A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2019.01.11. 07:27 Blackwaters

Ömlik az illegális lőfegyver Angliába

illegal-firearm.jpgLeginkább marok lőfegyverek érkeznek, de a géppisztolyok és sörétesek is népszerűek. A fő forrás Kelet-Európa és a Balkán. A bűnügyi statisztikákon már most látszik a folyamat drámai hatása.

Becslések szerint többezer illegális lőfegyver áramlik évről évre Angliába, amit az is jelez, hogy egy év alatt 11%-kal nőtt a lőfegyverrel elkövetett bűnesetek száma (Londonban ez az arány még magasabb, 42%). Korábban az volt a jellemző, hogy egy-egy lőfegyver kézről kézre járt, többször is használták a bűnözők, annyira nehéz volt beszerezni őket. Ám az ún. sötét web terjedésével, ill. az internetes oldalaknak köszönhetően manapság gyakorlatilag kockázatmentesen és olcsón be lehet szerezni fegyvereket és fegyveralkatrészeket postán. Akár AK-47-es gépkarabélzokat is be lehet így csempészni darabokban. A rendőrség szerint tavaly az elkövetőknél talált pisztolyok és karabélyok többségét korábban sosem használták még bűncselekmények elkövetésekor, vagyis frissen érkeztek, újak. A legnépszerűbb modell a 9 mm-es Zoraki, amit riasztópisztolyként árulnak a neten. A mindössze 100 fontért beszerezhető fegyvert az Egyesült Királyságban illegális műhelyekben élesítik. A feketepiacon akár 2000 fontot is elkérnek az ilyen utólag élesített fegyverekért, a bűnözők pedig nem sajnálják rá ezt az összeget. A rendőrök szerint, ha a bűnszervezetek hozzájutnak ezekhez pisztolyokhoz és karabélyokhoz, csak idő kérdése, hogy a terroristák is megszerezzék és használják a merényleteikhez.

4 komment

Címkék: posta rendőrség fegyver met kelet-európa bűnügy 2019 Nagy-Britannia ekozbenlondonban Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr814524292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Doe3 2019.01.11. 22:27:56

1. A Zoraki török gyártó (nem cseh).
2. Nem élesíthető (az gyakorlatilag már gyártást jelentene, ami egy más kategória)
3. A 9mm eleve szürke zóna az UK-ban.
4. Az eredeti cikk a Guardianban jelent meg, nem az oknyomozó újságírás csúcsa.

yerico1 2019.01.11. 22:34:25

Aki egy Zorakit élesít, az nem komplett. A komplett fegyvert cserélni kell, hogy éles lőszert lehessen benne elsütni, maximum a tok marad az eredeti. 2000 fontért már bármilyen éles fegyver megvehető például sportfegyverként.

yerico1 2019.01.11. 22:41:03

@yerico1: A riasztópisztolyba nem vaktöltény jár, hanem riasztó v. gáztöltény. A kettő nagyon nem ugyanaz.

yerico1 2019.01.11. 22:44:42

@yerico1: Az AK-47 meg nem kurvára nem géppuska, hanem gépkarabély, vagy angolosan assault rifle, esetleg régebbi magyar terminológiával géppisztoly, cserébe azt sem hiszem, hogy a bűnözők karabélyokkal járnának mostanában bűnözni (pl. K-98)
süti beállítások módosítása