EKÖZBEN LONDONBAN

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.03.21. 23:02 Westminster

Ultimátumot kaptak a brit képviselők

may-eu-brexit-talk.jpgVagy megszavazzák a Brexit-megállapodást jövő héten és akkor kapnak még két hónap haladékot a kilépésre, május 22-ig, vagy ha nem, akkor legkésőbb április 12-ig lépniük kell valamit.

A drámai Brexit-végjáték – ha ugyan még végjátékról lehet beszélni –, folytatódott a héten. Először a brit Alsóház elnöke, John Bercow került főszerepbe, ezúttal nem markáns rendteremtő magatartása miatt, hanem azért, mert megakadályozta, hogy May harmadjára is a parlament elé vigye az EU-val kötött megállapodását. Bercow egy 1604-re visszanyúló szabályra hivatkozott, ami szerint egy már korábban leszavazott javaslatot nem lehet még egyszer megszavaztatni (az első két szavazás tartalma között volt különbség, mégha lényegileg ugyanazt a célt tűzték is ki). Ezért kisebb alkotmányos válság alakult ki és Bercowot hibáztatták, amiért az utolsó pillanatban megnehezítette a Brexitre készülő politikusok dolgát.

Majd az EU, azon belül is Donald Tusk került reflektorfénybe, aki ugyan biztosította Mayt és a briteket, hogy az EU igyekszik megadni minden lehetőséget az 50. cikkely határidejének kiterjesztésére, de ennek feltétele, hogy a brit parlament elfogadja a már megszületett megállapodást. Az új határidő, amit May kért és amit első körben Tusk is támogatott, június 30-a, vagyis még három hónap. A plusz időre akkor is szükség lett volna, ha megszavazzák a képviselők May megállapodását múlt héten, mivel annyi technikai változtatás szükséges még, és az átállás is annyira időigényes, hogy március vége már nem tartható céldátum. May közben saját parlamenti képviselőit hibáztatta, amiért ilyen megalázó helyzetbe hozták az országot, napokkal a határidő előtt. Bercow ugyanakkor megvédte a brit politikusokat: szerinte joguk van úgy szavazni, ahogy a szívük és belátásuk diktálja. Közben a Brexit megállítására kiírt online petíció aláíróinak a száma átlépte az egymilliót (március 21-én este már 1,3 millió volt).

Mindezek után az Európai Tanácson volt a sor, hogy döntsön, megadja-e a briteknek a kért haladékot. Az EU tagállamok vezetői azonban – tekintettel a májusi európai parlamenti választásra – a három helyett csak két hónap haladékot adtak az Egyesült Királyságnak, és május 22-ét fogadták el végső határidőnek. Ezt a plusz két hónapot azonban csak akkor kapják meg a britek, ha London megszavazza jövő héten May és az EU (már két ízben elutasított) alkuját. Ha ez nem következik be – amire van esély –, akkor április 12-ig kap haladékot az ország vezetése, hogy előremutató megoldással álljon elő. Bár a közvetlen no-deal ezzel a döntéssel most elhárult (erre törekedett ugyanis valamennyi fél), továbbra is megvan a veszélye annak, hogy kifutnak az időből a politikusok és bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv: a megállapodás nélküli Brexit.

Utóbbi esetben több mint valószínű, hogy a brit kabinet életbe lépteti az Operation Yellowhammert. A magyarra fordítva Citromsármány Hadművelet néven futó terv akkor lépne életbe, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül esne ki az unióból. A vészhelyzeti működésre kitalált rendkívüli forgatókönyv 12 kritikus területet határoz meg, benne olyan kérdésekkel, mint a gyógyszer- vagy élelmiszer-ellátmány biztosítása, de külön foglalkozik Észak-Írországgal és a Nagy-Britanniában élő EU állampolgárok ügyével is. Ezeknek a területeknek az ellenőrzése és kontrollja lenne a fő feladata egy erre kijelölt kormánytanácsnak, amely rendeleti úton, ideiglenes szabályozásokkal vehetné elejét a káosznak. Erre egy 2004-es törvény adna lehetőséget, amelyet az előre nem látható események felett kontrollt ad a mindenkori kormánynak. Már több millió fontot elkülönítettek a terv előkészítésére, és ha no-deal jön, a kincstárnok mintegy 1,5 milliárdot utal ki majd a végrehajtására.

3 komment

Címkék: politika brit eu parlament határidő káosz konzervatívok 2019 Westminster ekozbenlondonban Tusk Eközbenlondonban Brexit Theresa May no deal Operation Yellowhammer Bercow


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr8314705798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paráznabillegető 2019.03.22. 10:39:19

nem fogják megszavazni, mert nem tudják megszavazni, mert egyszerűen nem lehet.
ez ilyen egyszerű.
viszlát jövő héten ugyanitt, ugyanekkor.

Jakab.gipsz 2019.03.22. 11:48:33

Ha eltekintünk egy pillanatra, az ideológiai aspektusoktól, kiderül, hogy egy logikai csapdában, vergődünk.

padlogaz 2019.03.22. 12:19:08

időhúzás.
minél később születik döntés, annál inkább erősödnek a bentmaradáspártiak, ha ezek száma átlépi a kritikus tömeget (akár a petíció, akár a közvéleménykutatások szerint), akkor valószínűleg mindkét nagy párt számára hirtelen fontos lesz majd egy újabb népszavazás kiírása, még ha ezt nem is így fogják kommunikálni.