Márciusban 6 százalékkal emelkedik a busz- és metrójegyek ára, a helyi adók pedig közel 10 százalékkal.
Március 5-től az egyszeri buszjegy 1,75 fontra nő, a metrójegyek és bérletek pedig zónától függően átlag 6,7 százalékkal. Csúcsidőben például a belvárosban, az 1-es zónán belül egy útra 2,80 fontot kérnek el hamarosan, csúcsidőn kívül pedig 2,70-et kérnek majd egy útra. Az egyhetes busz- és villamosbérlet 24,70 font lesz, az egyhetes Travelcard pedig az 1-6 zónákra 74,50 font. Ez egy évben mr igen tetemes költség. Emellett a 60 év felettiek ingyenes utazása szigorodik, ahogy a járvány idején ideiglenesen, mostantól tartósan nem utazhatnak ingyen reggel 9 óra előtt.
Az újrázni készülő Sadiq Khan a deficitesen működő közlekedési vállalat, a TfL részére akar az áremelkedéssel segíteni, és folyamatosan azt hajtogatja, hogy a konzervatí kormány hibája mindez, amely megszorításokkal hozta nehéz helyzetbe a fővárosi közlekedést. Khan a helyi adók és járulékok emelésére is készül, amit a rendőrségre és a tűzoltóságra fordítana. 20 éve volt olyan emelés, mint amilyen idén lesz. A város bündzséjének rendbetétele mellett mintegy 500 új közterületes járőrt (PCO-t) szeretne a főváros utcáira, ahol az utóbbi időben elharapódzott az erőszak, többek közt az elégtelen rendőri jelenlét miatt. Jelenleg egy ilyen járőr 28 ezer fontot keres évente, ami nem túl vonzó fizetés a fiatalok számára, miközben csupán 6 hetes tréninget kell hozzá elvégezni. Ez a járőr nem rendelkezik minden rendőri jogosultsággal, de például megbüntetheti a szemetelőket, vagy igazoltathat olyan embert, aki antiszociálisan viselkedik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.