A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2021.12.16. 10:22 Blackwaters

Omikronnal fertőzött már a legtöbb új beteg

omikron.jpegSzélsebesen terjed az új variáns a szigetországban, egy nap alatt 78 ezer új beteget jelentettek, nagy részük omikronos.

Berobbant az új variáns az Egyesült Királyságban, a kormány ezért levett több országot is a beutazási tiltólistáról (vörös szín), és elengedte azokat, akik karantészállókba kényszerültek. A legtöbb új beteg Londonban van, az új esetek negyede köthető a fővároshoz. Az esetszám folyamatosan nő, ugyanakkor a kórházi ellátásra szorulók száma egyelőre nem növekszik ugyanilyen gyorsan. Boris Johnson kabinetje egyelőre kivár, nem akarnak drasztikus döntéseket hozni, a kötelező maszkviselést azonban kiterjesztették, szinte már mindenhol kell maszk, a pubok és konditermek azonban még kivételnek számítanak. A tömegközlekedési eszközökön, ahol régóta kötelező, 200 fontra büntetik azt, akit rajtakapnak maszk nélkül. 

A járványügyi szakemberek legfőbb félelme, hogy két hullám összeér most: a még fertőző és stabilan jelen lévő delta variáns mellett a gyorsan terjedő omikron nagy nyomás alá helyezi az egészégügyi intézményeket. Ezért szorgalmazzák a távolságtartást, az érintkezések minimalizálását. Továbbá a harmadik oltást, amely megfelelő védettséget ad az újabb hullámmal szemben. Szerdán sikerült 650 ezer adag emlékeztető vakcinát beadni, így már a lakosság 37%-a rendelkezik három oltással. Ugyanakkor az első két vakcinát 70% kapta csak meg.

Közben Boris Johnsonnal szemben saját pártjának tagjai is lázadoznak már: a héten a képviselők egy része nem támogatta a kormány legújabb döntéseit, hogy oltási igazolványhoz kössék a belépést az éjszakai szórakozóhelyekre, vagy hogy az állami egészségügyi szolgálat, az NHS minden dolgozóját, akik értintkeznek betegekkel, kötelezően beoltsák. Ezeket végül a kormány csak az ellenzéki Munkáspárt támogatása mellett tudta végül megszavazni, ami nagy pofon a miniszterelnöknek és kabinetjének. A kormányt az utóbbi időben rengeteg kritika éri, nemcsak a járványkezelés miatt, de a gazdasági döntései miatt is. A Brexit mellékhatásai mostanra sok bajt okoznak, például az ellátási láncban, a krónikus munkaerőhiányban.

30 komment

Címkék: betegség kormány london járvány maszk egyesült királyság omikron boris johnson 2021 NHS ekozbenlondonban Eközbenlondonban koronavírus Covid-19


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr2516785050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2021.12.16. 18:19:33

Érdekel még valakit ez a baromság?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.16. 18:47:03

Boldogkői Zsolt: A szabad elme illúziója könyve és videó változata lényeges. Prof. Dr. Boldogkői Zsolt, MTA akadémikus: A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének professzora és igazgatója. Molekuláris genetikát és sejtbiológiát oktat, elsősorban orvostanhallgatóknak. // " ... az emberi DNS ... több mint 50%-a idegen paraziták ...főleg vírusok ... kódolásai" ... " A vírusnak nem kell megtámadni az embert .... itt vannak bennünk"

erkolcstan.blog.hu/2021/12/12/pszichovirulogia_vs_biovirologia

Ami szerintem azt jelenti, hogy nem kellene annyira túltolni az mesterséges immunizációt - ami fontos és nélkülözhetetlen persze - és némi lehetőséget is kellene hagyni a természetes immunizációra is. Pláne most, hogy ez a variáns már erre alkalmasnak is látszik a szakemberek szerint is.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.16. 19:22:02

Tavasszal ugyanott állunk majd kb. mint két éve..:(

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.16. 19:34:53

@CSOKKI MÁLNA:

Fekete és politikai humor, - elnézést kérek miatta- de majd eggyel többször lesz 'legyőzve a Vírus'. --- várhatóan a a következő őszig.

Alick 2021.12.16. 20:06:00

Igazából nem csodálkozom a világjárványon, várható volt... még mindig jobb, mint a 12 majomban.

csakeztengedte 2021.12.17. 00:23:44

@Kivlov:
Az intelligens embereket nagyon is.

Örömhernyó 2021.12.17. 00:24:09

@Kivlov: téged biztos nagyon érdekel, hisz elsőként szóltál hozzá

Örömhernyó 2021.12.17. 00:32:35

@csakeztengedte: Intelligens ember olyan dolgokkal foglalkozik, amin tud változtatni, újat tud meg, fejlődik tőle.

Ez a vírustéma már jó ideje nem különbözik információtartalomban egy gyenge szappanoperától.

Intelligens ember átlátja, hogy a vírus által kiváltott természetes immunitás az egyetlen kiút, a 4-5 havonta ismételt oltás nem oltás, hanem átmeneti valami.

Intelligens ember átlátja, hogy ez a helyzet olyan, mint a 2001 szeptember 11-i terrortámadások. Megváltoztatták a világrendet, erodálták az emberek jogait, a többség aláveti magát a megoldással kecsegtető nagy gyógyszercégek akaratának, a jogkorlátozó kormányok utasításainak. A jogok, amikről most lemondanak, sose szerezhetők már vissza. Pont mint a WTC terrortámadás után. Kérdezni eretnekség. Összemossák a kérdéseket feltevő embereket a vírustagadókkal, összeesküvés-elmélet hívőkkel.

jotund 2021.12.17. 07:23:49

@Örömhernyó: te elmebeteg vagy, nem intelligens ember.

1) intelligens ember tudja, hogy a természetes immunitás ugyanúgy nem örök, és ugyanúgy nem vonatkozik az új variánsokra. mert különben hogy a faszomban van már a világ összes országában harmadik vagy negyedik hullám? úgy, hogy a természetes immunitás nem örök, és ezért nem tudja kivédeni az újabb és újabb hullámokat. tessék csak megnézni a legkevésbé beoltott kelet-európai országokat!

2) intelligens ember azt is tudja, hogy a különféle felmérések szerint a vakcinák bizonyos mértékben és ideig védenek a fertőzéstől, még tovább védenek a súlyos betegségtől és a haláltól.

ha intelligens ember volnál, ránéznél a negyedik hullám statisztikáira.

például itt:

www.worldometers.info/coronavirus/

hozzáadod a táblázathoz az új halálozások számát 1M főre vetítve, megnézed a tegnapi adatot, ami már lezárt adat, sorba rendezed, kiválasztod csak Európát, és rájössz, hogy mely országok vannak elől?

Slovakia Poland
Hungary Bulgaria Croatia Greece Russia Ukraine Bosnia and Herzegovina

ezek közül csak Görögország magasan beoltott. De a többi országban sokkal több volt a halott pár héttel-hónappal ezelőtt.

Aztán befogod a szádat, és eltakarodsz végre a blog.hu-ról, nem szemeteled tele az esezement hülyeségeiddel!

jotund 2021.12.17. 07:30:57

@Örömhernyó:

gnlszinfolt.blog.hu/2021/09/10/szabaduljunk_meg_hitler_kisertetetol?full_commentlist=1#c40900286

" az amerikaiak, addig se követelnek általános egészségbiztosítást, ingyenes felsőoktatást, a jövő generációkat adósságba verő háborúk leállítását."

látom, nagy Obama és Biden fan vagy. mert ebből kettőt ők csináltak meg.

jotund 2021.12.17. 07:34:48

@Örömhernyó:

konzervtelefon.blog.hu/2021/05/28/body_positivity_mozgalom_vagy_kibuvo?full_commentlist=1#c40679292

Te az ostoba náci fröcsögéseidet nem mered névvel vállalni, ezért névtelenül egy nick mögé bújsz. Egy utolsó, senkiházi, gyáva aljaember vagy. Pontosabban, embernek kevés. És még te ugrálsz?!

Örömhernyó 2021.12.17. 07:43:58

@jotund: A Covid-19 ellen kialakult természetes immunitás jelenlegi ismereteink szerint nem csökken az idő előrehaladtával.
Mivel a vírus összes tüskefehérjéjének ki volt téve a természetes immunitást nyert ember, ezért az új variánsok ellen is elég erősen védett lesz. Ellenben az oltóanyagok egy-két tüskefehérjét produkálnak az első, eredeti variánsból. A vírusnak meg van sok tüskefehérjéje, az új variánsok ellen ezért nem biztos, hogy védenek a jelenlegi vakcinák.
Tehát ezek a tények.
A természetes immunitás
Az új variánsoknak inkább azok vannak kitéve, akik se nem oltottak, se természetes immunitásuk nincs, illetve oltva voltak, de régebben, mint 4-5 hónapja, illetve az oltásuk által kiváltott immunválasz egy olyan tüskefehérjére irányult, ami az új variánsokban mutálódott már.

Kutatások szerint (Izrael) a természetes immunitás hatszor vagy akár tizenháromszor erősebb, mint a vakcinák által biztosított immunitás és 6 hónapnál hosszabb idő alatt se mutattak ki benne csökkenést. Ez tény.

Az elmebetegséggel vádaskodás miatt könnyen pert kaphatsz a nyakadba.

Mellesleg be vagyok oltva... pubika. Csak tisztában vagyok azzal, hogy ez mire elég. Gyógyszeripari mamutcégek profitját növeli, feljogosít arra, hogy ne megalázott, ellehetetlenített, szubhumánként éljek a korlátozások alatt, meg pár hónapig a régi variánsok ellen védelmet nyújt. És nagyon durva mellékhatásokkal szembesültem a második oltás után. Voltak olyan halálesetek a vakcina miatt, amik olyan embereket érintettek, akik a koronavírus szempontjából nem lettek volna veszélyeztetettek. Fiatal, sportoló, nem krónikus beteg srácok, egészséges, áldott állapotban lévő nők. A halálukért senki se felel, mert előre mentesítették a gyógyszeripari óriáscégeket a felelősség alól. Ez példátlan jogfosztása a embereknek.
Tisztán kell látni, nem elmebetegezni a másikat, kisfiam.

jotund 2021.12.17. 07:45:36

@CSOKKI MÁLNA:

elegemvan.blog.hu/2021/09/26/elegem_van_szegeny_viktorbol?full_commentlist=1#c40940154

Nem, a felmérésből egyetlen dolog látszik világosan: minél kisebb segglyukban él valaki, minél tudatlanabb idióta, mint például te is, annál inkább Fidesz szavazó.

Ti vagytok a magyar genetikai, tanyasi selejt.

Örömhernyó 2021.12.17. 07:47:02

@jotund: Brendel Matyika, ez a legújabb troll nicked? Legalább most nem betűs szerint loptál egy nicket. Már ez is haladás nálad. A megveretéseddel akkor most mi van? Nem vagyok képben ezzel kapcsolatban. Ha már széttrollkodtad ezt a blogot is, számolj be erről. Mindig érdeklődve olvassuk.

jotund 2021.12.17. 07:52:56

@Örömhernyó:

Itt összekeverted a hidrogént a hidrogén-peroxiddal, és az oxigén mellett hidrogénnel való lélegeztetést megpróbáltad fertőtlenítőszeres kezelésnek beadni. A hidrogénes lélegeztetést nem valamilyen kórokozó ellen használják, hanem mellékhatások enyhítésére, ami a tiszta oxigénes lélegeztetéskor fellépnek, és közük nincs semmiféle vírushoz.

Ennyire fingod nincs semmiről, ugyanolyan idiótavagy, mint Trump. Ezért is hiszed azt, hogy Trump nem idióta, mert hozzád képest nem az.

benderik.blog.hu/2020/04/19/pedig_kaptunk_egy_kulcsot_a_virushoz/full_commentlist/1#c38457838

látod, ilyen kis elvtelen, pszichopata, idióta faszok a mongolFidióták.

Kivlov 2021.12.17. 08:02:03

@Örömhernyó:
Negatív. Engem csak addig, amíg lezárásokkal nem teszik tönkre emberek megélhetését.

@csakeztengedte:
Muhahahahaha. Azok akkor maradjanak otthon, a többit meg hagyják élni. Vigyázzanak ők magukra, ne másokkal vigyáztassanak másra.

jotund 2021.12.17. 08:19:10

@Örömhernyó: hol a faszomban van például Bulgáriában a természetes immunitás, te elmebeteg? már a negyedik, egyre nagyobb hullám volt Bulgáriában?!

fasznak sunnyogsz, te gerinctelen takony? menjél koronavírus partyra, és fertőud be magad! akkor megkapod az igazolványt, hetsz akárhova, és te hiszel abban, hogy az az igazi immunitás.

álljál már ki a hülyeségedért az életben is, te kis geciláda! fasznak sunnyogsz?!

és dögölj bele a hülyeségedbe, te húgyagyú, mert megérdemled!

prédikálod itt a hülyeségeket, de magad se azt csinálod, te hitetlen, gerinctelen, elmebeteg, pszichopata fasz!

jotund 2021.12.17. 08:33:22

@Kivlov: offscreen.blog.hu/2021/10/06/ezert_nincs_ertelme_az_elkxrtukrol_kritikat_irni_105?full_commentlist=1#c40965772

csak hazudni tudsz, mongolFidióta szopás szerint.

1) a nyugdíjakat évek óta infláción alul "emelik".
2) az államadósság rekordmagas. ebben az évezredben még soha nem volt ennyi az államadósság GDP arányosan, mint Orbán alatt
3) Gyurcsányék nem kaptak annyi EU támogatást, mint a geci
4) a geci nem tudta Gyurcsányt bíróság elé vinni, pedig ővé a rendőrség, ügyészség, bíróság, minden.

fel kéne fogni, te elmebeteg, hogy vagy nem loptak, vagy pedig Orbán egy végtelenül dilettáns, béna fasz. elgé volt ebből a béna faszból 10 év!

még pár tény:

1) Orbán csinálta az évezred rekord GDP zuhanását is. -14%
2) az euró közelít a 400 forinthoz
3) a benzin az 500 forinthoz
4) az infláció az egekben

elég volt a hazudós, dilettáns, lopós, pancser elmebeteg fajtádból!

jotund 2021.12.17. 08:44:05

@Kivlov: offscreen.blog.hu/2021/10/06/ezert_nincs_ertelme_az_elkxrtukrol_kritikat_irni_105?full_commentlist=1#c40965772

csak hazudni tudsz, mongolFidióta szopás szerint.

1) a nyugdíjakat évek óta infláción alul "emelik".
2) az államadósság rekordmagas. ebben az évezredben még soha nem volt ennyi az államadósság GDP arányosan, mint Orbán alatt
3) Gyurcsányék nem kaptak annyi EU támogatást, mint a geci
4) a geci nem tudta Gyurcsányt bíróság elé vinni, pedig ővé a rendőrség, ügyészség, bíróság, minden.

fel kéne fogni, te elmebeteg, hogy vagy nem loptak, vagy pedig Orbán egy végtelenül dilettáns, béna fasz. elgé volt ebből a béna faszból 10 év!

még pár tény:

1) Orbán csinálta az évezred rekord GDP zuhanását is. -14%
2) az euró közelít a 400 forinthoz
3) a benzin az 500 forinthoz
4) az infláció az egekben

elég volt a hazudós, dilettáns, lopós, pancser elmebeteg fajtádból!

jotund 2021.12.17. 08:48:09

@Kivlov: offscreen.blog.hu/2021/10/06/ezert_nincs_ertelme_az_elkxrtukrol_kritikat_irni_105?full_commentlist=1#c40965772

csak hazudni tudsz, mongolFidióta szopás szerint.

1) a nyugdíjakat évek óta infláción alul "emelik".
2) az államadósság rekordmagas. ebben az évezredben még soha nem volt ennyi az államadósság GDP arányosan, mint Orbán alatt
3) Gyurcsányék nem kaptak annyi EU támogatást, mint a geci
4) a geci nem tudta Gyurcsányt bíróság elé vinni, pedig ővé a rendőrség, ügyészség, bíróság, minden.

fel kéne fogni, te elmebeteg, hogy vagy nem loptak, vagy pedig Orbán egy végtelenül dilettáns, béna fasz. elgé volt ebből a béna faszból 10 év!

még pár tény:

1) Orbán csinálta az évezred rekord GDP zuhanását is. -14%
2) az euró közelít a 400 forinthoz
3) a benzin az 500 forinthoz
4) az infláció az egekben

elég volt a hazudós, dilettáns, lopós, pancser elmebeteg fajtádból!

Örömhernyó 2021.12.17. 08:51:53

@jotund: Nácikám! Be vagyok oltva. Vírus az nincs a környezetemben, nem tudok megfertőződni, ehhez utaznom kellene, amire nincs időm, plusz karanténokkal járna. De ha tehetném oltás után nem otthon rohadnék, lezárásban, hanem elkapnám a vírust. Oltatlanul, ha valaki rizikócsoportba tartozik, akkor nem célszerű elkapni a vírust. De oltottan, ha amúgy se tartozik az ember rizikócsoportba, akkor miért ne? Ez a vírus még évtizedekig velünk lesz, MINDENKI el fogja kapni. Nincs kivétel. Kérdés, hogy melyik variánsát kapja el és épp milyen oltás immunizáló hatása alatt lesz ekkor. Ezért nem lenne hülyeség olyan variánst elkapni, amire már van oltás és nem betegít meg súlyosan.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.17. 09:18:25

@Örömhernyó:

Ja.... annak a megértésével kellene kezdeni szerintem: A vírus nem ellenség !!!! Hiszen embertömegeket, a fertőzöttek 80-90%-át még sem betegíti meg valamiért, sőt nekik már eleve védelmet, természetes immunizációt ad önmaga ellen is. A vírus TANÍTÓ inkább.

Persze amit írtam ezen gondolatom hosszútávra ható tudományfilozófia és helyes gondolkozás, mint gyors megoldást adó intézkedési terv. Ezt tömegekkel megértetni nem könnyű, mert a tömegember "zombi" , tehát érthető a politikai hatalom nyelvezete. Másrészt a víz is az élet alapegysége. A vízbe is bele lehet fúlni, meg meg is lehet tanulni úszni. .... A mesterséges immunizáció, az oltások például mentőöv. Kell és szükséges, de nem kell feltétlenül mindenkinek.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.17. 09:19:44

@TanNé:

Kiegészítés: A "Vírus" az élet létrejöttének és számtalan variációjának olyan fontos egysége, ami az élő és élettelen határán helyezkedik el és még ma sem értjük igazán. Itt voltak a földön akkor is, amikor mi emberek még nem. Tehát több százmillió, de lehet milliárd éve. Nekünk embereknek meg jó ha van néhány százezer éves múltunk.

Az emberek és az óriás testű majmok és a makik is egy közös ősből egy mókus nagyságú emlősből fejlődtek ki. A tudomány jelenlegi állása szerint az, hogy mi nem nagytestű majmok lettünk, hanem leválasztottunk magunknak egy külön ágat az evolúció fáján, az nagyon is lehet a különféle vírusmutációk oka, amelyek megbirizgálták a DNS-ünket. Tehát nagyon valószínű a "Vírus" igen sok, hozzájárult a "Teremtésünk"-höz. Nos jó volt ez most nekünk, vagy sem???

konrada 2021.12.17. 09:51:33

@TanNé: Ez csak finomkodás!
Nagy testű majmok vagyunk mi is, csak valamiért értelmesebbek a többi nagytestű majomfajtánál.(No persze még ez se mindenkire igaz!;))

Számomra igazi meglepetés volt, amikor elolvastam, hogy az ember és bonobó között jóval kisebb különbség van genetikailag, mint egy afrikai, vagy ázsiai elefánt között, miközben az emberek túlnyomó többsége - főleg, ha egyszerre csak az egyiket látják - meg sem tudja különböztetni őket. (Ami azért nem egészen így van az ember-bonobó viszonylatban.,;)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.12.17. 09:55:12

@konrada:

Ja ... lényegében igazad van, csak az evolúciós fán módunkban volt saját magunkat külön besorolni, de ha erre ránézel, ez már helyesen mutatja:

vilagnezet.blog.hu/2021/08/20/a_virus_ellenseg_vagy_tanito

Exploiter 2021.12.17. 22:08:19

@jotund:

Végre itt van az a rohadt variáns, ami az összes hozzád hasonló fasiszta korcsot megfosztja az agyhalott tömegek támogatásától.
Úgy fog végigmenni rajtad mint a gyorsvonat, mert leszarja a szaros oltásaidat, a hülye karanténodat, meg az összes értelmetlen baromságodat.
Csak két gond van vele, hogy egyrészt a mocskos fajtád már rég helyrehozhatatlan károkat okozott és egy évtizedre szétbaszta a világot mindenki másnak, másrészt pedig hogy egyik hullám se vitt el, ez meg sajnos már nem fog.
De remélem, majd valamelyik utcára került szerencsétlen megkésel, hogy lerángassa a cipődet, amíg a véredet nyeled.
Boldog karácsonyt!

Örömhernyó 2021.12.18. 08:26:14

@jotund: Brendelpubi, mai hír, hogy a szuperimmunitást a vakcinák ÉS a megfertőződéssel elért természetes immunitás kombinációja biztosítja. Tehát amiről én itt beszéltem. Természetes immunitás nélkül sose lesz vége ennek a járványnak. Hogy ennek megszerzése közben kevesebben haljanak meg, kell az oltás is. Az új variánsok ellen az oltások hatása csökken. Kell melléjük az, hogy az ember átessen a betegségen is.

@TanNé: Így van, az oltást túltolják, mert ebből van profitjuk a nagy gyógyszercégeknek. Alapvetően nincs szüksége oltásra a legtöbb embernek, kisgyerekeknek, fiataloknak.

jotund 2021.12.18. 18:41:10

@Örömhernyó: figyusz, te kis idióta!

hu.euronews.com/2021/12/18/nagyon-kell-a-harmadik-oltas-az-omikron-ellen-egy-friss-kutatas-szerint

az omikron ellen a korábbi fertőzés 19%-ban véd.

a Pfizer és Astrazeneca 3 oltással 50-80 százalékban.

tehát az oltásbe nemcsak, hogy nem halsz bele, hanem hatékonyabb is.

de te az életedet kockáztatotd a rosszabb megoldásért.

mert egy húgyagyú elmebeteg selejt vagy. ha gerinces volnál, és úgy is cselekednél, ahogy szajküzod, akkor az evolúció ki is szelektálna téged, te kis genetikai selejt!

jotund 2021.12.18. 18:43:37

@Exploiter: figyusz, te kis idióta!

hu.euronews.com/2021/12/18/nagyon-kell-a-harmadik-oltas-az-omikron-ellen-egy-friss-kutatas-szerint

az omikron ellen a korábbi fertőzés 19%-ban véd.

a Pfizer és Astrazeneca 3 oltással 50-80 százalékban.

tehát az oltásbe nemcsak, hogy nem halsz bele, hanem hatékonyabb is.

de te az életedet kockáztatotd a rosszabb megoldásért.

mert egy húgyagyú elmebeteg selejt vagy. ha gerinces volnál, és úgy is cselekednél, ahogy szajküzod, akkor az evolúció ki is szelektálna téged, te kis genetikai selejt!
süti beállítások módosítása