A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2017.05.18. 10:00 Blackwaters

Szinte minden napra jut egy halálos késelés

e17murder.jpgElképesztő méreteket ölt a gyilkosságok száma a főváros utcáin. Három héten belül 13 embert öltek meg késsel, többségüket nappal, a nyílt utcán. A rendőrség külön akciócsoportot állított a problémára.

A tavalyi késelésdömping után az idei év újabb szomorú adatokat jelez. Egyik gyilkosság éri a másikat, a helyszínelők szinte naponta kell kiszálljanak új és újabb helyekre. Az áldozatok többsége férfi, a legtöbbjük fiatalkorú vagy tinédzser. A rendőrség egy egyhetes akció keretében mintegy 300 pengét foglalt le, de ez nem jelent megoldást a problémára. A késhez ugyanis könnyű hozzájutni. Most külön csoportot hoznak létre, hogyan lehetne megfékezni az elharapódzó erőszakot. Szociális munkásokkal és helyi szervezetekkel, iskolákkal együttműködve próbálnak felvilágosító programokat kezdeményezni, bostoni mintára.

Bostonban a 80-as és 90-es években kezdett drámaian nőni a gyilkosságok száma, de az amerikai rendőrségnek sikerült megállítani a folyamatot. A kulcs az érintettek felkutatásában, a párbeszédben, közösségépítésben van. Sok tinédzser, aki késelés elkövetője, a társadalom perifériáján él. Többnyire nem fejezik be az iskolát, otthon nincs apja, vagy ha van, gyakran verik vagy fenyegetik őket, kiábrándultak a felnőttek világából és rezisztensek az erőszakra. Bandákba szerveződnek, ahol társakra, közösségre találnak, a bűnözés pedig összekovácsolja, de ezzel együtt egyre mélyebbre húzza őket. A börtönbe kerülve aztán még erőszakosabbá és képzettebbé válnak és további potenciális veszélyt jelentenek a későbbiekben. 

kép: Standard

33 komment

Címkék: rendőrség gyilkosság fiatalok met késelés bűnügy 2017 London Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr3612501087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deino · http://play.blog.hu 2017.05.18. 10:30:41

"Az amerikai városban..."

Amerikai?

Deino · http://play.blog.hu 2017.05.18. 10:32:07

@Deino: wait nvm, átvert a bekezdések tördelése

Jakab.gipsz 2017.05.18. 19:56:58

Na hát a demokrácia fellegvárában ilyesmi, hogyan fordulhat elő?

2017.05.18. 20:17:16

"A késhez ugyanis könnyű hozzájutni."

Illetve némely primitív etnikumok kedvenc kommunikációs formája.
Gondolom még véletlen sem a hófehér angolok azok akik többségében késsel mászkálnak mindenhova.

Jöhet a PC meg a nácizás, gyertek csak, nyugodtan....

David Bowman 2017.05.18. 20:21:19

Asszem a késelés nem fajspecifikus.
Az angolok kedvence. legjobb iskolakezdési ajándék a késelésálló kevlárszálas iskolaköpeny.

midnight coder 2017.05.18. 20:32:12

@David Bowman: Nem is fagyi kérdés ez, hanem kulturális. De ettől még valószínűsíthető, hogy a legtöbb elkövető nem az idén barnult le.

Boka1 2017.05.18. 21:21:43

Napi majdnem fél késelés egy 8 milliós városban? Armageddon....

Punxsutawney Mormota 2017.05.18. 21:31:44

@icipicicsipa: Az vagy, primitív, előítéletes gyökér. Vagyis tökéletes Lovagkereszt várományos. A hozzád hasonló, fehér bandákba tömörült alkesz kölykök késelgetnek, mint ahogy a savas támadásokban is ők jeleskednek.
De azért, szép próbálkozás volt. Így tovább!

2017.05.18. 21:55:41

@Punxsutawney Mormota:
"primitív, előítéletes gyökér. "

Kibukott belőled a toleráns liberális, mi?

Nyomjad még, gyerünk, megy ez jobban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.05.18. 22:27:59

@icipicicsipa:

igen, már Sherlock és Watson is a négerekkel meg a szíriaiakkal pofozkodott London érdes részén...

Punxsutawney Mormota 2017.05.18. 22:32:20

@icipicicsipa: Kimondta neked, hogy liberális vagyok, büdös náci? Én csak trudeauista civilista vagyok, aki hozzád hasonló éhbértrollokat akaszt ki.

Brix 2017.05.18. 22:56:31

A késelés egy elterjedt konfliktuskezelési forma, az Egyesült Királyságban... A "fehér négerektől", az angol proliktól eltanulták a fekete négerek, így Hackney, Elefant and Castle, és Brixton nem egy biztonságos környék...

2017.05.18. 23:09:43

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
"Sherlock és Watson"

Mi bajod van?

2017.05.18. 23:13:18

@Punxsutawney Mormota:
"büdös náci? Én csak trudeauista civilista vagyok, aki hozzád hasonló éhbértrollokat akaszt ki. "

LOL. Én vagyok itt aki "ki van akasztva", ja.... :)

2017.05.19. 00:15:33

@icipicicsipa: sajna tévedésben vagy. Bandaháborúk vannak, ahol a bőrszín a csoport meghatározója. A fehérek gyakran késelnek. Korábban az írek a walesiek voltak ennyire elhíresültek.
De ha északabbra nézel, a skótok kevésbé barna bőrűek. Mégis, azt javasolta egy skót kollégám, hogy inkább a keleti területeket látogassam.
Vannak falvak, ahol ő sincs biztonságban...

De ha utána jártál volna, kiderülne számodra, hogy a barna bőrűek vadászterülete inkább északabbra van.

De tényleg, arról van statisztikád, hogy Budapesten mennyi az ezer lakosra jutó késelések száma?
Lehet, hogy ez csak azért hír Londonban, mert eddig nem volt jellemzô?

teéjesenmindegy 2017.05.19. 02:08:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Azt most egyszerre jellemző lett?
Bp-n 2016ban 5 db késelés volt. Biztos skótok jártak erre.

tőzsér0267 2017.05.19. 02:54:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A fehérek soha sem késeltek jobban, mint a más bőrszínűek ellenben a feketékkel, muszlimokkal vagy a cigányokkal, akik az első szóra rögtön szurkálnak és ez ugyanígy van Budapesten, mint Londonban is. Főleg Londonban, ahol lassan elvétve látsz fehér embert. Egyébként meg:
- Londonban csak az idén 33 késelős gyilkosság történt. Ebből 32 esetben az elkövető fekete-afrikai, a maradék egy pedig török.
Forrás: www.amnation.com/vfr/archives/010696.html

midnight coder 2017.05.19. 06:41:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: "De ha északabbra nézel, a skótok kevésbé barna bőrűek. Mégis, azt javasolta egy skót kollégám, hogy inkább a keleti területeket látogassam.
Vannak falvak, ahol ő sincs biztonságban..."

Ja. Egész Skócia egy No-Go zóna, ahová a rendőrök közül is csak Robotzsaru mer bemenni, de ő is csak tankkal.

2017.05.19. 07:53:04

@midnight coder: Skócia tényleg brutál durva késelés szempontjából. Knife capital of the world-ként is emlegetik. Az angol nagyvárosokban a paki, arab, feka keveri a szart, de a fehér angol prolik se maradnak le sajnos, van ott egy úgynevezett "chav" réteg, a brit megfelelője white trash-nek akik pont olyan problémásak, mint a muszlim migrik.
A skótok meg tényleg nagy iszákos-késelős nép.

Nem véletlenül hord UK-ban a rendőr stab vest-et és nagyon komolyan büntetik, ha valakinél közterületen szúró-vágóeszközt találnak.
Betiltották a lőfegyvereket, a kések meg dolgoznak tovább.

dreamhotep 2017.05.19. 08:17:38

a skótok sajnálják a pénzt még a töltényre is

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2017.05.19. 08:39:25

@midnight coder: Én éltem Skóciában, és a helyiek mindig megmondták, hova nem szabad menni még nappal sem, mert nagyon könnyen megszúrhatnak. (Edinburghban ilyen kerület volt pl. Leith). Akkoriban csak a zöldségesek voltak mindpakisztániak, azok meg nem késeltek.

Medgar 2017.05.19. 09:40:49

@icipicicsipa: hiába vitatkozol vele hülye szegény

BiG74 Bodri 2017.05.19. 10:04:19

Fajinak is beállítható kérdés, ha valaki csak néz, de nem lát. Amúgy szimpla kulturális. Volt idő amikor Magyarországon sem múlott el egy búcsú sem egy jóízű késelés nélkül, illetve állandó programként szerepelt jó hírű becsületsüllyesztőkben. A vidéki részeken pedig könnyen bicskázták a lokális szabályok áthágóit ( rossz felé nézés, a környéknek nem megfelelő arcberendezés, stb.).

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.19. 10:07:54

@Jakab.gipsz: Hadd segítsek, mert nem vagy ma formában:

Soros osztogatja a késeket nyilván. A kések közelében gyurcsánykottákat is találtak, ugye?

Bicepsz Elek77 2017.05.19. 10:16:13

Ne feledjuk, hogy Sherlock es Watson koraban a keselesert akasztas jart, nagyon helyesen. Amugy pont ez a miniszterelnok ribi allitotta le a kesellenorzeseket mikor belugyminiszter volt, mert a csunya rendorok "fajilag szelektaltak".

Bicepsz Elek77 2017.05.19. 10:17:40

@BiG74 Bodri: Faji, mert ezek bandaban tamadnak, mig azert a feherek egyedul

erkölcsi hulla 2017.05.19. 10:23:09

"Islam is the religion of peace"

Osz Apo 2017.05.19. 10:49:10

Figyu, ez egy eleg gusztustalan video, ha erzekeny lelku vagy, akkor hagyd ki, osszefoglalom:
Harom faszkalap hazaindul bulibol, ketto feher, egy fekete. Belefutnak ket gyerekbe, akik csak ucsorognek az utcan. Az egyik feher bemos egyet az egyiknek, aztan nekiugranak a masiknak, aztan visszamennek az elsohoz es a feher csavo megkeseli a foldon fekvo szerencsetlent (9:15-tol).
www.youtube.com/watch?v=fFaJC8qW4Vw
Ennyit arrol, hogy borszin, meg hogy egy feher egyedul tamad, meg hasonlo faszsagok.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.05.19. 11:12:40

@Osz Apo: a bejegyzes arrol szól, hogy edddig ne volt ennyi késelés, most meg lett

namármost régen anglia is fehér volt

azaz hazudsz és ez négerprobléma

2017.05.19. 11:23:04

Hogy egy kommentelő társunkat idézzem szó szerint: „London, New York, Berlin multikulturális városok (amúgy még sorolhatnám). És egészen jól működnek”

Ilyenkor kérdezem, hogy vajon minek kellene történnie ahhoz, hogy kinyíljon a csipa?
süti beállítások módosítása