A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.05.08. 07:52 Blackwaters

Horror Canning Townban: magyar nő holttestét azonosították

murdercanningtown0105a.jpgA három éve eltűnt 34 éves Szűcs Henriett földi maradványai a fagyasztóból kerültek elő.

Április 26-án lakossági bejelentésre szállt ki a rendőrség a kelet-londoni Canning Town egyik utcájában, a Vandome Close-nál. A címen házkutatást tartottak, ahol a fagyasztóból emberi maradványok kerültek elő. Hamar azonosították az egyik áldozatot, egy tavaly májusban eltűnt, 38 éves háromgyerekes családanyát, Mihrican Mustafát. A másik áldozat azonosítására mostanáig kellett várni. A Standard szerint a hasonló korú, magyar származású Szűcs Henriett még 2016-ban tűnt el, miután telefonon beszélt otthoni ismerősével. Azóta nem adott életjelet magáról. Most a rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik azóta kapcsolatba léptek vele, hogy felderítsék, mi vezethetett a megöléséhez. A lakásban tartózkodó 34 éves Zahod Younist letartóztatták és kihallgatták, ellene az elhunytak törvényes és tisztes temetésének megakadályozása a vád, tettéért a hónap végén a wimbledoni bíróságon kell számot adnia. A gyilkost még keresik.

2 komment

Címkék: magyar halál rendőrség gyilkosság bűnügy áldozat 2016 2019 London ekozbenlondonban Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr6814814160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása