EKÖZBEN LONDONBAN

Kereken 400 éve, 1616. április 23-án halt meg Anglia legismertebb költője és drámaírója, William Shakespeare. Haláláról, ami szülővárosában, Stratford-upon-Avonben érte 52 éves korában, legalább annyi legenda kering, mint életéről.

A legismertebb történet a sírjának helyet adó Holy Trinity Church későbbi lelkészéhez, John Wardhoz kötődik, aki 1661-ben, vagyis közel fél évszázaddal később jegyezte le naplójába, hogy "Shakespeare, Drayton és Ben Johnson egy vidám estét töltöttek el közösen, és úgy tűnik, sokat ittak, és Shakespeare az ott összeszedett lázba halt bele." Történészek ugyanakkor megállapították, hogy ennek nem sok valóságalapja van. Valószínűbb, hogy Shakespeare már beteg volt egy ideje. Erre utal az is, hogy az 1610-ben Londonból visszavonult költő halála előtt egy hónappal, március 25-én végrendelkezett. A végrendeletet a korabeli tradíciók szerint a halálos ágyon írták a betegek. Vizsgálva a végrendelet aláírását pedig kiderül, hogy igencsak törékeny, reszkető kézzel írták, ami szintén arra utal, hogy akkor már nagyon beteg volt Shakespeare.

Orvosáról, Dr. John Hallról, aki egyben veje is volt, az egyik kutató, Martin Mitchell írt életrajzot. Ebben azt feltételezi, hogy a gutaütés, azaz agyvérzés áldozata lehetett az általa kezelt drámaíró. Hogy pontosan milyen betegség vitte el, ugyanakkor rejtély. Bár a korabeli higiéniai állapotok sokféle kórság terjedését elősegítették, így az is csodaszámba ment, ha valaki megérte az ötven évet, Shakespeare bőven túlélte kortársait, akiknek többsége 35 éves korban halt meg. Annyit tudunk azonban, hogy halálát követően felesége, Anne és két lánya, Susanne és Judith örökölt utána, akik közül bár mindegyiknek lett gyereke, de azoknak nem lettek leszármazottai, így az egyenesági Shakespeare-vonal kihalt 1670-ben. A költőt két nappal halálát követően helyezték végső nyugalomra a már említett Holy Trinity szentélyében. Sírján az alábbi figyelmeztető felirat áll:

Good frend for Iesvs sake forbeare,/ To digg the dvst encloased heare./ Bleste be man spares thes stones,/ And cvrst be he moves my bones.

 (Jóbarát, Jézus kedvéért tartózkodj attól,/ hogy kiásd az ide bezárt hamut./ Áldott az az ember, aki megkíméli e köveket/ és legyen átkozott, aki elmozdítja a csontokat.)