Ez pedig a szigetországban élők további elszigetelődéséhez vezethet. Szakértők szerint a britek háromnegyede csak az anyanyelvét beszéli.
"Linguaphobia" a neve annak a viszolygásnak, amit a britek éreznek más, idegen nyelvek kapcsán. Úgy hiszik, hogy mivel a brit világnyelv és mindenki beszéli, nincs szükségük második nyelvre az életben. Ugyanakkor ez egy komoly tévhit cardiffi kutatók szerint, mivel a világ 75%-a nem beszéli az angolt. Ha pedig a Brexit utáni világban is ez a hozzáállás lesz jellemző részükről, az problémákat okoz a gazdasági és kommunikációs kapcsolatokban. Jelenleg a nyelvtudás hiánya a GDP mintegy 3,5%-át viszi el, de ez több lehet a 2020 utáni években. Leginkább azoknak a nyelveknek az elsajátítására lenne szükségük, amiket többen beszélnek világszerte, mint az angolt, így spanyolra, kínaira vagy arabra. A British Council nemrég megkérdezett 700 nyelvtanárt, akiknek harmada állította, hogy a 2016-os Brexit óta a diákjaik és szüleik ellenségesebben viszonyulnak az idegennyelv oktatásához. Ezeknek a tanároknak a többsége Anglia szegényebb, leszakadó térségeiben dolgozik, ahol nagy volt a kilépéspártiak aránya. Az egyetemeken is egyre kevesebb az olyan diák, aki modern idegen nyelvet tanulna. Mindeközben Európa többi részén a diákok 94%-a tanul angolul és 51%-a egyszerre két idegen nyelvet is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.