Miközben a magyar sajtó S. tanár úr botrányos ügyétől hangos, aközben a brit lapok címoldalán az ország egészét érintő pedofilbotrány szerepel. Eszerint egy hathónapos akció keretében a Brit Nemzeti Bűnözési Ügynöksége, az NCA mintegy 660 gyanusítottat tartóztatott le, akiknél pedofil tartalmú képekre bukkantak, közülük többen gyerekeket erőszakoltak meg. A letartóztatottak között hat tanár és négy iskolai dolgozó is volt, csakúgy, mint rendőrök, orvosok vagy szociális gondozók.
A lépés, amelyet David Cameron is üdvözölt, precedensértékű az Internet Watch Foundation szerint, hisz ilyen méretű letartóztatássorozat még nem volt az ügyben. Az őrizetbe került személyek közül 39-nek már volt dolga korábban is a hatóságokkal, mint szexuális erőszaktevők, de a többség eddig "tiszta múlttal" rendelkezett. A hatóságok mintegy 833 épületet vizsgáltak át és 9172 eszközt, köztük mobiltelefont, laptopot foglaltak le. Az akció következményeképp 431 gyereket sikerült megmenteni attól, hogy újabb erőszak áldozata legyen.
A pedofílok legtöbbje az ún. dark neten (amelyet az internet sötét bugyraként is emlegetnek) keresztül érte el a tiltott tartalmakat, amelyekért fizetett. Ezek az oldalak nem jelennek meg a normál keresési találatok között, azokhoz fizetni kell. Leleplezésük ezért jóval nehezebb, mint a hagyományos oldalakon szereplő tartalmaknak. Egy hónappal ezelőtt látott napvilágot az a vizsgálati eredmény, hogy ezeket az oldalakat több tízezer pedofíl használja és látogatja rendszeresen.
A közeljövőben újabb letartóztatások várhatók, miután a rendőrés folytatja az akciót, amely az Operation Notarise névre hallgat.
fotó:metroactive.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:03:07
Tilos kisgyerekek pornográf fotóit nézegetni, de muszáj megengedni hogy buzik kisgyereket nevelhessenek.
WTF?
oszt jónapot 2014.07.17. 13:26:20
Apró pici különbség.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:30:14
És a posztot is, a többséget képnézegetésért tartóztatták le.
Egyébként a buzik többsége pedofil is, ezért sem értem a 2s mércét.
nnnnnnnn 2014.07.17. 13:34:45
milyen kutatási eredményekre alapozod eme állításodat?
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:36:54
nnnnnnnn 2014.07.17. 13:40:01
mindenesetre akkor segítek neked egy picit.
Using the fixated-regressed distinction, Groth and Birnbaum (1978) studied 175 adult males who were convicted in Massachusetts of sexual assault against a child. None of the men had an exclusively homosexual adult sexual orientation. 83 (47%) were classified as "fixated;" 70 others (40%) were classified as regressed adult heterosexuals; the remaining 22 (13%) were classified as regressed adult bisexuals. Of the last group, Groth and Birnbaum observed that "in their adult relationships they engaged in sex on occasion with men as well as with women. However, in no case did this attraction to men exceed their preference for women....There were no men who were primarily sexually attracted to other adult males..." (p.180).
Other researchers have taken different approaches, but have similarly failed to find a connection between homosexuality and child molestation. Dr. Carole Jenny and her colleagues reviewed 352 medical charts, representing all of the sexually abused children seen in the emergency room or child abuse clinic of a Denver children's hospital during a one-year period (from July 1, 1991 to June 30, 1992). The molester was a gay or lesbian adult in fewer than 1% of cases in which an adult molester could be identified – only 2 of the 269 cases (Jenny et al., 1994).
tehát légből kapott saját buziságod alapján levont állításoddal bebizonyítottad, hogy gyökkettő vagy a témához.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:40:49
Ez azt az ordító diszkriminációt tartalmazza, hogy amíg egy bármilyen szexuális orientáltságú embernek tilos más gyerekét puccéran nézegetni az interneten, addig ha BUZI vagy akkor tolerálni kell hogy ezt otthon élőben neked szabad legyen.
Világos, ugye? Européer értéktrend.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:41:42
Az biztos nincs a brossúrában.
nnnnnnnn 2014.07.17. 13:46:13
zizi77 2014.07.17. 13:46:48
Nem tudom honnan veszed, hogy a buzik pedofilok is. Mivel a legtöbb abuzus felderítetlen marad, így semmi alap nincs ennek bizonyítására.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 13:49:00
Lángharcos 2014.07.17. 13:52:59
A troll szerint ha átmész a piros lámpán, akkor adócsaló is vagy (mert ha egy dologban eltérsz a normától akkor biztos mindegyik másik szempontban is).
Ne etessétek a trollt, felesleges.
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 13:54:42
Blogger Géza 2014.07.17. 13:56:26
Na, ezt vajon hogy hozták ki...
diszkriminans (törölt) 2014.07.17. 13:56:58
Az internetes pedofil pornó kicsit más tészta, mert a törvények szerint az is pedofil bűnöző, aki 17 éves lányok meztelen képeire recskázik.
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:04:05
Így igaz.
_most_ 2014.07.17. 14:06:34
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:08:04
zizi77 2014.07.17. 14:08:22
J.László 2014.07.17. 14:09:24
"Abszolút diszkriminatív, emberi méltóságot sértő hogy amíg a buzikat muszáj szeretni, a pedofilokat illik gyülölni."
Lesz ez még fordítva. Egy időben a cigányokat ajnározták, most már büdöscigányok az összes libsi blogon. A buzikra is ez vár. Akkor jön el majd a pedofilok nagy napja. Utánuk viszont el sem tudom képzelni, kik fognak következni.
Egy téma van, ami örök a libsiknél:)
zizi77 2014.07.17. 14:10:22
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:11:00
J.László 2014.07.17. 14:11:03
Te vadbarom, te.
_most_ 2014.07.17. 14:12:37
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:13:34
Semmilyen erkölcsi különbség nincs. Aki viszont a BUZILOBBIT kiirtja, esetleg még terjeszti is az ellenségei körében, mindenképpen a mennybe jut.
zizi77 2014.07.17. 14:13:50
_most_ 2014.07.17. 14:14:33
J.László 2014.07.17. 14:15:49
Pontosan. Marketinggel a szart is el lehet adni. A buzikat is, a cigányokat is, a pedofilokat is, a... Bocs, még lecsuknak.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:16:34
zizi77 2014.07.17. 14:16:44
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:17:07
_most_ 2014.07.17. 14:17:12
zizi77 2014.07.17. 14:18:01
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:18:25
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:18:56
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:19:26
J.László 2014.07.17. 14:24:19
Össze lehet hasonlítani. Ha egy buzi "házaspár" nevel fel egy gyereket, az ugyebár semmiféle személyiségzavart nem fog a gyerekben előidézni. A világért sem.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:25:51
Hát tényleg nem mert pedofília a képnézegetés is.
_most_ 2014.07.17. 14:27:14
J.László 2014.07.17. 14:31:37
Nem tudom, mennyire jellemző a "jobbikosokra", hogy gyerekeket szoktak örökbe fogadni. Úgy gondolom, csinálnak ők maguknak, nem őket félteni:)
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:32:49
A pedók többsége iskolai tanítő, nevelő.
zizi77 2014.07.17. 14:32:56
J.László 2014.07.17. 14:33:57
"pl. 2pasi házassága 1kislányban?" Ez mi a faszt jelent, már ne is haragudj?
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:35:03
Az csak az ártás fogalmától függ. A normális értékrend mind a homokos, mind a pedó ártalmas. A nem-normális értékrend szerint nem, de kit érdekel egy romlott értékrend szempontja?
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:36:52
A náciságra vagy bármilyen más eszmére nevelés nem hagy az emberben örök jegyet. Mert te, gondolom, szintén nem értesz egyet szüleiddel, nagyszüleiddel mindenben.
zizi77 2014.07.17. 14:38:51
J.László 2014.07.17. 14:39:24
Köszönöm @maxwal, ezt nem tudtam volna ennél jobban elmondani.
zizi77 2014.07.17. 14:39:54
ErrorFlynn 2014.07.17. 14:40:55
J.László 2014.07.17. 14:41:39
Akkor azt mondd, bazdmeg. Egy gyereknek anyára és apára van szüksége. Megkockáztatom, hogy anyára inkább. Ez ilyen egyszerű.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:43:36
A kiakadás meg a BCS 2 különböző dolog. Aki jóhiszemüleg felnőttnek vél egy 17 évest (mert ezt írta ki a pornósmadam) az meg nem büntethető most sem.
zizi77 2014.07.17. 14:43:36
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:44:09
J.László 2014.07.17. 14:44:44
A buzikhoz képest az állami gondozás is jobb.
_most_ 2014.07.17. 14:46:45
zizi77 2014.07.17. 14:46:53
Ha a17 évesről fotó van a gépeden, akkor büntethető vagy, ha jól tudom, akkor is, ha azt hitted már 18. Viszont megdughatod, ha ő is akarja. Ez is jó hír, nem?
ErrorFlynn 2014.07.17. 14:47:22
"érte el a tiltott tartalmakat, amelyekért fizetett"...
ott van a kicseszett cikkben leírva napnál is világosabban, amihez éppen kommentelsz.
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:47:34
- nem jól tudod.
zizi77 2014.07.17. 14:47:36
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:48:25
J.László 2014.07.17. 14:48:40
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:49:20
Szerencsére ebben tévedsz.
zizi77 2014.07.17. 14:49:40
Itt ezt írják!
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:50:17
_most_ 2014.07.17. 14:50:33
zizi77 2014.07.17. 14:50:37
J.László 2014.07.17. 14:52:55
Nem. Ez egy átgondolt stratégia. Ha megeszed a kis szart, akkor kapod a nagyobbat, utána a még nagyobbat. Majd bekövetkezik az az állapot, amikor a földkerekség legmocskosabb szemetét is lenyeled szó nélkül.
Ez a legmocskosabb szemét nem a buzik, de nem is a pedofilok:)
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 14:53:28
De, sőt más betegségem is van. De ez hogy kapcsolódik az értékrendemhez?
Tiszteltetem Brüsszelet 2014.07.17. 14:53:34
- ilyet nem írnak, nem is írhatnak. Ha nyilvános portálon ott van az apróbetüben, hogy minden modell 18 éves elmúlt akkor nem vagy büntethető, a portál viszont igen, ha valakit felismernek akiről konkrétan tudják hogy nem.
Nyilvánvalóan nem várható el a felhasználótól hogy minden fotóhoz kérjen személyi igazolványt.
zizi77 2014.07.17. 14:56:04
zizi77 2014.07.17. 14:56:56
_most_ 2014.07.17. 14:58:31
ErrorFlynn 2014.07.17. 14:59:03
zizi77 2014.07.17. 14:59:04
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.07.17. 14:59:13
J.László 2014.07.17. 14:59:56
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 15:02:18
Ne viccelj. Ez még a kemény autistákra sem igaz ebben a formában. De te biztosan autistafób náci vagy...
_most_ 2014.07.17. 15:12:31
J.László 2014.07.17. 15:14:36
Te vagy @most az önkivetítés egyik autentikus esete:)
maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.17. 15:24:33
Tévedsz erősen. Mindenkire hatnak az érvek, rám is. Persze ez nem jelenti, hogy a huszadszor hallott érvet huszadszor is elemeznem kellen, ha korábban már elvetettem.
Bevallom, a római pápa lehülyézése hiba volt. Ami persze nem jelenti, hogy most már egyetértenék vele. Csak a szóhaználatot sajnálom, nem véleményemet.
Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.17. 15:47:22
Lehet-e tudni, hogy a szakállas bácsi melyik párt szavazója?
Baloldali érték 2014.07.17. 16:28:44
oszt jónapot 2014.07.17. 16:47:40
Nem hát, hanem a nácik.
J.László 2014.07.17. 16:49:15
Ja. A "nácik" csinálták a cigánypropagandát és csinálják most a buzipropagandát. Erről híresek:)
oszt jónapot 2014.07.17. 16:49:58
oszt jónapot 2014.07.17. 16:50:59
J.László 2014.07.17. 16:52:20
Figyelj már. Ez valami betegség vagy mentális defektus, hogy ti 70 év után is a "nácikkal" keltek és fekszetek?
Szentkereszti Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.07.17. 17:08:24
Kutatások szerint aki annyit nácizik, mint te, az náci. Látens náci.
Gyűrött Papír 2014.07.17. 22:51:37
Sütés, tűzvész, pedofília, foci. Polihisztor :))