A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.07.23. 13:09 Westminster

Nagy többséggel nyert Boris Johnson

johnson-prime-minister.jpgA leadott szavazatok kétharmadával győzött kihívójával, Jeremy Hunttal szemben, így mostantól ő a Konzervatív Párt vezetője, egyben Theresa May utódja a miniszterelnöki székben.

Nem tudták megtépázni a népszerűségét a botrányok a volt londoni polgármesternek, egykori külügyminiszternek, Boris Johnsonnak. A 160 ezer tory párttag többsége, 92 ezernél is többen őt választották meg két hónappal azután, hogy Theresa May bejelentette visszavonulását. Az 55 éves Johnson, aki egyébként New Yorkban született, de tanulmányait már az Egyesült Királyságban végezte, nem számíthat sétagaloppra, amint megkapja a Downing Street 10 kulcsait. Rögtön szembe kell nézzen egy külpolitikai válsággal, nevezetesen, hogy Irán elfoglalt egy brit tankerhajót és háborúval fenyegetőzik. Újra kell továbbá szervezze kabinetjét, hiszen több May mellett dolgozó miniszter, köztük a pénzügyekért felelős Philip Hammond is előre bejelentette lemondását arra az esetre, ha Johnsont választanák a brit konzervatívok. De a legnagyobb falat kétségkívül a Brexit lesz az újdonsült vezető számára. Johnson saját főztjét kell megegye. 2016-ban ugyanis a kilépés mellett kampányolt, és miután megszavazták a Brexitet az angolok, és Theresa May nehezen összehozott az EU-val egy kilépési paktumot, azt nem sikerült keresztülvinnie a parlamenten, így a probléma az utód nyakába zúdul. Johnson, aki hard Brexitet képviselt mostanáig, vagyis a kilépést bármi áron, már tett olyan nyilatkozatot, hogy no-deal-lel is kilépne ősszel. Ám ennek hatása katasztrofális lenne a brit gazdaságra és ő várhatóan belebukna, így ez az elszólása inkább tekinthető olyan kampányfogásnak a szakértők szerint, amellyel az őt támogató keményvonalas toryknak akart üzenni. A négygyerekes Boris Johnson kétségkívül megosztó személyiség: bár vannak kedvelői, mint a regnáló amerikai elnök, Donald Trump, vagy a konzervatív párttagok, a brit választópolgárok jelentős része, sőt, még saját párttársai közül is sokan ki nem állhatják, és meggondolatlansággal, hazudozással vádolják. Hogy melyik oldalnak van igaza vele kapcsolatban, az az elkövetkező hónapokban fog kiderülni.

6 komment

Címkék: politika választás miniszterelnök egyesült királyság boris johnson konzervatívok 2019 Westminster Downing Street ekozbenlondonban Eközbenlondonban Trump Brexit Theresa May


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr9914975916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.07.23. 16:49:08

Szopnak a lippsikkk, most már majdnem midnenhol Orbán Viktor EU bomlasztó szövetségesei vannak hatalmon: Orbán, Salvini, Borisz Johnson, Erdogán, Putyin. Stráhe pedig őszre visszatér!

Nem szeretnék most Junker bőrében lenni.

flydomi 2019.07.23. 17:13:24

Ugy latszik,hogy a nagy sivalkodo orjongo popsik megint osszetartanak. :D Nemhiaba tudjak felaldozni tarsukat ismet,ha kell,mindent a nyakaba varrnak,ahogy ezt tettek Terikevel is. :)) Xar a demokracia a popsik szamara. :) Egyedul Nigel az,aki tudja a dolgat.Nemhiaba nem akar a miniszteri szekbe belehuppani. :)) Az a veg lenne a szamara.Helyette egy ujabb barmot sikerult beetetni. :D

Blogolo Blogi 2019.07.23. 18:43:05

Ott is meglett a ketharmad, yihaaaaaaa.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.23. 19:21:31

Nem sikerült a sorosista karaktergyilkossági kísérlet.Végre egy államférfi.. Hajrá Borisz !

exterminador 2019.07.23. 20:08:33

Ezt a csávót fél éven belül meg fogják lincselni. Vicces lesz.
süti beállítások módosítása