A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2021.10.09. 07:15 Blackwaters

Drámaian kevés gyerek születik Angliában

low_fertility_rate_uk.jpegA klímaszorongástól a gyerekvállalással járó költségekig sok minden hat a rekordalacsony születésszámra.
A 70-es évek eleje óta csökken az Egyesült Királyságban a születések száma. Míg Észak-Írországban 1,86 a termékenységi ráta, Angliában és Walesben jelenleg 1,58 baba jut egy nőre. Ez közel fele annak az aránynak, ami a II. világháborút követően volt, akkor 2,93 volt az egy nőre eső gyerekszám. A reprodukciós szint 2,1 lenne, a populáció ezzel önfenntartóvá válna. (Hogy mégsem csökken érdemben az Egyesült Királyság, azon belül Anglia lakossága, sőt, növekszik, az a nettó bevándorlásnak köszönhető.) Bár sokan azt jósolták, hogy a pandémia után megugrik a szülések száma, mivel a kényszerűen otthon maradó párok nagyobb kedvet kapnak a gyerekvállaláshoz, ez a feltevés tévesnek bizonyult. 2020 és 2021 tavasza között további 4%-kal csökkent a szülések száma, vagyis nemhogy több, hanem inkább kevesebb gyereket vállaltak a párok. A visszaesés Londonban különösen érzékelhető volt, egyes belső kerületekben 1,05-re esett vissza a termékenységi arány. 

Az okok sokfélék, de az egyik legfőbb ok a munkanélküliségtől való félelem, vagy maga a munkanélküliség. A járvány alatt tízezrek veszítették el bevételi forrásukat, a gyerekvállalásnak pedig komoly anyagi vonzata van. Nem meglepő, hogy sok pár ezért annak elhalasztása mellett döntött. De legalább ilyen nyomós érv lett a klímaszorongás, sok fiatal pár szerint amúgy is már sokan élnek a Földön, ez pedig a természetet túlterheli. Az ökológiai mozgalmak is azt sugallják, a fogyasztás visszaszorítására, a populáció csökkenésére volna szükség, ha nem akarjuk elpusztítani a Földet. Ez utóbbi érv főleg a Z generáció tagjai, a most 16-25 évesek körében népszerű. A megkérdezettek mintegy fele emiatt nem vállal gyereket ebből a korosztályból. Vannak azonban olyanok is, akik bár akarnának és tudnának gyereket vállalni, de egyszerűen nem találnak megfelelő párt hozzá, egyedül pedig nem mernek belevágni a dologba.

Ennek a döntésnek azonban hosszabb távon gazdasági kihatásai is lesznek. A kevesebb gyerekszám kevesebb felnőttet jelent, vagyis kevesebb munkaerőt. Ezzel egyidejűleg pedig egyre nagyobb terhet ró a szociális ellátórendszerre. A brit lakosság egyre tovább él, jelenleg 80 év körül van a várható élettartam, az idősek száma folyamatosan növekszik. 35 évvel ezelőtt még 15% volt a 65 évnél idősebbek aránya, 2016-ban ez az arány már 18% volt. Az aktív népesség mindeközben folyamatosan csökken, vagyis egyre kevesebb munkaképes korú ember tart el egyre több nyugdíjast. Ha ez a trend folytatódik, akkor az egyértelműen a gazdaság gyengülését, stagnálását vetíti előre. Ezt a folyamatot az utóbbi évtizedekben ellensúlyozta a bevándorlás, a külföldiek letelepedése, de kérdés, hogy ez a folyamat tovább folytatódik-e a következő időszakban.

5 komment

Címkék: statisztika anglia gyerek gazdaság pénz fiatalok népesség egyesült királyság ökológia 2021 ekozbenlondonban Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr6916715360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2021.10.11. 00:32:25

Ingyenes óvoda és bölcsöde sokat segíteni a helyzeten.

konrada 2021.10.11. 08:54:00

...és mivel nettó bevándorló ország, és a bevándorlói olyan országból jönnek, ahol még működik a hagyományos családmodell - így a szülési rátában túlprezentáltak...

...hát nem sok jó prognosztizálható a hagyományos brit-európai kultúrának.

steery 2021.10.11. 09:40:05

Mivel London lakosságának nagyobbik része mindenféle országokból érkezett bevándorló, ez egyáltalán nem baj. Világosan mutatja, hogy a migránsok nem fogják teleszülni az általuk elfoglalt országokat, mert ők is követik az általános trendet és jobban akarnak élni, ahelyett, hogy többen élnének nyomorban. Ahogy a túlnépesedés miatt fokozódik a gazdasági válság, a világon mindenhol csökkenni fog a túlnépesedés és hamarosan átfordul majd alulnépesedésbe. Szépen visszarendeződik a helyzet. Nincs ezzel semmi baj. Ez nem dráma, hanem örömhír. Minden dőzsölésnek megjön a böjtje.

Örömhernyó 2021.11.22. 08:16:30

@steery: Csak mivel a harmadik világban még ma se lassul számottevően a népesség növekedése (majd esetleg 30 év múlva), ezért egyre több fekete jut majd egyre kevesebb fehérre.

"Ahogy a túlnépesedés miatt fokozódik a gazdasági válság, a világon mindenhol csökkenni fog a túlnépesedés" - Te miről beszélsz? A gazdaságnak egyelőre kell munkaerő (főleg a kevésbé hatékonyan termelő fejlődő országokban), valamint kellenek a fogyasztók, akik megveszik a termékeket, szolgáltatásokat. Fogyasztók akkor is kellenek majd, ha mindent mesterséges intelligencia tervez és robot állít majd elő.
Az se ártana, ha az előregedő társadalmakban az idősek nyugdíját, ellárásait valaki kitermelné. A harmadik világban meg nyugdíj híján egyenesen a gyerekeik tartják el az elaggott szülőket.

Szóval a népességcsökkenés igenis nagyon durva válságokhoz fog vezetni Nyugaton. Nagyon nem mindegy ugyanakkor, hogy írástudatlan afgán kecskemolesztálóból vagy gondoskodó családból származó okos fehér gyerekből születik több.

"Minden dőzsölésnek megjön a böjtje." - Ha azt hiszed, hogy a gyermektelenül maradt ember nem dőzsöl, akkor nagyon tévedsz. Ő az, aki minden szarra költ, avokádós pirítóst meg luxus kávékat vesz, szórja a pénzt hülyeségekre. Ami ugyan ideiglenesen jó a gazdaságnak, csak épp a következő generációt nem termeli ki, nem nevel maga után olyan gyereket, aki aztán majd eltartja idős korában (közvetlenül gondoskodva róla vagy adóin keresztül).
Ez az igazi dőzsölés és mának élés.
süti beállítások módosítása