Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2014.08.16. 01:04 Blackwaters

Pert vesztett a magyar masszőz a komikussal szemben

96984.jpgRussell Brand és kedvese, Jemima Khan javára hozott határozatot a Legfelsőbb Bíróság Berki Szilvia (képen) masszőzzel szemben, aki szerint a pár zaklatta őt oxfordshire-i luxusbirtokukon. Erről a Bors is írt. A masszőzt egy privát partyra hívtak meg júniusban, ahol állítólag a pár arra akarta kényszeríteni, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtson, amit ő megtagadott. Mikor távozni akart, elmondása szerint a kutyát is rászabadították. Mivel a rendőrség a feljelentés után bizonyítékok hiányában nem indított eljárást, Berki végül a Twitteren osztotta meg gondolatait, és tett közzé pár állítást a párral kapcsolatban, de szavai nem jutottak el a nagy médiumokig. Közben a pár is lépett: amellett, hogy cáfoltak, mert szerintük a lányhoz semmiféle úton nem közeledtek szexuálisan, hanem inkább arról van szó, hogy Berki hasznot akar húzni belőlük (ami ezzel az ítélettel megerősítést nyert), ráadásképpen hitelrontásért be fogják perelni a magyar származású masszőzt. 

Szólj hozzá!

Címkék: szex per botrány bűnügy zaklatás hitelrontás ekozbenlondonban Russell Brand Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr16608121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása