EKÖZBEN LONDONBAN

Napok óta a focivereségtől hangos a magyar sajtó, a magyar közvélemény. Egymásra mutogatnak a felelős és a fontoskodó személyek, keresve a hiba okát, hogy miért beteg (még mindig) a magyar futball. Van, aki szerint az edző az oka, mások a szövetséget hibáztatják, megint mások a kormány vagy az ellenzék felelősségét keresik. 

Újra megjelennek azok a hangok, amelyek azt mondják, az utánpótlásban kell keresni a megoldást, és vannak olyanok, akik egy sztáredző, valami külföldi szaki erejében bíznak, mintha az egy csapásra megmentené ezt a nemzetinek tekintett sportágat.

Amikor a magyar focira gondolok, nem tudok nem visszaemlékezni a Fradi vereségére az Ajax elleni rangadón, amit volt szerencsém anno élőben megtekinteni. Óriási volt az eufória akkor az egyetlen magyar gólnál, mégis a keserű konklúzió ez volt: ők tudnak focizni, mi nem. Azóta sok magyar klasszis aratott sikert - külföldön. Hosszan lehetne a neveket sorolni, de csak elég Dárdai, Gera vagy épp Dzsudzsák nevét említeni. Ezek a nevek mind azt mutatják, a magyar focisták lehetnek klasszisok, csak épp nem a saját hazájukban. Akkor hol a baj? A magyar ugar "lehúz, altat, befed"? Vagy a fizetés kevés? Nem hiszem.

Ma a foci egy-egy ország önbecsülését jelentősen meghatározó sportág. A spanyolok büszkék a válogatottjukra, a német kancellár ott ül a lelátón, ha csak megteheti, hogy országának szurkoljon. Londonban a családok tradicionálisan kötődnek egy-egy klubhoz, ki a Tottenhamnek, ki a Chelsea-nek, ki az Arsenalnak drukkol, és nem sajnálja a pénzt, ha arról van szó, hogy meccsre menjen. Pedig borsos egy-egy jegy ára. Elővételben egy Arsenal meccsre, 62 font a jegy nem túl előnyös helyre, de egy barátom elmondása szerint a Manchester United meccsekre elővételben elfogynak a 200-250 fontos (!) helyárak. Igen ám, de a gyerekek "szinte" ingyen bemehetnek ezekre a meccsekre. Alig pár font ugyanis nekik a beugró. És az apukák elviszik fiaikat. És a gyerekek megszokják azt, hogy meccsre járnak, mint ahogy azt is, hogy a meccsek izgalmasak, színvonalasak. És elvárják később, felnőttként, hogy a pénzükért, amiért keményen megdolgoztak, szórakoztassák őket. Mert a foci - bárhogy is tagadják sokan - végső soron szórakoztatás. Egy olyan szolgáltatás, mint a mozi. Élményt ad pénzért. Magyaroroszágon úgy tűnik, megvan az igény a színvonalas meccsekre. Ezt bizonyítják a teltházak, amelyek a nemzeti meccseknél megvannak. Ugyanakkor a klubok játékára már kevesen kíváncsiak. Pedig a jegyárak messze alacsonyabbak. Ahogy a fizetések is. De vajon hétről hétre van-e olyan rangadó, amely legalább olyan érdekes, mint a legújabb amerikai mozifilm, és csúnya szóval bevonzza a közönséget? 

Lehetetlen egy okban kifejezni a magyar foci gyengeségét. Mint ahogy az is fals, hogy egy-egy személyre, vagy néhányra hárítják a felelősséget. A probléma sokrétű ugyanis. De egy biztos: kellenek jó üzletemberek, kellenek jó sportolók és kellenek drukkerek, akik akkor is támogatják a klubjukat, amikor "csak" egy otthoni rangadót vív. Angliában a foci nem a politikán múlik. A fociklubok üzleti alapon működnek, nem az államcsecsén lógnak. Talán Magyarországon is erre volna szükség. És talán azok a klubok, amelyek nem képesek így működni, mivel megszokták, hogy az elmúlt 8-10-20 vagy ki tudja hány évben a kormány, az önkormányzat kihúzza őket a csávából, ha épp veszteségesek, nos, azok jobb, ha végleg bezárják kapuikat. Ez a klubok, de a politikusok felelőssége is. Mert lehet ugyan sokáig kevés pénzből hobbiklubokat működtetni, de profi ligában ezek sosem fognak játszani. Ahhoz ugyanis több, sokkal több pénz kell. És itt újabb értelmet nyer számomra Puskás 1952-ben mondott mondata: "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci".