A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.11.01. 08:00 Blackwaters

Hogyan lett jelkép egy magyar hajléktalan tragikus halála?

remes-gyula.jpgA 43 éves Rémes Gyula 2018 decemberében halt meg a Westminsternél, tragikus körülmények között. A Guardian nemrég hosszú cikket szentelt sorsának és az ügy jelentőségének. Ezt foglaljuk most össze.

Tavaly karácsony előtt négy nappal meghalt egy magyar hajléktalan férfi, pár lépésre a brit törvényhozás épületétől, London egyik legforgalmasabb metróállomásánál. A hírről a blogunk is beszámolt.  Ő volt a második hajléktalan, aki ugyanabban az átjáróban halt meg az állomásnál egy éven belül, és egyike annak az összesen 726 hajléktalannak, akinek az utcán kellett meghalnia 2018 során az Egyesült Királyságban. Az esetre akkor több parlamenti képviselő is felfigyelt, az egyikük, David Lammy például ezt írta a Twitteren: "Valami rothad a Westminsterben, amikor parlamenti képviselők haldokló hajléktalanok mellett mennek el munkába menet." Rajta kívül több más képviselő is szóba hozta Gyulát és a hajléktalanok tragédiáját és mind sürgették a kormányzatot, hogy tegyen többet a kiszolgáltatott emberekért. Összesen 320 ezer hajléktalan volt az országban tavaly, 4%-kal több, mint az előző évben. A halálozási arány is megnőtt: öt év alatt mintegy 24%-kal. Az újságírók szerint Rémes Gyula (1975-2018) halála jelképe a rosszul működő ellátórendszernek és a hajléktalanokkal nem éppen kesztyűs kézzel bánó politikának is.

gabor-kasza.jpgA lap felidézi Gyula utolsó időszakát. A férfi ekkor már több hónapja az utcán élt és vele együtt "lakott" a huszonéves Kasza Gábor is, akivel jó barátok lettek. A két férfi között azonban volt pár fontos különbség. Míg Kasza kilencéves korában érkezett anyjával az országba, angol iskolákba járt és kiválóan beszélt angolul, addig Rémes harmincas éveiben, 2006-ban jött először, és próbált szerencsét, de alig tudott angolul. Míg Gábornak volt barátnője, nem volt egyedül, Gyula teljesen magányos volt. És amíg Gábor tudott nemet mondani az alkoholra, Gyula szeretett inni. Mindkét férfi pécsi származású volt, ez is erősítette kapcsolatukat, valamint az a tény, hogy ugyanabban a szorult helyzetben voltak. Ezért úgy segítették egymást, ahogy tudták. Nemcsak anyagilag, de szóval is tartották egymásban a lelket. Gyula, aki miután évekig élt Angliában és konyhai kisegítőként dolgozott, pár évig más országokban próbált szerencsét, például Máltán. Visszatért egy időre Magyarországra is, ám végül nem tudott otthon boldogulni. Így tavaly ősszel újra Londonban kötött ki. Ahogy Gábor állította, elég egyszerű céljai voltak barátjának: jó állást, lakhatást és családot akart. Aztán végül egyik se jött össze neki.

Amikor Gyula újra Londonba került, nem kapott rögtön munkát, ahogy állami támogatást se. Mióta David Cameron kormánya megszigorította a juttatásokat az álláskeresőknek, és minimum 3 hónap ott tartózkodást kell felmutatnia a kérelmezőnek, hogy kaphasson pénzt (ami egyébként maximum hat hónapig jár), egyre több ember kerül utcára. Gyula is ebbe a lehetetlen helyzetbe került. Néha sikerült ugyan pár napra alkalmi állásokhoz jutnia, de ezeket különböző okokból elveszítette. Volt, ahol arra panaszkodtak, hogy alkoholszagú, máskor azt hiányolták, hogy nincs lakcíme. Gyulának nem volt célja az utcán maradni, mielőbb munkát akart. Ugyanakkor nehéz úgy munkát kapni, hogy nincs hol laknia az embernek.

Gábor ekkor már több éve élt hol az utcán, hol lakásban, attól függően, volt-e munkája. Gábor úgy jellemezte Gyulát, mint jóságos, önzetlen, humorérzékkel megáldott embert, aki ugyanakkor büszke is volt, ezért nem koldult sosem. Ételt főként azoktól a hajléktalanokat segítő jótékonysági szervezetektől kaptak, amelyek aktívak a fővárosban. Gábor nem volt rest koldulni, ha épp nem volt munkája, és néha heti £200-£300-ot is össze tudott szedni, főleg egy olyan helyen, mint a Westminster, ahol naponta többezer turista fordul meg. Barátja, Gyula nem érezte biztonságban magát az utcán, nemcsak megalázónak, de kiszolgáltatottnak is látta helyzetét. Éjjel nem tudott nyugodtan aludni, gyakran riasztották fel arra járó részegek. A különféle jótékonysági szervezetek által működtetett szállók pedig általában tele voltak. Ráadásul megvolt annak a veszélye, hogy kitoloncolhatják az országból. 2016-ban, a Brexit-referendum évében hoztak ugyanis egy olyan rendeletet, amely megtiltja az utcán tartózkodást életvitelszerűen (a rendelet szerint ez az EU-n belüli szabad mozgással való visszaélést jelenti), és ezért akit hajléktalanságon kapnak, könnyen visszaküldhetik oda, ahonnan jött. Ez meg is történt több esetben, és a jótékonysági szervezetek közül több asszisztált is a folyamathoz, ami miatt megromlott a bizalom a szervezetek és a hajléktalanok között.

gyula-remes.jpgAzon a bizonyos napon, 2018. december 20-án este hideg volt a Westminsternél. Gyula pár nappal korábban ismét kapott álláslehetőséget, már nem csak részmunkaidőset, karácsonykor pedig megkapta volna első fizetését, egy hét után. Így megvolt az esélye, hogy az újévben végre ne az utcán kelljen élnie. Pár nappal korábban ugyan kérte Gyula, hogy a téli hidegben ne kelljen az utcán maradnia, de a hajléktalanszervezetek, mivel nem volt még igazolhatóan rendszeres munkája és adózott jövedelme, elküldték. És bár a szükségszállókon azt állították neki, hogy nincs már szabad hely, de mint később kiderült, igenis volt. Gyula aznap este arról panaszkodott Gábornak, hogy az élet olykor túl kemény vele és ő így nem tudja folytatni a végtelenségig. Aztán inni kezdett azokkal a hajléktalanokkal, akik ott voltak velük együtt, a közelben. Gábor, aki nem ivott, felment a felszínre, ahol egy kávézó volt, de még 23 órakor lenézett, hogy jóéjt kívánjon. Mikor visszaért, látta, hogy barátja arca kékes színű, rosszul van, fuldoklik és a hasát fogja. Azt mondták neki, hogy egy másik hajléktalantól kapott egy cigit, attól lett hirtelen rosszul. Gábor tudta, hogy nagy a baj. Gyula nem szokott füves cigit szívni. Szerinte az idegentől kapott szál árthatott neki, biztos volt benne valamilyen anyag. Hívták a mentőket, akik még a helyszínen megpróbálták újraéleszteni Gyulát. Végül bevitték a kórházba, ám másnap jött a hír, hogy meghalt. Minden hajléktalan, aki ismerte Gyulát, sírt aznap. Egykori helyét kordonnal elkerítették és gyülekeztek a virágok az emlékére. Parlamenti képviselőktől is. A halottkém megállapította később, hogy Gyula szervezetében semmiféle kábítószer nem volt, csupán az alkoholszint volt magas a vérében. Halálát szívroham és akut alkoholmérgezés okozta.

Gábor nem sok később Birminghambe költözött és új életet kezdett a barátnőjével. Közben lett teljes munkaidős állása egy kávézóban, ahol tud már annyit keresni, hogy abból szobát tudjon bérelni párjával, így nem kell az utcán aludnia hajléktalanként. Továbbra sem hiszi, hogy Gyula halálát nem a füves cigi okozta. Szerinte aznap nem ivott sokat társa, és állította, hogy ott volt, amikor haldoklott és megpróbálták újraéleszteni. Gábor azóta se tudja, hogy végül hol temették el Gyulát.

Egy 38 éves hajléktalan nő, Sarah Anderson, aki erőszakos férje helyett választotta az utcát, miután egykori párja megszúrta egy konyhakéssel, nem múlik el nap, hogy ne emlékezne a magyar férfira. Ő kezeli azt a kis emlékhelyet is, amely ott van mind a mai napig. Egy ideig, amikor a politikusok arra jártak és pénzt akartak adni Gyula emlékére, inkább elzavarta őket friss virágot venni, hogy azt hozzanak. És hoztak. De az utóbbi időben már se virág, se jó szó. Nem foglalkoznak vele. Pedig csak annyit üzenne nekik, hogy segítsenek neki elmenni végre az utcáról, hogy ne ott kelljen leélnie az életét. Amikor arról kérdezik, változott-e érdemben valami Gyula halála óta, ezt feleli: "Már nem engedik, hogy az aluljáróban aludjunk, ahol régen aludhattunk. Lezárják éjszakára redőnyökkel."

A Guardianben megjelent eredeti cikket Simon Hattenston és Daniel Lavelle írta.

137 komment

Címkék: politika munka magyar halál hajléktalan lakás állás tragédia 2018 2019 London Westminster ekozbenlondonban Eközbenlondonban Rémes Gyula


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr8415236826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 11:00:12

A szív megszakad baszod.
Tehát csak ivott, drogozott, aztán megpatkolt az utcán.
Segélyt néha kapott, de valahogy elvesztette (nyilván nem az alkohol meg a drog miatt).
Csodálkozott, hogy nem veszik fel munkára, amikor se a nyelvet nem tudta, se semmihez nem értett, plusz még alkoholista is volt.

exterminador 2019.11.03. 11:19:42

Rémes Gyula - nomen est omen.

Boar. 2019.11.03. 11:22:25

Ha normális, emberi reakcióra nem futja, nem tudnátok befogni azt retkes fideszes bértollnok pofátokat ti mocskos férgek?
Ha a gazdátokat elzavarják, rátok is ez a sors vár mert a társadalom kitaszítja magából az ilyen undorító élősködőket...

kéki béla 2019.11.03. 11:39:20

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: reméljük a legjobbakat. Köztük azt, hogy az utcán döglesz meg, hosszas éhezés után. A gazdáiddal együtt.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 12:09:20

@kéki béla: Egyem e kis szívedet te kis korcs.
Hát a szíved megszakad egy retkes, alkoholista hajléktalan miatt, közben meg másnak a halálát kívánod. Mindezt azért, mert leírta a cikk lényegét.
Ilyen a ballib emberszeretet.

yourmomtits 2019.11.03. 12:16:18

@Boar.: @kéki béla: nagy a pofátok, de még életetekbe se segítettetek senkin semmit

HgGina 2019.11.03. 12:28:48

Ritka nagy hulladék írás. Hatásvadász, tele csúsztatásokkal.
Kit érdekel, hogy hol, melyik átjáróban halt meg? Lényeges? Nem.
Egy éven belül a második? Itthon az egyes kórházakban a trehány ellátás miatt hányan halnak meg?
A 726 halott közül miért pont ő a fontos? Miért nem egy román, egy orosz, egy burmai vagy egy ausztrál?
Miért nincs egy statisztika, hogy ezek közül hányan voltak munkára
alkalmatlanok képzetlenség, tanulatlanság, alkohol, lustaság, csak magyarul makogás miatt?
Lehetne folytatni, de felesleges. Elfogult klikkvadász szar írás.
Aki ma dolgozni akar, az dolgozni tud. Ez ilyen egyszerű. És ha nehezen is, de meg lehet élni.
Ti meg itt egymást szapuljátok pro és kontra, miközben ez nem a narancs-piros-kék-zöld-hupilila politika nézetekről szól, hanem egy életre alkalmatlan buta alkoholista darwini törvények szerinti elhullásáról. Halálával csak emelte az emberiség minőségi átlagát.
Aki akar, nyugodtan írhat. Erre a blogra úgyse jövök vissza, mert ilyen írásokkal ugyanúgy alkalmatlan a túlélésre.

HgGina 2019.11.03. 12:31:34

@Boar.: "...a társadalom kitaszítja magából az ilyen undorító élősködőket..."

Igazad van. Ahogy ezt a részeges, segélyekből az adófizetőkön élősködőt is.

Boar. 2019.11.03. 12:47:49

@yourmomtits: Ezt te így ismeretlenül is simán el tudod dönteni...
Na bújj vissza abba a narkós kurva anyádba...

Boar. 2019.11.03. 12:48:50

@HgGina: Ők legalább nem kártékonyak...ellentétben a bértollnok férgekkel...

yourmomtits 2019.11.03. 13:03:14

@Boar.: persze, h el tudom dönteni. veled ellentétben én okos vagyok. verheted a billt kurvaanyázva, nem hat meg. egyértelműen a gyengeség és primitívség jele

Boar. 2019.11.03. 13:08:28

@yourmomtits: Hogyne...
Sétálj el holnap a gazdaboltba oszt vegyél egy talicskát az arcodnak te majom...
Nem tudsz te semmit eldönteni max. részegen a virágkarót de a pofád az jár doszt...

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.11.03. 13:33:28

Angliában csak az nem dolgozik, aki nem akar!
Ez a fröcsögés tele van hazugsággal és csúsztatással!
Szégyen, hogy másnak a halálával és mocskos hazugságok tömegével akar a szerző klikkeket keresni! Szégyen!

Exploiter 2019.11.03. 13:48:17

Ezt most én sem értem.
A figura kimegy angliába, de nem beszél angolul. Nincs munkája, nincs semmije, de legalább iszik is.
Az angolok mégis segélyezik valamennyire.
Aztán meghal az utcán.
Mit kellett volna tenniük? Nem angol, nem adózott ott soha se ő, se a családja, semmi.
Miért lett volna az ő felelősségük lakást meg kaját adni neki?
Nem értem. Másik oldalon meg a brexit nevű kabaré jórészt ennek a jelenségnek köszönhető és meg is értem őket...
Szóval mit kellett volna másképp csinálni itt?

Almandin 2019.11.03. 13:56:22

@HgGina: Ocsmány kegyeletsértő a hozzászólásod. Gyula nyugodjon békében.
Senki se hibátlan, mindenki követ el hibákat, csak nem mindenki kerül utcára. A hajléktalanok sorsa is sokféle. Szerintem senkinek se kellene az utcán megfagynia. Gondolj bele, hogy az életfogytos gyilkosoknak is köteles az állam bizonyos hőfokot biztosítani a cellában. Bár a magadfajta hozzászólókat hiába kérem, hogy gondoljon bele, mert sok éves tapasztalatom, hogy empátiahiányosak.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2019.11.03. 14:48:58

Ezt én sem értem teljesen, hogy mégis mit kellett volna tenniük az angoloknak az alkoholbeteg magyarral? Miért lenne bármi felelősségük a halálában? Azért 25 éves kora után az embernek erősen javasolt mentálisan rendbe tennie magát és nem játszani a "minden rendben van, csak lehúzok egy felest és kimegyek szerencsét próbálni" játékot, mert az eset is mutatja, erre rá lehet fázni, elég rondán. És mi az, hogy nem tanulta a nyelvet?! Nekem is nehezen megy, de folyamatosan újabb szavakat és kifejezéseket jegyzek meg, hogy ha külföldre vezetne utam, legalább egy világnyelven tudjak kommunikálni.
Az egyén felelőssége óriási a sorsa alakításában. Ugyanakkor a társadalom sem lehet felelőtlen, mert például kötelessége lenne leszámolnia azzal a beteges berögzültséggel, hogy akinek mentális betegsége van, az bolond, vagy a férfi sose sírjon, inkább igyon. És igen, szükség van szociális hálóra is. Bárki élete megborulhat, annak ellenére, hogy felelősen éli az életét. A sorscsapások ellen nincs teljes védelem. Ezért sem lehet közönyös a társadalom, hogy az addig értékes tagját hagyja elveszni. Ez az értékek elpazarlásához vezet és elembertelenedéshez. Ami aztán mindenkinek rossz.
Gyula esete tanulságos számomra.
A bértrollokat megkérném, hogy mivel magyar sorstársunk tragédiájáról szól a poszt, ne köpjék arcon magukat, hogy magyart pocskondiáznak. Köszike!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 15:25:44

@Almandin:
"Senki se hibátlan, mindenki követ el hibákat, csak nem mindenki kerül utcára."
Így van. Vannak akik elkövetnek hibákat, másoknak meg az egész életük egy nagy hiba.
"A hajléktalanok sorsa is sokféle."
Ja. Van aki elitta/drogozta a családi vagyont, van akit hosszú évekig tartó családon belüli erőszak után rakott ki végre otthonról a család.

Érdekes srácok vagytok, ti vérző szívű liberálisok... Kampányoltok a családon belüli erőszak ellen, de ha XY né megszabadul végre a részeges, molesztáló, verekedős férjétől, akkor XY-ból rögtön szánni való ártatlan hajléktalan lesz.
Abba belegondoltál, hogy ezeknek az embereknek se az anyjuk, se az apjuk, se testvéreik, se rokonság, se barátaik, se senki le se szarja a sorsukat? Örülnek, ha nem is tudnak róluk. A nagy belegondolás közben eszedbe jut, hogy ezért hány éven keresztül kell nagyon megdolgozni, hogy ennyire utáljon és leszarjon mindenki?

" Szerintem senkinek se kellene az utcán megfagynia." Ez se fagyott meg. Drogozott a piára, aztán kifingott.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 15:27:38

@Gamma Leonis:
"Bárki élete megborulhat, annak ellenére, hogy felelősen éli az életét. A sorscsapások ellen nincs teljes védelem. "
:D::D:DD:D:
Ja. Soha senkit nem ért még sorscsapás, csak a hajlékonyokat. Tényleg senkit. Akit sorscsapás ér, az megy az utcára.
És micsoda értékek. Menj, ülj le melléjük aztán szívd be az értéket.

Mindentnemtudó 2019.11.03. 15:59:18

Magyarország megérdemli a sorsát. Mert tele van olyan emberekkel mint ti, egytől egyig. Függetlenül attól, hogy én sem látok semmi különlegeset ebben a sztoriban, nap mint nap halnak meg hajléktalanok ilyen vagy olyan okokból. Vagy a saját vagy önhibájukon kívül. Sajnos. A cikk leglényegesebb mondanivalója alatta van, a kommentek. Ennyit értek.

élhetetlen 2019.11.03. 16:11:20

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Mi lenne, ha megpróbálnád megérteni is az olvasott szöveget, nem csak írnál? “Tehát csak ivott, drogozott”. A cikk szerint nem drogozott. A barátjának azt mondták, hogy kapott egy szál cigit, és a srác feltételezi, hogy füves cigi volt, amihez Gyula szervezete nem volt hozzászokva. Ha beengedik egy szállóra, életben maradhatott volna, már volt munkája. A másik. ”Segélyt néha kapott, de valahogy elvesztette (nyilván nem az alkohol meg a drog miatt).”. Ezt is leírták, másik országban, pl Máltán és itthon próbálkozott, ezért veszítette el a segélyre vonatkozó jogosultságát. Miért mehetett vissza? Mert már dolgozott ott, és pár kitérő után úgy látta, hogy mégis jobb ott. “Csodálkozott, hogy nem veszik fel munkára”. Már volt újra munkája, csak nem élte túl az időt a négy nap múlva esedékes első fizetéséig. Gratulálok az értő képességedhez, sőt, a megértőhöz is.

élhetetlen 2019.11.03. 16:22:23

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: @kéki béla: nem a halálodat kívánja, csak azt akarta ezzel mondani, hogy nyilvánvaló, hogy csak akkor fogsz megérteni egy nálad rosszabb sorsú embert, ha a sorsára jutsz. Egyébként esélytelen, mert sem emberség sem empátia nincs benned. Ezt igazolja az is, hogy mit látsz a cikk lényegének. “Ilyen a ballib emberszeretet”. A jobboldali meg olyan, mint a tiéd?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.03. 16:28:39

@Mindentnemtudó: A Zorbány a hibás ezért is. Ezt elfelejtetted hozzátenni..

élhetetlen 2019.11.03. 16:40:17

@yourmomtits: Meg tudod ítélni, hogy ki segít valakinek, ki nem, mert “veled ellentétben én okos vagyok”. Erről Weöres jut eszembe, aki mókásan leírta, hogy a gyerek hogyan értelmezi az általa még nem igazán ismert seggfej kifejezést. “csak én vagyok okos, mert nekem a seggemben is fejem van”.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2019.11.03. 17:07:14

1. A hosszú történet tkp. lényegtelen, ugyanis Gyula halálát az okozta, hogy kapott egy szert, amit nem bírt. Nekem van olyan távoli ismerősöm, akinek a lányának a diszkóban valamilyen partidrogot csempésztek az italába, csak valahogy elcseszték az adagot, és meghalt. Most akkor ebből milyen tanulságot lehet levonni?? Vagy a gyerek a hajógyári szogeten, aki meglökött véletlenül egy bizt. őrt, és kint megverték, és tisztázatlan körülmények között a Dunába donták, és meghalt (híres eset, a Vizoviczki körüli történetekből derült ki). Akkor ebből le kell vonni a következtetést, hogy jobban kell támogatni a fiatalokat vagy mi?????

A tanulság annyi, hogy sokszor megesik az életben, hogy rosszkor vagy rossz helyen (ez közlekedésben pl. fokozottan igaz.), és megszívtad. Nincs semmilyen tanulság.

2. A cikk viszont szépen összemossa az egészet, és azt sugallja, hogy azért halt meg, mert nem költenek eleget a hajléktalanokra arrafelé. Ez alapos hazgság, mert mint mondtam már, nem ezért halt meg. Hatásvadász, sunyi politikai marketing.

3. Lehetne őszintén beszélni a hajléktalanok problémájáról, a megoldási módokról, és a társadalom felelősségéről (hogy van-e egyáltalán, és mekkora), de nem egy ilyen manipulatív cikk alatt. Nem érdemli meg, hogy komolyan vegyük, és észérveket sorakoztassunk fel.

élhetetlen 2019.11.03. 17:07:31

@Hungarian Geographic: “Angliában csak az nem dolgozik, aki nem akar!”. Persze, csak az a kérdés, hogy lakcím, esetleg bankszámla nélkül hogy kap munkát. “Ez a fröcsögés tele van hazugsággal és csúsztatással!”. Na ez a mondat a fröcsögés. Az a szégyen, hogy “mocskos hazugságok tömegét” emlegeted, konkrétumok nélkül.

consul 2019.11.03. 17:20:29

Gyanítom az ilyen alakokból van elege a briteknek, azért lépnek le...

Almandin 2019.11.03. 17:26:50

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Nem vagyok se srác (nőnemű vagyok), se liberális. Elég szomorú, hogy Magyarországon ott tart a társadalom jelentős része, hogy aki kifogást emel egy érzéketlen, kegyeletsértő komment ellen, azt rögtön liberálisnak hiszik. Neked már a nickválasztásod is egy magas kulturáltsági szintre utal, a megfogalmazásod egy ember halála kapcsán (kifingott) úgyszintén.
Kedves posztoló! Egyrészt köszönöm ezt a posztot, másrészt a kegyeletsértő, alpári kommenteket nem lehetne moderálni? Sajnos gyakran a valaki haláláról szóló posztokat az elhunytba belerúgó trollok miatt nem ártana nem kommentelhetővé tenni, pedig én a szólásszabadság híve vagyok. De sajnos rengeteg az olyan troll, aki kifejezetten mások halála kapcsán okádja ide a lelki mocskát és éretlen a szólásszabadsághoz emberileg.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.11.03. 18:32:44

@élhetetlen: Valszeg azért nem volt lakcíme, meg bankszámlája mert menekült a hatóságok elől! Azért mert bűnt követett el! Ilyen egyszerű a képlet! Egyébként munkát lehet vállalni NI és bankszámla nélkül is - amiket könnyen bárki megszerezhet (Üdv Londonból hülyegyerek!)
Az egész cikk egy provokatív és szándékosan hazug írás. Bárki aki elhiszi, hogy az áldozat szerencsétlen és a társadalomnak kötelessége az ilyen lumpen, bűnözői elemeket kitartani az beteg! Ennyike!

HgGina 2019.11.03. 18:59:37

@Almandin: Igazad van. Mostantól ne legyünk kegyeletsértőek se Hitlerrel, se Sztálinnal, se Haynauval, se Kádárral, se Szálasival, se Pol Pottal szemben! Mert csak a véletlen sorsfordulók miatt voltak olyanok, amilyenek. Örülök, hogy nőnemű vagy. Segítesz abban, hogy egyenlőség legyen a nemek közt a hülyék számarányában is.
És egy büdös szót ne csipogjál, ha a te adódból adnak valakinek segélyt, akinek büdös a meló, de azért inni azt tud mások pénzén!

Hórukk 2019.11.03. 19:00:05

Részvétem Gyulának. Csakhogy a halál az élet része. Gyula hullára itta magát, aztán nem bírta a szíve. Tanulni nem tanult, dolgozni nemigen dolgozott, adót nem fizetett. Mások ásványvizet isznak és agyondolgozzák magukat, aztán ugyanennyi idősen szívrohamot kapnak. Utóbbiakat jobban sajnálom valahogy, attól függetlenül, hogy én meg liberális vagyok. Na ezekről is tessék inkább cikket írni!

élhetetlen 2019.11.03. 19:05:06

@Exploiter: “Gyula, aki miután évekig élt Angliában és konyhai kisegítőként dolgozott”, ezt érted? Alap szinten nyilván ért , beszél angolul, csak nem menne át egy nyelvvizsgán. “Az angolok mégis segélyezik valamennyire.”. Mikor visszament, három hónapig nem kaphatott segélyt. Ezt a három hónapot nem élte túl. “Miért lett volna az ő felelősségük lakást meg kaját adni neki?”. Mert a hajléktalan szálló nem azoknak jár, akik adót fizetnek/fizettek, hanem a rászorultaknak, emberségi alapon. Nem érted, hogy mi a különbség aközött, hogy,ha bekerültél is egy éjszakai menedékre, de, ha van egy matracod is, akkor reggel vidd a hátadon, miközben munkát keresel, vagy kapsz egy fix ágyat, egy zárható szekrényt, és így indulsz reggel? Már Magyarországról beszélek. Az angolok is , a magyarok is kriminalizálták az otthontalanok helyzetét, ahelyett, hogy megoldották volna. Nincs hol laknod? Ha ezek után az utcán élsz, bűnös vagy.
“de legalább iszik is”. Ez miért választóvíz? Nem mindenki lesz garázda, vagy kártékony az italtól. Van, akit doppingol. Ismertem főorvost, aki két feles előtt nem vett szikét a kezébe, és hiba nélkül műtött, közgazdász főosztály vezetőt, okos volt, és van egy rakás elvtelen, akár semmit érő ember, aki nem iszik. Egy ilyen támadta az említett főosztály vezetőt, és ki mer kiállni, egy okos, de iszákos mellett a sötét, rosszindulatú, hatalomvágyó, de nem iszik ellen, ha ez a közhangulat? Egyedül voltam, de sikerült egy tömeggyűlésen lenyomni egy ilyen szöveget, és az ellenfél egyedül maradt. De ez csak egyszer történt meg életemben.

élhetetlen 2019.11.03. 19:19:06

@consul: “Gyanítom az ilyen alakokból van elege a briteknek, azért lépnek le...”. Én meg gyanítom, hogy beetették a népet, hogy amit az EU-ba nem kell majd befizetni, azt rájuk költik. Esetleg? Van egy csomó vidéki település, akol vagy van két lakás nélküli, vagy nincs. A homelessek miatt szavaztak a kilépésre szerinted?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 19:40:17

@élhetetlen: Aham, okoska, tehát aki füves cigit szív az nem drogozik. Ha valaki kap drogot, és azt elszívja, beszúrja, akkor az nem drogozás, ha "nincs hozzászokva a szervezete"

"Ha beengedik egy szállóra, életben maradhatott volna, már volt munkája. "
Életében először, te seggfej? Laza 12 éve hajlékonykodott, sose volt még szállón, sose volt még munkája? Aztán valahogy újra visszakerült ugye?
"Már volt újra munkája, csak nem élte túl az időt a négy nap múlva esedékes első fizetéséig"
Nyilván pont 4 napra volt a boldogságtól.
Gondolom a szállón biztos nem ivott meg nem drogozott volna. (Mintha lett volna a szövegben, hogy azért baszták ki minden munkából mert bűzlött a piától.

"Ilyen a ballib emberszeretet”. A jobboldali meg olyan, mint a tiéd?"
Nem tudom, hogy milyen. Az enyém olyan, hogy vannak roncsok, akiket semmi értelme pátyolgatni. Megdöglenek az utcán, és kész. Senkit nem érdekel, néhány hozzád hasonló álszent kreténen kívül.

élhetetlen 2019.11.03. 19:42:40

@Hungarian Geographic: “Valszeg azért nem volt lakcíme, meg bankszámlája mert menekült a hatóságok elől! Azért mert bűnt követett el! Ilyen egyszerű a képlet!" . Olvasni te sem tudsz. Elment Angliából, pl. Máltára, és még haza is jött, utána ment vissza. Ezzel biztosan komoly bűnt követett el, menekült a hatóságok elől, szerinted ilyen egyszerű a képlet! És mi van, kaptál bejelentett munkát Londonban lakcím, és bankszámla nélkül azonnal? Vagy feketén mosogatsz, vagy takarítasz, hülyegyerek? Azt hiszem, te vagy pszichés beteg, de ennyike.

consul 2019.11.03. 19:50:56

@élhetetlen: Inkább az élősködő kelet-európaiak miatt.

élhetetlen 2019.11.03. 19:57:50

@Almandin: “ Sajnos gyakran a valaki haláláról szóló posztokat az elhunytba belerúgó trollok miatt nem ártana nem kommentelhetővé tenni, pedig én a szólásszabadság híve vagyok. “. Ne feledd el, hogy, ha egy cikk nem kommentehető, az sokkal rosszabb, mert az is lehet olyan, amit megpróbálhatnál cáfolni, de nem teheted, mert csak kinyilatkoztat. “rengeteg az olyan troll”, még az sem biztos, hogy trollok, lehet, hogy ez a meggyőződésük, mert csak ostobák. Miért jobb, ha válaszolni sem tudsz nekik, mert nem írhatnak?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 19:58:41

@élhetetlen: Te még mindig a leghülyébb kommentelő vagy a blog.hu-n.

"Alap szinten nyilván ért , beszél angolul, csak nem menne át egy nyelvvizsgán" ott a cikkben, hogy "alig tudott angolul"
ÉRTED? Nem beszélt senki nyelvvizsgáról.

"Ez miért választóvíz? Nem mindenki lesz garázda, vagy kártékony az italtól. Van, akit doppingol. Ismertem főorvost, aki két feles előtt nem vett szikét a kezébe, és hiba nélkül műtött,"
Igen. Ez történhetett. Egy ilyen műtötte az agyadat, azért vagy ennyire hülye bazmeg.
Halló, idióta, a cikkben ott van, hogy mindenhonnan azért baszták ki, mert bűzlött a piától. Én elhiszem, hogy te szeretsz ilyenek között létezni, az emberek többsége meg nem.
De menjél operáltasd a hátad hajléktalanokkal, te ostoba barom.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 20:06:16

@Almandin: Mi a kegyeletsértő? Hogy ivott? De hát ivott bazmeg.
Meg beleerőltették a füves cigit is valahogy.

Tudod, az van, hogy az ember 10-20 évet masszívan piál, aztán megdöglik. Ez van.

Itt a környéken is beköltöztek a buszmegállóba a hajlékonyak. Az iskola kerítésétől 4 méterre szarnak, hugyoznak, isznak. A köztereseket meg kiröhögik, fél óra múlva visszajönnek.
Egészen addig, amíg valaki jól meg nem veri őket, és el nem zavarja a kurva anyjukba.

Aztán ha megdöglenek valahol végre, akkor jönnek a magadfajta seggfejek, és elkezdik siratni ezeket a tetves semmirekellő retkeket.
Tessék, adjak címet, magadhoz veszed őket?

kéki béla 2019.11.03. 20:26:57

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: te meg a legaljasabb, legundorítóbb. De nem melllesleg a legbutább is. Szarember vagy, na...

kéki béla 2019.11.03. 20:27:32

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: megdögleni a családodban szokás, szarember.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.11.03. 20:30:12

@élhetetlen: Jóóój, hogy szenvedsz te élettelen kutya! Hát akkor szenvedj!

Engem nem zavar, sőt! Kifejezetten vicces ahogy bolondot csinálsz magadból hülyegyerek!

Exploiter 2019.11.03. 20:35:16

@élhetetlen:

Ebből ez a lényeg.
"Mert a hajléktalan szálló nem azoknak jár, akik adót fizetnek/fizettek, hanem a rászorultaknak, emberségi alapon."

Nem. Az ilyesmi azért van és ez az egyetlen oka, hogy egy védőhálót nyújtson a rendszerből kiesetteknek. A társadalom nem azért szolidáris, mert csak, hanem a saját jól felfogott érdekében. Mondjuk társadalmi szerződésnek. És csak egy bizonyos szinten, egy bizonyos létszámig tartható.
Ha egy országba a világ minden pontjáról sereglenek, mert ott emberségi alapon ez megy, akkor célját veszti, ráadásul vagy nem tartható fenn tovább, vagy az ország szegényedik el annyira, hogy már nem lesz miből fenntartani.
Ez puszta logika.
Szóval de. Belának segít a magyar állam, mert szolidaritást vállal, ez az ígéret, ami magában hasznos. Az angolokat nem tudnám elítélni, ha ezt leszarták volna, de a jelek szerint nem is ez történt, csak peche volt.
Szóval nem értem, ez minek a szimbóluma. Az öngyilkos alturizmusé?

Etniez 2019.11.03. 20:38:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Azon kívül, hogy te nyilván valóan szociopata vagy, sok nem derült ki az írásaidból.

A témához reagálva szerintem ne törjünk pálcát pro- és kontra Gyula felett, mert nem tudjuk a teljes sztorit, csak amennyit elénk tárnak.

Az én véleményem az, hogy Londonban az nem dolgozik, aki nem akar. NI szám és lakcím is megoldható egyszerűen és akkor lesz munkahely, ha van munkahely akkor lesz bankszámla is, bár utóbbi hiánya sem gond, sok helyen váltanak csekket kp-ra, némi díjért.

Nekem úgy tűnik, hogy Gyula akarat gyenge volt, az egyetlen kérdés hogy az, hogy humánus szempontból erkölcsi kötelessége-e eltartani az UK adófizetőinek egy bevándorló hajléktalant.

élhetetlen 2019.11.03. 20:51:11

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: “tehát aki füves cigit szív az nem drogozik”. Ha nem tudja, hogy azt szív, mert még a szagát sem ismeri fel, akkor drogos, és a kiscsaj is egy buliban, akit kiütnek az üdítőjébe tett partidroggal, az is drogos. Tudod, drogos az, aki célzottan szerzi be az anyagot. Fel tudod ezt fogni, a többi az áldozat. “életében először, te seggfej?”. “Gyula, aki miután évekig élt Angliában és konyhai kisegítőként dolgozott”, csak így a cikkből. A saját hülyeségeden kívül miről beszélsz? “Mintha lett volna a szövegben, hogy azért baszták ki minden munkából mert bűzlött a piától.”. Nem volt. Csak volt olyan is. És most elárulok egy nagy titkot. Mindez pénz kérdése. Aki este sok konyakot iszik, azt másnap is érezni a bőre szagán. Ha jó minőségi whiskyt iszik, azt nem érezni. Tehát a gazdag alkoholista az belefér, csak a szegényebb nem. Így járt. “Az enyém olyan, hogy vannak roncsok, akiket semmi értelme pátyolgatni. Megdöglenek az utcán, és kész.”. Gondolhatom, hogy rendes katolikus, emberszerető NER huszár vagy, aki szerint az ilyenek dögöljenek meg, bővíthetjük a listát az ellátatlan betegekkel, öregekkel is. Ennyi, én csak egy “álszent kreténen” vagyok, te meg a világ ura (vagy a még nyertes rétegben érzed magad, és fogalmad sincs, mi történhet még veled). Ez is csak feltételezés, de, ha olyan jól állnál, hogy van már egy saját szigeted, akkor nem itt komentelnél, gondolom én.

élhetetlen 2019.11.03. 21:48:49

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Hát veled nem lehet értelmesem beszélni. “"Ha beengedik egy szállóra, életben maradhatott volna, már volt munkája. " Életében először, te seggfej?” Honnét veszed,hogy életében először, te seggfej? “Laza 12 éve hajlékonykodott, sose volt még szállón, sose volt még munkája? Aztán valahogy újra visszakerült ugye?”, "Ha beengedik egy szállóra, életben maradhatott volna, már volt munkája. " Életében először, te seggfej? Ezt, és a továbbiakat miből szűrted le? “Laza 12 éve hajlékonykodott, sose volt még szállón, sose volt még munkája?” Mielőtt évekig dolgozott Londonban. Aztán valahogy újra visszakerült, ugye? Ezeket a tényeket figyelmen kívül hagyod, és csak én vagyok álszent kretén, nem te értelmezésre képtelen hülye, vagy elvakult hívő.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 21:49:22

@kéki béla: Akkor szopd le az összes hajlékonyt te jóember.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 21:55:29

@élhetetlen: Igen. Az áldozat életében először szívott füves cigit. És lehet, hogy a szalagavatóján már ivott egyszer pezsgőt.
És ja,
"Gyula szeretett inni."
"Volt, ahol arra panaszkodtak, hogy alkoholszagú, máskor azt hiányolták, hogy nincs lakcíme."
Igen. Felveszik a drága embert, aztán kiderül, hogy nincs lakcíme, és ezért veszti el az állását.
Nyilván.

Beszélsz összevissza baromságokat, te nyomorék, az van.
"Volt már állása, mégse engedték be a szállóba" Ja. Máskor is volt már állása, aztán kibaszták. Mert egy alkoholista söpredék hajléktalan volt.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.03. 22:04:51

@Etniez: Nyilvánvalóan. Akaratgyenge. Ezeket úgy hívják, hogy összetett szavak, tanulj meg írni.

Én nem vagyok szociopata, csak a gyomrom felfordul, amikor az önmagukat humánus szentléleknek kikiáltó kretének itt jajonganak.

Mindenki azt kapja az élettől, amit megérdemel. Nem véletlenül vannak a hajlékonyok az utcán. Pontosan megdolgoztak érte hosszú éveken keresztül. Mind.
Mindegyik elérte, hogy utálja őket a család, a rokonság, meg aki ismerte őket.
És utálom ezt a liberált baromságot, hogy mindenki járhat így. Persze. Mindenki, aki pontosan annyira szar ember, mint ezek. Akiket utál a család, mert alkoholisták, mert veri otthon az asszonyt, mert molesztálja a lányát, aki eljátssza meg elissza a fizetését. tartozik mindenkinek..
Ezek a hajlékonyak. Nem mások. Büdös, drogos, alkeszek. EZ van. Sirassa, aki akarja. Rohadt nagyot vesztett a világ.

Etniez 2019.11.03. 22:15:30

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Nyilvánvalóan. Akaratgyenge. Ezeket úgy hívják, hogy összetett szavak, tanulj meg írni."

Köszönöm a tanítást.

élhetetlen 2019.11.03. 22:26:30

@Hungarian Geographic: Nem, nem szenvedek. Te nem csinálsz “bolondot magadból”, csak leírod. hogy magadon kívül senki nem érdekel, és erre büszke vagy. Ha valaki azt mondja, hogy másokkal is kell foglalkozni, akkor te acsarodsz, mint a sarokba szorított, megtámadott kutya. Mit is tudtál mondani a szerinted bűnöző ellen? Te nem csinálsz “bolondot magadból”, csak bevallod, hogy egy gondolkodásra képtelen, és érzéketlen ember vagy, ez biztosan jó, neked. Én, a magam módján inkább maradok bolond, mintsem olyan legyek, mint te.

élhetetlen 2019.11.03. 22:50:00

@Exploiter: Nem. “hogy egy védőhálót nyújtson a rendszerből kiesetteknek.”. Nem, ha nem is volt a szociális hálóban , akkor sem hagyjuk meghalni az utcán. A nyudíj fizetés, az “társadalmi szerződés”, azt is rugdossák már szét, de az ellátatlan emberek ellátása, az nem társadalmi szerződés, hanem emberi kötelesség. És, ha egy országnak mindenre telik, csak erre nem, ott bazmeg van.

Jadeite 2019.11.03. 22:56:27

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: neked anyád meg apád ilyen közeli rokonok lehettek, hogy ilyen genetikai hulladék lett a nászuk eredménye. Szerintem ragadj össze a másik nyomorékkal, a Hungarian Proliraphiccal (akár szexuális értelemben is), hogy egyetlen katapulttal lőhessünk titeket vissza romániába, a jó qrva anyátokba.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.11.03. 23:01:11

Jóóóój! A senkiházi élősködő prolik egymásra találtak! :D És hogy szenvednek ezek a genetikai hulladékok! Azért az komoly, hogy egy szerencsétlen halála apropójából is milyen magabiztosan okádják magukból a szart! :D :D :D Vicces! Na jó! Igazándiból csak szánalmas! Ez van köcsögök!

élhetetlen 2019.11.03. 23:25:03

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Na, te vagy a nagy fasz, nem a címzetted. “Igen. Felveszik a drága embert, aztán kiderül, hogy nincs lakcíme, és ezért veszti el az állását. Nyilván.” Nem, nem veszik fel, mert nincs lakcíme. honnét lenne, amig nincs miből bérelni? Te ezt tényleg nem érted? “Máskor is volt már állása, aztán kibaszták. Mert egy alkoholista söpredék hajléktalan volt.”. Ezt honnét szedted, csak elment egy másik országba. “Beszélsz összevissza baromságokat, te nyomorék, az van.”. Egy baleset következtében összeszedett lábsérülés kapcsán nyomorékozni egy kommentben, nem túl elegáns, de mindentől függetlenül, inkább vállalom a sérült lábamat, mint a te agyadat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.11.04. 00:58:54

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: látod, ilyenek ezek a keletről jött türk pöttyösseggűek. Dögöljön meg mind!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 01:17:43

@élhetetlen:
Na figyelj, te értően olvasni nem tudó rokkant balfasz. :D
"Néha sikerült ugyan pár napra alkalmi állásokhoz jutnia, de ezeket különböző okokból elveszítette. Volt, ahol arra panaszkodtak, hogy alkoholszagú, máskor azt hiányolták, hogy nincs lakcíme. "
Erre írod az okos fejeddel, hogy nem is vették fel. Ja, előtte két sorral még azt írtad, hogy a piaszag csak az egyik ok volt. Önmagaddal kerülsz ellentmondásba, te agyas.

" Ezt honnét szedted, csak elment egy másik országba." 2006-ban ment először Angliába. Az 12 év. Szerinted ez idő alatt, ( amiben volt Málta meg Magyarország is) ez volt az első állása? Ezt akarod bizonygatni.?

Abban a balesetben biztos csak a lábad sérült? Az agyad nem? Az már gyárilag ilyen csökött szar volt?
Balesetben megsérült az nem rokkant? Akkor ki az? Aki úgy születik?
Amúgy biztos igazad lehet, hiszen ma már megtudtuk tőled, hogy aki füvet szív az nem drogos, aki balesetben sérül meg az nem rokkant.. Ja, meg azt is, hogy teljesen jó az, ha a valaki be van baszva, attól az még kiváló munkaerő.

2019.11.04. 05:54:54

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Most lehet vitatkozni azon, hogy meddig terjedjen a szolidaritás, de amit te művelsz, hogy a nálad szarabb helyzetben lévő emberekbe rúgsz bele, a legprimitívebb hozzáállás, tapasztalataim szerint azokra jellemző, akik bármikor oda juthatnak, mint a cikkben szereplő hajléktalan, csak túl ostobák, hogy ezt felfogjá

2019.11.04. 05:58:42

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Azon túl, hogy ivott, nem tudjuk milyen ember volt a cikkben szereplő illető. Azt sem tudjuk, volt-e egyáltalán csaladja. Az, hogy látatlanban ítélkezel, téged milyen emberré tesz, mit érdemelsz a te értékrended szerint?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.04. 06:52:47

Ez a cikk csak fideszes propaganda.

Nyugaton nincsenek hajléktalanok, mert liberális demokrácia van, ami jólétet hoz.

S ha véletlenül valaki mégis - tízévente egy-két eset - utcára kerül, 24 órán belül felfogja a bivalyerős szociális háló, s elhelyezi egy luxusszállodában.

Szóval valld be, a kép budapesti, az eset is budapesti, ahol több tízezer hajláktalan haldokolt (persze ennek is vége Kari Geri győzelme óta!).

Mennyit fizetett neked Zorbán ezért az álhírért???

axolotl77 2019.11.04. 08:05:42

"2016-ban, a Brexit-referendum évében hoztak ugyanis egy olyan rendeletet, amely megtiltja az utcán tartózkodást életvitelszerűen."
Nocsak, nocsak!

2019.11.04. 09:16:20

320 ezer hajléktalan... gondolom jelentős része külföldi aki odament, hátha jobb a segély meg több a pénz. Valahol megértem a brexithez vezető dühöt.

oszt jónapot 2019.11.04. 10:29:55

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: "Érdekes srácok vagytok, ti vérző szívű liberálisok... Kampányoltok a családon belüli erőszak ellen,"
Az tény, hogy ti nem kampányoltok ellene, hanem csináljátok.

mojoking77 2019.11.04. 10:36:23

Hat, ez bizony egy eleg csunya hatasvadasz cikk lett. Mint emberi lenyt sajnalom, de nem ertem az egeszet, sok tekintetben a radikalisokkal kell egyet ertenem. Maganak kereste, prognosztizalhato volt elore is. Sajnos vannak eletkeptelen emberek, ok, ha ilyen helyzetbe kerulnek, nem feltetlenul elik tul. A veget nem ertem, es sajnos nem is igazan tartom valosnak. A holgy, aki "vigyaz az emlekere", elkuldi azokat, akik penzt akarnak adni, pedig ki szeretne torni a jelenlegi helyzetebol......... Nopersze.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 10:43:21

@Zabalint: Hát lássuk.
Reggel felkelek, még ha nincs is kedvem, rendesen elvégzem a munkám, nem bántom/terrorizálom a családomat, nem iszom el az agyam. Ha probléma jön, akkor nem a legkönnyebb megoldást választom, hogy jól bebaszok, hanem bármi mást.
Ha kirúgnak a munkából + leég a házam akkor keresek másik munkát, és kezdem elölről felépíteni az életem.
Na, ezért érdemlem azt, hogy van tető a fejem felett. Pont úgy mint másik többmilliárd embernek.
Ha te meg úgy vagy vele, hogy szívesebben állsz neki inni, mint melózni, megvered az asszonyt, megutáltatod magad anyáddal, átbaszod az összes ismerősödet, akkor ja, téged is fenyeget a hajléktalanság. A normálisakat nem.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 10:49:46

@Zabalint:
"a nálad szarabb helyzetben lévő emberekbe rúgsz bele"
Ja, azért tisztázzunk már valamit.
Én nem tettem ki senkit az utcára. Én nem rúgtam beléjük. ( Mondjuk ha még egyszer meglátom, hogy a negyedikes kisgyerekek előtt hugyozik, akkor lerúgom, de ez más kérdés)

Én csak őszintén kimondom, hogy ezek a selejtek, a legalja, és hagyni kell megdögleni őket, mert semmi értelme, hogy legyenek. Maguknak intézték.
Ti, a vérzőszívű álszentek sem tesztek semmit, pont ugyanúgy átmész a túloldalra, mert nem bírod a szagukat, csak a neten papoltok szolidaritásról. Ez a hányinger.

nnnnnnnn 2019.11.04. 11:30:35

A probléma megoldása az, hogy ezeket az alkoholbetegeket (mert a hajléktalanok 99%-a tulképp nem hajléktalan csak lecsúszott alkoholista) össze kell fogdosni, börtönszerű körülmények közé helyezni, kényszermunka, terápia, alkoholelvonó, aztán szépen gyűjtögethetnék a piros pontokat és pár éven belül valami kezdő szakmával kikerülhetnének a világba. Persze ez a megoldás (bár kb az egyetlen értelmes megoldás) a liberálisok sivalkodása és hisztije miatt nem kivitelezhető. Ezért inkább jó liberális módszer szerint megengedjük nekik hogy szabadon haljanak meg az utcákon.

kéki béla 2019.11.04. 11:52:39

@nnnnnnnn: a fajtádat meg meglincselni te barom... csupa olyan hajléktalant ismerek, aki nem volt alkoholista mikor utcára került, de az utcán másképp nem bírja kihúzni. Nem egyet úgy ismerek, hogy szinte attól a naptól, hogy utcára került...

kéki béla 2019.11.04. 11:53:58

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: a selejt az te vagy, meg a tetves felmenőid. Mert ez már nem csak nevelési gond, nálad ez genetikailag kódolt probléma: takonygerinccel születtél.

mojoking77 2019.11.04. 11:56:14

@kéki béla: Felre ne erts, nem fogok belefojni a kis vitatokba, anyazzatok nyugodtan egymast, de a " az utcán másképp nem bírja kihúzni" mondat valamennyire bicskanyitogato, azt azert te is erzed, gondolom. Te is ihatnal minden nap, mert stressz er, en is, es meg rengetegen, meg sem csinalom (remelhetoleg te sem)

Kuglóf. Az 2019.11.04. 12:49:11

@Boar.: KABBEAF.
Aszom.
Egy retkes, dologtalan, önromboló kábszeres KINYÍRJA magát te meg retkesfideszesezel.
De nem baj, az eddig Zuglóban dekkoló alkesz hajlékonyam MÁR JÖNNEK vissza a belvárosba, itt fogok csámcsogni a "K1G miatt megdöglött az utcán" posztokon a tél folyamán.

Kuglóf. Az 2019.11.04. 12:52:49

@Mindentnemtudó: Még jó hogy az aminnyit "mi" érünk ÍGY IS kb. tízmilliószor többet ér mint az a sz.
Ar ami te vagy.

Neked is írom TUCATJÁVAL fognak a télen megfagyni a "visszafoglalt fővárosban" az alkesz hajlékonyok és b+ INDEN EGYES ÉLETÉRT TE IS a felelős leszel.

Kuglóf. Az 2019.11.04. 13:00:36

@élhetetlen: BEZZEG amikor a Fidesz eltüntette a hajléktalanokat a városból és SZÁLLÓRA ITÉLTE :-) :-) őket akkor habzó szájjal ugattátok AZ EMBERI JOGOKAT lábbal tipró fideszt.

De a Londonban EMBERI JOGAI alapján az utcá kimúlt ember miatt is a Fideszt b. Aztatjátok.
Sőt, miután már keringenek a neten a Király utcába Zuglóból visszaköltöző hajléktalanok fotói, mikor ez/ezek az emberek megfagynak télen, AKKOR se K1G-zni fogtok, hanem orbánozni.

Ti vagytok a leggyalázatosabb embertípus, álhumán, gumigerincű mocskok, akiknek igazábó mindenről ugyanaz jut az eszetekbe és minden ellenkezőjéről is.

kéki béla 2019.11.04. 13:02:16

@mojoking77: majd próbáld ki, hogy pár napig hugyozni, szarni, de még kezet mosni sem nagyon tudsz sehol. Fűtésről, száraz helyről, egyéb "kényelmi szolgáltatásokról" (mint fürdés, tiszta ruha) már nem is beszélek.
Aztán gondolkodj el rajta, milyen lehet ugyanez, gyakorlatilag véglegesítve, amíg csak élsz!
Én simán megértem azokat, akik utcára kerülve alkoholistává válnak. A pia jóval olcsóbb, mint a lakhatás. A szállókkal meg ne gyertek (főleg a hazaiakkal), mert amelyik normális, ott több havi várakozás van és akkor is csak 2-3 hónapra jutsz be, máshol meg lopnak, tetvesek, mindenféle fertőzések terjednek az amúgy is legyengült immunrendszerű emberek közt stb.
Szóval baromi egyszerű elintézni annyival, hogy minden baját magának köszönheti az összes hajléktalan.

kéki béla 2019.11.04. 13:03:27

@Kuglóf. Az: szarházikám, menj el egyszer egy ilyen tömegszállóra!
1. Próbálj bejutni, ha egyáltalán van hely, mert általában teltházasak, főleg télen
2. Próbálj úgy kihúzni két napot, hogy nem fosztanak ki és nem szedsz össze tetvet, bolhát stb!
folytathatnám... nagyokos.

nnnnnnnn 2019.11.04. 13:25:00

@kéki béla: "a fajtádat meg meglincselni te barom... csupa olyan hajléktalant ismerek, aki nem volt alkoholista mikor utcára került, de az utcán másképp nem bírja kihúzni. Nem egyet úgy ismerek, hogy szinte attól a naptól, hogy utcára került... "

akkor menjen el dolgozni, ilyen egyszerű. segédmunkásként is már rengeteget keres az ember. aki meg nem tudja a saját életét menedzselni azt vigyék el zárt helyre és menedzselje neki az állam, ne az utcán tengődjön. amúgy mi a bajod a javaslatommal? neked jobban tetszik hogy alkoholisták fetrengenek az utcákon?

I_Isti 2019.11.04. 13:25:53

"és egyike annak az összesen 726 hajléktalannak, akinek az utcán kellett meghalnia 2018 során"

Bezzegangliában 726 hajléktalan hal meg évente???

kéki béla 2019.11.04. 13:46:19

@nnnnnnnn: mojdom szarházi: próbáld ki! Főleg, hogy a hazaiak többsége 50 körüli vagy idősebb. Munkaerőhiány meg leginkább a két diplomát igénylő munkahelyeken van. De egy magadfajta szociopata vadbaromnak ezt hiába mondjuk itt néhányan.

Mindentnemtudó 2019.11.04. 14:35:46

@Kuglóf. Az: Ilyen hulladek zaccokkal van tele az orszag mint te... iskola nulla, kultura nulla, csak azt frocsogod amit a gazdaid a szadba szarnak :)

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 14:45:21

@kéki béla: Persze, hogyne, mind mintapolgár volt, csak az utcán nem lehet máshogy...
Az egész család, sőt az egyházközség is sírt utána.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 14:48:37

@kéki béla:
Hazudozz csak béla.
1. Próbálj bejutni, ha egyáltalán van hely, mert általában teltházasak, főleg télen
Meg főleg ne lehet inni. Azért nem mennek be. Soha nem teltházasak egyébként. Ha van is olyan,hogy az egyik tele van, a másikban van hely.

2. Próbálj úgy kihúzni két napot, hogy nem fosztanak ki és nem szedsz össze tetvet, bolhát stb!
Aham. Tehát kifosszák egymást? Ilyet hogy lehet állítani? Hiszen olyan rendes emberek, hogy lehet olyan mondani erre a drága hajléktalanra, hogy este kirabolta a másik hajléktalant? Nem angyalok?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 14:49:47

@kéki béla: És mellesleg milyen munkát igényelnének a te jóember hajléktalanjaid, akik képzetlenek, büdösek, alkoholisták?

FlybyWire 2019.11.04. 14:51:07

@kéki béla: "supa olyan hajléktalant ismerek, aki nem volt alkoholista mikor utcára került, de az utcán másképp nem bírja kihúzni"

Sajnos a Mikulás sem létezik. Remélem, nem lettél még szomorúbb most.

FlybyWire 2019.11.04. 14:58:20

drogmentes.info/alkohol/

Csak a miheztartás végett.

Igen, van, hogy az ember az utcára kerül.
Nem, nem mindegyik kezd el inni.
A normálisakat befogadja a család, barátok.
Akinek egyik sincs (család előfordulhat, de hogy barátok se, ahhoz már tenni kell!), azok közül SE kezd el mindegyik inni.
Amelyik nem kezd inni, az keres és talál munkát, mivel nem képes rá (mivel nem részeg/deliriumos).
Őket nem is látod az utcán, mivel csak keveset vannak ott, és akkor is van még ruhájuk, relative ápoltak, stb.
Kit láthatsz az utcán?
A maradékot, a drogos, alkoholbeteg (a kettő egyenlő, lásd link felül) beteg szerencsétlent, aki már egy egyszerű dologban sem tud dönteni (=ne igyak, mert belehalok), ergo orvosi kényszersegítségre lenne szüksége, amit egyik kormány sem akar felvállalni.

További szabad köpködést mindenkinek. Egészségetekre :)

FlybyWire 2019.11.04. 14:59:29

@FlybyWire:

"Amelyik nem kezd inni, az keres és talál munkát, mivel nem képes rá"

helyesen:
"Amelyik nem kezd inni, az keres és talál munkát, mivel KÉPES rá"

Értelemszerűen....

Kuglóf. Az 2019.11.04. 15:06:57

@kéki béla: Nem megyek, kutyaszarkém, mivel HA én hajléktalan lennék, még volna CSALÁDOM. És ha családom sem volna, akkor elmennék ÉTELÉRT dolgozni valakihez, mivel EGYMILLIÓ olyan segítő szervezet van, akik ilyenkor is melléd állnak. És eljárnék közfürdőbe hogy ne legyek büdös. És ha Budapesten nam találnék semmit, elmennék akár vidékre is lakhatásért+kaja TENNI valamit.

Álságós lóf. Aszkodsz itt mint a Hadházy, b+ NEHOYGMÁR egy homless ember ELÉGEDETLENKEDJEN azzal, amit INGYEN KAP. Ételt, fedelet, ellenőrzést.

Te, akinek az apja a testvére egyben, pont azt nem tudod, hogy a szálló "problémája" az, hogy ITTASAN NEM ENGEDNEK BE. Ezek az emberek éppen a szándékolt büdösségükkel és mocskukkal ébresztenek szánalmat és a koldusmaffiának százezreket keresnek a koldulással, amit persze csakis a fővárosban tudnak megtenni.

Úgyhogy drága Bránerke, ezzel intenzíven mellé lőttél.

élhetetlen 2019.11.04. 15:42:42

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Még egy kísérletet teszek, hátha megértesz valamit, bár nem valószínű, mert nem is akarsz gondolkodni, vagy megérteni bármit is. “Néha sikerült ugyan pár napra alkalmi állásokhoz jutnia”. Tudod, mi a különbség az alkalmi munka és a felvették között? pl. az utóbbinál munkaszerződés is van, és nem alkalmi munkának nevezik. “azt írtad, hogy a piaszag csak az egyik ok volt.”. Igen, a másik a lakcím hiánya. Hol itt az ellentmondás?
“2006-ban ment először Angliába. Az 12 év. Szerinted ez idő alatt, ( amiben volt Málta meg Magyarország is) ez volt az első állása? Ezt akarod bizonygatni.?“. Nem. Te jöttél azzal, hogy “Laza 12 éve hajlékonykodott”, miközben a közölt ismeret annyi, hogy “Gyula, aki miután évekig élt Angliában és konyhai kisegítőként dolgozott, pár évig más országokban próbált szerencsét”. Ezt sem érted? Csak mikor visszament, akkor nem talált azonnal állást.
“lábsérülés kapcsán nyomorékozni egy kommentben, nem túl elegáns”, írtam. Arra céloztam, hogy a kommentelés nem futóverseny, ahol számítana a térdem állapota. Ja, hogy te úgy gondolod, hogy arra jó, hogy ezzel érvelj ellenem, az a te gondolkodásmódod defektje.
A drogozásról, “drogos az, aki célzottan szerzi be az anyagot”. Ezt sem vagy képes megérteni. És igen, egy okos, képzett ember, attól, hogy esténként megiszik két deci whiskyt, lehet értékesebb munkaerő, mint egy buta, gondolkodásra képtelen ember, mint amilyen te is vagy. Ennyi, befejeztem veled.

élhetetlen 2019.11.04. 15:56:50

@FlybyWire: Persze. Sőt, a csokifüggők is azok. Csak még külön kifejezéseket használunk a különböző esetekre.

FlybyWire 2019.11.04. 16:01:49

@élhetetlen: Nem, a csokiban levő alkaloidák hivatalosan nem drogok.

Alighanem kevered a fogalmakat.
Függőség nem egyenlő drog.
Lehet függő az ember a drogoktól is, meg egy rakás minden mástól is.
De az alkohol, az drog.
A csokolédé még nem az, ellenben a koffein már igen, ha a tudatmódosító hatása elhanyagolható is.
Lásd még: a bonbonmeggy se drog, sőt a Stroh rum sem.
Csak a bennük levő alkohol.

Talán most már érted (vagy értetted is, csak szájba kellett rágni).

élhetetlen 2019.11.04. 17:03:42

@Kuglóf. Az: Nem érted, mi a gond. Angliában is ezek szerint, és Magyarországon is rossz a rendszer. “BEZZEG amikor a Fidesz eltüntette a hajléktalanokat a városból és SZÁLLÓRA ITÉLTE”. Embereket nem eltüntetni kell, hanem elhelyezni kellene. Láttam pár cikket, videót a magyar szállókról, ha bemész, minden este másik húsz emberrel, másik ágyon, ágynemű nélkül, nem tudod, előtte ki aludt ott, és reggel fogd a motyódat, és hagyd el a helyet. Ha van egy matracod, hogy, ha holnap nem férnél be, ne a csupasz kövön kelljen aludnod, akkor kösd a hátadra, és menj úgy munkát keresni. Csak próbáld meg elképzelni. Aztán láttam ausztriai otthontalan szállót, négy ágyas szobákkal, saját ággyal, zárható szekrénnyel. Érted a különbséget? Az országunk száguld, de erre nem telik. A kriminalizálásra igen, bár a perek lehet, hogy többe kerülnek, mint amennyibe a megoldás kerülne. És, aki ezt így látja, az a leggyalázatosabb embertípus, álhumán, gumigerincű mocsok, ugye, és te vagy a humánum megtestesítője.

élhetetlen 2019.11.04. 17:15:26

@FlybyWire: “a csokiban levő alkaloidák hivatalosan nem drogok”. És ez mit változtat azon, hogy külön kifejezéseket használunk a különböző esetekre? Nem kellett volna szájba rágni, de nincs kedvem elmagyarázni a különbségeket.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 17:44:07

@élhetetlen: Istenem, a kutyámnak több esze van mint neked. :D:D
"Néha sikerült ugyan pár napra alkalmi állásokhoz jutnia, de ezeket különböző okokból elveszítette. Volt, ahol arra panaszkodtak, hogy alkoholszagú, máskor azt hiányolták, hogy nincs lakcíme."
Elvesztette a munkáit - valahol piaszag miatt (eddig érthető) valahol pedig mert nem volt lakcíme. Ez van a szövegben. Ami baromság, mert ha már felvették, akkor miért rugnák ki lakcímre vonatkozva.
A munkaszerződés meg a faszom, te hülye. "ismét kapott munkalehetőséget" - Ez azt jelenti, hogy már többször kapott, de valahogy mindig sikerült kibaszatnia magát.

Fogadd el, egy tizenéve hajléktalan alkoholista roncsot próbálsz védeni. Akit kibasztak mindenhonnan, mert bűzlött a piától.
Ja, persze, odatántorgott valahova, aztán nem azt mondták, hogy "Mr. Gyula, maga büdös mint a pöce", hanem elhajtották, hogy nincs lakcíme.

"A drogozásról, “drogos az, aki célzottan szerzi be az anyagot”.
Aham. Okoska, szerinted a jó Gyula milyen céllal vette be a szájába a cigit? Asztmás volt? Azt hitte nyalóka? Szívószálnak nézte?
Mégis mi a lónak a faszát akarsz megmagyarázni? Hogy egy hajléktalan társaság azért ad körbe egy spanglit, mert egyik sem tudja, hogy mire való?

Na, és hogy is jön ide az, aki esténként otthon megiszik 2 deci whisky-t? Mert ugye eddig szó volt idült alkoholista hajléktalanokról, meg valami főorvosról, aki 2 feles után tudott csak operálni.
Ugye sofőrből is van olyan, aki jobban vezet piásan? Legfeljebb elüt egy-két ostoba picsát, ugye?

Egyébként akármilyen szörnyű, de nem bír annyira rossz lenni a térded, hogy gyengébben teljesítsen mint az agyad.
És az egész rokkantságod csak azért kerül szóba, mert látszik, hogy távol vagy mindentől, ülsz a szobádban a géped előtt, és fingod nincs a világról.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 17:48:30

@élhetetlen: Ja, hát persze, miért is ne az unió leggazdagabb országának a fővárosával példálózzál, ugye? Hát persze, hogy Bécs.
És az miért jó hogy 4en vannak egy szobában? Elég embertelen másik néggyel. Minimum 1 fő/ szoba járna.

2019.11.04. 18:36:33

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Azért ismerve a munkásságodat (a stílus és a nicknevek alapján látható melyik nickek voltak az elmúlt években a tieid), azért bármikor előfordulhat, hogy többé nem tartanak igényt a bérkommentelői munkádra, máshoz meg nem értesz...

2019.11.04. 18:38:49

@mojoking77:
A különbség, hogy mi nem vagyunk hajléktalanok, sosem voltunk a helyzetükben.

2019.11.04. 18:39:46

@Kuglóf. Az:
Azért kurva nagy különbség van aközött, hogy valahová kötelezően beterelnek, meg hogy nem mehetsz be.

2019.11.04. 18:41:22

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Egy ember mindenképpen gyászolta, mint a cikkből kiderült. Gyanús, hogy téged nem fog senki sem őszintén gyászolni, ha civilben is ilyen rosszindulatú vagy.

2019.11.04. 18:46:37

@FlybyWire:
Ha már lovagolsz a szavakon, eredeti értelemben sem az alkohol, sem a kokain nem drog, a fű viszont igen. Ugyanis a drog szárított növényi rész.

Hétköznapi értelemben meg van olyan jelentése, amely az illegális tudatmódosítókat tekinti drogoknak.

Egyébként a te értelmezésedben a csoki nem, de a kávé drog.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 20:07:06

@Zabalint: Nem unalmas ez a bérkommentelő duma? Komolyan, tényleg abban a hitben élsz, hogy egy ilyen nulla jelentőségű blogban a hajléktalanok fikázásáért bárki is fizet bárkinek? Ennyire nagyon hülye vagy?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 20:11:41

@Zabalint: "Ugyanis a drog szárított növényi rész."
Aztakurvaélet. Ezt így magadtól?
Akkor baszod a sárgarépa drog? Zeller? Aszalt szilva?

yourmomtits 2019.11.04. 20:21:16

@élhetetlen: hát, ha neked a seggedben is fej van akkor kotródj el dokihoz

élhetetlen 2019.11.04. 21:11:48

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Látom, nem tudsz leállni. Újra, nem felvették, alkalmi munkát kapott párszor. Ahova aztán felvették, hét végén kapott volna fizetést. Ebből mit nem értesz? “Ami baromság, mert ha már felvették, akkor miért rugnák ki lakcímre vonatkozva.“. Olyan okos és logikus vagy. Nem vették fel, mert nincs lakcíme, az hol jön össze azzal,hogy felvették, és utána rúgták ki, mert nincs lakcíme, amit te mondasz? Ezt nem én írtam, csak te. “Aham. Okoska, szerinted a jó Gyula milyen céllal vette be a szájába a cigit? Asztmás volt? Azt hitte nyalóka? Szívószálnak nézte? “. Esetleg egy szál ciginek nézte? Nem volt szó körbeadott spangliról, ez már a te agyszüleményed. Az esti whisky reggelre lebomlik, tehát a sofőr nem részegen ül volánhoz.
A rokkantságom érdekes módon nem zavarta a cégemet, a baleset után nyugdíjig ott dolgoztam, már előtte is volt itthon is irodai környezetem, és, ha csúszott az út, akkor akár hónapokig nem kellett bemennem. A munkát e-mailben kaptam, akkor is, ha bent voltam, akkor is, ha itthon. Nyilván (az általad leminősített) agyam miatt tartott meg egy multi. Megérte neki.
Igen, ülök a szobámban, és szerinted fingom nincs a világról. Te meg rohangászol a farkadat kergetve, mint egy lökött kutya, és ettől van fogalmad a világról? Tudod, beszélgess az okos kutyáddal, nem fog visszaszólni, és így érezheted majd, hogy igazad van, engem meg hagyj békén az agymeneteiddel.
Ja, a másik kommented. “És az miért jó hogy 4en vannak egy szobában? Elég embertelen másik néggyel. Számolj. Másik hárommal. Úgy tűnik, nem voltál kollégista, de valószínű, hogy egyetemre sem jártál. Ez működött fiatalon, és az így üzemelő munkásszállók is működtek, legfeljebb voltak személycserék a szobák között. Érted a különbséget? Nem. Ismétlem, beszélgess a kutyáddal.

élhetetlen 2019.11.04. 21:28:08

@yourmomtits: Jaj, csak lefordítottam a “veled ellentétben én okos vagyok” mondatodat kultúrtörténetire. Miért is a fordítónak kéne dokihoz mennie?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 22:37:19

@élhetetlen: A felvették (ISMÉT KAPOTT ÁLLÁSLEHETŐSÉGET) pont ugyanazt jelenti, mint ahogy előtte is felvették, aztán elküldték, mert be volt baszva.
Jaja, nyilván ciginek nézte. Elkezdtek a többiekkel inni, aztán kapott valakitől egy cigit. Tényleg semmi köze ahhoz, hogy körbeadták.
Ne az esti whiskyvel gyere te nyomorék, te beszélsz arról, hogy a remek doki 2 feles nélkül nem tudott operálni, baszd meg.

Ja, az agyad pont olyan, mint ami egy multinak kell. Mint más valaga.
Igen, fingod sincs a világról. AZ van. Egy rokkant szerencsétlen vagy, akihez a kutya nem szól hozzá.

És itt a kedvencem. A 4 fős szoba azért jó, mert te azt szereted. Pont. Mindenki más basszon egyedül, az úgy jó.
A három kevés, az öt sok, mert neked ez tetszik. Kb. ez igaz mindenedre.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.04. 22:42:37

@élhetetlen: A kultúrtörténeti fordításodhoz meg annyit, hogy nem attól okos valaki, mert van feje, hanem azért mert esze van.
Úgyhogy a "nekem a seggemben is fejem van" megállapítás erősen hibás értelmezése a seggfej szónak.
Feje van a csavarhúzónak is, mégsem túl okos.

Rád leginkább az vonatkozhat, hogy pont ugyanaz van a seggedben mint a fejedben.

élhetetlen 2019.11.04. 23:30:18

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Nagyon nem érdekel az agymenésed, de legyen. “Tényleg semmi köze ahhoz, hogy körbeadták.”. Honnét tudod, hogy körbeadták? “te beszélsz arról, hogy a remek doki 2 feles nélkül nem tudott operálni, baszd meg.“ Egy orvosról írtam, mint egy esetről. “Ja, az agyad pont olyan, mint ami egy multinak kell. Mint más valaga.” Hát lehet, hogy a te cégednél téged a valagadért alkalmaztak, de ez magánügyed. “A 4 fős szoba azért jó, mert te azt szereted”, nem csak azt írtam, hogy a négy fős szoba fix ággyal és szekrénnyel elfogadhatóbb, mint a húsz ágyas, váltott ággyal, váltott hálótársakkal. Csak nem érted, mert olyan okos vagy, ugye? Az sem ment át, hogy egy négyágyas szobában csak három másikkal kell együtt élni, nem másik néggyel. Ez csak számtan volt. Unlak, hess!

élhetetlen 2019.11.04. 23:43:56

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: És még egy, Mit lehet kezdeni valakivel, aki egy egysoros verset sem képes megérteni? Semmit. Hess!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.05. 00:45:41

@élhetetlen: Hess??? :D
Figyelj seggfej. Ha nem egy szánalmas barom lennél, akkor tudnád, hogy hogyan megy az, hogy leülnek inni.
Meg hogy ha kap valaki egy jointot a másiktól, az nem drogozás.
Áll fel a seggedről, amiben van még egy fejed, aztán nézz körül, hogy mi meg hogyan megy a világban. Ja, neked már a felállással is gondok vannak. Na, pont ezért nem tudsz lófaszt sem, csak belemagyarázni minden baromságot.

A szövegértésedhez:
A 4 fős szobánál ugye jobb a kétfős. Annál meg az egyfős, ugye? Annál meg a kertes ház. Kezdd el követelni, hogy milyen szar Ausztria, hogy négyfős szobákba kényszerítik az embereket. Amikor sokkal élhetőbb lenne mindenkinek egy úszómedencés saját villa.

kéki béla 2019.11.05. 02:07:56

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: nem az ő szövegértésével van baj, te szarházi nyilas parazita. Hanem a tiéddel.
És a fenti kérdésedre: igen, téged biztosan megfizet ezért valaki, mert önszántából még egy gerinctelen féreg sem lenne ennyire buta és aljas a nagy nyilvánosság előtt, mint amilyen te vagy. Ilyet csak egy bértroll csinál. Olyan pénzért, amit a megbízóid a tisztességes adófizetőktől loptak el.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.05. 10:45:30

@kéki béla: A jó kurva anyádat, te nyomorult szopófantom :D
Miért hazudozol itt összevissza?

Egyébként tényleg mennyi ész kell ahhoz, hogy azt gondold, hogy bárki pénzt ad, hogy egy párezer ember által olvasott blogon véleményt mondjon a csövesekről?

Itt hazudsz mint a vízfolyás, hogy jajj, egyik sem ivott, csak az utcán. Hagyjuk már a szar dumát. Mindenki aki látott már hajléktalant, az pontosan tudja, hogy kurvára megdolgoztak, hogy ott legyenek ahol vannak.
A posztbeli csöves is akut alkoholmérgezésben döglött meg. Amiért nyilván mindenki más hibás, csak ő nem. Én, a társadalom, Orbán, az angol rendszer, az Eu meg a világ is. Csak ő nem, aki 2006 óta annyit bírt hozzátenni a világhoz, hogy élt mint egy kelés a testen és ivott.
Menj, aztán esténként szopd le mindet.

FlybyWire 2019.11.05. 10:58:23

@Zabalint: Nem a szavakon lovagolok. A hatóanyag a drog, a hordozó meg lehet bármi. Érted te, csak front van vagy ilyesmi.
WHO definíciója:
www.bathory-szuloi-szovetseg.ro/prevention/egyebinfo

FlybyWire 2019.11.05. 11:01:05

@Zabalint: ha lovagolni akarnék a szavakon, akkor kötözködhetnék, hogy hülyeséget írtál, mert a drogue simán szárított bármit jelent, nem növényi rész.
Csakhogy nem szemantikai kutatást akartam elindítani, hanem rávilágítani a kollegina butaságára, miszerint az alkohol nem drog.
Hát persze, csak fizikai függőséget és szervi leépülést okozó, tudatmódosító, néha hallucinogén anyag.
Attól, hogy legális, még az egyik legveszélyesebb DROG.

yourmomtits 2019.11.05. 17:55:18

@élhetetlen: figyi, nem áll jól neked a humorizálás.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.11.05. 19:24:39

Köszönöm Drága Istenem, hogy nem prolinak születtem!

élhetetlen 2019.11.05. 19:28:35

@FlybyWire: “rávilágítani a kollegina butaságára, miszerint az alkohol nem drog.”. Ezt írtam: “Csak még külön kifejezéseket használunk a különböző esetekre”. Kirívó butaság, hogyne. Hogy értsd, ha valaki beteg, és azt mondom, hogy nem rákos, csak tüdőgyulladása van, akkor buta vagyok? Mert mindkettő betegség. Egyébként, ha valakit minősítesz egy kommentben, illik őt is megcímezni. Ne véletlenül kelljen megtudnom, hogy buta vagyok.

kéki béla 2019.11.05. 19:37:34

@Hungarian Geographic: ne köszönd, az vagy. Náci lélekkel, egy büdös, koszos kis proli.

élhetetlen 2019.11.05. 19:48:25

@Hungarian Geographic: Csak a nekem írt szöveded: “Jóóój, hogy szenvedsz te élettelen kutya! Hát akkor szenvedj! … hülyegyerek!” Úriembernek/úrinőnek képzeled magad? Ez a stílus a jó neveltetésedből fakad? A francia nevelőnődtől tanultad? Ne röhögtess!

FlybyWire 2019.11.05. 21:08:18

@élhetetlen:
" A cikk szerint nem drogozott."
"(nyilván nem az alkohol meg a drog miatt)"

Ezek a te szavaid, ami alapján az alkoholt nem soroltad a drogok közé.
Ez lenne az említett butaság.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.05. 22:02:29

@élhetetlen: "Ne véletlenül kelljen megtudnom, hogy buta vagyok."
Hányszor és hányan megmondták már neked...

élhetetlen 2019.11.05. 22:48:09

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Hogyne, hozzád hasonló értelmes, logikusan gondolkodó emberek mondták. Te, aki egy gyermekvers egy sorával sem vagy képes megbírkózni. “Úgyhogy a "nekem a seggemben is fejem van" megállapítás erősen hibás értelmezése a seggfej szónak.”. Rendben van, hogy nem ismered a verset, de megmagyaráztam: “Erről Weöres jut eszembe, aki mókásan leírta, hogy a gyerek hogyan értelmezi az általa még nem igazán ismert seggfej kifejezést.”. Ezt sem érted. Azt az egyszerű kijelentést sem, hogy egy négyágyas szobában másik hárommal lakik valaki, nem másik néggyel. “És az miért jó hogy 4en vannak egy szobában? Elég embertelen másik néggyel.”. Erre írtam, hogy “ Számolj. Másik hárommal.”. Komolyan gondolod, hogy butább vagyok nálad? Ez egyszerűen képtelenség. Ostoba vagy, trágár vagy, rosszindulatú vagy, de okos nem.

élhetetlen 2019.11.05. 23:15:41

@FlybyWire: Úgy tűnik, kicsit agyadra ment a nagy szakértelem. Vannak szavaink különböző dolgokra, és használjuk is őket a hétköznapokban. Ha azt mondod valakiről, hogy alkoholista, semkinek nem az jut eszébe, hogy szívja, lövi, szippantja a szert, ahogy a drogosról sem arra asszociál, hogy este megiszik egy üveg bort. Ezt olyan nehéz tudomásul venni? Ez két külön kategória, annyira, hogy a sarki boltban vehetsz alkoholt, a drogdílert meg lecsukják. Ha ezt a két kategóriát külön, a nevén nevezem meg, az szerinted butaság. Vagy már nem is létezik az alkoholista kifejezés, csak a drogos? Mert te tudod a tutit? Maradj úgy!

FlybyWire 2019.11.05. 23:25:46

@élhetetlen: írtál egy hülyeséget, most meg önigazolsz, meg rápörögsz. Beégtél, most meg beleállsz.

Az egy nagy baj és szégyen, hogy a társadalom nagy része nincs vele tisztában, hogy az egyik legdurvább DROG, kábítószer az alkohol.
Ezt leginkább mindenhol hangsúlyozni kéne, nem a sorozatos baromságokkal jönni, hogy sebész két felessel, stb.
Amíg ilyen lesz a hozzáállás, addig sose fognak elfogyni a Rémes Gyulák és a hazai társaik.
Gratulálok neked ennek a passzív támogatásához.

FlybyWire 2019.11.05. 23:35:22

@élhetetlen: Utolsó mécses a fejedbe irányomból:
www.bathory-szuloi-szovetseg.ro/prevention/egyebinfo

Ajánlom a kábítószerek 2. osztályának böngészését (nyugi nem hosszú a lista).

Az pedig egy globális társadalmi, elképesző képmutatás, hogy a cannabist meg a metamphetamint tartják kapudrogoknak, miközben ennek a kettőnek (de még sok másiknak is) nincs bizonyíthatóan fizikai függőséget okozó tünete - ellentétben az etanollal, vagy a nikotinnal.

És ezek közül az egészségre a legkárosabbak a legálisak.... durva.

Lelki függőséget meg nem csak drogok okoznak, hanem bármi: szerencsejáték, szex, extrémsportok, maraton futás stb.... egészen más tészta.

FlybyWire 2019.11.05. 23:36:17

@FlybyWire: cannabis helyett THC-t kellett volna írnom, bocsika.

élhetetlen 2019.11.06. 00:03:08

@FlybyWire: Nem veszed észre, hogy másról beszélsz, mint én? Mivel is égtem be? Hogy kategóriákról beszélek? Van különbség egy alkoholista és egy heroin fogyasztó között. De tudod mit, próbáld meg töröltetni a nagyszótárból az alkoholista szót, kezdeményezd, hogy csak a drogos szó maradjon, aztán nézd meg, mekkorát égsz. Ezt már a betegséggel próbáltam érzékeltetni, csak nem érted. Természetesen nem te csavarodtál be az egyetlen fogalommal (DROG), hanem én égtem be a kategorizálással. Ja.
Megjött a következő kommented is. A saját fejedben gyújtsál mécsest, hogy megértsd, amit fenntebb írtam.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.11.06. 10:42:56

@élhetetlen: :D:D Annyira szánalmas vagy, és hülye.
Weöres Sándor mókásan leírta, hogy a seggfejet hogy értelmezi a gyerek. Okos, hiszen a seggében is feje van. Miért ne érteném.
Sőt, annyira értem, hogy azt is értem, hogy attól, mert feje van valakinek, még esze nem biztos. Lásd pl. te. Nem a fejedtől van eszed, hanem a benne lévő agytól. Ami nálad annyira működik mint a lábad.

Az szintén az intelligenciádat mutatja, hogy azon lovagolsz, amit ironikusan írtam, hogy miért négyen laknak egy szobában, miért nem egyedül, ha már Ausztria annyira rohadtul jó hely.
(Ja, 4 az te+másik 3, igazad van, elírtam egy szót.

Na, szóval ott tartunk, hogy a te fejedben pont az van, mint a seggedben. Csak hogy megértsd: szar.

kéki béla 2019.11.06. 10:54:20

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: te azt látod bele másokba, ami valójában te vagy. Ne erőlködj, itt te vagy a hulladék, a selejt.

élhetetlen 2019.11.06. 18:27:31

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Aha. Tehát ez a mondatod “Úgyhogy a "nekem a seggemben is fejem van" megállapítás erősen hibás értelmezése a seggfej szónak.” csak ironikus irodalomkritika volt “azon lovagolsz, amit ironikusan írtam, hogy miért négyen laknak egy szobában, miért nem egyedül”. Ezt hol olvastad? Csak azt jegyeztem meg hogy 1+ 3 = 4, szemben azzal, amit te elírtál. Igaz, hogy kétszer is le kellett írnom, mire megértetted. Akkor a te intelligenciádról egy keveset. ”, nem csak azt írtam, hogy a négy fős szoba fix ággyal és szekrénnyel elfogadhatóbb, mint a húsz ágyas, váltott ággyal, váltott hálótársakkal.”. És, ha nem is látod be, hogy ez igaz, akkor sem érveket, hanem sértegetéseket használsz csak. Azt is elég egysíkúan. Szánalmas vagy, buta vagy, hülye vagy, ezt váltogatod. Még a Weöres sort, amivel most jössz is tőlem vetted át. Na, mindegy, de hogy valami kifejezőbb trágársággal bővítsem a készletedet, baszd szájba a harapós lovat!

Kuglóf. Az 2019.11.07. 15:23:08

@élhetetlen: A szállón élő hajléktalanoknak a hajléktalanság ÉLETVITEL. Ha félmilliós utcasöprési munkát próbálnál adni nekik, azt se fogadnák el.

Kuglóf. Az 2019.11.07. 15:27:35

@Mindentnemtudó: Sebaj, tef.
Aszkám, nyilván úgy van ahogy te gondolod. ne zavarjon hogy két anyanyelvem van és másik két nyelven beszélek, amiből az egyik cirill betűs, hát persze. Újabb kettőn meg segítséggel kommunikálok. Tekultúrgör. Ényke. Szerintem én egy hónap alatt több könyvet olvasok, mint te egy évtized alatt, de hát belőled csak a szar jön, de nem alul, hanem fölül.
Üldögélsz egy ótvaros pöcegödörben, lentről szívod, föntről üríted a terméket.
EGYETLEN mondatomat nem tudnád megcáfolni, marad a sz.
Arás.

élhetetlen 2019.11.07. 16:35:28

@Kuglóf. Az: Ahhoz képest, hogy leírod, hogy milyen kulturált vagy, elég érdekes a stílusod.
“A szállón élő hajléktalanoknak a hajléktalanság ÉLETVITEL”. Nem tudom, nem élek köztük, de szerinted biztosan élvezik ezt az életformát, tehát te tudod, hogy, ha normális viszonyok között lennének elhelyezve, akkor sem dolgoznának, tehát nem is kell a normális elhelyezéssel foglalkozni. Ezt írtam neked: “ha bemész, minden este másik húsz emberrel, másik ágyon, ágynemű nélkül, nem tudod, előtte ki aludt ott, és reggel fogd a motyódat, és hagyd el a helyet. Ha van egy matracod, hogy, ha holnap nem férnél be, ne a csupasz kövön kelljen aludnod, akkor kösd a hátadra, és menj úgy munkát keresni. Csak próbáld meg elképzelni.”. Nem próbálod meg elképzelni. “Aztán láttam ausztriai otthontalan szállót, négy ágyas szobákkal, saját ággyal, zárható szekrénnyel. Érted a különbséget?”. Nem, nem is akarod. index.hu/video/2019/01/04/hajlektalanok_becs_budapest_osszehasonlitas_hajlektalanszallo/ . Nos, csak ismételtem magamat, ezt már egyszer leírtam, vagy nem ment át, vagy csak a “te tudod” létezik. Nem érvelsz az “igazad mellett”, nem indoklod, hogy miért nem érdemel meg egy ember szolidarításból egy saját ágyat, ha nem tud kifizetni egy albérletet, csak kijelented, hogy nem érdemli meg. Az viszont jelzem, hogy ha nekem is olyan stílusban írsz, mint a nekem szóló alatti kommented, abból nem kérek, elég volt ebből a műjajból egy is ebben a komment folyamban.

Mindentnemtudó 2019.11.10. 09:02:18

@Kuglóf. Az: Két anyanyelvű nincs csak korcs... cirill betűs? - ezt inkább ne reklámozd nem nagy büszkeség ... a gazdáid büszkék lehetnek rád, szépen visszaadod amit a szádba köpnek. Egy útszéli kommunista csöves beszél így.
Ne hazudgálj a 8 diplomádról, ide mindenki azt ír amit akar.
Én is Putyin gazdáddal teáztam tegnap. Mondta is, hogy jó kutyái vannak, több nyelven beszélnek. :)
Négy elemi az van neked... meg a lopott internet.

Kuglóf. Az 2019.11.18. 14:14:08

@élhetetlen: Általában mindig sikerül azonos szinten válaszolni azoknak, akiket megszólítok. Ha ezt te kulturálatlannak itéled, változtass.

Azt gondolod, nekem ismételni kellett volna kb. ezer mondatot, ahol mások LEÍRTÁK erről az alkesz kábszeres hajlékonyról az igazat, akkor te NEM olvastál el innen semmit és ezt valamiért rajtam kéred számon.

Nem tudom, vannak emberek akik a 2+2=4 esetében is ÉRVEKET várnak valamiféle igazság mellett, mert különben akármi.

Kérni meg bármit lehet, az is milyen KÚLTÚRÁLT (sic!) hogy te egy nyilvános fórumon meg akarod mondani bárkinek, mit csináljon és mit nem.

ÉN nem mondom meg neked, mivel az nem az én stílusom.
A 2+2 az négy, tetszik neked vagy nem tetszik tökmindegy.

A Londonban magát fájdalmasan megöngyilkolt hajlékony alkesz, kábszeres, életvitelszerűen rohadás felé menetelő egyén VOLT.
EZ nem minősítés vagy részvétlenség, hanem tény.

Kuglóf. Az 2019.11.18. 14:34:36

@Mindentnemtudó: Hát fasz Ikám, hogyne volna az embernek két anyanyelve, az ugyanis azt jelenti, hogy milyen szinten beszélsz, MAGYARUL nem mondhatod hogy NATIVE mert azt az olyan fa. Szokmintte nem értik. A két anyanyelvet meg igen.

De ha ragaszkodsz (németül KLEBEN :) :-)) a részletekhez, ha esetleg APÁDNAK kettő darab felesége volt, más-más nyelvvel, akkor simán elmondhatod még azt is, hogy két ANYA-nyelved volt.

A magamfajta EGYDIPLOMÁS (hol írtam nyolcat????) ember viszont úgy szerezhetett anyanyelvi SZINTŰ (!) idegennyelv-tudást, hogy ifjúkorában idegennyelvű KÖRNYEZETBEN nőtt föl. Ilyenek egyébként lehetnek a Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában élő MAGYAR nemzetiségűek.

Számtalan jó dolog történt velem az életemben, az hogy két nyelven ANYANYELVI szinten beszélek, hogy értem, olvasni tudom és szó-szó beszélek cirill betűs nyelvet, számomra fantasztikus.
Hogy tök véletlenüól svéd és cseh is tapadt trám, az annak köszönhető, hogy az ő országaikban is hosszabb időt töltöttem.

Az, hogy tef. Aszezt nem hiszed el, annyit se számít mint a közmondásos fing a szélviharban.

Nem azért írtam, hogy bárki elhiggye. Azért írtam hogy az intelligensebbek be tudjanak valamilyen módon "szintezni", ha nekiállnak vitatkozni.mert simili similis gaudet, és ez sokat segít az életben.

Ez egyébként egy latin mondás, neked azt jelenti hogy aki simlis, az csak akkor nyer ha nincsen egy még simlisebb. :-)

élhetetlen 2019.11.18. 18:58:24

@Kuglóf. Az: “Azt viszont jelzem, hogy ha nekem is olyan stílusban írsz, mint a nekem szóló ALATTI kommented, abból nem kérek.”. Tele volt ilyenekkel, hogy “tef.Aszkám”, “Tekultúrgör. Ényke”, “Üldögélsz egy ótvaros pöcegödörben, lentről szívod, föntről üríted a terméket.”. És, ha ez a stílust kulturálatlannak ítélem, akkor én változtassak? Az, hogy előre jeleztem, hogy ebből a stílusból nem kérek, azt látod úgy, hogy “te egy nyilvános fórumon meg akarod mondani bárkinek, mit csináljon és mit nem“, vagy a “Csak próbáld meg elképzelni” verte ki a biztosítékot?
Nos, mivel régen volt, elolvastam újra a cikket. “A halottkém megállapította később, hogy Gyula szervezetében semmiféle kábítószer nem volt, csupán az alkoholszint volt magas a vérében.”. Te ténykét közlöd, hogy drogos is volt. “Ha félmilliós utcasöprési munkát próbálnál adni nekik, azt se fogadnák el.”. Szerinted ez is tény, nem csak egy feltételezés részedről. Pedig éppen kapott munkát, és el is fogadta. És azt mondod, hogy ha a feltételezéseidet ténynek minősíted, akkor nem kell mellettük érvelni. Na, célozva @Mindentnemtudó: -nak írt válaszodra, itt a simlis te vagy, ezzel a feltételezést ténynek beállítással, hogy indokold, miért nem érvelsz. A fordításod értelmezése meg még poénnak sem jó, csak szerinted. Mert a hasonlót szeretire ráhúzni, hogy “az csak akkor nyer”, ez szánalmas. Nem baj, majd az intelligensebbek beszinteznek. Valamilyen módon biztosan.

Mindentnemtudó 2019.11.19. 20:09:01

@Kuglóf. Az: Teljesen mindegy mekkora regényben magyarázod a bizonyítványod. Senkit nem érdekel egy iskolázatlan zacc magyarázkodása saját magáról. Egy átlag szociális problémától mint téma, eljutottál odáig, hogy reklámozod önnön értékeidet, holott tisztességesen írni sem tudsz magyarul. Nem beszélve a fölöttébb intelligens rejtett "faszok mint te" stb. Kb. egy utolsó útmunkás nem bír leírni 3 sort ezek nélkül, vagy talán még az is kibír ennyit úgy, hogy elrejtse a frusztráltságát. Maradtál volna a Romániában vagy Ukrajnában. Pont neked való mindkettő. Ott ha nem vagy elég simlis, menekülhetsz Magyarországra :)
süti beállítások módosítása