A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2021.03.26. 07:45 Blackwaters

A járvány a fiatalokat sújtja hosszútávon

young-people-uk.jpgA szakemberek már Covid-generációról beszélnek, amelynek mind a munkaerőpiaci esélyei, mind az életkilátásai romlottak.

A brit gazdaság 300 éve nem látott recesszióba süllyedt. Teljes ágazatok mennek tönkre, munkahelyek ezrei szűnnek meg. A kilábalás pedig kétséges. Főleg a fiatalok számára. A statisztikai hivatal, az ONS adatai szerint mintegy 800 ezer olyan 16-24 éves van jelenleg Nagy-Britanniában, aki se nem tanul, se nem dolgozik, tehát végső soron munkanélküli. Ez az 1.7 milliónyi munkanélkülinek közel a fele. A fiatalok egzisztenciája ugyanis a legbizonytalanabb. Tapasztalat híján nemigen veszik fel őket semmilyen állásba, miközben az olyan tipikus munkalehetőségek, mint amik korábban voltak a vendéglátásban és turizmusban (pl. pincér, mixer, recepciós, stb.), tömegével megszűntek. Ezért nem ritka most már, hogy egy-egy meghirdetett pozícióra többszáz önéletrajz érkezik, miközben a meghirdetett állások száma harmada a járvány előtti számoknak.

A fiatalok legnagyobb félelme, hogy a lezárások elmúltával sem biztos a helyük. Ez a félelem pedig nem alaptalan. A szakértők már egyenesen Covid-generációról, ill. Covid-évtizedről beszélnek, már ami a járvány hosszútávú hatásait érinti. A pandémia még jobban elmélyítette az egyenlőtlenséget, megnövelte a szegénységet az egész társadalomban. Ezzel együtt a várható élettartam is – sok év után – csökkenni kezdett: a férfiak 1.3, a nők 1 évvel kevesebbre számíthatnak. A járvány további nemkívánatos hatása, hogy jelentősen rontotta a fiatalok mentális egészségét. Csökkent az önbizalmuk, leépültek a szociális kapcsolataik, elszigetelődtek, magukra maradtak problémáikkal. Akik korábban is nehézségekkel küzdöttek, azoknak a pandémia tovább rontotta az állapotát, de sok, korábban egészséges fiatal is terápiás segítségre szorul immár. Az Imperial’s Institute of Global Health Innovation (IGHI) friss kutatása szerint míg 2014-ben a 16-24 év közöttieknek még csak 17%-a küzdött mentálhigiénés problémával, ez az arány most 30% körül van, vagyis majdnem minden harmadik fiatalt komolyan megviseli a járvány mentálisan. Reménysugár ugyanakkor számukra, hogy mivel Nagy-Britannia világszinten élen jár az átoltottságban, a korlátozások hamarosan megszűnhetnek és újraindulhat az élet.

20 komment

Címkék: turizmus munka betegség állás munkanélküliség fiatalok vendéglátás fizetés járvány munkaerőpiac egyesült királyság 2021 Nagy-Britannia ekozbenlondonban Eközbenlondonban Covid-19


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr7116478506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

]{udarauszkasz 2021.03.27. 11:15:21

Pontosan (es tobbek kozott ezert IS) kellene kinyitni mindent. Most, ill. lehetoleg hetfotol, Europa szerte. A lezarasok tavaly se vezettek eredmenyre, most sem fognak.

Maddness69 2021.03.27. 12:55:57

És a nőket. Vagyis leginkább a fiatal nőket.

Exploiter 2021.03.27. 13:22:51

De miért baj ez.
Így Mari néni nem tavaly halt meg, hanem idén.
Bár igaz, h az új verzióban talán több fiatal hal meg és több gyerek kerül kórházba, de ennyit nem megért a dolog?

Exploiter 2021.03.27. 13:42:23

Ja és bónusz, h maradnak olyan mellékhatások, amik hosszú távon is jót tesznek majd nekik, home office pl, ami segít megakadályozni, h emberi közösségek alakuljanak ki, lehet vele spórolni egy csomót és a melót később ki is lehet szervezni Pakisztánba.
Meg ezer apróság.

nemecsekerno_007 2021.03.27. 14:36:50

A nagy tech-cégek köszönik jól vannak. Majd adnak segílyt a fiataloknak amit alapjövedelemnek csúfolnak.

Exploiter 2021.03.27. 15:32:06

@jozsef_12:

A hozzád hasonló szubhumánok áldozzák fel a gyerekek életét az öregekért, gerontofil nyomorék.
Most már nem átvitt értelemben, hanem sajnos sokszor konkrétan is.
Nyilván nem számít semmit az életetek nekem, hülye vagy?

Exploiter 2021.03.27. 16:46:11

@jozsef_12:

Hát, tudod, h legszívesebben téged. :)
A tavalyi verzióra mondtam, h sajnos szinte biztos, h túléled, de az elkerült, most már több az esély, ugye, ennek örülhetünk legalább.

kvadrillio 2021.03.27. 18:57:26

ORBÁN INDÍTJA A 4. HULLÁMOT ??? HULLAHEGYEKET ??? EZ AZ EMBER A GYILKOS PSZICHOPATÁK KIRÁLYA !!!!!

Itt a rendelet: a korlátozások április 8-ig maradnak, és megvan, hogyan nyit Magyarország

MEDDIG GYILKOLHAT MÉÉÉÉÉG ???!

kvadrillio 2021.03.27. 19:00:42

huuuuuuuu...most megdöbbentem !

ne olvastam az előttem szólókat és nézek nagyot, hogy mind azt írták, amit én !

bassztussss........

]{udarauszkasz 2021.03.27. 19:18:24

Na,hivni kell a trollvadaszt.

kvadrillio 2021.03.27. 19:18:39

az oltás is öl. basszameg.

kvadrillio 2021.03.27. 19:21:42

kapcsolat lehet a védőoltás beadása és az elhalálozás között, írta az ujszo.com a TASR hírügynökségre hivatkozva. Most egy 79 éves nőről van szó, aki több krónikus betegségben is szenvedett. Moderna-vakcinával oltották be. Jurkemíková úgy fogalmazott:

Boncolással állapították meg a halál okát, és az összefüggött a páciens krónikus betegségeivel. Tekintettel arra, hogy az oltás után jelentkező, nemkívánatos mellékhatások hozzájárulhattak a páciens általános állapotromlásához, az ok-okozati kapcsolatot az oltás és az elhalálozás között lehetségesként határoztuk meg.

nemecsekerno_007 2021.03.27. 19:30:11

@jozsef_12: Szerezz pisztolyt jövőre, hogy le tudd lőni magad ha megint 2/3 lesz. De ne a Dunába lődd magad, ne szennyezd.

]{udarauszkasz 2021.03.27. 19:30:46

@kvadrillio: Masfelol viszont az oltas (egy dozis) hatasara a Post-Covidos gyogyultak allapota javult, es sokkal masszivabb immunvedelem alakult ki naluk a koronavirus ellen, mint a ketszer oltott, de nem atfertozodott embereknel.
Sot, maga a fertozes is jobb immunvedelmet produkal a kesobbi fertozesekkel szemben, mint az oltas. Csak hat kockazatosabb, ezert inkabb az oltas.
Mindenesetre a lezarosdi nem vezet eredmenyre. Csak kar szarmazik belole.

kvadrillio 2021.03.27. 19:33:04

A rossz oltási folyamat okozhatta a vérrögösödést az AstraZeneca-vakcina után elhunyt személyeknél Szerző: Kulcsár Péter 2021.03.19.
Az egyik dán szakorvos és professzor szerint nem maga az AstraZeneca vakcinája, hanem az asszisztensek által elvégzett helytelen oltási procedúra okozhatta a véralvadási zavar kialakulását az elhunyt igénylők esetében.A Berlingske hírportálnak adott interjúban Niels Høiby professzor arról beszélt, hogy a Dániában 60 éves korában az AstraZeneca-védőoltás beadását követően elhalálozott hölgy valójában nem a vakcina mellékhatásai miatt lett rosszul.A koronavírus elleni vakcinákat intramuszkulárisan, vagyis izomba kell beadni, ami azt jelenti, hogy az injekciós tű beszúrása előtt a bőrfelületet muszáj kinyújtani, ezáltal nem sérülnek meg a vérerek.Ha mégis enyhe vérzés keletkezne, akkor azonnal ki kell húzni a tűt, és biztonságosabb pontot szükséges keresni, ahol már nem történhet meg hasonló probléma.Niels Høiby azonban úgy gondolja, nem minden esetben készülnek fel megfelelő módon az oltásra – többször is látott már olyat, hogy a bőrfelület nyújtása helyett mutatóujjal és hüvelykujjal nyomták össze az oltandó területet, ami ritkán ugyan, de halálos végkimenetellel végződhet.
2021.03.27. A professzor elmélete szerint ebben az esetben a vakcina hatóanyaga izom helyett bekerülhet a véráramba, ahonnan eljuthat a szívbe és a tüdőbe is, továbbá véralvadást és vérrögösödést okozhat, amelyek később elzárhatják az ereket, a trombózis pedig halállal zárulhat.Mindezek apropóján a szakember meg van győződve róla, hogy az AstraZeneca-vakcinák felfüggesztése helytelen volt, ezzel szemben éppen az orvosokat és ápolókat kellene tájékoztatni arról, miként adják be helyesen az oltást a delikvenseknek, elkerülve a fatális következmények rizikóját.

kvadrillio 2021.03.27. 19:44:11

akkkurvaistenit már neki ! lőjjje le már valaki ezeket végre !!!!!!!!!!....... főleg, hogy cicnénne legutóbb arra BÍZTATOTT, HOGY MINDENKI TEGYE MEG A LEGTÖBBET A MEGFERTŐZŐDÉSÉÉRT ÉS KÓRHÁZBA KERÜLÉSÉÉRT !

BIDEN BÁCSI LEGFELJEBB CSAK 3X ELESETT A LÉPCSŐN...

kvadrillio 2021.03.27. 19:45:08

@kvadrillio: A kormány – az operatív törzs javaslatára – a védelmi intézkedéseket 2021. április 8. napjáig fenntartja. Amint beadják a 2,5 milliomodik oltást Magyarországon, életbe lép az a rendelet, amelynek részleteit ma tette közzé a kormány a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Ekkor kinyithatnak a boltok, de 10 négyzetméterenként csak egy vásárlót engedhetnek be, és a kijárási korlátozás is később kezdődik innentől. Számításaink szerint április 10-én jöhet el ez a nap.

EZEK DIREKT GYILKOLNAK ÉS DIREKT CSINÁLJÁK MÁR A 4. HALOTT-HULLÁMOT IS

Visceroid 2021.03.27. 20:12:45

"800 ezer olyan 16-24 éves van jelenleg Nagy-Britanniában, aki se nem tanul, se nem dolgozik"

Tősgyökeres britekről lehet szó.
süti beállítások módosítása