A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2021.10.21. 08:00 Blackwaters

Felívelőben a járvány az Egyesült Királyságban

uk-covid-death.jpegNapi többtízezer új fertőzött, több száz halott. A számok gyorsan nőnek.

Kedden 43 738 új megbetegedést észleltek, elhunyt 223 beteg. A koronavírus járvány a szigetországban új lendületet vett, március eleje óta nem volt ennyi halálos áldozat. Bár a helyzet aggasztó, a kormány egyelőre nem tervez szigorítást és nem lesznek lezárások sem.

Az oltásoknak azonban csökken a hatékonysága az idő múlásával és egészségügyi szakértők szerint ez oda vezethet, hogy muszáj lesz emlékeztetőoltást adni az embereknek, különben nem lesznek immunisak a vírussal szemben. Martin Marshall professzor hat hónapban határozta meg az immunitási időintervallumot. Főleg idősekre és krónikus betegekre kell koncentrálni szerinte, akiknek gyengébb az immunrendszerük. Számuk 30 millió körül van. Nekik elérhetővé akarják tenni mielőbb a harmadik oltást. Az egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy a járványnak még nincs vége. Bár nincs olyan helyzet, mint egy éve, nem kerül annyi ember kórházba, de a folyamat nem ért véget, a járvány újra erősödik és fenyeget Sajid Javid szerint.

A kormányt a napokban komoly kritikák érték, amiért 2020-ban, a járvány kitörtésekor rosszul reagált és a nyájimmunistást erőltetve a lakosság nagy részét fertőzésnek és halálnak tette ki. A parlamenti bizottságok erről szóló 150 oldalas tanulmánya szerint ez volt az egyik legrosszabb egészségügyi döntés, ami valaha született az Egyesült Királyságban. 

19 komment

Címkék: halál egészségügy oltás áldozat járvány egyesült királyság 2021 ekozbenlondonban Eközbenlondonban koronavírus Covid-19


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr7416729604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2021.10.21. 21:31:01

A betegek 75%-a oltatlan.

Ez van, kötelezni nem lehet őket.

Almandin 2021.10.21. 22:04:15

@Etniez: Pedig kellene! Soha nem szabadulunk meg ettől az átkozott vírustól, ha nem lesz kötelező oltás!
Az oltásellenes szónokokat pedig sok évre le kellene csukni. Milliókkal kevesebben haltak volna meg, ha nem győzik meg az emberek egy részét a hülyeségeikről.

Etniez 2021.10.21. 22:50:13

@Almandin: Kellene, de jogilag akkor sem lehetséges.

Örömhernyó 2021.10.21. 23:41:34

@Etniez:

UK-ban nem tudom mi a helyzet, de USA több államában és a leginkább átoltott Izraelben az a helyzet, hogy a betegek többsége valójában oltott, csak most már mindenkit oltatlanként tartanak nyilván, aki megbetegszik és 5-6 hónapnál régebben kapta az utolsó oltását. Ügyes trükk. Izraelben nem tekintik oltottnak azt, aki a harmadik oltást nem kapta meg. Majd fél év múlva bevezetik, hogy a negyedik oltással lehet csak oltottnak számítani és így tovább...
Tehát valójában korábban oltott halottakat is beírnak oltatlanként, így lehet rájuk köpködni, hogy megérdemlik, mert nem oltatták be magukat... Jól mutat a statisztikában, hogy szinte minden halott oltatlan, csak ez hazugság.
Pedig hát oltást sokan kaptak, csak az mint mostanában kiderülni látszik, hogy az védőoltásként nem állja meg a helyét. Ugyanis 5-6 hónapig véd még a legjobb Moderna is. Az AstraZeneca meg még addig se és addig is csak 60-68%-os védelmet ad. Ez így nem oltás, hanem átmeneti terápiás készítmény. Ennél az ivermectin is jobb lenne, mert az legalább olcsó, de hát az sajnos generikus készítmény, bárki gyárthatja, ezért nincs rajta luxusprofit. Most jön elő a nagy gyógyszercég az ivermectin picit módosított változatával, amit lehet szabadalmaztatni, így aztán lehet versenytársak nélkül nagy profittal értékesíteni.

@Almandin: Az oltások, mint védőoltások megbuktak. 5-6 havonta kell újabbat beadatni, tehát ez így inkább egy átmeneti terapiás készítmény, hagyományos értelemben véve nem vakcina. Szűk spektrumon ad védelmet nagyon korlátozott ideig, a vírust így evolúciós nyomás alá helyezi, ez egyre újabb mutációkat eredményez.
De hát így lehet belőle eladni sokat, luxusprofitot bezsebelve.
Eljött az idő, amikor már nem megoldani akarják a problémát, hanem egy folyamatos pénzcsapot csinálnak belőle.

Ami sok évig tartó védelmet ad, az a betegségen való átesés.
A legjobb kombináció: vegyük fel az oltást, ez 48-98%-os eséllyel megvéd a haláltól 5-6 hónapon át (attól függ milyen vakcinát kaptunk és milyen régen), majd igyekezzünk elkapni a vírust. Gyógyuljunk fel enyhe tünetekkel. Így jó eséllyel évekig tartó immunitást nyerünk.
Közben pedig a kialakult betegség kezelése fejlődik, egyre jobb terápiák állnak rendelkezésre, nő a túlélés esélye.

Mielőtt leköpne a gyógyszercégeket istenítő oldal, elmondanám, hogy az oltás fontos lenne, csak mint a történtek mutatják, nem nagyon működik, mint oltás. Átmenetileg véd, ezalatt kellene elkapni a vírust a külvilágban, természetes immunitást nyerni, ami széles spektrumú és tartósabb immunitás.

"Soha nem szabadulunk meg ettől az átkozott vírustól, ha nem lesz kötelező oltás!" - A vírustól akkor szabadulunk meg, ha már mindenki elkapta a világon. Hogy ennek során kevesebb legyen a halálos áldozat, ahhoz segít hozzá az oltás, de a vírus terjedését cseppet sem korlátozza, sőt, mivel egy elhibázott, szűk spektrumú "oltás" ezért igazából mutációk kialakulását kényszeríti ki. Ami a megoldást jelenti majd, az a terápia, vírusellenes készítmények kifejlesztése.

A kezdeti hurráoptimista bejelentésekkel ellentétben már a nagy gyógyszergyárak se állítják, hogy a vakcina megvéd a megfertőződéstől, a vírus átadásától, terjesztésétől, az oltott ember is ugyanúgy tejeszti a vírust stb. Tehát az oltás attól véd meg a beadása után kb. 5-6 hónapig, hogy belehalj a fertőzésbe. Ezalatt a korlátozottan védett időszak alatt kellene átesni a fertőzésen, találkozni a vírussal a való életben, felépíteni a természetes immunitást.

A végső megoldás pedig az lenne, ha felelősségre vonnák Kínát. Ugyanis ez a járvány onnan indult és több áldozatot szedett, mint a WTC elleni terrortámadás és az azt követő haborúk. Ha ezt a vírust egy gyengébb állam szabadította volna a világra, akkor már rég NATO-bombázást kapott volna jutalmul és amerikai bakancsok taposnák a földjét. Ma már a szélsőliberálmarxista oldalon is elismerik, hogy szinte biztosan a wuhani virológiai laborból ered a fertőzés és ott jó eséllyel amerikai kormányzati pénzzel is támogatták a veszélyesebb vírustörzsek kifejlesztését. Amíg nincs felelősségrevonás, addig bármikor újabb járvány indulhat következmények nélkül.
A gyógyszercégek profitja mindenesetre köszöni, soha nem volt jobban.

Etniez 2021.10.22. 00:53:59

@Örömhernyó: UK-ban mindenkit oltottként tartanak nyilván, aki oltott.
A kórházba kerülők jelentős többsége teljesen oltatlan úgy, hogy a lakosság többsége oltott.
Valamennyire működik az oltás, annyira mint az influenza oltás.

A vírust nem lehet evoluciós nyomás alá helyezni, így is már rengeteg módon mutálódott főleg olyan helyeken, ahol nem is oltottak (pl Delta - India).

Igazából el fog csendesedni szerintem, mint az influenza. Szezonális vírus lesz, zárt térben ez is jobban terjed.

Örömhernyó 2021.10.22. 03:07:49

@Etniez: Nem tudom jól értem-e, hogy UK-ban azokat is oltottként tartják nyilván, akik nagyon régen kapták meg az amúgy is rettenetesen elhibázott, gyenge védelmet nyújtó AstraZeneca vakcina második adagját. Tehát nem kell harmadik, booster shot, hogy oltottnak számítson valaki?
Náluk már az ellenanyagszint a töredékére esett vissza az amúgy sem túl acélos AstraZeneca által kezdetben nyújtott szintnek. Ennek ellenére szabadon járnak-kelnek, veszélyzetetnek másokat és ők is veszélyben vannak, miközben azt hiszik, hogy védettek. Elképesztő! Nem csoda, hogy nem ér véget a járvány.

Biztos a kormányzat úgy van vele, hogy legalább pánik nincs, mert a lakosság többsége elhiszi, hogy két AstraZeneca oltástól védettek még egy év múlva is. Közben tömegesen hullanak az emberek, de a hivatalos kommunikációban őket "megérdemelte, mert nem oltatta be magát" szöveggel elintézik. Aha... Ez nagyon megnyugtató. Így kell egy népet félrevezetni. Végülis a gázkamrába menet is adtak az emberek kezébe egy darab szappant, hog, elhiggyék, hogy zuhanyozni viszik őket. Így lehet biztosítani, hogy a vágóhídra vezetett emberek nem lázadnak.

A UK-ban teljes a hírzárlat a világ híreivel kapcsolatban? Nem is hallottak arról, hogy Izraelben és USA-ban a sokkal hatásosabb Pfizer vakcináját használták és már csak a harmadik vakcina beadásával számít oltottnak az ember?

Muzsikok közt 2021.10.22. 09:34:06

muszaj a faszt

dugjak az emlekezteto oltasukat a tobbi koze

Muzsikok közt 2021.10.22. 09:36:31

@Etniez: erdekes, meg gulyas geri szerint is a korhazban fekvok 45%-a oltott....persze a valosagban ennel joval tobb, mert szinte kizarolag idosek halnak meg, akik igen magas aranyban oltottak

Ha valoban oltatlan lenne a korhazban apoltak, halottak tobbsege, akkor arrol lennenek szamok amit ejjel nappal csapatna a propaganda

Muzsikok közt 2021.10.22. 09:39:26

@Almandin: "Soha nem szabadulunk meg ettől az átkozott vírustól, ha nem lesz kötelező oltás!"

Te vadbarom. A jarvany kozbeni oltogatas, ami minden alapveto virologiai ismerettel ellenkezik, eppenhogy erositi az uj mutaciok kialakulasat - a vakcinak mar a delta ellen se ernek semmit

Almandin 2021.10.22. 13:30:23

@Örömhernyó: Az oltások hatásosak, mert pl. a feketehimlőtől sem úgy szabadult meg az emberiség, hogy mindenki elkapta, hanem úgy, hogy nagyon sok embert beoltottak.
Vagy ott a diftéria. Magyarországon kötelező az oltás. Vagy 30 éve egy eset se volt. Más európai országokban nem volt kötelező, ami az oltásellenes lobbi megerősödésével ahhoz vezetett, hogy kisebb járványok alakultak ki megint, az eltűnt betegség fellángolt, haláleset is volt.
www.origo.hu/nagyvilag/20150603-difteria-fertozes-spanyolorszag-gyogyszer-oroszorszag.html
Ha megvan valahol a nyájimmunitás, akkor egy kórokozó egyszerűen nem tud senkit megbetegíteni, vagy csak annyira kevés embert, hogy nem jelent veszélyt. Ha itt mindenki be lenne oltva Covid ellen, akkor ez a vírus lehet, hogy megölne évente 2-3 embert, de többet nem tudna. Tehát kisebb veszélyt jelentene, mint kimenni az utcára. Az nálunk is a gond, hogy sokan oltottak, de nem elegen, ezért a vírus talál elég embert, akiket megfertőzhet, a gyengébbeket meg is tudja ölni, mert nincs nyájimmunitás.
Emberi jogok: addig vannak jogaim, amíg másokat nem veszélyeztetek. Érdekes, sok munkahelyen van kötelező tüdőszűrés, ami ellen a legtöbb ember nem tiltakozik, mert felfogja, hogy milyen veszélyes lenne egy tünetmentes tébécés a közösségben. Az oltatlanok is nemcsak magukat, hanem másokat is veszélyeztetnek, tehát én kötelezővé tenném az oltást. Az a baj, hogy az elmúlt évtizedekben az oltásellenes lobbi olyan erős lett, hogy nem mernek szembemenni velük elég keményen.

Örömhernyó 2021.10.23. 07:07:36

@Almandin: Az a baj, hogy ezek a vakcinák 6 hónapnál rövidebb ideig védenek. Már amelyik. Mert pont a UK-ban használt AstraZeneca már kezdetben is 65%-os hatásosságú.
Arról nem is beszélve, hogy ezek a vakcinák a vírus pár tüskefehérjéjét tartalmazzák vagy késztetik a szervezetet annak termelésére, így tréningezve az immunrendszert. Ezek a tüskefehérjék hamar változnak a mutaciók során, így az oltásoknak ellenálló variánsok keletkeznek.

A természetes immunitás lesz a megoldás, amit úgy fognak elérni, hogy a vakcinákkal nagyjából védett emberek találkoznak a vírussal az életben, külvilágban.

Ez a vírus főleg az öregeket és krónikus betegeket viszi el. Sok helyen 83 év a Covid-19-ben elhaltak átlag életkora. Néha fel tudnak mutatni valami rettenetes genetikai betegségben szenvedő huszonévest is, akit példaként hoznak, hogy lám a fiatalokra is veszélyes a vírus.

Közben szinte el vannak némítva azok a hangok, amik a vírus eredetét firtatják. Pedig ha ezt nem derítik fel és tesznek lépéseket a bűnösök felelősségre vonására, akkor bizony idő kérdése, hogy mikor jön a következő járvány Kínából.

Az elvakult oltásellenes lobbival mossák össze azokat, akik fel merik tenni a térdést, hogy miért istenítik a korábban gyógyszerkísérletek adatainak meghamisításáért hatalmas bírságokkal büntetett Pfizer és más gyógyszercégek vakcináit, amikor azok FDA engedéllyel se rendelkeztek. Közben az emberek kezelésére nagyon régen használt ivermectint démonizálják, mert azon nem lehet luxusprofitot realizálni. Aztán előállnak az ivermectin hatását utanzó szerrel, amit már lehet szabadalmaztatni és besöpörni a nagy hasznot.
Azt is oltásellenességnek hívják ma már, ha valaki felteszi a kérdést, hogy a fiatal emberek miért kapnak szívizomgyulladást a Moderna és Pfizer vakcinák miatt, miért halnak meg trombózisban, agyvérzésben egészséges fiatalemberek a JohnsonandJohnson (Janssen) és AstraZeneca vakcinái miatt. Olyan emberek, akikre a vírus valószínűleg kisebb veszélyt jelentett volna, mint maga a vakcina.

Ezeket a kérdéseket feltevőket következetesen összemossák a gyíkember és lapos Föld hívőkkel meg az elvakult oltásellenesekkel a mainstream médiában.

Almandin 2021.10.23. 13:58:10

@Örömhernyó: Minden oltásnak vannak veszélyei. A számokat kell nézni. Annak az esélye, hogy trombózist vagy szívizomgyulladást kapj, sokkal kisebb, mint hogy ugyanezeket a betegségeket Covid-szövődményként gyűjtsd be. Gyorsan kellett most oltást fejleszteni, mert sok a halott, gyors a vírus terjedése. Itt két rossz közül a kisebbet kellett választani. Szerintem az oltás a kevésbé veszélyes.
Nem tudjuk, hogy ez a vírus természetes úton fejlődött-e ki, vagy laborszökevény. Igazából nem is lényeges, mert egy ilyen túlnépesedett bolygó mellett várható, hogy sok hasonló járvány lesz. Most egyébként a Nipah-vírus a következő jelölt. De lehet, hogy más zúdul a nyakunkba, ehhez valószínűleg hozzá kell szokni.
Szoktam olvasgatni a hazai halálozási listát, elemezni az adatokat. Az elmúlt héten több olyan ember is meghalt (nyugodjanak békében), akik 60 alattiak voltak és nem volt alapbetegségük. De van egy gyanúm, hogy az idős halottak többsége is oltatlan volt, mivel sokan nem akartak oltást. Szomorú ez az egész. De az is szomorú, hogy te szemmel láthatóan nem becsülöd semmire se a krónikus betegek és idősek életét. Ha valakinek pl. szívbetegsége van 20 évesen, az neked már az a kategória, aki jobb, ha meghal? Kedves. De te voltál az, hernyókám, aki a járvány kitörésekor áldásnak nevezted a koronavírust, ami megtisztítja a társadalmat a beteg emberek "koloncától". De tőled nem is vártam mást, riasztóan empátiahiányos vagy.

Almandin 2021.10.23. 14:01:20

@Örömhernyó: Ráadásul a természetes immunitás se véd túl sokáig. Bizonyított tény, hogy a covidot többször is el lehet kapni. Sőt, volt rá példa, hogy először átvészelte valaki, másodjára belehalt.

Örömhernyó 2021.10.23. 16:52:08

@Almandin: Te folyton próbálsz engem valami szörnyetegnek beállítani, aki nem törődik a krónikus betegek és öregek életével. Ez a helyzet: A 84 éves agyérelmeszesedéses, rákos betegek általában kis eséllyel érik meg a következő szülinapjukat. Erre mondja az orvostudomány, hogy tartós tejet már ne tessék venni.
Ők a tipikus Covid halottak.
De ők voltak a tipikus influenza halottak is. Meg a tüdőgyulladás is őket vitte el jó eséllyel. Meg egy erősebb széllökés is.
Egészséges fiataloknál nagyobb az esély, hogy szívizomgyullasást vagy trombózist kapnak egy oltástól, mint hogy Covid-ban meghaljanak.

Nekem is haltak meg rokonaim régebben 92 évesen tüdőgyulladásban, akut, hirtelen betegségben 77 évesen, meg középkorúan, alkesz életvitel miatt leépülten, aztán egy másik rákban. Ezek a rokonaim ha ma élnének, akkor elég jó eséllyel elvitte volna őket a Covid. Nem lepődnék meg. Mert az ilyenek a tipikus Covid áldozatok. Nem a 20 éves makkegészséges fiatalok.
Ez a természetes folyamat, hogy rossz állapotú betegeket, öregeket elvisz BÁRMI.
Nem kell emiatt tapsikolni, meg felháborodni se, ez a trend, az emberek általában így végzik.
Ha jönnek egy vírus, ami szinte kizárólag a fiatal, egészséges embereket vinné el, akkor jobban megdöbbennék, mert nem ez a természetes. Az emberek ugyanis idősen és betegen sokkal nagyobb eséllyel halnak meg, mint fiatalon és egészségesen. Lehet ezt kegyetlennek nevezni, de fordítva rosszabb lenne szerintem. Én is öregen akarok meghalni majd.

Örömhernyó 2021.10.23. 17:04:52

@Almandin: A természetes immunitás tovább véd és szélesebb spektrumon, mint a jelenlegi vakcinák. A természtes, fertőzés leküzdésével szerzett immunitás akár 6-13-szor magasabb antitestszámot eredményezhet.

Az is érdekes (Nature cikkezett erről), hogy akik átestek a fertőzésen és utána kapnak oltást, szintén sokkal magasabb antitestszámot produkálnak, mint akik csak vakcinát kaptak és sose fertőződtek meg, csak hát az oltásnak van egy kockázata. Kérdés, hogy egy vakcinázottaknál hatszor, vagy akár tizenháromszor magasabb antitestszámmal bíró, fertőzésből felgyógyult, fiatal, egészséges (nem krónikus beteg) embert érdemes-e kitenni az oltás kockázatának.
Mint írtam, az lenne a jó, ha még a vakcina védelme alatt mindenki átesne a fertőzésen. A fertőzésen átesetteknél mérni kellene az antitestszámot, annak alapján adni nekik oltást. Mert egy fiatal, egészséges, fertőzésen átesett, a vakcinázottaknál 10x több antitesttel rendelkező embernél az oltás kockázata nagyobb (szívizomgyulladás, trombózis) mint a Covid fertőzésé.

Örömhernyó 2021.10.23. 17:52:21

@Almandin: A természetes, fertőzés leküzdését követően szerzett immunitásnál 6 hónap alatt nem találtak jelentős csökkenést. Ellenben például a Johnson & Johnson vakcina (Janssen) esetén lezuhant 88%-ról 3%-ra (három százalékra!!!) a védettség 6 hónap alatt. Pfizer esetén 91%-ról 50%-ra. Moderna vakcinánál 92%-ról 64%-ra esett vissza. Tehát a természetes immunitás sokkal jobb védelmet ad. A megoldás: idősebbek esetén felvenni a vakcinát, majd hamar (6 hónapon belül) fertőzés révén hosszútávú immunitást szerezni.
Egészséges gyerekeknél, tinédzsereknél sokkal veszélyesebb a vakcina, mint a fertőzés.

Azok száma, akik kétszer kapták el a koronavírust és második alkalommal meghaltak, rendkívül alacsony. Ugyanakkor vannak breakthrough esetek, amikor a vakcina ellenére megfertőződik és meghal az ember. Ez is ritka, de megesik.

12-15 éves fiúknál 4-6-szor nagyobb eséllyel vezet szívizomgyulladáshoz a vakcina, mint maga a Covid fertőzés. Persze mindkét szám alacsony, ritka a szívizomgyulladás mind Covid, mind vakcina miatt. De a vakcina az egészséges tinédzser fiúknál mégis sokkal veszélyesebb (négytől hatszor gyakoribb a szívizomgyulladás vakcina után), bár ez a szám se magas abszolút értékben. De az arányok ilyenek.
Ezért nem kellene a fiatalok vakcinázását erőltetni. Mert náluk nem igazán van előnye a vakcinának, hátránya meg lehet. Érdemes lenne várni az oltásukkal.

Almandin 2021.10.23. 23:30:23

@Örömhernyó: Hernyókám, válaszolnál arra a kérdésemre, miszerint ez te voltál:
blog.hu/user/844772/tab/data
Szerintem 100%, hogy igen, mert mindig gyorsan elárulod magad.

Almandin 2021.10.24. 21:59:09

@Almandin: Sejtettem, hogy nem válaszolsz. Mindenesetre az előző nickjeiden elkövetett hozzászólásaid is hozzájárultak ahhoz, hogy nem kedvellek.

Örömhernyó 2021.11.22. 11:40:23

@Almandin: "Soha nem szabadulunk meg ettől az átkozott vírustól, ha nem lesz kötelező oltás"

Te valamit nagyon nem értesz. A vírus nem fog eltűnni, nem fog tőle 50 év alatt se megszabadulni az emberiség. Mindig velünk lesz. Az oltottak is terjesztik, csak esetleg kisebb valószínűséggel halnak bele vagy lesznek súlyos betegek tőle.

A Covid halottak átlag életkora nyugaton 80+ év. Tehát akkor viszi el a krónikus betegeket, tüdőbeteg, rákos, szívbeteg, elaggott embereket, amikor már egy szezonális influenza is végezne velük. Csakhogy a szezonális influenza minden korosztályra veszélyes, a koronavírus meg pár kivételtől eltekintve csak a nagyon idős és/vagy krónikus betegekre.

"Az oltásellenes szónokokat pedig sok évre le kellene csukni." - És a gyógyszergyárak vezetőit, kutatóit bitófára küldik, amiért a vészhelyzeti engedéllyel a luxusprofit reményében keresztülnyomott oltásaik rengeteg embert megöltek? Az a vicc, hogy jellemzően fiatal, életerős emberek halnak bele a vérrögképződésbe, szívizomgyulladásba. Akiknek a koronavírus meg se kottyant volna.

Akik meghaltak koronavírusban, Magyarországon és Nyugaton is olyan rettentes állapotban lévő rákos, szívbeteg, tüdőbeteg és elaggott emberek, akik pár hónap vagy egy év múlva meghaltak volna. Áttétes tüdődaganattal, cukorbetegséggel és agyi érelmeszesedéssel egy 83 éves ember már nem számíthat további boldog évtizedekre. És minden ellenkező híresztelés ellenére ilyenek a tipikus covid áldozatok. De a média mindig igyekszik kiemelni egy 50 év körülit a napi 130 halottból.
Tudomásul kellene venni, hogy az ember élete egyelőre nem végtelen.
süti beállítások módosítása