A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2023.02.21. 07:37 Blackwaters

Egy évig ingyen étkezhetnek az általános iskolások

skynews-fircroft-sadiq-khan_6063895.jpgA londoni főpolgármester 130 millió fontos programot hirdetett, amivel elsősorban a hátrányos helyzetűeken segítene.

A gazdasági válság elsősorban a szegénységi küszöb környékén élőket sújtja. A brit fővárosban pedig sok olyan család van, ahol a megélhetés komoly kihívást jelent. Ezeknek a családoknak segítene az a támogatás, amelyet a főpolgármester jelentett be. Eszerint egy éven át 270 ezer állami fenntartású általános iskolába járó diák jutna naponta meleg ételhez ingyen. Ez nagyságrendileg évi 440 fontos segítséget jelentene a szülőknek gyermekenként a 2023/2024-es tanévben. Sadiq Khan kijelentette, többször is kereste az ügyben a kormányzatot, hogy segítsen a rászoruló családokon, de süket fülekre talált. Ezért is döntött úgy, hogy a helyi iparűzési adókból és bevételekből kigazdálkodják a fenti összeget. Angliában összesen mintegy 700 ezer gyerek él szegénységben, ebből 100 ezer Londonban. Nem ritka, hogy ezek a gyerekek nem jutnak megfelelő táplálékhoz és az infláció és emelkedő rezsiárak miatt még nehezebb lett a helyzetük az elmúlt időszakban. Emiatt gyakoribbak lettek az élelmiszerboltokban a lopások is.

Szólj hozzá!

Címkék: család gyerek iskola szegénység élelmiszer 2023 London ekozbenlondonban sadiq khan Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr118054508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása