A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2020.12.25. 07:03 Westminster

Megmenekült a Brexit-megállapodás

brexit-deal-uk-eu.jpgAz utolsó pillanatban az Egyesült Királyság és az EU meg tudott egyezni a vitás kérdésekről, így elkerülhető a káosz.

Alighanem a karácsony mellett a britek azt várták a legjobban, hogy végre döntés szülessen arról, milyen viszonyban is lesznek az Európai Unióval a kilépést követően. Boris Johnson és kormánya a sokadik határidő után is újabb és újabb tárgyalásokon próbált minél jobb pozíciót kicsikarni, de végül engednie kellett, mivel a no-deal Brexit esélye a szilveszteri határidővel folyamatosan nőtt. Végül karácsonyra született meg a várva várt megállapodás, ami szabályozza majd, miként él együtt az EU-val a kilépő szigetország.

A kétezer oldalas dokumentum egyik legsarkalatosabb része a kereskedelmi fejezet volt. A britek eszerint hozzáférnek a jövőben az EU belső piacához, marad a vámmentes kereskedelem az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. Azonban a brit termelőknek, ha áruikat el akarják adni az EU-ban, meg kell felelniük az EU-normáknak (ahogy eddig). A sokat vitatott halászatról is megállapodtak a felek. A következő öt és fél évben az uniós halászok foghatnak halat brit felségvizeken, de a kvóták csökkennek a periódus végéig, amikoris újratárgyalják a következő évi feltételeket. A brit végzettségek ezentúl nem lesznek automatikusan használhatók az uniós tagországokban, honosíttatni kell majd a helyi szabályozás alapján. Az uniós egészségbiztosítás sem lesz érvényes január 1-től a britekre, az Európai Egészségbiztosítási Kártyájuk érvényét veszti.

Megszűnik a személyek szabad mozgása. Ez azt jelenti, hogy a britek teljesen ellenőrzésük alatt tarthatják a jövőben, kit engednek be, a képzetlen munkaerő beáramlása véget ér idén. A jövőben kvóták alapján, egyéni elbírálás szerint kaphat munkavállalási és tartózkodási engedélyt a britekhez költöző uniós állampolgár, míg a briteknek, ha az EU-ban akarnak munkát vállalni, tanulni, vagy üzletet alapítani, vízum kell 90 napos tartózkodás után. Az EU nem tudta megakadályozni, hogy a britek a jövőben ne adjanak állami segélyt vagy támogatás brit cégeknek, ha az érdekük úgy kívánja. Ez szembemegy az uniós versenyszabályokkal és előnyhöz juttatja a brit cégeket az uniós piacon. A feleknek ugyanakkor meg kell felelniük egy minimum sztenderdnek, ami garantálja a munkaerőpiaci, a társadalmi és környezeti színvonalat. Ez az evolúciós klauzula biztosítja, hogy ha a britek, akiknek jelenleg a jogi környezete többé-kevésbé megfelel a közös EU-szabályozásnak, az évek alatt eltérnének a sztenderdtől, legyen egy alap, amihez vissza lehet nyúljanak, különben komoly eltérések lennének és az egyenlő esélyek sérülnének. Angela Merkel szerint ez volt a legfőbb sarokpontja a Brexit-alkunak.

A britek a jövőben nem vesznek részt az Erasmus-programban, így pl. magyar diákok sem fognak tudni angol egyetemen tanulni a program keretében, de lesz majd egy új program, új feltételekkel (Alan Turingról fogják elnevezni). Ugyanakkor az olyan tudományos együttműködésekben, mint a Copernicus, vagy a Horizon, továbbra is benne maradnak a britek. Az Euratom-szerződésben is. A biztonsági együttműködés is folytatódik majd a két fél között, de lesznek eltérések az eddigi működéstől. A rendőri szervek folytatják majd a közös munkát, de már nem lesz teljes jogú tagja az Egyesült Királyság az Europolnak. Ahogy nem fog hozzáférni az Európai Letartóztatási Parancs rendszeréhez sem. A nemzetközi bűnözőket nehezebb lesz kiszűrniük tehát. Megmarad viszont a hozzáférésük az ujjlenyomat adatbázishoz és az utaslistákat rögzítő adatbázisokhoz.

A most megkötött alkut még a brit parlamentnek és az EU-nak is jóvá kell hagyni, ami még okozhat nehézségeket. A legrosszabbat ugyanakkor, hogy alku nélkül lépjen ki az EU-ból a szigetország, sikerült elkerülni. Így, bár kompromisszumok árán, de mindkét fél elégedetten távozhat a tárgyalóasztaltól és sikerként könyvelheti el a megállapodást. Vitás pontok azonban még várhatóan lesznek és hogy a gyakorlatban miként működik az alku, azt a jövő évek fogják megmutatni.

Szólj hozzá!

Címkék: anglia politika jog brit eu kereskedelem munkaerőpiac 2020 egyesült királyság halászat boris johnson 2021 Nagy-Britannia ekozbenlondonban Eközbenlondonban Ursula von der Leyen Brexit brexit


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr716357000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása