A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2018.10.20. 21:26 Westminster

Több mint félmillióan követeltek második népszavazást

brexitmarch.jpegPéldátlanul sokan tüntettek London belvárosában a Brexit és a konzervatív politikusok ellen. A szervező People's Vote UK sem számított ekkora megmozdulásra.

Százezer emberre számítottak, ehelyett ötszázezer (egyes becslések szerint hétszázezer) jött el, hogy a Parliament Square-nél és környékén kifejezze nemtetszését a Brexit miatt, és hogy új népszavazást követeljen. Az eseményen nem vett részt sem Theresa May ill. Boris Johnson, akiket számos plakáton támadtak politikájuk miatt, sem a munkáspárti Jeremy Corbyn. Ellenben ott volt a Sadiq Khan polgármester, aki beszédet is mondott, és támogatta a rendezvény célját a skót első miniszter, Nicola Sturgeon. A skótok és a londoniak egyaránt az EU-ban maradást támogatták a 2016-os referendumon, és most dühösek, mert úgy érzik, a konzervatív kabinet a jövőjüket teszi tönkre épp. A Brexit-tárgyalások jelenleg válságban vannak, és úgy tűnik, hogy ha nem halasztják el a jövő tavaszi határidőt, akkor Nagy-Britannia alku nélkül esik ki az eurozónából.

brexitmarch_0.jpeg

Tüntetők a Hyde Parknál

brexitmarch_1.jpeg

Kreatív Banksy-imitáció

brexitmarch_2.jpeg

A népharag főként May és Johnson ellen irányult: "Ne hagyd, hogy ezek a bohócok döntsenek a jövődről!"

brexitmarch_4.jpeg

"Miért a hazugságok, Boris?" - kérdezik a tüntetők

brexitmarch_3.jpeg

A britek többsége jelenleg egyértelműen elhibázottnak tartja a Brexitet

képek: PA, Reuters, Twitter

148 komment

Címkék: politika tömeg eu tüntetés referendum boris johnson konzervatívok 2018 London ekozbenlondonban Eközbenlondonban Brexit Theresa May Brexodus


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr1714312699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birka menet 2018.10.21. 23:39:57

Az elöregedő társadalmak a leginkább veszélyesek önmagukra: a szavazók többsége a szellemileg megrendült nyugger és a nyugger közeli genrációból jön, akiket - akárcsak a termék bemutatókon - orrba-szájba lehet szopatni. Ezekkel tényleg meg lehet csinálni, hogy tökön lőjék magukat és belerohanjanak egy Brexitbe.

Vagy mint a magyaroknál: le se állnak a félhülyéi az EU elleni szabadság harccal. Meg a Soros, meg a migráns meg az egyéb kitalált szellemek elleni rettegéssel.

Mivel a fiatal generáció 100 ezres tömegben lépett le Orbanisztánból és a szellemileg megroggyant nyugger meg előnyugger generáció így abszolút többségbe került, ezért a magyarok a világ önmagukra legveszélyesebb országává váltak.

Ellenzéki Tüntető 2018.10.21. 23:50:55

@birka menet: Jah 2006-ban még itt volt a fiatalság, 2010-ben meg már nem, ez egy ilyen csuda :D

Szánalmas önáltatás amit előadsz, de mindegy végülis, talán így könnyebb neked, hogy nem kell szembesülnöd a valósággal :D

illaim 2018.10.22. 00:45:00

@Ellenzéki Tüntető: Miért hazudsz fidessjobbágy? Ha képes lennél önálló kreatív munkavégzésre, már te se lennél itthon fidess szolga! LOL

anyo05 2018.10.22. 06:17:47

Félmillió demokrata, akiknek nem tetszik a demokrácia!!!!!

teac 2018.10.22. 06:46:54

@Ellenzéki Tüntető: Pedig mennyire igaza van . Sajnos .

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.22. 07:10:24

Addig kell szavazni, míg a tüntizőknek megfelelő eredmény jön ki, világos.

Larry Silverstein 2018.10.22. 07:42:33

Sajnos a szelsobalos csurhenek is tisztelnie kell a demokraciat.

paráznabillegető 2018.10.22. 07:47:20

nahát, mennyi troll van itt!

különvélemény 2018.10.22. 08:12:19

@birka menet:

Az időseknek legalább van mentségük, ők egy teljesen más társadalomban nőttek fel.

A fiatalok viszont minden korban idióták voltak, messze őket a legkönnyebb megvezetni mindenféle hamis ideológiákkal.
Soha sem gondolkodnak pár lépéssel előre, és a tapasztalatuk sincs meg ehhez.

Kérdezd meg bármelyik középkorú embert, hogy mennyire bízná rá magát a 20 éves önmagára és rájössz...

Konstantin Nemeth 2018.10.22. 09:04:37

Prime minister -> nem első miniszter. Szó szerint persze igen... Prime minister: miniszterelnök (régiesen, középkori környezetben fordíthatod főminiszternek). Hány elfordítás van még benne?

Kaptabakta 2018.10.22. 09:20:32

@Ellenzéki Tüntető:
Nekem eléggé sok 28-40 éves ismerősöm 2010-ben a FIDESZ szavazóbázisát erősítette. 2014-re a nagy részük már nem Magyarországon, sőt van aki már nem is magyar állampolgár. A maradék 2018-ra vándololt. ki és ahogy néha hazalátogatnak és találkozunk, nem is fognak hazaköltözni. Egyszerűen amikor látták, hogy mi történik és miben segédkeztek elhúztak az országból. Kicsit haragszom is rájuk, mert nem viselték a döntésük következményeit.
A Brexit szavazásnál nagyrészt ugyanez volt. Az emberek nem gondolkoztak, hanem egyszerűen elfogadták a nagy szlogeneket.
Ez van, ilyen a parlamentális demokrácia.

Ad Dio 2018.10.22. 09:25:10

Mindenki tudja, hogy szar a helyzet.

A játék lényege odaát most a következő: a baloldal sunnyog, de ha megerősödik a félelem a hard brexittől, azonnal felkapja a bennmaradás zászlaját. A jobboldal pedig arra játszik, hogy kitolja a határidőt, mert előreláthatólag az új EU parlament "barátibb" közeg lesz egy esetleges tárgyaláshoz.

Ha a baloldal nyer, a jobb NAGYOT bukik. Ha a jobboldal nyer, megerősödik.

Nyitott a kérdés.

Larry Silverstein 2018.10.22. 09:39:31

@Kaptabakta: Nyilvan igy volt, de valoszinubb hogy hazudsz.

2010ben durvan nyert a fidesz, 2018ra meg fel millio plusz szavazo jott ra a 2010es brutal fidex gyozelemre.

Sean MacTíre 2018.10.22. 09:45:15

@maxval balcán bircaman: kiderult par hazugsag azota az eu ellenes szlogenekrol, ertheto, hogy duhosek. Es a kozvelemenykutatasok szerint sok brexiter sem igy kepzelte.

Masreszt egy demokraciaban nem felnek a vege elott megkerdezni a nepet, foleg akkor ha az elso menetet sikerult minimalis tobbseggel, maximalis hazugsagokkal nyerni.

Sean MacTíre 2018.10.22. 09:46:28

@Larry Silverstein: es meg igy is kevesebben szavaztak a Fideszre mint az ellenzekre. Igy tokeletes a 2 harmad :)

Ildomár 2018.10.22. 09:47:48

Ja, a szlogenek, meg a realitás más.

Ildomár 2018.10.22. 09:49:18

@Larry Silverstein: Ne hazudozz barom! A fidesz a szavazatok kevesebb mint felét kapta. Ha nem írják át a választási rendszert, hatalmon sem lennének.

Larry Silverstein 2018.10.22. 09:52:40

@Sean MacTíre: tanulmanyozd a valasztasi rendszert

Larry Silverstein 2018.10.22. 09:53:13

@Ildomár: tanulmanyozd a valasztasi rendszert.

Sean MacTíre 2018.10.22. 09:54:01

@Larry Silverstein: tanulmanyozzam a Fidesz sajat magara szabott valasztasi rendszeret? Aztan miert? Kiderul belole, hogy nem magara szabta, vagy mi? :D

Larry Silverstein 2018.10.22. 09:54:29

@Sean MacTíre: a sorosistak kusolnak es vegignezik a brexitet, ha tetszik nekik a demokracia, ha nem

Sean MacTíre 2018.10.22. 09:56:06

@Larry Silverstein: haha, jol van, hogynepersze, pontugy. :D

Sean MacTíre 2018.10.22. 09:58:05

Mitol nem demokratikus meg egyszer megkerdezni a nepet egy olyan dologrol, ami lathatoan az elet minden aspektusat erinti es nek igazan volt rola szo az elso szavazas alatt? Epp hogy az elso szavazas volt olyan putyinista jellegu.

Raadasul most a kisemberek tuntetnek illibirkam. :D

Larry Silverstein 2018.10.22. 09:58:37

@Sean MacTíre: a fidesz olyan valasztasi rendszert csinal amilyet akar, ez a demokracia

de olyan valasztasi rendszer nem letezik amiben nem a fidesz gyozott volna az elmult10 evben barmikor

Larry Silverstein 2018.10.22. 10:00:02

@Sean MacTíre: az angol es a magyar alkotmany is kizarja a megismetelt nepszavazast ugyanabban a kerdesben

ilyen a demokracia, a vesztes kusol

Sean MacTíre 2018.10.22. 10:00:57

@Larry Silverstein: de, barmelyik 2 fordulosban veszitett volna, kiveve a 2010es valasztast. Legutoljara foleg.

Egyebkent meg nem, a demokracia nem az, hogy a gyoztes viszi magat a demokracia fogalmat is ujraertelmezesre.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.10.22. 10:01:29

a vesztes kissebseg aki nem hajla do elfogadni mi a demokracia.
ismeros.

Sean MacTíre 2018.10.22. 10:01:38

@Larry Silverstein: epp ezaz, hogy nem ugyanaz a kerdes, oreg...

Sean MacTíre 2018.10.22. 10:02:46

@Larry Silverstein: mert mi lesz? Lerajzolsz, es szetteped, kisgyerek? :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2018.10.22. 10:03:23

@Ildomár: há hógyne...minimum a cocik nyernek a momentum meg szinte tarolt volna.
ja
nem.

Larry Silverstein 2018.10.22. 10:03:29

@Sean MacTíre: a gyoztes olyan valasztasi rendszert csinal amilyen neki tetszik es a lippsik vegignezik

meg csak nem is tuntiznek, de ha megis fognak, kilojuk a szemuket azt jonapot

exterminador 2018.10.22. 10:03:40

@Larry Silverstein: tipikus arrogáns tahó fideszes.

Exploiter 2018.10.22. 10:04:20

Azért az vicces, hogy van egy demokratikus szavazás, nyer A oldal, erre a B oldal a demokráciára hivatkozva újra szavaztatna.
Mi van, ha megint az A nyer? Lesz harmadik szavazás? És ha a B? Akkor majd A fog azzal jönni, hogy a harmadik lesz az igazi?
Vagy a demokrácia fogalma hirtelen az lett, hogy baloldali döntések születnek? Akkor minek van szavazás? Úgyis csak az érvényes, mit a bal oldal annak tart, a többi érvénytelen időpocsékolás.

Sean MacTíre 2018.10.22. 10:06:45

@Larry Silverstein: kemeny vagy mint a tavalyi bejgli. :D

Sean MacTíre 2018.10.22. 10:08:40

@Exploiter: mivelhogy kiderult, hogy nagy hauzgsag volt az egesz, olyan szinten, hogy mar masnap beismertek. A kisemberek ezt rosszul turik. Es most, hogy az elit keptelen osszehozni egy epkezlab kondiciot, latjak hogy itt ok fognak szivni.

Exploiter 2018.10.22. 10:13:48

@Sean MacTíre:

A képviseleti demokrácia alapesete, hogy politikusok hazudoznak, a nép meg szavaz, hogy melyik hazugság tetszik jobban. Erre van. Ez a lényege.

Az persze igaz, hogy ostoba, tanulatlan parasztok szavazata alapján dől el az ország sorsa, de ez is mindig így volt, erről szól az egész.

Nem látom, hogy itt bármi szokatlan történt volna, de ha tényleg addig fognak szavazni, amíg nem a JÓ eredmény jön ki, akkor sok értelme nincs úgy tenni, mintha ez az egész számítana valamit. Az első se számított.

Sean MacTíre 2018.10.22. 10:18:06

@Exploiter: van itt meg egy "orszag sorsa" dolog is a kepletben, tobb mindenrol van szo mint arrol hogy egy part nyer e vagy sem. Ha az emberek akarnak szavazni, akkor jar nekik a lehetoseg, es ha elfogadjak, akkor el van fogadva. Pont ez van akkor is, ha demokratikusan valasztott kormany bukik a tuntetesek miatt, es elorehozott vakasztast irnak ki, lehet verni a tamtamot, hogy 4 evre valasztjak, de a valosagban egyetlen kormany sem all le haboruzni a neppel. Illetve egyetlen demokratikus kormany sem.

felucca02 2018.10.22. 10:19:07

Amikor orbán és körei úgy látják majd jónak, ugyanilyen ostobán megvezetve fogják lenépszavaztatni a népet az unióból való kilépésről. Most még nem merik, mert tudják, hogy a magyar durván unióhívő.
Tehát még kell néhány év kemény agymosás, amit most a kormánypropaganda művel, az még semmi ahhoz, amit az EU-kilépés érdekében fog tolni.
Ki milyen dátumot saccol erre? Silverstein? Filtol? Egyéb trollok?

Sean MacTíre 2018.10.22. 10:20:43

@felucca02: fene tudja akarjak-e. Nem veletlenul nem EUznak hanem Brusszeleznek mindig.

Exploiter 2018.10.22. 10:24:49

@Sean MacTíre:

Akkor két kérdés.
1: Vajon ha az nyert volna, hogy maradjanak, lenne új népszavazás?
2: Ha Orbán írna ki népszavazást, hogy lépjünk ki és a nép arra szavazna, hogy maradjunk, mit szólnál, ha arra hivatkozna, hogy az EU pártiak hazudtak és kiírna még egyet?

Vagy ez így... más...?

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.10.22. 10:28:05

Ha 5 ember per negyzetmeterrel szamolunk, akkor 220-240.000 voltak a tuntin. A felenek nincs brit utlevele sem, ergo ket focimeccsen tobben voltak. A demokracia nem arrol szol, hogy addig szavazunk amig nekunk tetszo eredmeny jon ki. Kulonben is, nehogy mar lazadokorban elo, szalosbalos, bukasra allo egyetemistak frusztracioja hatast gyakorlhasson egy vilaghatalomra...

Exploiter 2018.10.22. 10:31:22

@felucca02:

Orbánnak sokat nem kell tenni, a brüsszeli bürokratikus vízfej minden hónapban rengeteget tesz azért, hogy egyre kevésbé legyen szimpatikus az európai lakosoknak, a migrációtól kezdve a digitális törvényeken át a gazdasági balfaszkodásokig és külpolitikai széthúzásig.
Magamon érzem, hogy a belépéskor érzett abszolút EU-párti hozzáállásom hogy változott át; most már csak a kisebbik rossz lett belőle, de nagyon dolgoznak azon, hogy lejjebb tornásszák magukat.
Csak azért nem lettem még EU-ellenes, mert hiszek abban, hogy csak egy USE, vagy egy új európai birodalom képes ellenpontot adni a feltörekvő ázsiai hatalmaknak, de ehhez kb. nulláról kellene mindent átgondolni. Most nem csak hogy egy gittegylet, hanem még kártékony gittegylet is lett. Semmire sem jó, semmit sem ér el, ostoba ideológiák által rángatott bábok által lakott idősotthon.
Ez akkora probléma, hogy nem csoda, hogy még az angolok is menekülnek tőle.

Larry Silverstein 2018.10.22. 10:39:16

@Hungarian Geographic: tokmind1 hogy brexitelnek vagy nem, ugyis felzabaljak a briteket a migrancsok

Larry Silverstein 2018.10.22. 10:46:32

A globalista sorosista tonyblairistak abban biznak, hogy addig nepszavaztatnak amig kijon a demokratikus vegeredmeny

Irorszaggal is ez tortent, tehat a fegyveres tomegoszlatas azt gondolom indokolt

Gábor Szögyéni 2018.10.22. 11:02:24

Nézzünk egy magyar elméleti példát. Novemberben jön a nyugdíjprémium, a tízezres nyugdíjas Bözsi utalvány, esetleg Viktor fizet minden háztartásnak tízezer forintot, mert nagyon meleg volt az augusztus, fizet még tízezret, mert lehet, hideg lesz a tél. Majd decemberre kiírna egy választást, na az mennyire lenne demokratikus?

Gábor Szögyéni 2018.10.22. 11:04:50

Egyszer született brexit ügyben egy döntés, 51,9% szavazott a kilépésre. Lehet miatta bánkódni, de egy érvényes referendumon született meg a döntés. Tiszteletbe kell tartani.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:06:01

@Gábor Szögyéni: teljesen

eloszor is, egy jogallamban minden penz a felelos kormanye, azt csinal vele amit akar

aztan lehet rolla velemenyt mondani a valasztason, a fideszrol pedig iden is kivallo a valasztok velemenye

felucca02 2018.10.22. 11:07:32

@Larry Silverstein: Orbánék is úgy gondolják, hogy ha eljön az idő, akkor erre fognak rájátszani. A "minden áron" akkor fel lesz töltve az aktuálisan habonyék által kitalált tartalommal, ami miatt a szerencsétlen magyar agyhalott (aki ugye mindig, minden körülmények között többségben van-lesz) rögtön a kilépésre fog voksolni.
Rossz hír, hogy ekkortól nem lesz kontroll eddigre teljesen megőrülő miniszterelnökünkön, jó hír, hogy valószínűleg rajtad fogja kezdeni a tisztogatást.:)

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:10:17

@Gá@felucca02: megvarjuk, hogy sikerul a kilepes azoknak, akik kilepnek

tovabba megvarjuk, tovabbra is alkoholista drogosok vezetik e az EUt

en nem vagyok nagyon elajulva tolle, azt meg kell hogy mongyam neked

felucca02 2018.10.22. 11:10:52

@Exploiter: Na, ugye, neked is megvan a racionális magyarázatod, hogy mégis jó ez az EU, akár ilyen szempontból, akár amolyanból. És ilyenje mindenkinek van, tehát elég jól áll a szénája az EU-nak itthon.

felucca02 2018.10.22. 11:15:47

@Larry Silverstein: Mondjuk úgy a kiváló véleményt, hogy a fidesznek sikerült a legtöbb szétkóricáló szavazópolgárt egybeterelni, még az ellenzék is segített neki.
Ahogy az ellenzék felismeri, hogy egyertlen jelöltet szabad csak állítani, a fidesznek vége lesz, abban a pillanatban, aztán írhatjuk a hülyeségeket, hogy az ellenzékről kiváló volt a szavazók véleménye, naugye.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:16:31

@felucca02: mo-n olyan velemenye van a polgaroknak az EUrol, amilyet Orban Viktor akar

Ha OV azt akarja, 3 honap kampany utan kilepunk belole

Ugyhogy, jobban teszik Brusszelbe, ha tovabb nyaljak OV segget, s kuldik a vedelmi penzt

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:17:29

@felucca02: fel milio valasztopolgara van az ellenzeknek, ugy meg azzal fog ossze, akivel akar

OV rulez

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:18:33

@Larry Silverstein: nem, demokraciaban a penz az kozpenz, a nepnek joga van tudnia, mi tortenik vele es miert, joga avn kerdeseket feltenni es valaszokat kapni, joga van tajekozottnak lenni. A kormany miniszterei szolgalok, a nep szolgai. Tovabba demokraciaban nincsenek vesztesek, egy kormanynak az orszag egeszet kell kepviselnie. Foleg akkor ha egy kisebbseg szavazott rajuk, a tobbseg nem. Amirol te beszelsz az nem demokracia, a penz pedig vegkepp nem a kormany penze. Tovabbra is az orszage, annak minden lakojae.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:20:55

@Sean MacTíre: Joga az a lipsiknek van mindenre.

OVnak nem joga van, hanem parlamenti tobsege, igy az ove az osszes penz. Ha nem tetszik el lehet menni.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:21:37

@Larry Silverstein: Irorszag jelenleg az egyik legjobbban pro-EU orszag.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:26:08

@Larry Silverstein: az erosebb kutya baszik elve az pont nem a demokracia. Ettol meg persze igaz, akar az elso ejszaka jogat is bevezethetne, te szemelyesen vinned hozza a lanyodat ha elmult 5 eves mar, mert legyenek azert moralis korlatok, meg az, hogy az EUban legnagyobb sajnalatara nem tud barmit megtenni. Torvenyben barmit meg lehet hozni, a tomeg legitimal is, de ettol meg a naci Nemetorszag nem volt demokratikus, se jo, se semmi pozitiv, pedig Hitlert is megvalasztottak (ugy ahogy).

Exploiter 2018.10.22. 11:28:43

@felucca02:

Most még van, igen. Annak is örülök, hogy valamennyire kordában tartja a mindenkori magyar kormányt. Ez mind szép és jó.
De örülnék, ha emellett valami épeszű irányba fordulna a dolog, különben csak boldogan menetelünk a szivárványos zászló alatt a pusztulásba.

Úgy gondolom, a harmadik évezred elején csak és kizárólag Európában van értelme élni ezen a sárgolyón, minden más hely normális emberi életre alkalmatlan. Ezért pedig érdemes és kell küzdeni.

De a jelenlegi állás alapján két scenario van:
1: marad a szélsőbaloldali irány és pár évtized alatt sikerül minden olyan dolgot elpusztítani, tönkretenni, lezülleszteni, ami miatt ez egy jó hely, gazdaságilag, szociálisan, erkölcsileg, jogilag, stb.
2: bekövetkezik egy (szélső?)jobboldali fordulat és a megerősödött nemzetállami érzések lehetetlenné teszik a mély integrációt, gyengécske kis államok közössége marad a földrész, amíg a történelem viharai a maradék erejét is elemésztik

Aminek pedig értelme lenne, a 3: az európai ember végre felismeri, hogy a mostani gazdagsága, súlya, fejlettsége nem csak úgy van, és nem örökké tart. Végre rájön, hogy a világ minden problémáját nem neki kell megoldani, nem tartozik felelősséggel senki másért a világon, csak saját magáért, kiépít egy központi kormányzatot, a szélsőséges idológiáktól megszabadul, mint valami rákos fekélytől, felépít egy erős hadsereget, végre felveszi a ritmust ázsiával, a közel-keletet helyreteszi, afrikában megvédi a pozícióit Kínával szemben... És próbál megint a világ ura lenni, ha fent akarja tartani, amit már egyszer elért.

Erre most annyira kevés esélyt látok, hogy szinte értelme sem volt ezt leírni.

Orbán amúgy meg nem akar kilépni, miért tenné. Majd ha a legvalószínűbb egyes pontban leírtak miatt a helyzet már tarthatatlanná válik, esetleg megpróbálkozik vele.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:30:08

@Exploiter: nem tudom forditva mi lenne. Tortenelemben ezt feltenni tudomanytalannak szoktak mondani. :)

De sanszos, hogy ebben az esetben az anti EU trolloknak nem lenne bajuk a masodik szavazassal. :D

Ha logikusan belegondolsz, a dolog szo forditottja az lenne, hogy minden info ismert, nem voltak hazugsagok, lehet tudni hogy az EU nem enged cseresznyezni, hogy fajni fog, es igy megszavaztak a nemkilepest, es erre fel egy masik csoport azert akarna masodik szavazast hogy igenis vallaljanak minden szart, es bar hazudnak az EUrol igenis lepjenek ki. Ez a mostani helyzet tokeletes forditottja.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:32:27

@Larry Silverstein: eszerint most Orban a Brusszelezessel szandekosan noveli akarna az EU tamogatottsagot? Kicsit mintha megbicsaklana a logika a mondandodban.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:35:58

@Exploiter: mindig ez van, altalaban a jobb es a bal valtja egymast. Igy az egyensuly vegulis kozepen marad es ez nam baj. De Orban ott baszta el, hogy azt hitte, feltalalta a tokeletes kozepet, ami minden iranyba tud hatni, viszont kozben a Jobbik lenyulasaval sikeresen szelsodeges naci partok koze lavirozza magat. Ez otthon nem erzodik, mert valojaban nem naci csak elvtelen. Viszont igy mar csak egy eselye van az EU politikaban, ha a nacik nyernek az EUn belul. Ez meg innen Magyarorszagon kivulrol nem igy latszik.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:36:22

Junker alkesz pofajat utni rugni kell, nem targyalgatni vele

Exploiter 2018.10.22. 11:37:39

@Sean MacTíre:

Ahogy emlékszem, nem hazudtak különösebben.
Egyszerűen felsorakoztattak minden negatívumot, amit találtak és a túloldal valahogy nem tudta mellétenni a pozitívumait.
Plusz azt sem tudták megértetni az emberekkel, hogy a kilépésnek vannak súlyos gazdasági és egyéb következményei is.
Egy átlagos magyar kampányhoz képest, ami nem csak ferdítésekre, hanem sokszor tényszerű hazugságokra épül, még azt is mondanám, hogy teljesen korrekt tájékoztatás volt.

Amúgy nem vagyok benne biztos, hogy annyira rosszul járnak a kilépéssel - bár az tény, hogy amiatt a legtöbben a kilépésre szavaztak, nem fog változni, szóval ha az volt a cél, hogy ne túrják ki a külföldiek az őslakosokat a földjükről, azt nem fogják ettől elérni.
De legalább nem kell majd alkalmazkodniuk minden hülyeséghez, amit a senki által meg nem választott senkik által megszavazott ún. demokratikus határozatok jelentenek.

Nekünk sajnos nincs erőnk ahhoz, hogy legyen választásunk, nekik látszólag van.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:38:07

@Sean MacTíre: Az EU tamogatas evente, fejenkent 11.000 ft, minusz a befizetesek.

Orban ennek fole iger, amikor csak akar, s akkor mar rimankodhat az EU, nem maradunk. Most az olaszoknak rimankodnak.

felucca02 2018.10.22. 11:40:54

@Exploiter: Ott nem értünk csak egyet, hogy éppen azért olyan jó itt és most élni, mert az EU iránya az, ami. Ez nem valami múltból ittmaradt jólét, hanem az európai gondolkodás lényege, ma is és a jövőben is ez lesz a többségé.

Hogy százfelé lehet gondolkodni, meg lehet érteni az ellenvéleményt és el is lehet fogadni. Ez első ránézésre nyilván gyengeségnek látszik, hosszútávon azonban ez adja a legerősebb rendszert, mert kooperációképes marad a népesség.

Ebből néhányan kilógnak, azok majd mennek a levesbe. Dalolva és büszkén. Például mi is.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:42:08

A heti 300 millio fontba kerul nekik az EU amit az NHSre koltenenek mind - szoveg volt a nagy hazugsag amit aztan Farage egy nappal utana hogy nyertek beismert h hazugsag volt. Meg az, hogy ki tudnak vivni maguknak egy statuszt az EU fele. De valoban olyan kicsi volt a brexit tobbseg hogy ha valaki ertelmesen ervelt volna mellette akkor nem nyertek volna.

En egyebkent szeretnem ha a britek elhuznanak a faszba es innak a levet annak amit csinaltak de ahol elek, Irorszagban, ez tul sok problemat fog okozni. Farageek meg inkabb levalasztanak Irorszagot is, persze itt a kepukbe rohognek. Es hat kezdodik majd ujra a Troubles is, ami senkinek nem jo viszont.

felucca02 2018.10.22. 11:42:31

@Larry Silverstein: Erre lehet mondani, hogy Orbán elhízott tokáját ütni kell, nem tárgyalni vele. Rezsiszilárdot pedig le kell szúrni egy disznóölésen.
Körülbelül ugyanolyan értelmes dolgokat mondunk.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:45:34

@Exploiter: az egyik haszon ami az EUval elmegy, a munkavedelem. Az Angliaban abszolut nem letezett, csakugy mint az alberlok jogai... Veszitenek tobb dolgot is, de legalabb buszken.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:46:17

@felucca02: Csak Orban nyert, Junker meg levaltodott Orban emberere.

Orban minden ellensege igy jar.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:47:13

@Larry Silverstein: ize, az "alkesz" Juncker kepelte fel szo szerint Vityadat lol. :D A csuti geci csak nezett mint szar a fuben.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:47:36

@Sean MacTíre: Hogyhogy nem letezett, nem EU tag volt Anglia-e?

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:47:57

@Larry Silverstein: oh hogyne. Orbannak olyan emberei vannak akik megszavazzak ellene a sargentini jelentest...

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:48:26

@Sean MacTíre: S megis Junker valtodott le Orban emberere, nem Orban Junker emberere, ki erti ezt.

Exploiter 2018.10.22. 11:48:44

@felucca02:

De, abban egyetértünk, hogy az európai gondolkodás a lényege az egésznek.
Sőt, abban is, hogy csak az lehet jó rendszer, ahol a véleményeket nem elhallgattatják, hanem ütköztetik. Ennél jobbat nem tudnék kitalálni.

De most nem erre tartunk. Egyáltalán nem. Nincs véleményszabadság, nincs sajtószabadság, minden alapértéket próbálnak korlátok közé szorítani, az embereket "helyes irányba" terelni, az ellentétes véleményeket elhallgattatni.

Ahogy itthon majdnem minden jelentős platform a kormányzati véleményt tolja, nyugaton pont ugyanez van, csak ott a neo-marxista ideológiák egyeduralkodók.

Az nem lenne baj, hogy Orbán kilóg Európából, mert az lenne baj, ha nem lógna ki.

De az már baj, hogy úgy érzem, én is kilógok. Innen is, onnan is.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:49:04

@Sean MacTíre: S mi tortent? Semmi. A semmi-jelenteseket a lipsikre hagyjuk, mi a hatalomra megyunk.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:49:55

@Larry Silverstein: az EU munkavedelmi szabalyozasokat implementaltak mert kellett nekik. Elotte nem volt nekik ilyen. Anglia alapvetoen szar hely barmilyen kisembernek mert az kormanyzo elit egyben a gyarak, foldek tulajdonosa es a landlordok is. A Vaslady meg a rent szerzodest is eltorolte, hogy ki lehessen dobni barmikor a berlot.

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:50:58

@Larry Silverstein: ah ertem. Kurva menok vagytok am, remelem erzed, te meg az Orban.

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:51:32

@Sean MacTíre: Hat te baromi okos vagy a 2. vh elott sehol se volt munkavedelem szoval mitisakartal ezzel?

Sean MacTíre 2018.10.22. 11:53:12

@Larry Silverstein: mert a 2. vh ota van EU mi? :)

Amugy ha meg nem sertelek, szerintem te Orbannal is menobb vagy. Rezsi Szilardnal nem menobb de Orbannal igen.

felucca02 2018.10.22. 11:55:18

@Larry Silverstein: Úgy teszel, mintha orbán valaki lenne az eu-ban. Közben meg kínosan összemosolyognak a háta mögött. Olyat már láttak, hogy valaki az asztalon táncolt, olyat is, hogy közben összetiporta a franciasalátát, de hogy még büszkén oda is szart, na, olyat nem láttak.
Itthon pedig a közmédia aranyként tálalja, hogy orbán milyen fosott, és mekkora nemzeti siker, hogy most bűz van a teremben.
Itt tartunk, mi hozzátennivalód van még?

Larry Silverstein 2018.10.22. 11:56:09

@Sean MacTíre: Igen, 1947 ota van EK a britteknek.

S minthogy elotte persze hogy nem volt munkavedelem, utana meg lehet. Ennyit errol.

felucca02 2018.10.22. 11:58:06

@Sean MacTíre: :DDD
Ezt a humort szeretem, ez Írországból van?:)

Sean MacTíre 2018.10.22. 12:00:32

@felucca02: nem, Soros mondott ilyet, amikor szemelyesen atadta a zset nekem a multkor... :)

Sean MacTíre 2018.10.22. 12:01:40

Irorszagbol a Larryra illo kifejezes a "gobshite". Hagyom is, mert kozben megjott a melo.

Sean MacTíre 2018.10.22. 12:06:22

@Larry Silverstein: Bizonyara, mert kicsit kesobb alakult meg az Europa Tanacs, majd meg utana par evvel az Europai Szen es Acel Kozosseg, amiben eloszor nem voltak benne.

Javaslom nezz utana a britek karrierjenek az EU-val kapcsolatosan. Hogyan konyorogtek be magukat es lettek a legszegenyebb tagallam, miutan eloszor megprobaltak csinalni egy sajat szovetseget, es hogyan gazdagodtak meg azokon a kohezios penzeken amik az uj tagoknak jarnak, es hogyan kapnak a mai napig brutalis visszateritest mert csak. De sose szerettek, mert nem ok iranyithattak. Masokat nagyon szerettek iranyitani de az o dolgukba meg klubalapon se szoljanak bele.

Vagy ne nezz utana, kit erdekel...

felucca02 2018.10.22. 12:06:42

@Sean MacTíre: OK, csak előbb még fordítsd le a gobshitet, mert kicsit néhézén bészél ír...

Egyébként szerintem csak provokál, a provokáció kedvéért...

Sean MacTíre 2018.10.22. 12:08:32

@felucca02: igen, megfordult a fejemben, hogy hamis troll, mert a Fidesznek okoz csak kart, nem kulonosebben okos, de legalabb buta mint a segg.

Nincs forditasa, egy elegge lenezo kifejezes, kifejezetten ir. Kb ugy hasznaljak, hogy "miket beszel ez a gobshite ott?". De a shite az hajaz a shitre ami meg szar. :)

Taxomükke (UK) 2018.10.22. 12:29:42

@Hungarian Geographic: Te ezt igy kepzeled el Kiskunpiszkosrol nezve a vilagot, kisfiu?
Buta vagy, pont mint Silverstein tarsad.

paráznabillegető 2018.10.22. 12:32:03

@felucca02: a gobshit nemcsak ír. nw england is érti, használja.

Larry Silverstein 2018.10.22. 13:00:56

@felucca02: Akik osszemosolyogtak Orban hata mogott, azok mar a tortenelem szemetdombjan szotyizgatnak.

ezek a tenyek

Larry Silverstein 2018.10.22. 13:01:54

@Sean MacTíre: ja, alapito tagiok mint az koztudott

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:04:07

@Larry Silverstein: nem, az UK nem volt a Szen es Acel Kozosseg alapito tagjai kozott, plane nem 1947-ben. Mint az koztudott, 1947-ben semmi sem volt, legfokeppen nem Europai Kozosseg. Nyeld le bo nyallal, kisfiam, ebbol nem jossz ki jol...

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:06:07

@Larry Silverstein: oh hogyne. :) A haverja epp most bukott Nemetorszagban, vissza is vett picit a Bundesmuttival szemben. Az a baj, hogy nem jonnek a migrancsok.

Elitellenessegre lehet epiteni, de egyre kevesbe hiteles, ha egyebkent te magad vagy az elit.

Larry Silverstein 2018.10.22. 13:08:20

@Sean MacTíre: bukas helyett az EB uj Junkere Orban embere

Larry Silverstein 2018.10.22. 13:09:50

Orban kinyirte a roman miniszterelnokot, a horvat miniszterelnokot, az osztrak kancellart, Renzit az olasz csodort, Mertkell sincs valami jo borben

s az isiaszos foalkesz is megy a levesbe

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:11:17

Egyebkent kurvara nem ertem am az itteni fideszes nyalverest.

Ha megszavazzak, hogy megse legyen brexit, akkor ok gyoztek, a vesztesnek meg kuss, nem? :D
Mert aki nem fogadja el a szavazas eredmenyet az lipsi! Ne legyetek lipsik. Pl. azzal, hogy nem fogadjatok el, hogy a demokratikusan valasztott Europai Parlament elfogadta a Sargentini jelentest. El van fogadva, vesztesnek kuss. :D :D

Varjuk ki a veget. Nekem kettos erzeseim vannak, mert a hulyesegert fizetni kell. De jobb szeretnem, ha az ir szigeten nem torne ki ujra a polgarhaboru, ez meg az en szemelyes hulyesegem. Az egysegsugaru sotet angol proli keserven tul inkabb szivesebben neznem Farage es a tobbi ruszkiszopo pofajat amit az UK megiscsak benn marad.

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:13:15

@Larry Silverstein: igen ez igy van, Orban kibaszott meno es szupermen meg minden. Nem annyira meno tovabbra sem, mint Szilard, mert Szilardnal menobb nincs! Jo tarsasagban vagy, erot adnak neked a mindennapjaidban, hogy ok is elismernek maguk kozott. Remelem, nem vagy magasabb Orbannal, mert akkor szar idok jonnek neked.

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:14:35

@Larry Silverstein: aki Orban ellen szavazott a Sargentini jelentessel. Ravasz!!!! Juncker felpofozta, ez a mostani lehet, hogy el is fogja gancsolni es raugrik a fejere! :D

Larry Silverstein 2018.10.22. 13:17:12

@Sean MacTíre: nincs uj szavazas, hiaba sivalkodnak a sorosistak

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:18:43

@Larry Silverstein: mibol gondolod, hogy csak a libsik sivalkodnak Angliaban? Es honnan tudod, mi lesz a jovo? Es mit fogsz mondani, ha lesz? :)

Larry Silverstein 2018.10.22. 13:20:35

@Sean MacTíre: majd lehet nepszavazas, de elobb ki kell lepniuk a ZEUbol

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:21:30

Be kell latnod, az angol kormany eleg szarul all. Csak az eszakir loyalista part segitsegevel tudnak hatalmon maradni (sajat hulyeseguknek koszonhetoen), es raadasul a munkaspart is mar pedzegeti, hogy a kilepes felteteleirol lehet szavazni majd. Ami ugyanaz, es megsem (nem ugyanaz a kerdes). A kilepes felteteleirol szavazni pedig mindenkeppen demokratikus, masreszt eleve az elozo nepszavazas sem volt kotelezo ervenyu az angol jog szerint (nezz utana ha nem hiszed).

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:22:54

@Larry Silverstein: vard ki a veget. Egyelore a brexiterek allnak szarul. Ha fogadnom kene, arra fogadnek, hogy kilepnek, de benn maradnak az arupiacon, a Munkasparttal. Ha most benyelik a hosszabbitast, akkor a toryknak reszeltek.

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:26:30

Ott koveted el a hibat, hogy azt kepzeled, az altalad kepviselt, szamodra kedves nezetek orokke tartanak, es hogy mindenki mas hulye Orbanon kivul. Pedig a politika allando korforgas, es mindennek van kovetkezmenye. Ez okozta a ballib nezetek kudarcat Europaban, de elotte meg sokaig ballib rendszer volt jobber rendszerek utan. Elobbutobb mindenki elbizza magat. A Brexit nem valasz semmire, es Magyarorszag problemaja sem az EU. A kerdes mindig az, idoben fordul-e az aramlas. A nemet haverok bukasa into jel lehetett, nem veletlen kussol most Viki. Ettol meg persze barmi lehet, de ez rad is igaz.

Larry Silverstein 2018.10.22. 13:28:24

Ha brusszel kemenyen rimankodik az angoloknak, talan elerheti hogy az olaszok is kilepjenek, s akkor man lenyegeben nincs EU csak makroon

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:39:48

@Larry Silverstein: erdekes az alternativ valosag amiben elsz. Szamodra ugy tunik, hogy az EU barkinek is rimankodik? Epp most sult be az utolsonak hangoztatott lehetoseg, es May mar hosszabbitast szeretne.

Az EU 28 tagallambol all, a britekkel egyutt 500 millios nepesseget fog ossze. Megprobaltak diktalni egy 440 millios kozossegnek. Nem jott be, es mar szinte mindent elvettek toluk ami az EU-tol jott, mar csak fizetnek bele. Es eleve a megegyezes egyetlen lehetosege szamukra, ha fizetnek mint a katonatiszt (es meg egy csomo mas). Marhara nagy rimankodas am... az EU reszerol nyilvan.

Olaszorszagnak evente mas kormanya van. Most eppen ket olyan felbol all ossze, amelyik total ellentetes amugy. Az egyik a delrol leszakadni akaro eszak, a masik a deli szegenyeket preferalo part. Atomstabil konstrukcio valoban, meg jobb egy Itexit targyalasra, mint a brit garnitura... :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.10.22. 13:42:55

@Larry Silverstein: "Ha brusszel kemenyen rimankodik az angoloknak, talan elerheti hogy az olaszok is kilepjenek," - Nagyon bebasztál már így ebéd felé. Egy, nem igazán rimánkodnak az angoloknak, inkább azok vannak beszarva. Kettő, ha rimánkodnának, attól miért lépnének ki az olaszok? Attól mert van valamilyen vágyálmod, nem kéne összefüggéstelen hülyeségeket összehordanod!

Sean MacTíre 2018.10.22. 13:42:57

Inkabb az Eurozonabol kene kilepni az olaszoknak is, gorogoknek is, meg mindenkinek, aki nem birja gozzel. De azt viszont tenyleg, mert ebben a formaban nem sok ertelme van.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2018.10.22. 13:44:53

@Larry Silverstein: Milyen alapító tag? Baszd+te olyan hülye vagy h az elképesztő, alapvető tényekkel nem vagy tisztában.

felucca02 2018.10.22. 13:45:36

@Sean MacTíre: Nagyon röhögök, bearanyoztad a napomat (ami amúgy sem a legrosszabbak közül való:))

felucca02 2018.10.22. 13:52:49

@Sean MacTíre: Mint bennfentes, te hogyan látod, miért ilyen fontos Maynek a kilépés? Mivel szar idők jönnek utána, ezzel ő csak veszíthet, népszerűtlen figura lesz, aki eltűnik a süllyesztőben, de közben ezerrel nyomja a brexitet. Miért?

felucca02 2018.10.22. 13:53:47

@felucca02: Ja, a másik, hogy a nyakamat merem rá tenni, hogy a legeslegutolsó pillanatban vissza fognak táncolni a szakadék széléről, valahogy győz a józan ész...

Muhammad Balfas 2018.10.22. 14:01:08

Nem lesz második népszavi, mert GB egy demokrácia és itt nem addig szavaztatja az elit a jó népet amíg az ő szájíze szerinti eredmény születik.
Egyébként meg nagyon érik a hard Brexit Boris Johnson vezényletével..:)

Muhammad Balfas 2018.10.22. 14:02:58

@Larry Silverstein: A mutti is hamarosan felkerül a trófea listára..:)

Larry Silverstein 2018.10.22. 14:06:01

@Sean MacTíre: brusszel csak az angolok penzet akarja, meg a magyarok penzet, meg meg tobb burokrata munkahelyet bruszelba

enyit akarnak, se tobet, se kevesebet

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.10.22. 14:06:32

Valljuk be, hogy csak a prolik gondoljak, ha a Facebookon aktiv elvtarsak letszamat megszorozzak harommal, tizzel, ezerrel - akkor a valosagban is annyian vannak. Sajnos ki kell mondani ez a sopredek az akik miatt sosem lesz legalis a fu Magyarorszagon. Jol lathato, hogy igen is vannak sulyos mellekhatasai a szintetizalt fuvecskenek. Ez van prolik! Lehet a falat vakarni kicsirigok!...

Larry Silverstein 2018.10.22. 14:07:20

@Sean MacTíre: mi pl. maris kileptunk az euro zonabol, ezt nyugodtan vehetik figyelmeztetesnek

Sean MacTíre 2018.10.22. 14:10:08

@felucca02: en nem vagyok bennfentes egyaltalan, csak az Irorszagra gyakorlolt hatast latom.

Ami most epp az EU erosodeset hozza itt el, mint egyebkent szerte Europaban.

Az, hogy May voros terdekkel, a szajat torolgetve jon ki minden megbeszelesrol, az csak az egyik fele, de a britek tortenete az EU-ban azt mutatja, hogy nem igazan akartak sohasem, aztan miutan nem tudtak keresztbe tenni, duzzogva elfogadtak a penzt ami a szegeny orszagoknak jart. Sose voltak igazan pro-EUk inkabb csak nem akartak kimaradni. Most, hogy az EU adofizetok penzen az evtizedek alatt felszivtak magukat, ok mar nem akartak masoknak adni penzt (azaz a tolvaj kelet-europai orszagoknak, lassuk be, joggal), es valoszinuleg jott Putyin, hogy szart kenjen a sebbe (Farage).

Amennyire en a hireket olvasva latom -de ez az en velemenyem csak - a nagy gondja az osszes partnak, hogy a szavazoik es a brexiter/pro-EU szavazok nem egyeznek. Barmit csinalnak, veszitenek szavazokat. A pro-EU mozgalomnak nincs tortenete az UK-ban, igy nincs partja sem, ami moge allhatna. Meg eleve egy szavazo elsosorban vagy munkasparti vagy tory vagy valami kicsi part szavazoja. Nem fog egy Tory a Munkaspartra szavazni csak azert, mert o egyebkent pro-EU es a Munkaspart veletlenul pro-EU politikat tolna, es forditva is igy van.

De azt a reszet nem vagom, miert nem toljak siman a felelosseget egy masodik nepszavazasra, megszabadulnanak minden gondtol.

Talan ugy vannak vele, hogy nagyobb gazdasagi erot tudnak kepviselni mint a 440 millios egyre inkabb integralodo EU (kerdes miert gondoljak ezt, amikor minden targyalasban ok fogjak huzni a rovidebbet, foleg Trumppal), es azt gondoljak, hogy az EU korlatozta sajat szemelyes jatekaikat (ami valoban igy van). Ne felejtsd el, bunbakot konnyu adni a nepnek : most a lengyelek, magyarok, romanok a bunbakok ott. Majd lesz helyettuk mas, Soros mar feljott.

Sean MacTíre 2018.10.22. 14:12:51

@Ches Desmond: az egyik felem nagyon kivanja a hard brexitet nekik. :) Es mindenfele idohuzas nelkul.

De a kozvelemenykutatasok nem azt mutatjak, hogy a brexit lenne tobbsegben, es lesz majd valasztas is. Ha tenyleg elhuzzak meg, akkor valoszinu benn maradnak a szabadkereskedelmi zonaban beleszolasi jog nelkul, mert ez a Munkaspart iranya, es a Toryk nagyon szarul allnak.

Larry Silverstein 2018.10.22. 14:13:51

@Sean MacTíre: lipsik azt mondjak, Orban megfosztotta a kitantorgottakat a levelszavazas mamoratol

akkor en is mondhatom hogy mi meg kileptunk az euro zonabol

oszt jonapot

Sean MacTíre 2018.10.22. 14:17:09

Amugy egy dolog - a britek, tudtommal, a buszt mar nem tudjak leallitani. Az 50-es cikkely ugy tudom, nem ad erre lehetoseget. Szoval mindekepp szopni fognak - es ennek orulok.

Persze, az 50-es cikkelyt is el meg lehet valtoztatni, ha a tobbi 27 megszavazza - gondolom en. Semmi sincs kobe vesve, mint ahogy az sem, hogy nem lehet szavazni a brexitrol. Foleg ugy, ahogy mondtam - az elozo nepszavazas sem volt kotelezo ervenyu jog szerint! Siman lehetett volna semmit sem csinalni.

De nekik igy is, ugy is szar lesz, mert ha az 50-es cikkely tenyleg igy van, akkor mar max a hard brexit, es a beleszolas nelkuli tagsag marad mindenkepp.

Izgalmas par honapnak nezunk elebe, es a lelkemnek mindket valtozat tetszik. :D

Sean MacTíre 2018.10.22. 14:17:52

@Larry Silverstein: jah ertem, persze. Jol van, toltsel meg, es igyal. :)

Sean MacTíre 2018.10.22. 14:21:28

Az megvan, hogy valamelyik beltenyesztett brit MP benyogte, hogy hat a briteknek amugy is jar Ir (EU) utlevel, nem? :D

Meg magyaraznak az Ir hatarrol... lofaszt Ir hatar, az Ir hatar a tengerpart. Amirol beszelunk, az a Brit hatar Irorszagban. :D Ahol a katolikus nepesseg szama par even belul atlepi a megszallo britek letszamat, amellett, hogy Eszak-Irorszag pro-EU orszagresz amugy is. Par evtized, es mar csak egy Irorszag lesz.

Muhammad Balfas 2018.10.22. 14:34:53

@Sean MacTíre: Johnsonnal meg fogják nyerni az előrehozott választást..

Sean MacTíre 2018.10.22. 14:51:37

@Ches Desmond: mint mondtam, szivbol kivanom nekik :o) es csak Irorszag szopasa miatt aggodom (elelmiszer szallitasok - amit ok viszont megenni nem fognak tudni, es az szarabb - es ahogy elnezem, Johnsonnak van mit enni, May meg eddig sem evett sokat :) ). A tortenelem ugy hozta, hogy Irorszag Anglia eleskamraja.

Muhammad Balfas 2018.10.22. 16:26:34

@Sean MacTíre: Trump már felajánlott egy előnyös szabadkereskedelmi egyezményt hard Brexit esetére..

Sean MacTíre 2018.10.22. 16:42:37

@Ches Desmond: es ugye Trump arrol hires, hogy szeret mas orszagoknak elonyos szabadkereskedelmi egyezmenyt kotni (azzal az elvvel, hogy van egy aki veszit, van egy aki nyer, es o az aki nyer, mindig - ez a szlogenje), kulonosen ha az illetonek az az egyetlen remenye vele szemben.

Foleg, ha az az orszag amugy nullara akarja levinni a cegadot, azzal amerikai cegeket vonva el az USA-bol.

21 honap lenne a kereskedelmi egyezmeny megkotesere csak az EU-val. Olyan embereknek kene ezt megkotniuk, akik igazabol eddig meg targyalni sem tudtak annak ellenere hogy ok vannak rosszabb helyzetben. Az elmult evekben egyszeruen semmi elorehaladas nem tortent, mert nem ertik meg, hogy nincs semmi zsarolasi potencialjuk.

A Kanada-EU egyezmeny megkotese 7 evig tartott, a szingapuri 8.5 evig.

Es amig nincs egyezmeny, addig a WTO szabalyai alapjan megy az egesz. Ez evekig tart.

Anglia raszorultkent fog targyalni mindenkivel, egy 60 millios gazdasagkent a 440 millios gazdasag arnyekaban.

Nem mondom, hogy mindig szar lesz nekik, mert nyilvan nem, de hard brexit azzal kezdodik, hogy a legikozlekedes egyik naprol a masikra leall, akarcsak a szallitmanyok, mert minden vonatkozo egyezmeny ervenyet veszti.

Eleg sokaig szar lesz ahhoz, hogy az emberek minden megbanjanak es elkezdjenek felelost keresni (persze nem maguk kozott).

Az UK 40 evig volt az EU tagja, minden intezmenye szervesen kotodik es egyezmenyek, jogszabalyok ezrei szabalyozzak minden momentumat.

Total FUBAR az egesz.

paráznabillegető 2018.10.22. 16:46:24

@Ches Desmond: az amerikai kereskedelmi megállapodások mindig előnyösek! az angolok amióta világ a világ, csak nyertek rajta!
de érdemes megkérdezni az ausztrálokat is. mióta megkötötték amerikával a megállapodásukat, azóta már tudják a brexittel kapcsolatban is: várjuk ki, mi lesz ebből, legyen tiszta lap, nehogy véletlen aláígérjük a briteknek, aztán szopjunk újra...

hát ilyen okos lesz az ember az amerikai kereskedelmi egyezményektől...

a briteknek esélyük sincs bármi pozitív hozadékra.

Billy Hill 2018.10.22. 18:27:24

@Sean MacTíre: Egy adalék azért a 60 millió a 440 millió árnyékában témához...

ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/DDN-20170410-1

Sean MacTíre 2018.10.22. 18:59:53

Igen, masodik legnagyobb gazdasaga az EU-nak.

A legutobbi GDP adatok szerint 18 trillio USD az EU, 2.6 trillio USD az UK. Az EU az UK-val egyutt kozel akkora GDP-vel rendelkezett mint az USA, igy tudtak targyalni. Most kb. mintha Franciaorszag targyalna a vilag orszagaival EGYENKENT (de meg el se kezdtek).

Meg nem tortent meg a Brexit de mar sorban hagyjak el a cegek, naluk volt az EU egyik penzugyi kozpontja is, etc etc... most mar valoszinuleg kisebbek mint a francok, vagy akorul...

NoOne 2018.10.22. 19:57:24

@Larry Silverstein:

"...eloszor is, egy jogallamban minden penz a felelos kormanye, azt csinal vele amit akar..."

Itt te most nagyon-nagy tévedésben vagy: jogállamban a pénz az országé, nem a felelős kormányé és egyáltalán nem csinálhat azt az vele, amit csak akar.

A témához: nem ismerem az angol jogszabályokat, azonban ha az azt tartalmazza, hogy egy kérdésben népszavazást kell tartani, ha x fő hitelesítetten azt kéri, akkor népszavazást kell kiírni. Ha a jogszabályok kimondják, hogy egy adott kérdésben lezajlott népszavazás x időn belül (vagy "soha") nem ismételhető meg, akkor nyilvánvalóan annak megfelelően kell tenni.
Azt sem tudom, hogy egy népszavazás előkészítésénél az Egyesült Királyságban milyen körülmények vagy teendők vannak előírva, és ezek esetleges "mulasztása" milyen következményekkel jár a szavazás eredményére, és milyen határidő van ennek bizonyítására stb. stb.
Röviden, ha mindezt tudjuk, akkor érdemben tudunk beszélni, vitázni a dologról, addig az összes itt leírt bármi csak "vélemény".

Mint a fentiek is, meg az is, hogy az UK is és az EU is jobban járna, ha a Brexitet minél előbb leállítanák.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.10.22. 20:36:32

@Sean MacTíre:

"a valosagban egyetlen kormany sem all le haboruzni a neppel. Illetve egyetlen demokratikus kormany sem."

Kivéve a szemkilövetős Gyurcsány-kormányt. Vagyis hogy nem is kivétel, hiszen épp ezért nem volt demokratikus.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.10.22. 20:43:29

@Sean MacTíre:

"Foleg akkor ha egy kisebbseg szavazott rajuk, a tobbseg nem. "

Melyik pártra nem szavaztak kevesebben, mint a Fideszre? :P

Sean MacTíre 2018.10.22. 21:29:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mennyit kapott a Fidesz es mennyit a KDNP? :D 25 25 szazalek? :D Gondolj a ketfordulos valasztasra es hogy olyankor mi tortenik.

Sean MacTíre 2018.10.22. 21:30:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hat azert ott azota kiderult egy ket dolog a tuntetokrol, remelem az is megvolt. Ki iranyitotta oket, ilyesmi.

Sean MacTíre 2018.10.22. 21:32:34

Azon rohogok egyebkent hogy tisztan emlekszem mi volt a jobberek velemenye a buzibarat buzi liberalisnak latszo Boris Johnsonrol amikor o volt a polgarmester. Jelzem, Boris azota is ugyanaz, csak Viktor gazdahoz hasonloan beallt Putyin csicskajanak az EU ellen.

Billy Hill 2018.10.22. 22:42:59

@Sean MacTíre: Meg atomhatalom is, az is jó azért valamire. (Putyintól sem az Olaszország GDP-jét súroló teljesítmény miatt tartanak azok, akik tartanak.) Ez nem csak 1 ország a 28-ból, több annál, ezt szerettem volna csak kifejezni...

Sean MacTíre 2018.10.22. 22:56:07

@Billy Hill: igen ebben egyetertek, de en csak arra az aspektusara akartam ramutatni, hogy nekik most rohadtul fognak kelleni a szerzodesek es az nagyon rossz targyalasi alap az unio nagyobb gazdasagi ereje mellett azert is mert ra lesznek szorulva.

Amugy sajnos mar csak atomhatalom de pl nem tengeri. Azt is elbasztak. Raadasul a toryk ami meglepo. Nem jo mert ok vedik Irorszagot is ami nem NATO tag...

Sean MacTíre 2018.10.22. 22:57:23

Juteszembe az megvan h a baloldal egyoldalu nuklearis leszerelest akar naluk? Barmok.

Muhammad Balfas 2018.10.23. 12:55:12

@Sean MacTíre: Az a gond, hogy ti csak abban tudtok gondolkodni, hogy valaki valakinek a csicskája, hisz a magyar politikai bal genezise eleve kollaboráns létet feltételez.
Nem is tudjátok elképzelni, hogy egy ország vezetése az ország érdekeit nézve együttműködik és nem kiszolgál egy külső hatalmat. Ez egyszerűen felfoghatatlan a számotokra.
A "buzibarátságról" meg annyit, hogy -eddig-nem is kerülhetett helyzetbe nyugaton politikus ha nem volt buzibarát. A homofóbia nyugaton kizárólag a bevándorolt muszlimok számára megengedett..:) ( Ahogy az antiszemitizmus is..)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.10.23. 20:55:40

@Ches Desmond:

"ogy -eddig-nem is kerülhetett helyzetbe nyugaton politikus ha nem volt buzibarát. A homofóbia nyugaton kizárólag a bevándorolt muszlimok számára megengedett..:) ( Ahogy az antiszemitizmus is..)"

A ma Nyugat-Európában hatalmon lévő liberális politikai osztály mind antiszemita, de ide tartozik még Merkel vagy Micron csürhéje is.

Mert mi másnak lehet nevezni azt, aki milliószámra hívja és telepíti be az országába a zsidóság halálos ellenségeit, a muszlimokat? Merkel, Micron és a többi bevándorláspárti a legjobb úton vannak egy második holocaust felé.
süti beállítások módosítása