A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2020.06.10. 21:32 Blackwaters

Eltávolítják a rabszolgaságra emlékeztető szobrokat

milligan-statue-removal.jpgA munkáspárti polgármesterek döntöttek így, miután több köztéri alkotás eltávolítását kérték tüntetők.

A George Floyd-tüntetések egyik mozzanata volt az Egyesült Királyságban, hogy Bristolban a Black Lives Matter csoport tagjai ledöntötték Edward Colston szobrát. Colston a 17. század végén és a 18. század elején jelentős vagyonra tett szert rabszolgakereskedelemből. Vagyona egy részét Bristol felvirágzására fordította, ezért később szobrot kapott. Ám a közelmúltban kibontakozó feketejogi, rasszizmusellenes mozgalmak egyik célpontja lett és a tömeg ledöntötte szobrát, majd a kikötőbe hurcolta és ott a vízbe dobta. A sokak által bírált szobordöntés utána hamar ráterelődött a figyelem az összes olyan szoborra, amely a rabszolgakereskedelemből meggazdagodott személynek állít emléket vagy amelyik a kolonializmushoz kapcsolódik. Például Cecil Rhodes oxfordi szobrára vagy Sir Robert Peel manchesteri szobrára.

Londonban már megkezdték a köztéri szobrok és utcanevek felülvizsgálatát. A Docklandsből Robert Milligan hajótulajdonos, rabszolgakereskedő szobrát egy petíciót követően már el is távolították június 9-én. Sadiq Khan főpolgármester pedig ígéretet tett arra, hogy valamennyi, rabszolgakereskedelemre vagy kirekesztésre emlékeztető műtárgyat elvisznek a közterekről, tükrözve a város sokszínűségét. Arra a kérdésre, hogy hol a határ, ameddig egy híres személyiség élete és nézetei nem sértik egy-egy csoport hovatartozását, múltját vagy épp bőrszínét, Khan azt felelte, hogy egyik történelmi személyiség sem volt tökéletes, de van egy nyilvánvaló határ, nevezetesen, ha valaki emberek kereskedelméből élt vagy gazdagodott meg. Khan szeretné elejét venni annak, hogy Londonban emiatt fokozódjon a társadalmi csoportok közötti feszültség vagy hogy utcai összecsapások legyenek, utalva arra, hogy nemcsak rasszizmusellenes tüntetők szervezkednek, de ellentüntetők is, ezért mozgósítja a rendőrséget is, és fokozottabb jelenlétüket kéri. A tüntetéseket a városvezetés a járvány miatt sem támogatja.

Szólj hozzá!

Címkék: tömeg történelem tüntetés szobor múlt 2020 egyesült királyság rabszolgaság szobordöntés London ekozbenlondonban sadiq khan Eközbenlondonban


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr6415802824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.