A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2014.10.13. 08:45 Blackwaters

Még egy hétig láthatók Dennis Hopper képei és filmjei

easy-rider.jpg.cf.jpgHa máshonnan nem, a Szelíd motorosok című filmből ismerős lehet mindenkinek a vagány Dennis Hopper, aki egyszerre volt író, festő, filmrendező, színész és fotós is. Munkássága nagy hatást gyakorolt a '60-as évek ellenkulturális mozgalmaira, a beat-nemzedékre; kortársa és barátja volt Andy Warholnak, Marcel Duchampnak, Allen Ginsbergnek, továbbá olyan színészeknek, mint Paul Newman vagy Peter Fonda. Aktívan használt hallucinogén szereket, a hozzájuk fűződő viszonya megjelenik munkásságában is.

1961-ben akkori felesége, Brooke Hayward vásárolt neki egy Nikon kamerát, amellyel 1967-ig összesen 18 ezer képet csinált. Ezekből készített válogatást The Lost Album címmel, amely október 19-ig még megtekinthető a Royal Academy of Arts termeiben. Játsszák két legismertebb filmjét is, a Szelíd motorosokat és Az utolsó film című alkotásokat. Előbbi Cannes-ban, utóbbi a Velencei Filmfesztiválon aratott sikert. Az alábbi képén művészbarátai, Andy Warhol, Henry Geldzahler, David Hockney és Jeff Goodman szerepelnek.

jrrlztmk6are1yrftox1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: fotó kultúra kiállítás beat ekozbenlondonban eközbenlondonban Dennis Hopper


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr946785411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása