EKÖZBEN LONDONBAN

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2018.04.13. 09:27 Blackwaters

Emlékhely lesz a Grenfell Tower helyén

grenfell_2.jpgMég az idén elbontják a tragikus véget ért Grenfell Towert a nyugat-londoni Kensingtonban. A helyén várhatóan egy emlékművet fognak építeni.

Tavaly nyáron égett le a főváros egyik leggazdagabb környékén álló többszintes épület, ahol több tucat ember vesztette életét. Azóta a túlélők többségét sikerült elhelyezni más lakásokba, viszont a leégett tömb sorsa kérdéses maradt. A helyi önkormányzat most szeretné bevonni a helyi közösségeket abba, hogy mit kezdjenek a helyszínnel. Miután kiderült, hogy Kensington és Chelsea önkormányzatának is felelőssége volt a tragikus balesetben, igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy enyhítsék a túlélők fájdalmát és visszaszerezzék a közösségek bizalmát. A jelenlegi elképzelések szerint még idén ősszel elbontják az életveszélyessé vált épületmaradványt, miután az igazságügyi szakértők elvégezték az összes szükséges vizsgálatot. A bontás idejére az épület köré fehér leplet vonnak. A bontás után várhatóan egy emlékmű épül majd a torony helyén, emléket állítva az elhunytaknak és a mentésben résztvevők hősiességének. A londoni tömegközlekedési vállalat, a TfL, amely szolidaritásáról biztosította a helyieket, pedig azt tervezi, hogy új nevet kap majd a közeli metróállomás, a Latimer Road.

Szólj hozzá!

Címkék: katasztrófa halál önkormányzat emlékmű tragédia tfl 2018 Chelsea ekozbenlondonban Eközbenlondonban Kensington Grenfell Tower Grenfell


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr313708040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.