A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2023.07.14. 13:30 Blackwaters

Szünetet tart a 10 éves Eközben Londonban blog

thames-sunset-2023.jpgÉppen 10 évvel ezelőtt, egy forró, nyári napon indult útjára az Eközben Londonban blog, most hosszabb szünetre megy.

2013 óta sok változás történt mind az ország, mind a főváros, mind pedig a blog életében. Akkoriban még II. Erzsébet volt az uralkodó, David Cameron a miniszterelnök, és Boris Johnson a londoni főpolgármester. Az ország azóta kilépett az Európai Unióból, miután a Brexitre szavaztak a britek, aztán miniszterelnökök jöttek-mentek, történt több terrortámadás, volt egy világjárvány, ami megtizedelte a lakosságot, és végül az elhunyt II. Erzsébetet fia, III. Károly váltotta a trónon.

Ahogy a világ, és benne az Egyesült Királyság, úgy a blog is átalakult közben. 2013-ban még az se volt biztos, hogy 10 hónapig működni fog az oldal, aztán 10 év lett belőle. Ez pedig hosszú időszak. Ezidő alatt ezzel a maival együtt összesen 615 bejegyzés született. Míg korábban több idő jutott egy-egy hosszabb, elemzőbb írásra, és gyakran hetente, akár egy héten belül többször is született új poszt, úgy az utóbbi időben már ritkábban sikerült új anyagot írni, és ha igen, akkor is inkább a rövidebb hírek, érdekességek domináltak. Gyakran kimaradt egy-egy hét is, mivel kevesebb energia jutott összességében erre a szabadidőben szerkesztett blogra. Ez az olvasottságon is meglátszott: kevesebben olvassák ma a tartalmakat, mint három vagy hat évvel ezelőtt. Ezért egy időre most szünetre megy az oldal és nem frissül új tartalmakkal. Ha pedig újra lesz rá több energia, később folytatódik. A régi posztok azonban továbbra is elérhetőek lesznek.

Ezúton is köszönet illeti mindazokat, akik kitartottak a blog mellett az elmúlt 10 évben, hogy olvastátok, kommenteltétek, megosztottátok a tartalmakat!

Köszönet Nektek, olvasóknak!

Szólj hozzá!

Címkék: blog szünet egyesült királyság 2023 2013 ekozbenlondonban Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr718166746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása