Rendkívüli ütemben, több mint 100 ezer fővel nőtt London lakossága az elmúlt év közepéig és mostanra már meg is haladta a 8,3 milliót a Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez 1,27%-os növekedésnek felel meg.
A lakosság számának alakulása mögött a legfőbb ok a baby boom, vagyis hogy megugrott a születések száma. Ezzel szemben maradt a halálozási arány, így a kettő közti különbség alapján évente mintegy 86 ezer fővel gyarapszik a brit főváros. Ehhez adódik még a migrációból fakadó növekedés: tavaly 176 ezen érkeztek, ezzel szemben csupán 107 ezren hagyták el Londont.
A legnagyobb ütemben Tower Hamlets, Hillingdon és Barnet lakossága nő. Összességében az Egyesült Királyságban 400 ezerrel éltek többen 2012 közepén, mint egy évvel korábban, azaz összesen 63,7 millióan. Ezzel az ország Európában a legnagyobb lakosságnövekedést tudhatja magáénak, és Németország valamint Franciaország után immár a 3. legnagyobb nemzet az EU-ban.
forrás: London Evening Standard
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.