A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.10.04. 08:07 Blackwaters

100 éves a brit polgári légi közlekedés

britishairways-17.jpgAz első járat egy átalakított bombázó volt, amely 1919-ben indult Londonból Párizsba. Azóta sokat fejlődött az ipar.

Bár a mai British Airways mint legismertebb brit polgári légi közlekedési vállalat csak 1974 óta, mintegy 45 éve létezik, de elődei már 1919 óta repültek kereskedelmi céllal. Az első járat 1919 augusztus 25-én szállt fel a londoni Hounslowból és mintegy két és fél óra tette meg az utat Párizsba, Le Bourget-ba. Akkor a pilótán és csomagokon kívül egy utas volt csak, egy riporter az Evening Standardtől, George Stevenson-Reece, aki részletesen beszámolt utólag élményeiről. Eszerint a nyitott fedelű, háborús bombázóból átalakított, fából készült gépben történt utazás nem volt túl kellemes, mivel a repülő alacsonyan, 1000 láb alatt repült, emiatt sok volt a döcögés, hepehupa, amitől az utas rosszul lett. Ráadásul az út nem volt olcsó a Csatornán keresztül, mai áron mintegy 2000 fontot fizetett irányonként (összehasonlításképp: ma akár 23 fontért is találni jegyet ebben a viszonylatban és 45 perc az út). 1919 és 1924 között mintegy 35 ezer utast szállítottak a különböző brit légi közlekedési cégek és ezidő alatt – a kockázatok ellenére – összesen öt utas és hat alkalmazott halt meg. Azóta sokat fejlődött a légi közlekedés. Jelenleg 230 milliónál is több utas repül évente. Várhatóan ez a szám 2030-ra megduplázódik. 

britishairway100years1508-30.jpgFelszállás előtt Hounslowban, 1919-ben, a háttérben az Airco DH4A átalakított bombázó

britishairway100years1508-10.jpgRepülés a város felett az Imperial Airways gépével 1926-ban

britishairways-18.jpgAz első utazások kényelmetlenek voltak, ráadásul a jegyeket csak a gazdagok tudták megfizetni

britishairway100years1508-3.jpgKorabeli luxus, de már szolgálnak fel ebédet is az utasoknak 1927-ben

britishairways100extrav1-13.jpgBritish Airways gép a londoni Gatwick reptéren, felszállás előtt, 1936-ban

britishairway100years1508-14.png1946-ban megnyílt a London Airport, ez itt az utasváró és a beszállást intéző pult

britishairway100years1508-13.jpgAz első transzatlanti járat és személyzete 1958-ból

britishairway100years1508-1.jpgÚtra indul a királyi pár 1974-ben, a British Airways gépével

britishairway100years1508-9.jpgBoeing 747-136 belső, az 1970-es évekből

britishairways-12.jpgUtasok 1982-ből egy Concorde gépen, úton Egyiptomba

britishairway100years1508-23.jpg50. születésnapját ünnepli a Heathrow repülőtér nagyszabású légi parádéval 1986-ban

concordeyears2702x.jpgAz énekes Sting pezsgőt szolgál fel utastársainak 2001-ben

britishairways.jpgAz angol válogatott a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokságra indul Portugáliába

britishairways-14.jpgAz első Super Jumbo Jet, az Airbus A380 parkol le a British Airways légibázisán 2013-ban

 

Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés levegő egyesült királyság repülőgép jubileum 1919 2019 London Heathrow British Airways ekozbenlondonban Gatwick Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr9215181944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása