A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2021.06.15. 07:20 Blackwaters

Johnson: egy hónappal későbbre toljuk a teljes nyitást

boris-corona-2021.jpegJúnius 21-e helyett július 19-én lenne a nyitás Angliában, ahol az utóbbi hetekben ugrászerűen nőtt a fertőzöttek száma.

Amikor a kormány felvázolta a nyitási tervet még februárban, nyoma sem volt az indiai variánsnak az országban, és úgy tűnt, június 21-re már jelentős lesz az átoltottság és meglesz a lehetőség a nyitásra. A tervet mostanáig követték, ám mivel gyors ütemben terjedni kezdett az indiai (delta) variáns, a miniszterelnök a teljes nyitás elhalasztása mellett döntött. Az elmúlt héten a kórházba kerülők száma 50%-kal nőtt. Ezért négy héttel később, július 19-én lenne feloldva valamennyi korlátozás, beleértve a külföldi nyaralásokat is. Ugyanakkor a kormány lehetővé teszi, hogy esküvőkön harmincnál is többen vegyenek részt és a mostani intézkedéseket június 28-án felülvizsgálják. A kormányzat a két oltás közötti időt is lerövdíti a 40 évesnél idősebbek körében, a korábbi 12 helyett 8 hét után már beadható lenne a második dózis. 

1 komment

Címkék: anglia kormány nyitás járvány lezárás boris johnson 2021 ekozbenlondonban Eközbenlondonban koronavírus


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr1316593778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2021.06.15. 22:58:46

Aki még mindig azt hiszi, hogy ez a vírusról szól annak ideje felébrednie.

Gondolom a cornwalli ölelkezés BBQ az ugye rendben volt. Csak a hétköznapi paraszt pusztuljon otthon.
süti beállítások módosítása