EKÖZBEN LONDONBAN

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.05.24. 17:42 Westminster

Könnyek közt jelentette be May, hogy júniusban távozik

theresamay-resign.jpgKözel három év után távozik a kormány éléről és a Downing Street 10-ből is Theresa May, az ország második női miniszterelnöke.

Bár az európai parlamenti választások eredményére még várni kell, a britek jó eséllyel legnagyobb arányban a Brexit Pártra adják a voksukat, és büntetik a Brexit miatt a konzervatívokat, főként magát a kormányfőt. Theresa May 2016-ban vette át a miniszterelnöki teendőket elődjétől, David Camerontól a Brexit szavazás után, és nagy elszántsággal kezdett bele abba, hogy kivezesse az Egyesült Királyságot az Európai Unióból. Ám az általa tető alá hozott megállapodást sokan támadták, a brit képviselők pedig háromszor is elutasították a parlamentben. Emiatt haladékot kellett kérjen az EU-tól. A levegő folyamatosan fogyott May körül, miniszterei sorban távoztak, recsegett-ropogott az északír DUP-val kötött koalíció, sőt, egyre többen támadták saját pártján belül. Bár túlélte May az ellene indított bizalmatlansági szavazást és ez biztosította volna, hogy egy évig nem váltható le, az 1922 Bizottság, ami befolyásos konzervatívokból áll, meggyőzte, hogy itt az ideje félreállni. May kálváriája június 7-én, Trump látogatása után ér véget és utána elkezdik keresni utódját. A konzervatívok vezetésére és ezzel a miniszterelnöki posztra már többen bejelentkeztek, mint Boris Johnson, Jeremy Hunt, Michael Gove, Penny Mordaunt és Sajid Javid. Várhatóan júliusra lesz új brit miniszterelnök, akire nem kevesebb feladat vár, mint hogy megoldja a Brexit-káoszt.

Theresa May búcsúbeszéde

kép: Reuters, videó: Guardian

6 komment

Címkék: politika választás eu lemondás egyesült királyság konzervatívok 2019 Westminster ekozbenlondonban Eközbenlondonban Brexit Theresa May


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr8814857008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2019.05.25. 16:37:56

Ezt már réges-régen meg kellett volna tennie. Köpönyegforgató, kártékony banya.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.25. 16:38:45

Jön a hard brexit és Boris Jonson.Bár jó lenne ha maradnának,hisz a Brexit párt lesz az EU parlament legnépesebb frakciója 26-a után..:)

paráznabillegető 2019.05.25. 19:43:00

KGBoris!
de vajon mit fog csinálni az of-fuck-me dosszié áttekintése után?

flydomi 2019.05.26. 11:43:56

@exterminador: egy popsitol mit vártál?Folyamatosan sivalkodik és orjongenek.Lasd:Nigel,aki mindig beül az EP-be és közben felveszi a nagy lovet az uniótól. :)

CSOKKI MÁLNA 2019.05.26. 13:22:55

@flydomi: Mi a helyzet Weber 400 ezer eurós lopásával?