A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2016.11.24. 07:38 Blackwaters

25 éve halt meg Freddie Mercury

mte4mdazndewnji1mtm2mtqy.jpgA Queen zenekar legendás énekese, aki idén lenne 70 esztendős, kensingtoni otthonában hunyt el 45 évesen. Hivatalosan tüdőgyulladás végzett vele, amivel nem tudott megküzdeni AIDS-ben legyengült szervezete. Most felidézzük az utolsó óráit.

A Bohemian Rhapsody, a Barcelona és a We are the Champions híres szerzője, a Queen nevű zenekar frontembere, aki Tanzániában született Farrokh Bulsara néven, de akit Freddie Mercuryként ismert meg a világ, már 10 évvel korábban, 1986-ban tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg. Bár a nyilvánosság előtt tagadta mindezt, a bulvársajtó azonban kiszimatolta a hírt és élénk figyelemmel kísérte a homoszexualitását nyíltan felvállaló zenész állapotának romlását. A barátai és azok, akikben bízott, szintén hárították a pletykákat. A zenésztárs Brian May később elismerte, hogy tudtak Freddie bajáról, és tiszteletben tartották kérését, hogy a betegségét személyes ügyként kezeljék. May úgy látta, hogy zenészbarátja nem félt a haláltól, és még utolsó felvételük idején is megtartotta jókedvét.

Miután befejezte 1991 júniusában a munkákat a zenekarral, visszavonult otthonába, ami a nyugat-londoni Logan Place-nél található. Egykori kedvese Mary Austin járt hozzá gondozni őt. A súlyosan beteg zenész ekkorra már kezdte elveszíteni látását és alig tudott felkelni az ágyából. A rosszabbodó állapota miatt úgy döntött, felgyorsítja a folyamatot és nem szedte be a felírt gyógyszereket, csupán fájdalomcsillapítókat vett magához. November 21-én áthívta magához a zenekar menedzserét, hogy megbeszéljék, hogy mit mondjanak a nyilvánosságnak. Az ezt követő napon vált világossá a világ előtt, hogy Freddie AIDS-ben szenved.

November 24-én éjszaka halt meg végül, egyik barátja, Dave Clark virrasztott az ágyánál, ő értesítette a családot, majd a nyilvánosságot. Freddie Mercuryt 27-én hamvasztották el a Kensal Green temetőben, a gyászszertartást egy zoroasztriánus pap végezte el, mivel az elhunyt családja ennek a vallásnak volt követője. A búcsúztatáson nemcsak a Queen tagjai, de Elton John is résztvett. A hamvakat Mary Austin vette magához és egy meg nem nevezett helyen temette el. Később kijelentette, soha nem fogja nyilvánosságra hozni, hol van eltemetve egykori barátja. Mercury vagyonának nagy részét Maryre és családjára hagyta. Mary beköltözött a házába és az utcára néző falat emlékhellyé alakította. Ma is ott róják le kegyeletüket a rajongók.

freddie-mercury-house-garden-lodge-logan-place-death-location.jpg

9 komment

Címkék: zene rock halál 1991 évforduló 2016 London Freddie Mercury Queen Brian May Eközbenlondonban Kensington


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr2811955989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.11.24. 21:15:49

Az 1986 mihez képest 10 évvel korábban? 91-hez tuti nem

nniicckk 2016.11.24. 22:37:27

Zsenialis enekes volt.
Jo lenne latni miket csinalt volna azota. Mit kezdene a mai vilaggal.

gregaba 2016.11.24. 23:33:32

@nniicckk: mivel sose érdekelte a politika, de még a melegjogi aktivizmus sem, valszeg semmi extrát nem "kezdene a mai világgal": gyártaná tovább az albumokat.

Rébusz 2016.11.25. 04:39:04

Az egyik valaha élt legjobb és legkarizmatikusabb előadó és énekes volt. Önmagát adta, mentes volt mindenféle erőltetett allűrtől, ami a mai nemzetközi és hazai zenekarok jellemzője. Egy tehetséges bohém volt.

dr. mesterséges színezék 2016.11.25. 08:02:32

Újpest, Flottilla, tévészoba, szinte állandóan az a csatorna megy, amit valamiért valamennyire mindenki utál, mégis a legkisebb balhét hozza, amikor valaki kapcsolgat: az MTV. Agyhalál, de a tévészoba van a legtávolabb a hálókörletektől, ahol a még nagyobb agyhalált jelentő programokra szedi az áldozatait a honvédelem gépezete, ezért aki teheti, oda menekül.

Már régen mindenki alfában jár, amikor megjelnik a szalagcím: Freddy Mercury Dies.
Az angolt legjobban tudókat se okosította fel az iskolai tananyag és tancsinéni arról, hogy a sajtós jelenidő múltat jelent, ezért féltucatnyian bőgjük be kórusban, hogy a többiek értsék: "Freddy haldoklik", aztán rögtön hőbörgünk, hogy "de akkor miért nem folyamatos jelen?". Végre a szokásos emtívís affektálásból kiderül a lényeg, hogy itt lezárt esetről van szó.

Az ország minden szegletéből és társadalmi szegmenséből verbuvált bakák szokatlan egyetértésben szögezik le, hogy NABAZMEEEG. Nyers, de őszinte nekrológ.

Aztán nemsokára kezdetét veszi egy másik, maratoni emlékezés is, szintén az MTV-n. A durván tucatnyi stúdiólemezt felvonultató zenekartól durván tucatnyi dalt kezdenek el ismételgetni a szokásos reklám:zene = 3:1 adagolásban. "Hát így néz ki egy populáris hullarablás a nyugaton, srácok."

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2016.11.25. 09:08:47

Mai napig az egyik kedvenc zenekarom a Queen, itt egy nagyon jó "tribute" videó:

www.youtube.com/watch?v=dY_mc7jU29k

kerecsen2010 2016.11.25. 12:53:21

Örök kedvencem. Időnként leadják a filmet, ami az itteni koncertjük köré épült. Mai szemmel elképesztő, ahogy az első perctől a koncert végéig stúdió-minőségben énekelt.

LaliAA 2016.11.25. 14:51:47

Válogass az összes 2016-os film közzűl és nézd meg őket online: onlinefilmteljesfilmmagyarul.blog.hu/2016/11/04/az_osszes_2016-os_film_online
süti beállítások módosítása