A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2020.10.07. 07:13 Blackwaters

Két hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma

covid-fine-london.jpegEgy nap alatt közel 15 ezer új beteget regisztráltak, 76 fő pedig elhunyt a koronavírus okozta járvány újabb hullámában.

Szeptember 22-én még kevesebb, mint öt ezer új beteg volt naponta az Egyesült Királyságban, ahol berobbant a második hullám. Október 6-ra ez a szám 14.500 főre nőtt, ami jelentős növekedést jelez. Jelenleg 2800 beteget ápolnak kórházban, közülük 350 szorul lélegeztetésre. Összesen pedig már 530 ezer fertőzöttje van hivatalosan a Covid-19-nek és mintegy 58 ezer halottja. Csak a fővárosban ezernél is többen betegednek meg naponta, a legrosszabb a helyzet a kelet-londoni kerületekben. Élen jár Redbridge, ahol a fertőzési ráta 100 ezer lakosra vetítve 93. De Hackneyben is sok a megbetegedés, az előző heti 46-ról mostanra 84-re nőtt a 100 ezer lakosra vetített fertőzöttségi arány, ami azt jelenti, a korábbi 134 után az elmúlt héten már 246-an betegedtek meg. London mellett a többi nagyváros is mélyen érintett a megbetegedések számának növekedésében, így Manchesterben és Liverpoolban is romlik a helyzet. Nottinghamre pedig valószínűleg kijárási tilalom vár, hét nap alatt 1500 új beteget jelentettek.

Kisebb botrány is volt abból a héten, hogy a kontaktkutatásokhoz és tesztelésekhez használt Excel tábla túl nagy méretre nőtt és 16 ezer pozitívra tesztelt ember egyszerűen eltűnt belőle, mert a rendszer már nem tudta hozzáadni őket. Azóta a helyzetet orvosolták és kisebb fájlokra bontották a neveket tartalmazó adatokat. Több biztonsági és kiberszakértő, valamint IT kutatató aggodalmának adott hangot, hogy ilyen fontos információkat a kormányzat Excel táblákban vezet, miközben köztudott, hogy a szoftver csak kis léptékű feladatok megoldására alkalmas, nagy mennyiségű metadata tárolására és kezelésére nem alkalmas. A hibát a kormányzat elismerte később. Sőt, Boris Johnson miniszterelnök ígéretet tett arra is, hogy a járvány után újraépíti az országot. Lesz is mit tennie, a brit gazdaság idén ugyanis várhatóan mintegy 10%.ot fog zuhanni, a munkanélküliség pedig a februári (járvány előtti) 3,9%-ról 7,5%-ra nő.

665 komment

Címkék: gazdaság halál betegség munkanélküliség számítástechnika járvány 2020 boris johnson London Manchester Liverpool Street Hackney ekozbenlondonban Eközbenlondonban számítógépes hiba koronavírus Covid-19

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr7616230098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matyika Ápolója 2020.10.08. 14:42:30

Matyiiii! Matyiii! Merre vagy?

Hahó, valaki! Nem láttátok Matyit?

kvadrillio 2020.10.08. 14:47:34

KÉREM A FEJKVÓTÁMAT BAZDMEGVIKTOR !!!!!
2020. október 8. 14:04
Puch László balatonlellei panziója is százmilliókat kapott az Orbán-kormánytól
Vég Márton Vég Márton

Az MSZP volt pénztárnokának és gazdasági háttéremberének cége is 315 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy balatoni panzióra a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

Eddig azt lehetett hinni, hogy a kormányzati felügyelet alatt álló Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program pályázati nyertesei között csak kormányközeli vállalkozókat, politikusokat lehet találni, mint például Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos vagy Demeter Ervin, de ez nincs teljesen így. A napokban ugyanis megújult a Kisfaludy program honlapja, és rögtön előkerültek olyan

kvadrillio 2020.10.08. 14:51:28

A ZUNIJÓÓÓ TÖBBEZER MILLIÁRDOT ADOTT A MAGYAR NÉPNEK ! NEM ORBÁNNAK ! A MAGYAR NÉPNEK !

DE PONT A MAGYAR NÉPNEK NEM JUT, CSAK A HŰBÉRESEINEK !!!

Érdemes mindig gyanakodva hallgatni, amit Orbán az Európai Unióról mond, mert általában hazudik.

Amikor gondja van egy országnak azzal, hogy a közösbe fizessen be, akkor az nem a tehervállalásról szól, hanem arról, hogy mire költik a pénzét. Magyarország esetében azt látják, hogy a pénzüknek egy hatalmas része nem a magyar nép javát szolgálja, pedig ezt nekik szánták. Ehelyett ez a pénz személyesen Orbánnak megy, a vejének, meg a barátjának, aki Magyarország leggazdagabb embere lett.

Orbán a szülőfalujában futballstadiont épített, és EU-s pénzből még egy vasutat is hozzá. De ez európai pénz, azoké az országoké, amelyek összeadják, és ők azt akarják, hogy ezt a pénzt a magyar nép kapja meg. Ne pedig Orbán és a barátai legyenek egyre gazdagabbak belőle. Ezt a pénzt egyszerre lopják el az európai adófizetőktől és a magyar néptől is. ...""""".....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kvadrillio 2020.10.08. 14:58:11

KÉLREM A FEJKVÓTÁMAT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
NE MÁSOKNAK, A HŰBÉRESEIDNEK OSZTOGASD EL !

@kvadrillio: arley szerint Magyarország nem demokratikusan működik, és Orbán Viktor magának, a vejének és a barátainak adja az uniós pénzeket. 

...Orbán a szülőfalujában futballstadiont épített, és EU-s pénzből még egy vasutat is hozzá. De ez európai pénz, azoké az országoké, amelyek összeadják, és ők azt akarják, hogy ezt a pénzt a magyar nép kapja meg. Ne pedig Orbán és a barátai legyenek egyre gazdagabbak belőle. Ezt a pénzt egyszerre lopják el az európai adófizetőktől és a magyar néptől is. 

kvadrillio 2020.10.08. 15:12:50

ORBÁN....A JOGÁLLAM ÉS A MAGYAROKNAK SZÁNT UNIÓS PÉNZEK !!!"Orbánék összekeverik a demokráciát a többség diktatúrájával" Magyari PéterPOLITIKAoktóber 6., kedd 5:457571Katarine Barley az Európai Parlament egyik alelnöke, aki az elmúlt hetekben több németországi interjújában is élesen támadta a magyar kormányt.A szociáldemokrata politikus az egyik leghangosabb képviselője annak az EP-határozatnak, amely jogállamisági mechanizmust helyezne az EU következő költségvetésébe. Az EP-s határozat alapján nem vehetne részt az uniós támogatások megpályáztatásában az a kormány, amely rombolja a demokratikus intézményeket. Barley szerint Magyarország nem demokratikusan működik, és Orbán Viktor magának, a vejének és a barátainak adja az uniós pénzeket. B
Számított ilyen éles reakciókra, amikor az interjút adta?A Fidesz megpróbálja minden lehetséges módon lejáratni a kritikusait, és a sajtó nagy része a párt kezében van. Az EU-s támogatásokat Orbán korrupt rendszerétől akarjuk megvonni, és nem a magyar vagy a lengyel néptől. Épp ellenkezőleg: azt akarjuk, hogy a pénz a polgárokat gyarapítsa, és ne Orbánt vagy a vejét. Erről beszéltem az interjúban, és fogok is még beszélni róla. Az interjú címe viszont nem következett abból, amit mondtam, és a Deutschlandfunk ezért nyilvánosan bocsánatot is kért. 
. Érdemes mindig gyanakodva hallgatni, amit Orbán az Európai Unióról mond, mert általában hazudik. Amikor gondja van egy országnak azzal, hogy a közösbe fizessen be, akkor az nem a tehervállalásról szól, hanem arról, hogy mire költik a pénzét. Magyarország esetében azt látják, hogy a pénzüknek egy hatalmas részenem a magyar nép javát szolgálja, pedig ezt nekik szánták. Ehelyett ez a pénz személyesen Orbánnak megy, a vejének, meg a barátjának, aki Magyarország leggazdagabb embere lett. Orbán a szülőfalujában futballstadiont épített, és EU-s pénzből még egy vasutat is hozzá. De ez európai pénz, azoké az országoké, amelyek összeadják, és ők azt akarják, hogy ezt a pénzt a magyar nép kapja meg. Ne pedig Orbán és a barátai legyenek egyre gazdagabbak belőle. Ezt a pénzt egyszerre lopják el az európai adófizetőktől és a magyar néptől is. Éppen ezért szükséges, hogy az európai támogatásokat a jogállamisági feltételekhez kössük. Ezért mondják azt a nagy befizetőnek számító országok vezetői, hogy erre a feltételrendszerre szükség van. Különben a választók, és ez igaz az én hazámra is, azt fogják mondani, hogy nem akarjuk, hogy ez a rendszer tovább működjön.  Katarina BarleyFotó: botost/444.huMi a véleménye a német elnökség legutóbbi javaslatáról, ami kifejezetten az EU-s pénzek elköltéséhez kapcsolódó jogállamisági problémákat kötné csak össze a támogatásokkal? Számunkra ez nem elégséges. Nagyon aggaszt minket az óriási korrupció, ahogy az EU-s pénzeket Orbánék kezelik, de nem csak ez aggaszt. Ugyanígy hatalmas problémának látjuk például a sajtószabadság csorbulását Magyarországon, amire részletesen ki is tér a Bizottság múlt héten megjelent jogállamisági jelentése. Elég csak erre a KESMA nevű óriási konglomerátumra gondolni, amit teljes ellenőrzése alatt tart Orbán és a Fidesz. Az ilyen jelenségeket mindenképpen kezelni kell. A jogállamiságot csak teljes egészében érdemes vizsgálni, nincs értelme csak a korrupciót kiemelni.
Ez egy nagyon fontos kérdés számunkra, hiszen nem akarjuk megfosztani a támogatásoktól azokat, akiknek szánjuk. Ezért nem a támogatásokkal visszaélő kormányokra kell bízni az elosztását, hanem más szereplőkre, akik eljuttatják a pénzt a polgároknak. Erre sokféle megoldás lehetséges, az is, hogy az EU közvetlenül intézze a közbeszerzéseket, vagy létre lehet hozni új ügynökségeket is. A lényeg az, hogy ne korrupt emberek kezébe kerüljön a pénz.

2020.10.08. 17:33:24

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 17:34:14

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

felső határ nincs 2020.10.08. 17:34:16

A szamokat magyarra forditva -

semmifele jarvany nincs

UKban naponta 2000-2500 hulla van alapbol, de a covid ota sem tobb egy darabbal se

Az egyik legidiotabb fasiszta paranoia kormanyzas megy abban a szarfeszekben

2020.10.08. 17:37:13

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 17:41:18

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 17:47:29

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 17:48:45

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 17:49:23

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 17:50:36

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 17:51:31

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 17:52:01

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

felső határ nincs 2020.10.08. 17:52:04

@Hasdrubal Barcas: Nem azt mondtam hogy mi volt tavasszal....most semmi nincs, 70 halott naponta 70 milliobul

Iden influenzas halottak se votak, azt mar ki is vonhatod, mert iden kovidnak huvtak

2020.10.08. 17:52:32

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.08. 17:52:44

@Hasdrubal Barcas:

Atya Isten, a gyikos Putyinnak nincs hatásos mérge?? Ezek szerint működnek a szankciók, s hamarosan liberális demokrácia lesz Oroszországban, végre felvonulhatnak a homokosok és a pedók, a vallás pedig be lesz tiltva, hurrá!

2020.10.08. 17:53:03

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

felső határ nincs 2020.10.08. 17:53:18

@Hasdrubal Barcas: A koronavirus aldozatainak atlag eletkora magasabb mint a varhato elettartam

Azaz, senkit nem olt meg a koronavirrus, ellenkezoleg, meghosszabbitotta az eletuket

2020.10.08. 17:53:33

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 17:54:04

2020.10.08. 17:54:34

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 17:55:05

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 17:55:35

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 17:56:37

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 17:57:07

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 17:58:09

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 17:58:48

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 17:59:40

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:00:41

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:01:12

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 18:01:43

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:02:13

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:03:15

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:03:45

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:04:16

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 18:04:46

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:05:38

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:06:18

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:06:48

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:07:50

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:08:51

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:09:21

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:09:52

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:10:23

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:10:53

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 18:11:24

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:12:25

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:13:26

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:13:57

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:14:27

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 18:15:28

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:16:30

2020.10.08. 18:17:32

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:18:33

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:19:04

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:20:05

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:20:36

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:21:37

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:22:38

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:23:39

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:24:40

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:25:11

2020.10.08. 18:26:12

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:26:42

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:27:13

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:27:44

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:28:45

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:29:17

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 18:30:18

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:30:49

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:31:50

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 18:32:51

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:33:21

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:33:52

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:34:22

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:35:23

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:36:25

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:37:26

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:38:27

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:38:57

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:39:28

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

Matyika Ápolója 2020.10.08. 18:39:43

Jaj megjött a Matyi! Mindenki örül, ugye? :D

2020.10.08. 18:39:58

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:40:59

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:41:59

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

Matyika Ápolója 2020.10.08. 18:42:21

@Hasdrubal Barcas: "Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam."

az igen valószínű :D Szerintem elnéztél te valamit, matyika :D

2020.10.08. 18:42:30

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:43:31

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:44:01

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 18:44:32

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:45:33

2020.10.08. 18:46:04

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:46:34

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:47:05

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:48:09

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 18:48:40

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:49:41

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:50:11

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 18:50:42

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 18:51:13

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 18:51:43

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:52:14

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 18:52:45

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:53:15

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:54:16

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 18:54:47

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 18:55:18

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:56:19

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:56:49

@felső határ nincs: Az autóbalesetek áldozatainak átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted senkit nem ölnek meg az autóbalesetek.

Valójában egy elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 18:57:50

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 18:58:20

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 18:58:50

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 18:59:51

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:00:21

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 19:01:22

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:02:23

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 19:03:23

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 19:03:54

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:04:54

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:05:25

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 19:05:55

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:06:56

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:07:26

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 19:08:27

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 19:09:27

2020.10.08. 19:09:58

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:10:28

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 19:11:29

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:12:29

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 19:13:30

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 19:14:00

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 19:14:31

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:15:31

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 19:16:02

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:16:32

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:17:33

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 19:18:03

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:18:33

2020.10.08. 19:19:04

2020.10.08. 19:20:04

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:21:05

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:21:35

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 19:22:06

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:23:06

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:24:07

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:24:38

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 19:25:38

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 19:26:09

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:27:09

2020.10.08. 19:27:40

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:28:39

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 19:37:02

2020.10.08. 19:38:02

2020.10.08. 19:38:33

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:39:03

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 19:39:33

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 19:40:04

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 19:40:34

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 19:41:35

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:42:35

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 19:43:05

2020.10.08. 19:44:06

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:44:36

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 19:45:07

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 19:46:07

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 19:46:38

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:47:08

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:47:38

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:48:09

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 19:48:39

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:49:10

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:49:40

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:50:40

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 19:51:41

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:52:11

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 19:53:12

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 19:53:42

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:54:13

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 19:55:13

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 19:55:44

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 19:56:44

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 19:57:15

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 19:58:15

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 19:58:46

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 19:59:16

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 19:59:46

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:00:17

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:01:17

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:01:48

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:02:48

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:03:49

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:04:19

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:04:50

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:05:20

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:05:50

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:06:51

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:07:51

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:08:22

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:08:52

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:09:22

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:10:23

2020.10.08. 20:11:24

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:11:54

2020.10.08. 20:12:55

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:13:25

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:13:55

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:14:26

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:14:56

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:15:26

2020.10.08. 20:15:57

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:16:27

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:16:57

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 20:17:28

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:17:58

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:18:59

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:19:29

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:20:30

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:21:00

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:22:01

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:22:31

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:23:01

2020.10.08. 20:23:32

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:24:02

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:24:32

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:25:33

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 20:26:03

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:27:04

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:27:34

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 20:28:35

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:29:05

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:29:36

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:30:36

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:31:06

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:31:37

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:32:07

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:32:37

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 20:33:08

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:33:38

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:34:39

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:35:39

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 20:36:10

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:37:10

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 20:37:41

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:38:11

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:39:11

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 20:40:12

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:40:42

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:41:43

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:42:13

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:42:44

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:43:14

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:43:44

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:44:15

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:44:45

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:45:46

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 20:46:46

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:47:17

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

Fülig José 2020.10.08. 20:47:49

Nem bírtok leállni..? Mindmeghalunkjájjjistenem....unalmaaaaaas.

2020.10.08. 20:51:16

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:52:16

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:52:47

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 20:53:47

2020.10.08. 20:54:18

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 20:55:18

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:55:49

2020.10.08. 20:56:49

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 20:57:20

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 20:57:50

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 20:58:50

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 20:59:21

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:00:22

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:01:22

2020.10.08. 21:01:53

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:02:53

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:03:24

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:03:54

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:04:55

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:05:25

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 21:06:26

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 21:07:26

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 21:08:28

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:08:58

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:09:28

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 21:09:59

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:10:29

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:10:59

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:11:30

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:12:30

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:13:01

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:13:31

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 21:14:01

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:14:32

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:15:02

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:16:03

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:16:33

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 21:17:34

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:18:34

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:19:05

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:20:05

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 21:21:06

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 21:22:07

2020.10.08. 21:22:37

2020.10.08. 21:23:08

2020.10.08. 21:24:08

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 21:24:39

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:25:39

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 21:26:40

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:27:40

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:28:11

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 21:31:42

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:32:43

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:33:13

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:33:44

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 21:34:44

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:35:45

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 21:36:15

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:36:46

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:37:47

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:38:17

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 21:39:18

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:40:18

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:40:49

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 21:41:19

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:42:20

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 21:42:50

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:43:20

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:43:51

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:44:21

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 21:44:52

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 21:45:52

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 21:46:23

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:46:53

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:47:23

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 21:47:54

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 21:48:24

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 21:49:25

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 21:50:25

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:50:56

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:51:26

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:52:27

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 21:52:58

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 21:53:42

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.10.08. 23:15:43

@Hasdrubal Barcas: Az, hogy "nem jött össze" önmagában mutatja, hogy nem ő rendelte el. És még kis is engedték az országból.. Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy mindent elhiszel??

Bunkóné Barom Ildikó 2020.10.08. 23:18:47

@Hasdrubal Barcas: A "menekültek" tele vannak koronással..

2020.10.08. 23:27:20

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 23:30:27

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.08. 23:40:01

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.10.08. 23:40:27

@Hasdrubal Barcas:

És utána kiengedik az országból. Persze.. Komolyan ekkora emeletes ökörállattal mint te, nem találkoztam még..

2020.10.08. 23:40:32

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 23:41:32

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 23:42:33

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 23:43:34

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 23:44:35

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 23:45:05

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 23:45:36

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 23:46:06

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 23:46:37

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 23:47:07

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 23:47:38

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 23:48:08

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.08. 23:48:38

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 23:49:09

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 23:49:39

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 23:50:28

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.08. 23:51:11

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.08. 23:51:41

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.08. 23:52:42

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.08. 23:53:12

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.08. 23:53:42

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 23:54:13

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.08. 23:54:43

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.08. 23:55:44

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 23:56:14

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.08. 23:56:45

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.08. 23:57:45

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.08. 23:58:16

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.08. 23:58:46

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.08. 23:59:17

2020.10.09. 00:00:17

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 00:00:52

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 00:01:48

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:02:19

2020.10.09. 00:03:19

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 00:03:50

2020.10.09. 00:04:50

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 00:05:51

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 00:06:21

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:07:22

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 00:07:52

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 00:08:23

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 00:09:23

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.10.09. 00:09:28

@Hasdrubal Barcas:

Jól van, látom legalább rájöttél a saját ostobaságodra végre..:)

2020.10.09. 00:09:54

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:10:24

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:10:55

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 00:11:25

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.10.09. 00:11:37

@Hasdrubal Barcas:

Te a mikulásban is hiszel te ostoba? Ha valóban Putyin akarta volna kicsinálni, nem éli túl a kórházat.
Egyébként sem lett volna semmi haszna ennek a szarházinak a kinyírásából. Ez bizony soros apád műve..

2020.10.09. 00:11:56

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 00:12:56

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 00:13:27

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:13:57

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 00:14:58

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 00:15:28

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 00:15:58

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 00:16:29

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:16:59

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 00:17:30

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 00:18:30

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 00:19:01

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:19:31

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 00:20:32

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:21:02

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 00:21:33

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 00:22:03

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:23:04

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 00:23:34

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 00:24:35

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:25:35

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 00:26:36

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 00:27:37

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 00:28:07

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 00:29:08

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 00:29:38

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 00:30:09

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:30:39

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 00:31:10

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 00:31:40

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 00:32:40

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 00:33:11

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 00:33:41

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 00:34:42

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 00:35:12

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:35:43

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:42:13

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 00:43:10

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 00:43:40

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 00:44:10

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:45:11

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 00:45:41

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 00:46:42

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 00:47:13

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 07:49:53

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

kvadrillio 2020.10.09. 08:33:39

Orbán Viktor: májusra-júniusra szabadulhat fel az ország

hmmmm....ez durván másfél év !
EZ, TÚL SOKKKK !!!
FÖLGYORSULT VILÁGBAN ÉLÜNK, FEL KELL GYORSÍTANI A VAKCINÁT IS VIKTOR BÁCSI....ÉS A MEGVÁSÁRLÁSÁT IS !!!

kvadrillio 2020.10.09. 08:37:10

ÁLLÍTSÁK VISSZA A BIOPAROX-OT (FRANCIA ORRBA-SZÁJBA FÚJHATÓ VÍRUSSZAPORODÁST MEGAKADÁLYOZÓ SPRAY) ÉS AZ MAJD MEGÖLI EZT A VÍRUST IS !!!

NEM KELLETT VOLNA B ETILTANI ! DED LEHET, HOGY MÁR AKKOR KÉSZÜLTEK ERRE A NÉPIRTÁSRA !

2020.10.09. 08:38:07

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 08:38:37

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 08:39:07

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 08:39:38

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 08:40:08

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 08:40:39

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 08:41:40

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 08:42:41

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 08:43:42

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 08:44:12

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 08:44:43

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 08:45:43

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 08:46:14

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 08:46:44

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 08:47:14

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 08:47:45

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.10.09. 08:48:10

@Hasdrubal Barcas:

Cui prodest? (guglizd ki, mert nyilván nem érted..)
Az egész Navalnij álmérgezést az csinálta, aki meg szeretné torpedózni a német-orosz gázvezetéket.
Egy ilyen ügy most kurvára nem hiányzott Putyinnak..

2020.10.09. 08:48:45

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 08:49:16

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 08:49:46

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 08:50:17

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 08:51:17

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 08:51:48

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 08:52:48

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 08:53:19

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 08:53:49

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 08:54:19

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

HaD 2020.10.09. 08:54:58

Eközben Magyarországon...a borzas néni(idöközben megfésülték:))tavasszal még nem tartotta fontosnak a tesztet mert nem Volt...elfelejtettek beszerezni. Aztán nem nézték hogy ki miben halt meg mert hazudtak éjjel és nappal...aztán hirtelen 1x csak tudták a virusban meghaltak "pontos" számát. Bedöntöttek haveri cégekkel minden szar eü eszközt de hogy ki és hogy tudja használni arról sunyin kussolnak...a borzas néni is mint doki. Behoztak a kínai tesóktól kisérleti gyógyszereket aminek a sorsa ismeretlen...gondolom a borzas néni tudja hova lettek?!?...össze vissza hadoválnak a járvány hullámairól meg a tetözéséröl meg diagrammokról mint aki ért hozzá,holott azt se tudják megmondani világszerte hogy mióta van ez a vírus jeln(az idöfaktor pedig egy járványgörbénél picit számít)..nyáron elengedték a gyeplöt felelötlenül(a banda is utazgatott horvátba simán)hogy a turizmust mentsék...jól megmentették mondhatom...miközben a halottak száma meg "szépen" megugrott:(:(...felelötlen senkiháziak!!! Majd a fiatalokra kenték a sarat ma meg közölte a borzas néni hogy ök nem is fertöznek annyira...mert hogy ha igen akkor be kellene zárni az oskolákat mint tavasszal de akkor ki megy melózni az ajudiba meg a lidlbe meg az erste banka??? Ja kérem ahogy felébrednek reggel az az aznapi narratíva??? Közbe meg dögöljön a magyar:(:(

2020.10.09. 08:55:20

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 08:56:20

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 08:56:51

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 08:57:21

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 08:57:52

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 08:58:22

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 08:58:52

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 08:59:23

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 08:59:53

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:00:24

2020.10.09. 09:01:24

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:01:55

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 09:02:25

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 09:02:56

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:03:26

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:04:27

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:04:57

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:05:58

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:06:28

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 09:06:57

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 09:07:26

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 09:07:57

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 09:08:27

2020.10.09. 09:08:57

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 09:09:28

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 09:10:28

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:10:59

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 09:12:00

2020.10.09. 09:12:30

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 09:13:00

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 09:13:31

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 09:14:01

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 09:14:31

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 09:15:02

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 09:15:32

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:16:03

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 09:17:03

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 09:18:04

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 09:18:34

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 09:19:06

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:20:06

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 09:20:37

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 09:21:07

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 09:21:38

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:22:08

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:22:38

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 09:23:09

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 09:24:09

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 09:24:40

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 09:25:10

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:25:41

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 09:26:11

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 09:26:41

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 09:27:12

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 09:27:42

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:28:43

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 09:29:13

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 09:30:14

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 09:30:44

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 09:31:15

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:32:15

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 09:32:45

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 09:33:16

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 09:34:16

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:34:47

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 09:35:47

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 09:36:18

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 09:37:19

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 09:38:19

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 09:38:50

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 09:39:20

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:39:50

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 09:40:21

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 09:40:51

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 09:41:22

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 09:42:22

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:42:53

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:43:23

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:43:54

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 09:44:54

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 09:45:25

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:45:55

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:46:56

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 09:47:27

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 09:48:27

2020.10.09. 09:48:58

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 09:49:28

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 09:49:58

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 09:50:29

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 09:51:29

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:52:30

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 09:53:31

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.10.09. 09:54:29

@Hasdrubal Barcas:

Meglsz a 250-szeres bemásolás délig? Mert ha nem, nem szívesen lennék a helyedben...

2020.10.09. 09:54:32

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:55:02

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 09:56:03

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:57:03

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:57:34

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 09:58:34

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:59:05

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 09:59:35

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:00:06

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 10:00:36

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 10:01:07

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 10:02:07

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 10:03:08

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 10:03:38

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 10:04:39

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 10:05:40

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 10:06:41

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 10:07:41

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 10:08:42

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 10:09:12

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 10:10:13

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 10:11:14

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 10:11:44

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 10:12:14

2020.10.09. 10:12:45

2020.10.09. 10:13:46

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 10:14:46

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 10:15:17

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 10:16:17

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 10:16:48

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:17:18

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 10:17:49

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 10:18:49

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 10:19:20

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 10:20:20

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:20:51

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 10:21:51

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 10:22:52

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 10:23:22

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 10:23:53

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 10:24:53

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 10:25:24

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 10:26:24

@Bunkóné Barom Ildikó: olyan vagy, mint a viccbeli kurva. Te nem tagadod, hogy Putyin diktátor, csak azon erőlködsz, hogy így diktátor, vagy úgy diktátor. Azt elismered, hogy Putyin egy diktátor, akinek hatalma van nem kiengedni valakit az országból, és szerinted elég geci patkány is ahhoz, hogy ezt meglépje.

Szerintem meg színészkedni természetesen tud Putyin attól még, hogy egy geci, patkány diktátor fasz.

2020.10.09. 10:26:55

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:27:25

2020.10.09. 10:28:26

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 10:28:56

@Bunkóné Barom Ildikó: ismétlem, pofán szartad magad. Egész végig azt üvöltöd, hogy Putyin egy totális diktátor, aki ha meg akar öletni embereket, azok meg is halnak. Ami magában foglalja annak az elismerését, hogy Putyin csinál ilyeneket, és gyakorlott ebben. Tehát, hogy egy utolsó, diktátor, fasz patkány.

De emellett vagy olyan Down-kóros fasz is, hogy azt hiszed, hogy valakik novicsokkal sétálgathatnak Oroszországban Putyint kijátszva.

Elmebeteg vagy, selejtes vagy, és pofán szarod magad,aztán itt kenegeted a szart a pofádon a blogon.

Ja, és persze azt hiszed, hogy a gyíkemberek csinálták....

Szánalom vagy.

2020.10.09. 10:29:27

2020.10.09. 10:30:27

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 10:30:58

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 10:31:28

2020.10.09. 10:31:59

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 10:32:29

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 10:33:30

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:34:30

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 10:35:01

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 10:35:31

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 10:36:01

@felső határ nincs: A menekültek Európában kb. nulla embert öltek meg. De a hülye náci emiatt sír.

A koronavírus eddig Európában sok százezer embert ölt meg. De ugyanez az ostoba náci erre csak legyint.

Totálkáros agykárosult vagy.

2020.10.09. 10:36:36

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 10:37:07

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:38:07

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 10:38:38

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 10:39:38

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:40:39

@felső határ nincs: a te IQ-d alacsonyabb, mint a Down-kórosok átlag IQ-ja.

2020.10.09. 10:41:40

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 10:42:40

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:43:11

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: Trump prodest.

De azzal az elmebeteg összeesküvés-elmélettel, hogy Trump akarta megmérgezni Navalnijt:

1) Nem lesz jobban igazad, mert akkor Trump egy diktátor, te meg ezt se szereted elismerni.

2) Totál őrült összeesküvés-elmélet azt hinni, hogy ez Putyin alatt lehetséges Oroszországban.

3) Mellesleg az, hogy Putyin kénytelen volt kiengedni Navalnijt az országból semelyik összeesküvés-elméleteddel sem lesz jobban érthető.

4) Trumpnak kurvára fontosabb dolga is van éppen most, minthogy Navalnijokat mérgezgessen.

Tehát, ismétlem. Ilyen elmebeteg, idióta faszok a Fidesz hívei, mint te. Nektek gumiszobában van a helyetek, akkora selejtek vagytok!

2020.10.09. 10:44:11

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 10:44:42

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 10:45:12

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 10:46:13

@Bunkóné Barom Ildikó: @Bunkóné Barom Ildikó: "És utána kiengedik az országból."

Figyusz, faszfejke, semmiféle ürügyet nem tudtak volna felhozni, hogy miért nem engedik ki az országból. Az országból nem kiengedni embereket, az a diktatúra nyílt bevallása, és a merénylet nyílt bevallása lett volna. Putyin elbaszta, ezéért nem volt más lehetősége.

De te elmebeteg selejt vagy, hogy azt hiszed, Oroszországban lehet Putyinon kívül bárkinek novicsokja. Komolyan, bazdmeg, egy Down-kóros hozzád képest Nobel-díjas.

2020.10.09. 10:46:43

2020.10.09. 10:47:13

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 10:48:14

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 10:49:15

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 10:49:45

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 10:50:46

@Bunkóné Barom Ildikó: ILYEN ELMEBETEG, GYÍKEMBERHÍVŐ, PARANOIÁS FASZOK A FIDESZESEK, MINT TE. ELMEGYÓGYINTÉZETBEN A HELYETEK!

2020.10.09. 10:51:16

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 10:51:47

@felső határ nincs: Nagy Britanniában kb. 1500 halott szokott lenni naponta.

www.statista.com/statistics/281488/number-of-deaths-in-the-united-kingdom-uk/

Tavasszal több napon át volt napi ezer halott is. Ez tehát statisztikailag is kurvára jelentős járvány.

De te egyébként is egy pszichopata fasz vagy, ha neked egy országban pár tucat halott nem számít.

2005-ben volt Londonban egy terrorista támadás, amikor egyszer meghalt 55 ember. Akkor itt hisztizett az összes náci, hogy itt a világvége.

A koronavírusban meghalt eddig Nagy Britanniában 42 ezer ember.

De te olyan idióta, elmebeteg fasz vagy, hogy erre csak legyintesz. Te csak az 55 ember halála miatt sírsz, mert totálagykárosult selejt vagy.

www.worldometers.info/coronavirus/country/uk/

2020.10.09. 10:52:47

2020.10.09. 10:53:49

@felső határ nincs: A demenciában meghalt emberek átlag életkora magasabb mint a várható élettartam.

Azaz, szerinted a demencia senkit nem öl meg.

Valójában egy demenciás, elmebeteg, hazaáruló idióta vagy, aki még magyarul sem bírt megtanulni.

2020.10.09. 10:54:19

@felső határ nincs: te is olyan hülye vagy, hogy csak akkor veszed észre a járványt, ha megbetegedsz, és beledöglesz. Ezért teljesen igazságos neked azt kívánni, hogy dögölj meg, te elmebeteg!

2020.10.09. 10:55:20

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.

2020.10.09. 10:55:50

@MAXVAL birсaman közíró: az angol járványt egy másik EU-ellenes náci egy bizonyos Boris Johnson okozta, te kis elmebeteg, bolgár náci!

2020.10.09. 10:56:51

@MAXVAL birсaman közíró: Putyin parancsára Navalnijt próbálták megölni, szerencsére nem jött össze.

2020.10.09. 10:57:21

@Bunkóné Barom Ildikó: Te tényleg elhiszed azt, hogy Oroszországban valaki merényelgethet novicsokkal úgy, hogy nem Putyin rendelte el?! Te tényleg ekkora elmebeteg selejt vagy?!

2020.10.09. 10:58:22

Orbanisztánban meg a halottak száma. Mégiscsak rosszabb.
süti beállítások módosítása