EKÖZBEN LONDONBAN

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2018.06.29. 09:24 Blackwaters

Hatalmas hiány van bébiszitterekből

aupair.jpgA 75%-os visszaesésért a Brexitet és a terrorizmust teszik felelőssé. A krízishelyzetet főleg az egyszülős családok szenvedik meg. Mintegy 40 ezer család érintett a problémával.

Hosszú éveken keresztül főként Németországból, Franciaországból és Lengyelországból számos 25 év alatti lány érkezett rövidebb-hosszabb időre a szigetországba, hogy ellátásért és némi zsebpénzért cserébe vigyázzon angliai szülők gyermekeire, esetleg hogy a felügyelet mellett elvégezzen ház körüli teendőket is. Nem utolsó szempont volt, hogy a megkeresett havi 400-500 font mellett a fiatalok fejleszthették angol nyelvtudásukat is. De ennek az időszaknak most vége. Az elmúlt két évben, vagyis a Brexit óta látványosan visszaesett a bébiszitternek jelentkezők száma, derült ki a brit au pair ügynökségeket összefogó egyesület, a BAPAA jelentéséből. Eszerint hosszú várólisták vannak, sőt, az újonnan jelentkező szülőket elhajtják, ne is reménykedjenek abban, hogy még az idén gyerekfelügyelőt találnak számukra. Ez különösen most, vakációk idején okoz fejtörést a szülőknek, különösen azoknak, akik egyedül nevelik gyerekeiket. De nem lesznek könnyű helyzetben ősztől azok a párok sem, akik hivatásuk jellegéből fakadóan nem tudnak otthon lenni esténként a gyerekkel, így a tűzoltók, ápolók, orvosok. A szülők és a BAPAA képviselői egyértelműen a Brexitet nevezik meg fő okként, hogy manapság az angolokra úgy tekintenek a fiatalok, mint Európa-ellenesekre. Növelik az országgal szembeni bizalmatlanságot az elmúlt két évben történt terroristatámadások is, továbbá hogy napvilágra kerülnek olyan esetek, mint ami nemrég történt, hogy megkínoztak és meggyilkoltak egy francia bébiszittert.

18 komment

Címkék: anglia munka terror fiatalok bébiszitter munkaerőhiány baby sitter au pair 2018 London Nagy-Britannia ekozbenlondonban Eközbenlondonban Brexit BAPAA


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr714040096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larry Silverstein 2018.06.29. 19:24:49

nembaj csak idén kiment 50ezer román

qrva szép egy ország épül ott!

martineden 2018.06.29. 21:10:00

Igen, es a ketharmaduk tulkepzett is, hisz a roman mellett folyekonyan beszelnek magyarul.Hja, hol van mar a szekely buszkeseg!

Bicepsz Elek77 2018.06.29. 21:31:52

A fiatalok mar nem mennek ilyen sz.r munkakra. Legtobbjuket a szulei segitik es keresnek havi 1200-1800 fontot, sajat szobaban laknak es nem dirigal nekik valami kivenhedt, feltekeny oreglany meg nem kukkolja oket a ferj ha zuhanyoznak. De egy professzionalis babysitter elker 15 font/orat is gazdag csaladoknal es ott keresnek havi 2600-4000 fontokat is!!

Bolshevik 2018.06.30. 00:18:20

Hülyeség, A NYUGATON minden jobb.

retkeslaci 2018.06.30. 01:31:56

Babysitternek akkor mentek ki sokan, amikor még nem volt könnyű kijutni, nem beszélték a nyelvet, nehezebb volt megtalálni a helyüket ott. Ma már mindenkinek van Angliában balami ismerőse, aki legalább információval segít elindulni.
Egy kelet-európai babysitter fizetése semmire se elég, az ingyen szállás volt valamennyire vonzó. De az a legtöbb esetben csak egy ablaktalan box roomot jelentett, az ellátás pedig szegényes volt, a legolcsóbb kajákat kapták, pasta, pasta, pasta.

retkeslaci 2018.06.30. 02:23:14

Ma már tényleg csak az megy babysitternek, aki azt hiszi, hogy így fog megtanulni angolul (egy 4 évestől nem fogsz megtanulni angolul, mással meg alig találkozhatsz). Vagy aki tényleg annyira imádja a gyerekeket, hogy hajlandó elviselni egy szarosseggű, elkényeztetett angol gyerek hisztijét. Vagy aki hülye. Vagy akinek nincs szüksége rendes fizetésre és teljesen idióta.
Mindenki más találhat normális állást.

Kegy 2018.06.30. 07:40:23

Szar nekik. Csak nem gyereket kell nevelni?

Szálló monitorok (törölt) 2018.06.30. 08:06:49

Már miért lenne Anglia Európa ellenes? Kilépnek az EU-ból, mert azt gondolják, hogy számukra előnytelen az EU tagság. Akivel eddig beszéltem onnan (nem ottani Magyar, hanem angol Angol), az azt is nehezményezi, hogy az EU minden szarba bele akar szólni... Valahogy át tudom érezni mire gondolhatnak.

De mindegy is. Európa nem egyelő az EU-val, az EU mostani vezetésével főleg nem.

Ennyi erővel: aki nem ért egyet a brit kormánnyal, az angolellenes. Aki nem ért egyet a mostani magyar kormánnyal, az magyarellenes.

Ugyan már, ne őrüljünk meg!

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.06.30. 15:04:53

Semmi köze a brexithez, meg a terrorizmushoz. 4-500 fontot hetente illik megkeresni, nem havonta!

Vadalmaaaaa 2018.06.30. 15:59:56

Mostani hir,hogy ket algeriai szarmazasu angolna:) megolt ,elotte megkinzott ,kieheztetett egy francia bebicsosz lanyt,majd elegettek a testet es. A test mellett pedig legyottjukat bonyolitottak .
Miutan a hir bejarta a vilagsajtot,ennek is koze lehet a hianyallapothoz

M. Péter 2018.06.30. 16:37:38

retkeslaci: A fogadó család kötelességei közé tartozik, hogy biztosítsák, hogy az au pair tudjon járni nyelvtanfolyamra. Ha nem tartják be a szabályokat, akkor az au pair sima alkalmazott lesz, jár neki a minimálbér, lehet utána tb-t fizetni.

Weidmüller 2018.06.30. 18:11:18

Angolok döntöttek,kilépnek az EU ból.
Ez az ö döntésük.De,és ezt a " DE"
azt nem mondták el nekik,hogy
1:Kevesebb lesz a munka,kevesebb lesz a munkahely.
2:Szar lesz a gazdaságnak.
3:Többet kell majd sok mindenért fizetni
4:A sok szar munkát,amit eddig megcsinálták a bevándorlok,most már NEKTEK kell(angoloknak) megcsinálni.
És még stb,stb......

bontottcsirke 2018.06.30. 18:40:07

Gondolom, itt elmegy egy gyárba, három műszakban 200 nettó+50 cafeteria oszt jó napot. Minek utazgasson ennyiért. Na, meg örülök, hogy elmúlt az idő amikor a magyarok csak prémium pinát jelentettek a pattanásos angolnak.

Almandin 2018.06.30. 21:56:01

@M. Péter: Az is gond lehet, hogy merev szabályokban gondolkodnak. Az au-pairnél életkori határ volt régebben (miért, talán egy idősebb nő alkalmatlan erre?), másrészt sokan nem direkt nyelvtanulás miatt mennének ki, hanem magáért a munkáért. Másrészt a bentlakó jelleg is elriaszt sokakat. ha összeköltözik valaki egy családdal, arra az időre szinte nincs magánélete. A munkaideje közel folyamatos lehet, ráadásul sokan összekeverik a mindenes cseléd szerepkörével, és minden házimunkát rá próbálnak sózni. Bébiszittelést nem bentlakó jelleggel is lehet végezni, ilyen paraméterekkel szerintem többen vállalnák.

Arcade Macho 2018.06.30. 22:08:14

ahogy sokan irtak, valtozott a felallas, mar nem harmadik vilagbeli fizukak vannak Kelet-Europaban