EKÖZBEN LONDONBAN

Míg Magyarország forradalmi lázban égett 1956 októberében, aközben a britek háborút indítottak Egyiptomban. Látszólag két egymástól független esemény találkozott a világpolitika asztalán. Békés Csaba történész tanulmánya segítségével bepillantást nyerhetünk ebbe az izgalmas időszakba.

Nagy-Britannia Kelet-Közép Európa politikáját a hidegháború korai szakaszában a tartózkodás jellemezte. Nem ismerték el legitimnek a létrejött kommunista bábkormányokat, a diplomáciai kapcsolatokat minimalizálták, a BBC-n keresztül igyekeztek hatni ezen országok közvéleményére, hogy ébren tartsák az ottélők szabadságvágyát. Bár Sztálin halálát követően enyhülés keződhetett volna külpolitikai szinten, a britek komolyabban egyedül Lengyelországgal számoltak, mint olyan országgal, ahol jelentős nyugati befolyás érhető el. Magyarország 1956 októberéig nem volt fontos a szigetország politikusainak.

1956 tavaszán Hruscsov és Bulganyin Londonba utazott. A britek szerették volna a tárgyalási pontok közé felvenni a csatlósállamok ügyét, mivel szerintük az ottani bábkormányok gerjesztik a feszültséget Európában, de erről a szovjet vezetők hallani sem akartak. Sőt, a látogatásukat követően a keleti blokk államai szorosabb szövetség kialakításába keztek - valószínűleg moszkvai sugallatra. Amikor Titónak sikerült elfogadtatnia a szovjetekkel a szocializmushoz vezető külön utak elméletét, valószínűvé vált, hogy több más állam is követni fogja a modellt és a nemzeti kommunizmust. Az angolok kívánatosnak minősítették a régió liberalizálását, ezért szorgalmazták a nemzeti kommunizmusok létrejöttét, de a magyar forradalom kitöréséig nem döntöttek arról, támogassák-e az ilyen törekvéseket.

A felkelés híre a brit külügyminisztériumot meglepetésként érte, de folyamatos tájékoztatást kaptak Budapestről. Bár a forradalmárok részéről már a kezdetekkor megfogalmazódott az igény, hogy segítsenek a nyugati országok az ő oldalukon, a britek belügynek minősítették az eseményeket és a be nem avatkozás mellett döntöttek. Ennek oka volt az is, hogy fülükbe csengett még, amit Hruscsov londoni látogatása során közölt velük, ti. hogy ha beavatkoznak a keleti blokkban, az a Szovjetunióval való háborúhoz fog vezetni. Eközben Leslie Fry angol nagykövet aktívan járt-kelt Budapesten és tájékoztatta Őfelsége kormányát a fejleményekről. Az így hazajutott információk aztán megjelentek a BBC-ben is. Ez azért volt kulcsfontosságú, mivel az összes budapesti követség távközlési vonalai valamilyen oknál fogva megszűntek működni. Az angoloknál azonban működött egy rádiótávíró készülék.

Fry nagykövet proaktív módon ötletekkel állt elő, mert magáénak érezte a forradalom ügyét. Az ENSZ elé akarta vitetni a magyar forradalom ügyét. Továbbá azt javasolta, hogy ne ígérjen külső katonai segítséget Anglia, amennyiben viszont úgy dönt, hogy beavatkozik, azt tegye meg mielőbb, mert ha leverik a forradalmat, akkor már késő lesz. Később ENSZ-megfigyelőket, segélyszállítmányokat kért a harcok dúlta magyar fővárosba. Kérései azonban a Foreign Office-ban süket fülekre találtak. Ennek oka volt az is, hogy az angolok a szuezi válsággal voltak elfogalva, ami meglehetősen érzékenyen érintette őket később. Október 28-án a brit kormány kiadott egy nyilatkozatot, amelyben szimpátiájáról biztosította a magyar népet, továbbá 25 ezer fontot ajánlott fel segélyre. Ezt később társadalmi nyomásra megduplázta. Továbbá nyílt állásponttá vált, hogy a Szovjetunió szüntesse be a beavatkozást az ország belügyeibe és vonja vissza csapatait. Illetve hagyják, hogy a nép maga választhasson kormányt. A brit kormány ugyan nem volt felkészülve a forradalom ilyen gyors fejlődésébe és nem bíztak Nagy Imrében sem, de váratlan szerencsének találták, hogy a felkelők törekvései, vagyis a szabad, polgári demokrácia összecseng a britek hosszútávú érdekeivel. Azt képzelték, hogy talán kialakulhat egy osztrák típusú semlegesség Magyarországon.

A fordulatot a szuezi válság miatti nemzetközi felháborodás okozta. November 1-jén a britek már azzal nyugtatták Moszkvát, hogy kormányuknak nem áll szándékában az, hogy kihasználják a magyar eseményeket a szovjetek biztonságának aláásására. Azt is remélték az angolok, hogy ha békén hagyják a magyar forradalmat, akkor a szovjeteket sem fogja zavarni az ő beavatkozásuk Egyiptomban, amelynek célja volt Nasszer meggyengítése és a Szuezi-csatorna feletti ellenőrzés visszaszerzése. Azonban a szovjetek rakétatámadásokkal fenyegették meg Londont, ha tovább folytatják az Izraellel és Franciaországgal közös inváziót. Ráadásul Egyiptom bombázása miatt magára haragították fő szövetségesüket, az Egyesült Államokat is. A brit politikusok ugyan mindent megtettek ekkor, hogy a magyar ügyet felhasználják saját szuezi kalandjuk kisebbítésére és időnyerésre az ENSZ-ben, végül elveszítették a játszmát és kénytelen-kelletlen meghátráltak. Az Egyesült Államok átvette a kezdeményező szerepet és partvonalra szorította a briteket, akik végül leállították az Egyiptom elleni inváziót. Az Egyesült Államok nem kívánt összütközésbe bocsátkozni a Szovjetunióval és bár elítélte a beavatkozást, de úgy találta, nincsenek hatékony eszközei az események befolyásolására és inkább kivárnak. Magyarország semlegességét nem ismerték el, a forradalmat leverték.

A teljes tanulmány letölthető INNEN. Mi csupán kivonatolva közöltünk belőle részleteket.