Londonban az országos arány kétszerese a koronavírusban elhunytak száma, a szegényebb kerületekben van a legtöbb halott.
A tetőző koronavírus-járványban eddig 27.510 ember halt meg az Egyesült Királyságban. A legtöbben Londonban, ahol a halálozási arány 100 ezer lakosra vetítve 85,7, ami közel kétszerese a második legfertőzöttebb West Midlands régió 43,2-es arányának. A statisztikai hivatal adatai szerint a járvány szempontjából legsúlyosabban érintett 11 terület kivétel nélkül a fővárosban van. A kelet-londoni Newham vezeti a listát, itt 100 ezer lakosból 144-en haltak meg a koronavírus miatt, míg az észak-londoni Brentben 141-en. A gyászlista harmadik helyén Hackney áll 127 halottal 100 ezer lakosra vetítve. A negyedik a szintén kelet-londoni Tower Hamlets, ahol 122 ember halt meg 100 ezer lakosból a Covid-19 miatt. A kép azt mutatja tehát, hogy nem egyenlően érint mindenkit a járvány, a szegényebb, zsúfoltabb kerületeket jobban sújtja. Csak ebben a négy kerületben összesen 790 ember halt meg március 1 és április 17 között. Az azóta eltelt két hétben ez a szám jelentősen emelkedhetett. Az UCL kutatói szerint a fővárosban az is probléma, hogy a szűk utcák és járdák miatt az emberek nehezen tudják tartani a legalább 1,5-2 méteres távolságot egymástól, a tömegközlekedési eszközökön (főként a metrón) pedig elkerülhetetlen a zsúfoltság, ami kedvez a koronavírus gyors terjedésének.
kép: Getty
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vén motoros 2020.05.04. 11:02:09
sanyarú lakásviszonyok. Ismerőseim dolgoztak Londonban, és elmesélték, hogy bizony egyes negyedekben olyan lakásviszonyok vannak, hogy József Attila mosónő mamája otthonosan érezné magát, mert ezekben a lakónegyedekben is megállt az idő. Ezen lehet meditálni és felháborodni, de az az igazság, hogy szegények Svájcban és Svédországban is vannak. Csak kevesebben.
Közlekedő tömegközlekedő 2020.05.04. 12:21:15
Ezek bántó sztereotípiák. A legfőbb baj a sztereotipiákkal, hogy igazak. És ezért bántóak.
Szalay Miklós 2020.05.04. 12:51:57
www.egyvilag.hu/index.shtml#uzenet
axolotl77 2020.05.04. 14:47:59
Szólni ki merne? Hogy megint legyen egy szerencsétlen, mint pár napja a 28-as villamoson, akinek aztán majd egy kés áll ki a mellkasából.