A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2020.01.24. 07:36 Blackwaters

Országszerte csökkent az emberölések száma, kivéve Londont

homicide-uk-london.jpgMíg a szigetországban 5 év után először öltek meg kevesebb embert a korábbi évhez képest, a fővárosban 10 éves rekordot döntött a gyilkosságok száma.

Az Egyesült Királyságban tavaly 650 ember halt meg erőszakos halállal, 114-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban, 2018-ban. Utoljára 2016-ban volt hasonló az áldozatszám. Az elhunytak többsége ahogy a korábbi években, tavaly is jellemzően a 20-30 év közötti férfiak közül került ki. A gyilkosságok túlnyomó többségét késszúrással követték el, mintegy 291 esetben, a második legtöbb halálok a testi sértés, a harmadik a lőfegyverrel való visszaélés. De a kedvező országos statisztikát beárnyékolja a főváros romló mutatója. Londonban a 2018-as 135 áldozatszám után 2019-ben 149 embert öltek meg. Ez tízéves rekordot jelent. 2014 óta pedig megduplázódott a halottak száma, köszönhetően a bandaháborúknak, amik több tucat család életét tette tönkre az utóbbi években. A londoni gyilkosságok jelentős részét is késsel követték el, mintegy 90 alkalommal. Az áldozatok harmada 25 évnél fiatalabb volt, a többségük szegény családból származó, hátrányos helyzetű, színesbőrű fiatal. Az okok összetettek, de a csökkenő rendőrségi létszám mellett a megszorítások, a drogpiac, továbbá a társadalmi egyenlőtlenség ugyanúgy szerepet játszott, mint a nem kezelt szorongások, devianciák. Az se tett jót a fiatalok kirekesztődésének, hogy az ifjúsági központok egy részét bezárták az utóbbi időben, ami pedig megmaradt, az kisebb alapterületű helyiségekbe szorult vissza. Sok kallódó tinédzser ezekben az intézményekben talált csak barátokat, vagy olyan szakembereket, akik foglalkoztak a problémáikkal. A gyilkosságok magas száma a közelgő főpolgármester-választás egyik központi témája is lesz. A kormányzó konzervatívok már most élesen bírálják a munkáspárti városvezetőket, benne Sadiq Khant, hogy nem tettek meg mindent a bűnözés visszaszorítására.

Szólj hozzá!

Címkék: statisztika anglia halál rendőrség emberek gyilkosság rekord fiatalok met késelés áldozat egyesült királyság 2019 London ekozbenlondonban Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr1815378666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása