"
:DD
Idézzek párat tőled miket vágtál hozzám? :D Most meg játszod az érzékeny hercegnőt? :DD Szálka-gerenda, ugye-ugye? Ezt a képmutatást bazmdeg, hogy nem szakad rád a plafon :D
Ja és a tisztelet nem jár, hanem ki kéne érdemeli! ébresztő, nem a középkorban vagy, majd ha bátran és értelmes válaszolsz kapsz elismerést! azt kapsz amit érdemelsz, szóval nyugodtan keresd a hibát önmagadban és a gyáva, kettős mércéjű, menekülős-személyeskedő válaszaidban...

"Semmit sem mondasz arról, hogy akkor ki csinálja, kire szavazzunk"
HAZUDSZ bazmdeg, leírtam hogy MIND jobb.
Egy, kettő: aki itt nem válaszol AZ TE VAGY bazdmeg csak a most már hisztérikussá váló személyeskedésbe és döbbenetesen kétszínű, kettő mércéjű terelésbe menekülsz.... ennyire fáj amiket írtam? ennyire rohamot kapsz attól hogy nem tudsz válaszolni?

pamut 2016.04.11. 02:34:46

@tralalala:
A TELJES mondatot idézd te hazug!

EZT ÍRTAM:
"sőt még közfelháborodás sem volt.... az ellenzék, az igen háborgott, ahogy már ezerszer, de a fideszesek nem háborogtak"

Miért hazudsz? Miért ragadsz ki egy mondatrészt az egészből, a kontextusból?

Oké, akkor tudod mi jön ugye? Súgok: A bocsánatkérésed.

És ha ezzel megvagyunk, lehet ismét arról lamentálni hogy nem volt semmiféle közfelháborodás.....

pamut 2016.04.11. 02:39:19

@tralalala:
"Már megint tök logikátlan vagy, ugyanis ha senkit nem képviselek, akkor ugyan hogyan korholhatsz engem pl. Bayer szavaiért, amit tettél néhány hozzászólással ezelőtt? Hiszen akkor őt sem képviselem."

Ez komoly? :D Ez még hozzád képest is kurva gyenge :D Most komolyan azt akarod alázzalak meg a nyilvánvaló válasszal ami 40-es IQ felett egyértelmű, vagy inkább szép csendben kifarolsz ebből a gyermekded érvelésből és ebből a megalázó helyzetből amibe magadat hoztad?

"Annyira ritkán, hogy két órája is leírtam"
:DDD
te önmagadra hivatkozol miközben az egész jobboldali tábor az alanya az állításnak? :DDD Te hány millió embernek képzeled magad? :DDD

"ez relativizálás, a bűnözők csinálják ezt, kognitív disszoancia"
Köszi hogy idéztél, kurva jól írtam, nem is csodálom hogy nem tudsz rá válaszolni. mondjuk nem csak ezt válaszoltam, hanem tényekkel is cáfoltam az önhazugságodat, de persze arra sem mertél reagálni....

tralalala 2016.04.11. 02:40:36

@pamut: "Igen, az első válaszaidnak volt némi értelme, mert legalább tovább lendítette a vitát"

Nem lendített semmit sehová. Egyre jobban kinyílt a szád, egyre több fröcsögés jött ki belőle. Az nem vita, hogy mindent hozzávágsz valakihez, és mindig más témába kapsz bele.

"Kurva sokat írtam, hosszú alapos, példákkal és tényekkel teli komemteket"
Érdekes, én fröcsögő vádbeszédnek láttam őket, előre leosztott szerepekkel :D

"Ja és a tisztelet nem jár, hanem ki kéne érdemeli!"

Ez egy szar kifogás. Egyszerűen dúvadként berontasz, mindenki egyből aljas geci orbáncsicska, aztán meg "ja hát me a tiszteletet ki keee érdemelni" :D

"HAZUDSZ bazmdeg, leírtam hogy MIND jobb. "
Ok, de MIND az tök gyakran egymás ellentétei.

Te pl. inkább oroszpárti vagy (Jobbik), vagy inkább NATO párti (ballib)?
Te inkább magasabb újraelosztást szeretnél (bal) vagy alacsonyabb adókat (lib)?
Jók a családi adókedvezmények (Jobbik) vagy anakronisztikus hülyeségek (lib)?
Stb.
Ilyen nincs, hogy BÁRMELYIK jobb, mert ezek elég gyakran egymás ellentétei. Ezek csak a buta kis fejedben egyformák.

tralalala 2016.04.11. 02:43:39

@pamut: És mondom megint:
azt írtad, hogy fideszes oldalon nem volt háborgás.

Miközben volt.

Tehát nem írtál igazat.

De nem látod be.

Mert ez egy ostoba, értelmetlen párbeszéd.

tralalala 2016.04.11. 02:45:32

@pamut: "Annyira ritkán, hogy két órája is leírtam"

Azt írtad, hogy ritkán látsz ilyen besimerést, hogy a fidesz a kisebbik rossz, és hogy nekem is 3 órába telt leírni.

Ami nem igaz mert leírtam már többször is, korábban, még reagáltál is rá.

Tehát nem igaz, hogy 3 órámba telt leírni. Nagyon hamar elismertem, hogy a fidesznek vannak hibái, csak a jelöltek közül még mindig őt tartom a jobbnak.

Tehát nem írtál igazat.

De ezt sem fogod elismerni.

Mert ez egy értelmetlen párbeszéd.

tralalala 2016.04.11. 02:47:39

@pamut: Hogy kit kéviselek: nyilván akit te aktuálisan akarsz. Ha a fideszből valaki tesz valami geciséget, akkor én őt képviselem, tehát tök jogos engem lebaszni érte, mint a pengősmalacot.

Ha bármit mondanék, ami a fideszesekre jellemző, egyből figyelmeztetsz: nem képviselek én senkit.

Ez logikátlanság.

Persze ezt sem fogod elismerni.

Mert ez egy értelmetlen párbeszéd.

tralalala 2016.04.11. 02:56:24

Na jó nem várok tovább. Amúgy is álmos vagyok. Ezt az értelmetlen párbeszédet befejezem. Készülj 2018-ra, én drukkolok, hogy BÁRMELYIK ellenzéki párt nyerjen, és felvirágozzon az ország :D

pamut 2016.04.11. 03:01:20

@tralalala:
Dehogynem lendítette, és ezt tudod te is. Megmondom én mi a te bajod, a te ménkű nagy bajod, ami kihozta belőled a hisztérikát: hogy nem tudsz válaszolni. Sőt, a te nézőpontodból félelmetesen gyorsan eljutottunk a gyenge ellenérveidtől odaáig hogy elfogyott a tudományod, erre reagálsz ilyen dühösen. Évek óta közösséget vállalsz mindenféle kamu ostoba, felszínes szar önhazugságra alapozva a fidesz minden mocskával, aztán jön valaki, akinek alig 1-2 óra kell és lám kiderült hogy légvárra építettél mindent. hát naná hogy most ki vagy bukva, nem kicsit, és kapkodsz fűhöz fához meg izomból rám akarod kenni annak a felelősségét hogy te nem válaszolsz. ismerve az önhazugsági képességeid, magaddal már el is hitetted hogy az én hibám hogy te nem válaszolsz... ahogy a fidesz hibái tulajdonképpen oké, mert az mszp, úgy a te terelésed is oké, mert pamut.

""Kurva sokat írtam, hosszú alapos, példákkal és tényekkel teli komemteket"
Érdekes, én fröcsögő vádbeszédnek láttam őket, előre leosztott szerepekkel :D"
hahahahe, nyííííhahha, de kurva jó vicc volt!!! hahahaha!
ja, nem is.
idézzek párat amikre nem válaszoltál? vagy minek, hisz úgyse fogsz megint?

""Ja és a tisztelet nem jár, hanem ki kéne érdemeli!"
Ez egy szar kifogás."
Nem kifogás, hanem tény. Bevallom a vita közepe felé már volt egy pillanat amikor azt hittem hogy talán te kivétel vagy, talán veled van esélye vitatkozni. Még bocsánatot is kértél az egyik baromságodért, persze nem magadtól, de mindegy, ne akarjunk sokat, bevallom azon is meglepődtem, a fideszesektől azt szoktam meg hogy gátlástalanul hazudoznak és akkor is csak röhögnek maikor kérdem hogy idézzék azt amit rám kentek. szóval volt 1-2 reménykeltő villanásod, na de aztán pont elérkeztünk azokhoz a részekhez amikre már nem válaszoltál, csak tereltél, vagy rosszabb.

figyelem: most már vagy egy ÓRÁJA azon görcsölsz hogy velem mi van, stb, ezekről már egy csomó kommentet írtál, csak hogy érdemben ne kelljen válaszolnod. ez is erről szól, ennek már semmi köze a politikai részhez. döbbenetes energiát tolsz bele abba hogy személyeskedésbe fullaszd a vitát (édes istenem hogy mindig ez a fideszes menekülés... mintha klónok lennétek de komolyan...), illetve hogy rám told a felelősséget a saját menekülésedért. ennek az energiának a töredékéből is már rég megírtad volna az érdemi válaszokat, ha lennének. de nincsenek. ez erről szól, bár te sose fogod magadnak beismerni. nem mellesleg te aztán nem egy olyan alak vagy aki, ha van valami érve amiről azt hiszi hogy igaz, ne vágnád hozzám boldogan. meg se tudnád állni.
nincs semmid.

"Ok, de MIND az tök gyakran egymás ellentétei."
És akkor most hazudtál vagy sem amikor azzal rágalmaztál hogy nem adtam választ erre a kérdésedre?

"Te pl. inkább oroszpárti vagy (Jobbik), vagy inkább NATO párti (ballib)? "
bazdm,eg ez komoly? Órák óta terelsz, megtagadod a választ, ott van függőben vagy 3-4 hosszú kommentem és ezek után VAN KÉPES még tőlem kérdezni bazdmeg??? Talán előbb VÁLASZOLJ te tisztességgel, korrektül, ahogy kell, aztán várj el tőlem bármilyen választ! Tudod ezt hívják tisztességnek!

ja és te kis szelekítven idéző, NE hagyd ki azt amire nem tudsz válaszolni (ismét, sokadjára):
"idézzek párat tőled miket vágtál hozzám? :D Most meg játszod az érzékeny hercegnőt? :DD Szálka-gerenda, ugye-ugye? Ezt a képmutatást bazmdeg, hogy nem szakad rád a plafon :D "

pamut 2016.04.11. 03:05:51

@tralalala:
KÖZfelháborodást írtam, ISMÉT idézem a saját mondatom egészét, amiből hazug-sunyi módon kiragadtál egy részletet:

"sőt még közfelháborodás sem volt.... az ellenzék, az igen háborgott, ahogy már ezerszer, de a fideszesek nem háborogtak"

Tehát mint látható a mondta 3. szavából: KÖZfelháborodást írtam.

Az, hogy már a tényt akkor is letagadod, amikor bizonyítékkal cáfollak, az igen szomorú szegénységi bizonyítványt állít ki rólad.

nem mellesleg a mondandóm eredeti értelmének, a szóhasználat eredeti kontextusának is csak akkor, abban az értelemben lett volna logikája, ha közfelháborodásról írok, pár elszigetelt esetet említeni abban a kontextusban nem lett volna sem indokolt, sem értelmes, mert nem támasztotta volna alá a mondandómat. szóval duplán is tény hogy kiforgattál, bár ez semmi ahhoz képest hogy most meg már a bizonyítékot is levegőnek nézed...
és még te akarsz magadnak tiszteletet? :) te... ?

pamut 2016.04.11. 03:11:39

@tralalala:
"Azt írtad, hogy ritkán látsz ilyen besimerést, hogy a fidesz a kisebbik rossz, és hogy nekem is 3 órába telt leírni.
Ami nem igaz mert leírtam már többször is, korábban, még reagáltál is rá."

Te most tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod magad? te akárhányszor ismered be te attól még CSAK EGY ember vagy bazdmeg! egy kezem meg tudom számolni hány ember ismert el velem szemben ilyen logikát! azt hiszed hogy ha te többször akkor az már többnek számít? vagytok vagy másfél millióan bazdmeg, ha majd a fideszes megszólalóknak legalább a huszada vagy akár csak harmincada beismeri bazdmeg hogy a kisebbik szar alapján választ, akkor majd talán érzékelhető lesz hogy van ilyen is. pár kósza ember nem képviseli még a fideszesek ötvenedét sem.

"Tehát nem igaz, hogy 3 órámba telt leírni."
Azt nem erre írtam nyuszifül. Még csak nem is abban a kommentben amire most reagáltál....

"Tehát nem írtál igazat."
tehát megint hazugsággal rágalmazol :)

pamut 2016.04.11. 03:17:45

@tralalala:
"Hogy kit kéviselek: nyilván akit te aktuálisan akarsz. Ha a fideszből valaki tesz valami geciséget, akkor én őt képviselem, tehát tök jogos engem lebaszni érte, mint a pengősmalacot."

Ne hazudj már megint bazdmeg, ez komoly, hogy a tereléses gyáva menekülős órád után most meg hazugságos órát tartasz? SOHA nem írtam hogy képviselnéd a fideszeseket, nem mellesleg neked volt egy olyan kommented (idézzem?) amiben te önként írtál úgy mintha képviselnéd őket, ezt röhögtem ki, teljes joggal, ugyanis kurvára nem képviseled őket.
ellenben azt írtam, hogy a fideszt mint pártot, és a fideszes "jellemet" (most had ne kezdjem a sok fideszes aljasságot sorolni, amikkel te is próbálkoztál itt ma este...) részint képviseled, részint le se tudnád tagadni... te álltál a fidesz mellé, te vállalsz a fideszmaffiával közösséget, szóval totálisan jogosan kérem rajtad számon azt amivel közösséget vállasz, és amit állandóan védesz mindenféle kamu érvekkel meg tereléssekkel, meg relativizálásokkal. de ettől még a fidesz szavazóit nem képviseled bazdmeg, komolyan nem tudsz különbséget tenni e kettő között vagy csak teszed a hülyét?

pamut 2016.04.11. 03:25:35

@tralalala:
A "szegénységi bizonyítvány" kifejezéssel tudom értékelni azt a nagyon szomorú és hamis komment-sorozatot mait itt összehoztál ma éjjel. Az eleje még szódával elment. Persze nem értettem egyet akkor sem, de a vita alapját jelentő tisztességhez, hogy érdemi felvetésre érdemi választ próbálja adni, ehhez akkor még tartottad magad.

Ahogy az várható volt, ehhez addig tartottad magad amíg ki nem fogytál a válaszokból. Aztán minden energiádat a terelésre, félrebeszélésre, és persze vádaskodásba, olcsó hazugságokba ölted hogy te tulajdonképpen miért is nem válaszolsz. Tipikus fideszes reflex, avagy a vereség fideszes módja. Hány ilyet láttam már, édes istenem, de hányat... :)

Tudod nem akkor dől el hogy valaki milyen ember, amikor még azt hiszi van válasza. Nem. Akkor dől el, amikor kifogyott a válaszokból. Te megmérettettél, és könnyűnek találtattál.

Felmerült bennem hogy újra bemásolom azt a 3-4 témát amiktől elmenekültél, de tudom, inkább blabláznál örökkön örökké, de úgyse válaszolnál, és közben még be is magyaráznád magadnak hogy milyen jó hogy nem válaszolsz meg igazból az én hibám hogy te nem válaszolsz... tudod leélheted az életed úgy is hogy hazudsz magadnak, meg úgy is hogy gerincet növesztesz magadnak. a te döntésed.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 05:56:26

Lassan zuhan a nyugat, ez a folyamat megállíthatatlan. Illetve a nyugat igyekszik a világ fokozottabb kiszákmányolásával megállítani, de nem megy már. A népek felébredtek.

Avocado Diaboli 2016.04.11. 06:01:18

@tralalala: Ez a pamut egy hibbant frocsogo luzer, a sikertelen eleteert mindig valaki mas a felelos. Nem kell szobaallni vele.

Behajtó70 2016.04.11. 06:36:28

A sok ballib bérkommentelő "menekülök orbánisztánból" kezdetű fizetett hirdetésére: ha 2010-ben gyurcsányi győzött volna, akkor a brit/német keresetek nem lennének ennyivel magasabbak, mint a magyar fizetésk?

Ilyen ostobák vagytok, na.

AreYouScorpio 2016.04.11. 07:06:38

@Behajtó70: pont h nem csak a fizetés a lényeg .. ilyen ostobák sokan, beleértve a kormányt is, h ezt nem veszik észre..

AreYouScorpio 2016.04.11. 07:07:45

@BircaHang Média: jaja, az a rothadó kapitalizmus :D:D mint már elmúlt néhány évtizedben elhangzott sokszr :D

2Bálint 2016.04.11. 07:33:14

@Sith Lord: teljes munkaidóben, minimálbérért dolgozva kb 1000 fontot lehet keresni. Ne kamuyy, hogy egyedül fizeted a 800-at!

monddazigazatmar 2016.04.11. 08:09:21

@Punxsutawney Mormota:
Ha már hazuidsz, legalább olyat, amit nem lehet 2 perc alatt cáfolni. Tessék, itt a beszéd.

"Szóval mindezt felejtsük el és egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonyleg erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat! Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják súlykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elő jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk.
A baloldali ellenzék tevékenységéről 2002. március 23-án Békéscsabán. Az öngyilkosságra való felszólítás Kövér László egyik elhíresült mondata lett, amelynek átértelmezését kampány célokra felhasználta az MSZP, majd e változatot felkapta a sajtó. Ennek valószínűleg szerepe volt a párt egy hónappal későbbi választási vereségében is."
Olvass, értelmezz

Punxsutawney Mormota 2016.04.11. 08:17:34

@monddazigazatmar:

Ha már hazudsz, akkor használj más forrást, éhbér pincsi!

A probléma az, hogy a Nyugat nevű lapnak megvan az felvétele az eredeti beszédről.

Na, menj és szopd le habonyárpit!

aleb19 2016.04.11. 09:10:54

jo kis ertelmetlen vita alakult ki a szelsosegesek kozott darabszamban a libsik gyoztek mert tobben tobbet hazudtak

a posztban emlitett sotet valosag igaz angliaban 11.7 millio haztartas kap segelyt a 21 milliobol
London szinte elhetetlen evi kb50000 font keresettol van nullan egy csalad es ez az angol fizetesek szintjen is sok

hogy kinek eri meg megis angliaban dolgozni?
a valasz meglepo sokaknak csak le kell menni kutyaba es tomegszallason lakni es egyugyu meloval is felre lehet tenni kis penzecsket

a masik reteg akinek megeri az az angolul beszelo kompatibilis diplomasok retege

kozepszeru atlagos eletet elok jobb ha elkerulik angliat mert csak tengodni fognak

tralalala 2016.04.11. 11:11:38

@pamut: "Persze nem értettem egyet akkor sem, de a vita alapját jelentő tisztességhez, hogy érdemi felvetésre érdemi választ próbálja adni, ehhez akkor még tartottad magad."

Nem, az elején még tök udvarias és visszafogott voltam, mikor meg láttam, hogy egyre jobban bedühödsz, nulla gesztust teszel, semmifajta egyetértésre meg megértésre nem törekedsz, akkor rájöttem, hogy tök fölösleges.

Bocs de asszem itt ment el a kedvem:

Te: Nem is mondtam, hogy diktátor az orbán.
Én: Hoppá, tévedtem, valóban nem mondtad.
Te: Jó, elismerted, hogy tévedtél, bár szerintem hazudtál. De kérj bocsánatot is.
Én: (húbazz... na jó megnézem, mit csinál ilyenkor) Bocsánatot kérek.
Te: Jó, bocsánatot kértél, de nem eléggé és nem időben.

Na elmész te a picsába, hülyegyerek :D Ez szerinted párbeszéd?

Ez, meg a folyamatos személyeskedésed, meg az, hogy amint egy témára írok valamit, akkor nem azt kezdjük boncolgani hanem előrántasz három másikat, ezek teljesen nyilvánvalóvá teszik, hogy nem vitázni akarsz, csak üvölteni. Az meg úgy szórakoztató valameddig, de ebbe munkát már nyilván nem fogok tenni.

Az meg, hogy nyilvánvaló tévedéseket nem ismersz el, hanem nekiállsz kimagyarázni, az meg szintén komolytalan. Azt írtad, hogy fideszes oldalon nem volt felháborodás, miközben volt. Aztán abba kapaszkodsz, hogy nem volt KÖZfelháborodás, de egyrészt nem is ezt írtad, másrészt ez egy gumicsont, mert úgy definiálod a közfelháborodást, ahogy akarod, tehát bármire rámondhatod, hogy volt vagy nem volt.

Nem akarom már végigvenni a hülyeségeidet, de kb. az összes ilyen.

Figyi, volt egyszer, egyetlen egyszer, bármiben, hogy elismerted a másiknak, hogy igaza van?

Ha ilyen egyszer sem történt, akkor mi a valószínűbb:
1. mindig neked van igazad
2. képtelen vagy belátni, hogy a másiknak van igaza?

tralalala 2016.04.11. 11:14:40

@Avocado Diaboli: Eeegen, ismerem, de gondoltam most megkísérlem, mi lesz, ha tök higgadt és udvarias leszek.

Mi lett volna, semmi, ugyanaz :D Bedühödik mint egy harcipincsi, még jó hogy nem tud megharapni a monitoron keresztül :D

N. Barbie 2016.04.11. 11:45:15

@tralalala: nee, te meg mindig ezzel a gyurcsanyista bohoccal vesztegeted az idot? :D Kb. annyi ertelme van, mint egy hozongo orangutant meggyozni valamirol.
Lasd amit en irtam neki.
Hetek ota nyomja ezt a korhazi fertozeses temat. Erre irom neki, hogy ugy adja elo, mintha kb. minden korhazi fertozott/halalozas a fidesz miatt lenne.
Erre jon ilyen szanalmas kibuvoval, hogy idezzem, hogy hol irta pontosan ezt, es ha nem megy akkor hazudok.
Mert az, hogy szamtalan (szerinte) fideszesnek irta, hogy felelosnek erzi-e magat tobb szaz korhazi fertozesbe (allitolag) belehalt ember miatt (az allitolagos tobb szazbol), az nem ugyanezt jelenti, aaaa, dehogy. :DD
na ennyi ertelme van "vitazni" ezzel a futobolonddal. :DD

pamut 2016.04.11. 12:12:38

@tralalala:
Szomorú látni, hogy előbb-utóbb még azok az orbánisták is a teljesen nyílt hazudozásnál kötnek ki, akik egyébként nem azzal kezdik.

Lássuk a mostani hazugságod:
"Te: Jó, bocsánatot kértél, de nem eléggé és nem időben."

Oké, lásuk azt a kommentem, idézem:
""bocsánatot kérek."
Oké.
"Nem gondoltam, hogy ez szükséges"
Látod, ez a baj. Sok más mellett. "

Sóval, hol is van ebben az hogy "de nem eléggé és nem időben"?? Nincs sehol. Szépen leokéztam, ennyit érdemel az aki képes beismerni a hibáját és még bocsánatot is kér, így korrekt. És megjegyeztem - amiben teljesen igazam volt és most is tartom - hogy kár hogy ezt kérni kellett. Tudod a bocsánatkérés sok más fontos dologhoz hasonlóan akkor az igazi, ha őszintén, belülről, önként fakad, ez jelzi hogy igazi belső megbánáson alapul.
De nem is a lényeg, hanem hogy ilyet hazudtál a számba: "de nem eléggé és nem időben".

Most erre mit reagáljak bazdmeg? Pl. ezt?:
"Na elmész te a picsába, hülyegyerek :D Ez szerinted párbeszéd?"

Vagy mondjam azt hogy kérj bocsánatot az újabb hazugságodért? Tudod azt minél többször ismétlik annál komolytalanabb...

És tudod az is ANNYIRA jellemző, hogy ezt a régi és a vita tárgyához semmilyen módon nem kapcsolód kommentet emelted ki, forgattad ki és a belehazudott szöveg alapján állsz neki hülyézni.
Valami érdemi válasz a vitához? ááá, dehogy.
Valami érdemi válasz a khm, "módszereidre", amiket szintén kiveséztem fentebb? ááá, dehogy. Első és egyetlen dolgod volt a személyeskedésbe oltott hazudozás, mintegy sűrítve a tegnap éjjeli inkorrekt szemétségeid, és persze távolról kerülve az érdemi vitát, amire nincs válaszod.

Na lássuk az újabb hazugságod:
"Aztán abba kapaszkodsz, hogy nem volt KÖZfelháborodás, de egyrészt nem is ezt írtad"
DE, ezt írtam. Ki is másoltam neked, ott van. Hogy lehet annyira aljas, annyira romlott, hogy a már cáfolt hazugságoddal újra előjössz? Hogy? De komolyan? Van szemed. Tudsz olvasni. Ott a kimásolt mondatom. Látod. És MÉGIS bazdmeg, mégis belehazudod hogy nem az van odaírva ami oda van írva bazdmeg. ÉS: még azt is elmagyaráztam, hogy a hazudott verziódnak nem is lenne értelme az álláspontom logikájában, mert pár elszigetelt eset nem jellemezné az egész jobboldalt, azt nem is lenne-lett volna értelme felhoznom. Ha tehát véletlenül elírtam volna (DE NEM), még akkor is érthető lett volna a mondandóm logikájából hogy mire gondolom, már akkor is kifejezett rosszindulat, aljasság kellett volna a kiforgatásához, és a mániákus rugózáson... de nem bazdmeg még el se írtam, egy két soros mondat elején, már a 3. szóban tisztáztam hogy KÖZfelháborodásról írok, csak a mondat végén már csak a rövidebb verzióját írtam, mivel mondta eleje után már egyértelmű volt mire gondolok, na meg nem tételeztem fel annyi aljasságot rólad hogy egy ilyen szalmaszálba is belekapaszkodsz, felfújod, kiforgatod, elhazudod, és még akkor is sulykolod miután már cáfoltalak is... istenem bazdmeg mi ez? mi ez a szégyentelen ámokfutás? mi ez ez a nyílt hazudozás, kiforgatás? és még te követelesz magadnak tiszteletet? előbb növessz magadnak gerincet, meg a korrektség minimumát, aztán majd jelentkezhetsz.

"úgy definiálod a közfelháborodást, ahogy akarod"
:DDD
Na most találd már ki hogy a jobboldalon érezhető jele volt bármiféle általános felháborodásnak :DDD azt a kurva istenit :DDD

És most egy fogadás: most sem fogsz érdemben válaszolni... csak csócsálod tovább a szart....

pamut 2016.04.11. 12:15:40

@N. Barbie:
Szia Barbika!!!

Veled ott hagytuk abba hogy 1:35-kor azzal rágalmaztál meg, hogy, idézem: "Azt nem, csak, hogy majdnem mind"

Akkor kértem hogy idézd hol írtam ilyet, de persze kussoltál. Jó hírem van, még van esélyed bebizonyítani hogy nem hazudtál! Tessék, itt a lehetőség, kérlek idézd hol írtam ilyet, vagy akár csak írd meg annak a kommetemnek a pontos idejét, hogy visszakereshessem!
Hajrá Barbi, mutasd meg hogy nem hazudtál!

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.04.11. 12:40:06

@pamut: "ezeket a kis GDP-növekedéseket sem amik most vannak, mert ezeket KIZÁRÓLAG az EU segélyeknek köszönhetjük"

Meg annak a pár autógyárnak.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.04.11. 12:52:26

@BircaHang Média:

Hofi (1985):

"Te haver, figyelj! A-a, azt mondja, hogy "a kapitalizmus haldoklik". Képzeld el!

Lázár elvtárs kint volt Japánba, tárgyalni...nem kell jajgatni, visszajött.

A TV is adta, te kis láthattad: a vonat...210 km/h sebességgel ment. Meg jött is. Naponta többször. És nem csak a lejtőn...amerre mi megyünk, arra is, tudod?

Na most azt nem értem, hogy ilyen sebesség mellett, hogy lehet látni, hogy mi haldoklik, meg mi nem??!

--------

Múltkor kinn voltam Svájban. Be akartam váltani forintot...

Még mindig rajtam röhögnek! :D

Azt mondja a pénztároscsaj, figyelj: "ez számzűrzavar.... Mondja, mi ez, matrica? Akkor meg mér nem ragad"?!
--------

Haldoklik, haldoklik a tetves kapitalizmus.

De azért nagy flancok vagyunk ám mi is, Te:

Egy haldoklótól kölcsönkérni...

whale 2016.04.11. 13:16:36

@tralalala: Lehet, hogy nevetséges, de így volt. Konkrétan emléxem, - lehet, hogy te akkor még a csattogós lepkét tologattad- hogy 2002-ben kezdte a patkánykodást az alcsuti geciramszesz, a kokárdás hisztivel. Azóta nem hordok kokárdát, nehogy a végén azt higgye valami magadfajta fideszbarom, hogy egy követ fújunk. Illetve idéntől megy a kockás kokárda.:)))
Az megvan, hogy Petőfiék valszeg széttépték volna az alcsuti gecit?:D

whale 2016.04.11. 13:18:12

@BircaHang Média: Sajnos QRVA SOK! Hofi ma aktuálisabb, mint 30 éve VALAHA...

tralalala 2016.04.11. 13:31:28

@N. Barbie:

www.origo.hu/itthon/20160411-rogan-antal-kormanyules-bejelentes-miniszterelnoki-kabinetiroda.html

Jéé, mégse fog kitartani a kormány a boltzárvatartás mellett, pedig még tizenkét órája is ezt mondta ez a pamutember :)

Persze ezt is majd megmagyarázza valahogy, hogy jó de nemisúgy nemisazért.

@whale: "hogy 2002-ben kezdte a patkánykodást az alcsuti geciramszesz,"

De én már a 89-es fasisztázásra is emlékszem :) Meg hogy az Antall kormány majd bevezeti a kijárási tilalmat, meg beveti a hadsereget.

Bocs de ez hülyeség. Ráfogni, hogy jaj de az orbán miatt gyűlölködik most pl. ez a pamut ember is, ez hiteltelen.

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.04.11. 13:41:34

@BircaHang Média: Rólad, putyinista aknamunkás nem tételezek föl annyi észt, hogy felfogd a belinkelt kabarészöveg értelmét, felismerd a mondanivalóddal való párhuzamot.

De ettől még a párhuzam megvan, és a tisztánlátás kedvéért részemről idekívánkozott.

VT Man 2016.04.11. 13:48:08

@Holle anyó:
"Éljen a szabad piac! Kivéve, amikor nem..."

Haha, hat igen, neha anglia szocialista-kommunistanak tunik.

Itt nincs egykulcsos ado, progressziv van, ami jo is meg nem is.

Nem jo, mert minel tobbet keresnel, annal tobbet elvesznek.
"Te csak ne legyel tul gazdag a munkabol" jeligere.

A legszegenyebbeket tamogatjak, iszonyu sok a benefit (segely), talan tul sok is, a "gazdagoktol" meg elvesznek. Az igazi gazdagok meg emiatt csalnak, offshore-oznak. Tehat ezt se oldja meg rendesen az ado.

Az otthoni 15% SZJA egy nagyon jo otlet, bar sajnos mellette ott van a rengeteg TB, ami miatt kb. az angol felso adokulcsot fizeti mindenki.

VT Man 2016.04.11. 13:50:11

@aleb19:
"London szinte elhetetlen evi kb50000 font keresettol van nullan egy csalad es ez az angol fizetesek szintjen is sok"

Ha-ha-ha.

Egy hazaspar, pl. ket irodai munkas (vagy tanar, stb) kap minimum kb. 23-25 ezret fejenkent, az maris kb. 50 ezer. Minusz adok!

Jo, hat ket minimalberbol nem veszel ki Londonban lakast.

pamut 2016.04.11. 14:01:52

@tralalala:

"Jéé, mégse fog kitartani a kormány a boltzárvatartás mellett, pedig még tizenkét órája is ezt mondta ez a pamutember :)"

Hol mondtam én ilyet, "tizenkét órája"?

Megtennéd hogy ezúttal nem sunnyognál, lapítanál hanem bizonyítanád a hazugságod?

(Mellesleg szép kis fideszes bukta ez az egész boltzáras történet)

2016.04.11. 14:05:57

Hehehe.... a sok balfasz jobbos és balos elvakult egész éjjel tépte a száját, most meg kiderül, hogy nem lesz vasárnapi boltzár :-)

pamut 2016.04.11. 14:08:04

@tralalala:
Ismerve téged nem fogsz válaszolni erre a hazugságodra sem ("Jéé, mégse fog kitartani a kormány a boltzárvatartás mellett, pedig még tizenkét órája is ezt mondta ez a pamutember :)" )

Sebaj, kikerestem én mit is írtam erről. Én NAHÁT, pont az ellenkezőjét!
00:42-kor írtam, fentebb meg lehet nézni, de idézem is:

"Hát, hogy te a stílusoddal éljek: kurvára nem meggyőző a béna érvelésed, mert attól még hogy egy bürokratikusan nehezebb, macerásabb úton is el tudta volna kaszálni (és még el is fogja) a népszavazást, az még egy csöppet sem zárja ki hogy nem választotta a kényelmesebb megoldást, egy fél perces telefonhívást Kubatovnak."

És akkor kiemelem ebből pontosan a hazugságodat cáfoló részt: "el tudta volna kaszálni (és még el is fogja) a népszavazást".

Nos, 12 órán belül igazam lett.
De ez téged nem zavart meg abban hogy az ellenkezőjét hazudd.

Nem, nem kell bocsánatot kérned, már annyit hazudoztál hogy már hiteltelen lenne....

whale 2016.04.11. 14:54:33

@tralalala: Háppedig ő kezdte a szardobálást. Rögtön miután fordított a liberális köpönyegén. Az megvan hogy 2002-ig!!! ő volt a Liberális Internacionálé alelnöke?:DDDD Takonygerincű gecipatkány...

aleb19 2016.04.11. 14:55:15

@VT Man:
Ha-ha-ha.

Egy hazaspar, pl. ket irodai munkas (vagy tanar, stb) kap minimum kb. 23-25 ezret fejenkent, az maris kb. 50 ezer. Minusz adok!"

igen jo a peldad, a tanari kezdofizetes 22K ...ebbol mindenki vilagosan lathatja , hogy a tobbsegnek allami segely nelkul London elhetetlen

a hazaspar peldanal maradva abba is gondoljbele, hogy az anya kiesik gyerekszulesenkent egyket evre

whale 2016.04.11. 14:56:37

@BircaHang Média: Most is a rothadó nyugattól kérünk kölcsön.:) És természetesen megint mi vagyunk a legokosabb, legfaszább gyerekek és mindenki más hülye. Ezt nyomatta a komcsi propaganda is a 80-as években, emléxel? Akkor is ugyanolyan nevetséges hazugság volt, mint most...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:10:10

@whale:

Kitől kellene kölcsön kérni? Nem attól, akinek több a pénze?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:11:15

@whale:

A kommunista szöveg csak abban a részben volt hazugság, hogy a marxista gazdaság hatékonyabb. Ami azt az állítást illeti, hogy a nyugat jóléte kizsákmányolásból ered, ez igaz állítás volt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:12:33

@whale:

Aki véleményt változtat, az gerinctelen?

Azaz pl. Horn, Gyurcsány, stb. patkányok voltak?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:13:53

@pamut:

A ballibák üvöltenek, mert csúnyán bukták a vasárnapi zárást.

whale 2016.04.11. 15:33:36

@BircaHang Média: Miben is változtattak véleményt, agysérült birka?:))

whale 2016.04.11. 15:35:48

@BircaHang Média: Nyilván.:) Bizonyára ezért lesznek már ezen a hétvégén nyitva a boltok, mert bukták.:DDD Még csak véletlenül sem azért, mert a führer -aki két napja még arról ugatérozott, hogy KITERJESZTIIK a vasárnapi boltzárat- kicsit befosikált a biztos bukó népszavazástól.DDD

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:38:27

@whale:

Most ez komolyan kérdezed?

Halálakor vagy miniszterelnökként Horn kommunista volt? Vagy a 80-es években liberális volt? Vagy talán ez a két eszme ugyanaz szerinted?

Ugyanez Gyurcsánnyal kapcsolatban.

whale 2016.04.11. 15:38:43

@BircaHang Média: Mert az államkapitalizmus (cucilizmus)-amit az alcsuti Ramszesz tervez újra bevezetni- nem abból élt, mi? Csak sokkal szarabbul! Miért tetszik ez neked, vén komcsi?:)

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:41:24

@whale:

A Fidesz visszahátrált egy jó, kőkemény baloldali intézkedéstől - ha ezt nézed, vesztett a Fidesz valóban.

De a propagandaháborút megnyerte kőkeményen.

Én egyébként a Fidesz helyében nem így léptem volna, szerintem többet nyerhettek volna bátrabb hozzáállással. De ez a lényegen nem változtat: a Fidesz a kisebb kockázatot választotta és nyert. Ha engem hallgattam volna meg, nagyobb kockázat, de nagyobb nyereség lett volna az eredmény.

whale 2016.04.11. 15:41:32

@BircaHang Média: Horn Gyula sosem volt liberális, miről hablatyolsz? Igazi tőrölmetszett komcsi volt, mint te vagy a csuti geci. Fletóról nem tudjuk mi volt, mert mire kiderült volna, vége lett a KISZ-nek.:) Még az is lehet, hogy liberális volt világ életében.:)

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:41:59

@whale:

Államkapitalizmus? Az biztosan nincs.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:43:15

@whale:

Horn már a 80-as évek végén se volt komcsi. Előbb lett reformkomcsi, majd szocdem, aztán liberális,

Oké, hagyjuk Gyurcsányt, valóban nem tudható ez az ő esetében.

whale 2016.04.11. 15:43:57

@BircaHang Média: De. Csak közbe szánalmas leszel, ha azt bégeted, hogy ők a hülyék éls te vagy a faszgyerek, ahogy ezt a törpe csinálja már 6 éve. Persze az agyhalott bircák beszopják.:))

whale 2016.04.11. 15:45:50

@BircaHang Média: De már dolgozik rajta a führered.:)) Tudod, minden ami Nemzeti-vel kezdődik, annak a része. És a kisgömböcnek MINDEN kell! Úgy, mint a régi szép időkben, emlékszel, elvtárs?:DDD

whale 2016.04.11. 15:47:21

@BircaHang Média: Horn. Liberális. Ez a nap vicce, bazmeg. A te fejedben lötyögő káposztalé eléggé megzavarosodott az elmúlt 2X évben...:DDD

whale 2016.04.11. 15:51:55

@BircaHang Média: Milyen kőkemény baloldali intézkedés, te nyomi?:)
Egy béna népszavazást próbáltak csak indítani, de a törpediktátornak már ezt sem vette be a gyomra. Igazi demokrata, aki hallgat népe szavára..)))
Először erőszakkal próbálta megakadályoztatni, majd amikor ez nem jött össze, mert a Kúriát még nem sikerült teljesen kiherélni, inkább gyorsan beelőzött és visszavonulót fújt, hogy a bircáknak ne tűnjön fel a bukó. Handő Tündike gondolom szőnyegszélen lesz mostanában..)))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.11. 15:56:04

@whale:

Nyugaton a baloldal a munkavállalók védelméért harcol, ennek része a hétvégi munkavégzés erős korlátozása.

kisQtya 2016.04.11. 15:57:18

Én meg önfenntartó tanyát építettem, nem fizetek lakbért se, meg rezsit se, nem veszek kaját se és 55 évesen visszavonultam, nem járok dolgozni, kivárom a kis nyugdíjat, addig is jól érzem magam.

N. Barbie 2016.04.11. 15:58:18

@pamut:

Ok, tehat akkor tagadod, hogy hetek ota, szamtalan szerinted fideszesnek azt mantrazod, hogy szazak halnak meg korhazi fertozesekben a fidesz miatt, mert nem ad penzt pl. fertotlenitore.

Olyan, kis eszt is igenylo mellekszalakkal, mint a vilagon mindenhol novekvo rezisztencia a sok antibiotikum miatt vagy hogy mas orszagokkal nincs osszevetve a korhazi fertozesek szama, hogy tudjuk, megis mennyivel lenne MOn tobb, nem foglalkozol. Csak mantrazod, hogy nem szegyenli-e magat a fideszes, mert a partja es miatta hlnak meg szazaval emberek a korhazi fertozesek miatt.
Tehat tagadod, hogy ilyeneket irnal, ami, barhogy is probalsz terelni, szo szerinti idezetet kovetelni, azt jelenti, hogy ugy allitod be, mintha az ilyen esetek donto tobbsege a fidesz miatt lenne?
Nem kell a rizsa, igen vagy nem.
Ha nem tagadod, maris bizonyitast nyer, hogy hazudtal, kodositettel, mismasoltal.
Ha tagadod, akkor, habar mindketten tudjuk, hogy hazudsz, keresek par ezt igazolo bofogesed a sok szaz kommented kozul. Remek lesz atnezni oket feleslegesen, mikor ugyis tudjuk, hogy irtal ilyeneket.
De hogy tetje is legyen: ha talalok ilyet, akkor elismered, hogy hazudtal, es soha tobbet nem gyulolkodsz egyik blogon se.
Gy.k. soha tobbet nem irsz sehova. Hmm? All az alku?

Aztan amig keresem, mert biztos vagyok benne, hogy magadtol nem ismered el a hazugsagot, addig esetleg visszaterhetnenk oda, ahol mar szamtalanszor megfutamodtal, bekussoltal, tereltel: megpedig amikor bizonyitani kellett volna tolem vett idezetekkel, hogy en miert is vagyok fideszes, mikor vedtem en valaha is fideszes mutyit/lopast stb.

Hogy egy "klasszikust" idezzek, kicsit atirva:
"gyerünk gyurcsanyista csak egyszer bazdmeg CSAK EGYSZER ne terelj, ne fuss, ne hazudj, csak egyetlen egyszer bazdmeg bizonyítsál végre csak egyet a rágalmaid közül!!!"

Kivancsian varom. :DD Ja, hogy fair legyen, termeszetesen orokre eltunok, ha csak egyetlen egyet is talalsz. ( a kulonbseg "csak" annyi, hogy en tudom, hogy nincs ilyen, keresgelhetsz egy hetig, en pedig tudom, hogy van, csak lehazudod, hatha meguszod, de ezuttal nem) :DD

Na hajra, lassuk maradt-e meg egy kis gerinc benned. :)

whale 2016.04.11. 16:07:34

@BircaHang Média: Jól értem? Lekomcsiztad a fityiszt, élén viktorral?:DDD Jó a só, ne hagyd abba!:D

N. Barbie 2016.04.15. 11:33:49

@pamut: Micsoda meglepetes, majd1 napja lapitasz, ujra megfutamodtal. :D Koszi, hogy ismet bizonyitottad, hogy ki is a hazug itt. :D

pamut 2016.04.15. 23:04:33

@N. Barbie: miről hablatyolsz te szerencsétlen? :D már tök az agyadra ment a fideszbuzulás?

N. Barbie 2016.04.16. 11:45:23

@pamut: ne terelj, nagyon szánalmas.
Segítek, erről:
N. Barbie 2016.04.11. 15:58:18

5. napja lapítasz, nem azért, nem csodálkozom. :DD

pamut 2016.04.17. 16:49:11

@N. Barbie:
ja hogy te még tovább nyomtad a bugit és még odabasztál egy kommentet a végére... de milyen szar kommentet :DD

Oké, szedjük szét a szar, hazug kommented, ha annyira rázod a pofonfát, ha annyira le akarsz égni, ám legyen:

1. Ismét: Te azzal rágalmaztál meg engem, hogy: "Azt nem, csak, hogy majdnem mind"
Ismét: hol írtam ilyet?:

2. "akkor tagadod"
nyuszifül :)) Ha te ilyen falusi alkeszeket is lealázóan primitív módon akarod kiforgatni a szavaim, akkor inkább menj ki az ólba szart lapátolni :) te most komolyan azt képzeled hogy hagyom hogy kiforgasd a szavaim? Ez komoly? ráadásul ilyen primitíven? Ennyire hülye vagy? hol nőttél fel te szerencsétlen barom ahol ez működött?

3. "hogy hetek ota, szamtalan szerinted fideszesnek azt mantrazod, hogy szazak halnak meg korhazi fertozesekben a fidesz miatt, mert nem ad penzt pl. fertotlenitore."
mi az hogy számtalan? :D Miért nem ezermilliárd? hány éves vagy hülyegyerek ezzel a stílussal?
van hogy egy hétig nem is kommentelek, akkor írok amikor épp kedvem szottyan egyáltalán blogot olvasni. Igen, írtam párszor ehhez HASONLÓT, de nem ezt. Az TÉNY hogy a fidesz nem ad elég pénz fertőtlenítőre, illetve nyilván nem külön adnak mindenre ami kell, hanem egy keretet adnak, amiből kell venni minden mást is, és lehet válogatni hogy akkor gumikesztyűt vegyenek vagy kötszert vagy fertőtlenítőt, és IGEN, ez a pénz KEVÉS, nem jut elég fertőtlenítőre (sem).

És IGEN, emiatt emberek halnak meg! És IGEN, ez a fidesz felelőssége!!! Ez évente TÖBB SZÁZ ember. A kiforgatásod itt az hogy a te megfogalmazásodban én minden egyes ilyen halált a fideszre kenek, ami nem igaz, de hogy több százzal többen halnak mint mint amennyi megmenthető lenne az biztos. És ezt nem én találtam ki, ezek közismert adatok.

4. "Olyan, kis eszt is igenylo mellekszalakkal, mint a vilagon mindenhol novekvo rezisztencia"

bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla.........

Nálunk nem ez a gond, hanem hogy nincs elég pénz az egészségügyre. És az sem igaz amit sugallasz, hogy ezek a fertőzések ne lehetnének megállíthatóak. DE IGEN. Az Angoloknál az elmúlt években radikálisan csökkent az ilyen fertőzésekben meghaltak száma, és - most figyelj! - már ki tűzték célul hogy ezt a számot levigyék nullára! Na látod ez egy, a saját polgáraiért felelősséget vállaló kormány hozzáállása, nem olyan mint a magyar amelyik a saját állampolgárait leszarja, elárulja, csak hogy több pénzt tudjon kiszívni az egészségügyből és ellophassa vagy stadionra költhesse.

5. "Csak mantrazod, hogy nem szegyenli-e magat a fideszes, mert a partja es miatta hlnak meg szazaval emberek a korhazi fertozesek miatt."
SZOKJ HOZZÁ! Jó hogy eszembe juittattad, fogom a jövő héten is megkérdezni! és tényleg hogy nem sül le a fideszesek POFÁJÁRÓL A BŐR?
Ha a te anyád halna meg így, akkor is a fideszt védenéd? Komolyan kérdem, mert kinézem belőled hogy IGEN.

6. "Tehat tagadod, hogy ilyeneket irnal"
:DDDDDDD
Pistike!
Korábban gyere ki a disznóólból ha ki akarod forgatni a szavaim, te kis féreg! :DDD Bár olyan korán úgyse bírsz kijönni hogy ilyen mínuszos IQ-jú bénázással elérj bármit is :D Nagyon szarul nyomod a hazudozást, lejáratást, nem mondta még a gazdád? :D

7. "De hogy tetje is legyen: ha talalok ilyet, akkor elismered, hogy hazudtal, es soha tobbet nem gyulolkodsz egyik blogon se.
Gy.k. soha tobbet nem irsz sehova. Hmm? All az alku?"
:DDDDDDDD
Idefigyelj te hugyagyú, karaktergyilkolni akaró, rágalamzó barom :D Az álláspontom az, amit itt is most leírtam. Ha az agyaddal nem bírod felfogni az a te bajod. Ad kettő, inkább neked kéne a szégyentelen szar fideszes kommentjeid miatt elhallgatnod örökre, de persze te élvezed a hazudozás, kiforgatást, neked ez az életed :D Ad három, adok én neked egy ajánlatot: ha hiteles forrással alátámasztom hogy (legalább) több százzal több ember hal meg évente Magyarországon kórházi fertőzésekben mint amennyi megmenthető lenne, akkor soha többet nem hazudsz, nem forgatsz ki, nem gyűlölködsz egyik blogon se, azaz soha többé nem írsz sehova. Hmm? Áll az alku?

N. Barbie 2016.04.18. 11:49:10

@pamut: 2 oldal szanalmas mentegetozes, magyarazkodas, a szokasos stilusba. Mondtam mar te szrencsetlen, a szemelyeskedes meg az utszeli taho stilus lehet bejon a faluvegi kocsmai ivocimboraidnal, ertelmes embereknel viszont nem. :D

Lenyeg a lenyeg, a kihivas elol megfutamodtal. Ugy meglepodtem. :DD

Sikitva rohogtem a magyarazkodasodon a korhazi fertozeses temaban. Eloadod, hogy mit mondtam en, letagadod, hogy te olyat nem is, aztan leirod megegyszer amivel en "vadoltalak". :DD
Pont errol beszeltem en is te szellemi nyomorek. Azt mondod az allitolag evi tobb szaz korhazi fertozesbe belehaltbol, bizony tobb szaz a fidesz hibaja. Tehat a z allitolagos tobb szazbol tobb szaz. Akkor ez nem azt jelenti veletlenul, amt en is mondtam, hogy mind, vagy majdnem mindert a fideszt hibaztatod? Dehogynem. De azert lehazudod, hogy te ilyet nem is, meg "idezzem" erre kb. ujra leirod azt amit en mondtam, meg keresnem se kell. :DD

A tobbibol csak szemezgetek, nincs idom meg kedvem se egy beszari magyarazobajnokkal foglalkozni.

"Nálunk nem ez a gond, hanem hogy nincs elég pénz az egészségügyre. És az sem igaz amit sugallasz, hogy ezek a fertőzések ne lehetnének megállíthatóak. DE IGEN. Az Angoloknál az elmúlt években radikálisan csökkent az ilyen fertőzésekben meghaltak száma, és - most figyelj! - már ki tűzték célul hogy ezt a számot levigyék nullára!"

Konkretan: HAZUDSZ
Mult heten olvastam az Evening Standard-ben egy cikket arrol, hogy evek ota komoly problema a NOVEKVO korhazi fertozesek/halalozasok szama Angliaban, ezert akcioterv kidolgozasara kertek valami neves szakertot, aki talan meg iden meg is csinalja. Ha gondolod megkeresem neked a cikket es kuldom a linket.
Ez a kulonbseg te bohoc, en forrast tudok adni ahhoz, amit mondok, te meg szanalmasan probalsz tenykent eladni minden hulyeseget, csak hogy valamivel igazold a lazalmaid. De cafolj meg, varom a forrast a te valtozatodra.
Ja, a vilagon mindenhol novekvo rezisztencia a sok antibiotikum hasznalat miatt ned blablabla.
De erdekes, ez a szakerto azt mondta, hogy a jelenleg kezdetleges fazisban levo kutatasokra, amik az ilyen ellenallo virusok/bakteriumok megallitasara probalnak kifejleszteni hatekony gyogyszert, na ezeket tamogassa az angol allam, meg az elmaradott tersegekben levo korhazakat, ahol nincs penz az ilyen fertozottek kezelesere, de ott mutalodnak a korokozok es terjednek el a vilagban. Egy szot sem mondott rola a szakerto, hogy minden sarkon legyen kezfertotlenito.
na ennyit a demagog hazugsagaidrol.

Na, miutan szepen lealaztalak ebben a temaban, remelem mostmar befejezed a hazudozast.

Hmmm, tehat amikor en azt mondom, hogy ha bizonyitom, hogy hazudsz, akkor eltunsz orokre, azt kimagyarazod (sot, ismet leirod ugyanazt, amit igazabol nekem bizonyitani kene, hogy meg keresnem se kelljen) de azert en menjek bele a tiedbe. Micsoda fair play. :D Ja, csak pamut, mar megint tul sokat varok el.

De legyen, varom a hiteles forrast arra, hogy:
MO-n mennyi korhazi fertozes/halalozas van. Hogyan nott/csokkent az utobbi evekben (legyen am benne a kis komcsi haverjaid ideje is! :D). Majd ha ez megvan, akkor nemzetkozi osszehasonlitast is kerek, amibol vilagosan lathato, hogy a magyar adat hogy viszonyul mas orszagokehoz, hogy valoban sokkal tobb-e mondjuk a 100e lakosra juto eset MO-n, mint mashol, vagy nem.
Ha ez megvan, es az adatok teged igazolnak, mar el is tuntem.
Hajra, hajra. :D

N. Barbie 2016.04.24. 14:15:34

@pamut: 1 hete várom a hiteles forrásaid, de semmi, micsoda meglepetés, megint megfutamodtál. Köszi, hogy a hallgatásoddal is bizonyított, hogy ki is a megrögzött hazudozó. :) Itt volt a lehetőség bizonyítani, de csak megint bekussoltál füled farkad behúzva.Így jár aki össze-vissza hazudozik, azt' mikor bizonyítani kéne akkor marad a személyeskedés vagy a hallgatás. :DD