A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.12.21. 09:45 Westminster

Már meg is szavazta a parlament a Brexit-törvényt

johnson-vote-brexit.jpgMásodik olvasatra átment a korábban leszavazott Brexit-törvény 124 fős többséggel, így január 31-én az Egyesült Királyság hivatalosan is kilép az Európai Unióból. Az átmeneti időszak várhatóan 2020 végéig tart.

Alig telt el egy hét a legutóbbi parlamenti választás óta, amely történelmi győzelmet hozott Boris Johnsonnak és a konzervatívoknak, ill. katasztrofális vereséget Corbynnak és a Munkáspártnak.  Ahogy az várható volt, a toryk az alsóházban a 80 fős többség birtokában ismét előterjesztették a kilépésről való szavazást (ez volt fő kampányszlogenjük is, hogy be kell fejezni a Brexitet). Ősszel egyszer már megpróbálta az akkori Johnson-kabinet beterjeszteni a módosított kilépési alkut, de leszavazták a képviselők. Most azonban 124 fős többséggel, 358 szavazattal a 234 ellenében átment a javaslat, így törvényerőre emelkedett a kilépési megállapodás. Az elfogadott törvény tartalma azonban nem teljesen ugyanaz, mint a korábbi beadványé (nem is lehet egy az egyben ugyanazt a javaslatot kétszer benyújtani): Johnsonék ugyanis úgy adták be a javaslatot, hogy a parlamentnek a jövőben minél kevesebb beleszólása legyen a folytatásba. Ezután a minisztériumoknak szinte teljeskörű joga lesz az EU-val folytatott tárgyalások lebonyolítására, és nem kell parlamenti jóváhagyás az egyes szakpolitikai döntésekhez. Ez vonatkozik az Észak-Írország és Írország közti határra is, ami a korábbi tárgyalások egyik sarkalatos pontja volt. Az átmeneti időszak 2020. január 31-től december 31-ig tart majd. Ezidő alatt továbbra is érvényesek lesznek az uniós direktívák és az ország marad a közös piac része. A megszavazott törvény most a felsőházba kerül, ahol miután megszavazzák, már csak az EU hozzájárulása kell januárban, hogy hivatalossá váljon a kilépés. Utána elkezdődnek az intenzív tárgyalások, amelyek meghatározzák az EU és az Egyesült Királyság kapcsolatának jövőbeni feltételeit. 2020. július 1-ig az Egyesült Királyság kérheti az átmeneti időszak kiterjesztését (Johnson ezt nem szeretné), egészen 2021 vagy 2022 végéig, de ha nem él vele a brit kormány, akkor már csak fél éve marad az EU-val folytatott tárgyalások befejezéséig.

6 komment

Címkék: politika eu szavazás parlament 2020 boris johnson konzervatívok 2019 Westminster ekozbenlondonban Eközbenlondonban Brexit


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr1715360942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2019.12.21. 21:16:07

Érlelődik Kis-Britannia.

luis5 2019.12.21. 21:50:56

Az EU semmitől nem fel jobban mint egy sikeres UKtol ami nem EU tag

paráznabillegető 2019.12.22. 10:11:12

@luis5: definiáld a sikert.
ám angolföldről, ne kívülről.
ja, hogy úgy lófaszt sem tudsz...

paráznabillegető 2019.12.22. 10:12:54

@MAXVAL bircaman közíró: remek poszt, de mivel csupán harmadik hozzászólás, ez így csak +25 áldás-pont.
mennyi kell még a követkőző szintlépésedhez?
süti beállítások módosítása